Kitüntetései, díjai: - FÓ RUM TÁR SA DA LOM TU DO MÁ NYI SZEM LE

A Magyar Néprajzi Társaság külföldi tiszteleti tagja (2007)

A 2006. évi publikációs tevékenységért Szlovákia Néprajzi Társasága 3. díjban részesí-tette a Szakrális kisemlékeink c. kötetért (2008)

Kehila Haver-díj (Komáromi Zsidó Hitközség, 2009) Györffy István-díj (Györffy István Néprajzi Egyesület, 2011) Arany János-díj (MTA, 2013)

Jelismervény (Magyar Szemiotikai Társaság, 2014) Jedlik Ányos Díj (Jedlik Ányos Társaság, 2016)

FÓR UM Tár sadalomtudomán yi Szemle, XXII. évf oly am 2020/2, Somorja

FÓR UM Tár sadalomtudomán yi Szemle, XXII. évf

L. Juhász Ilona Komárom emlékjelei az állam-fordulatok és rendszerváltások tükrében.

Somorja – Komárom, Fórum Kisebbségkutató Intézet – Etnológiai Központ, 416 p. /Jelek a térben, 6./

Roppant korrekt, ráadásképpen gazdagon illusztrált kötetről van szó, választott tárgya és módszere egyben erénye is, melyet itt „szár-nyas szavakkal” nem illene illetni, lévén maga is visszafogott, a mindenkori tudományosság igényének vállaltan és „objektívan” megfelelni szándékozó törekvésről, melyet a Szerző ki is emel előszavában: „néprajzi/etnológiai meg-közelítésről lévén szó, nem volt célunk az emlékjelek esztétikai és történelmi szempon-tú minősítése, hanem általános bemutatása, amely alapján az olvasó levonhatja a maga következtetéseit, megalkothatja saját vélemé-nyét is…” Olyan dokumentációt kapunk tehát, melyben a Komárom (jelesül is „ÉszakKo má -rom”) területén „ma is létező emlékjeleken túl sorra veszi azokat az objektumokat is, ame-lyek ma már nem léteznek, illetve ameame-lyek fel-állítását bár tervezték, azonban különböző okok miatt a terv mégsem valósult meg.

Mindezeken túl szó lesz azokról az emlékjelek-ről is, amelyek máshol találhatóak, de valami-lyen módon kötődnek a komáromiakhoz”.

Az elnagyoló szemlézés során annyi bizonnyal kimondható, hogy helytörténeti, néprajzi, várostörténeti szempontból nemcsak hiánypótló, nemcsak a korábbi városhistóriai jelenségekre is figyelemmel lévő, hanem a ter-vezett térségi munkát a megkonstruált feldol-gozó munka komplexebb céljait követő átte-kintésről, vagy inkább összegző „kiállításról”

van szó. A mintegy 320 emlékmű, emlékjel részletes bemutatása, történeti kontextusá-nak, keletkezéstörténeti jellegének, korabeli visszhangjának teljesebb anyagára (lásd 14–

207. oldal) az áttekintő és elemző mustra, az erre következő Mellékletekben pedig újságcik-kek, fotók, visszaemlékező forrásközlések gaz-dag gyűjteménye kínálkozik. Annak tisztázása-ként, mi is értendő ez alapon „az emlékjelek kifejezés alatt? Mindazokat az objektumokat (szobrok, emlékművek, emléktáblák,

keresz-tek, feszületekeresz-tek, emlékoszlopok/kopjafák stb.), amelyeket valamilyen neves személyisé-gek vagy történelmi, politikai, társadalmi ese-mények, évfordulók emlékére köztereken, valamilyen épületben (templomban, oktatási intézményben stb.), temetőkben és egyéb, bizonyos közösség által használt helyen állítot-tak. Ide soroljuk az emlékfákat is, amelyek ültetésének Komáromban is vannak hagyomá-nyai, és az elmúlt évtized során is több példa volt rá. Az emlékjelek nagy részéhez felavatá-sukat követően már nem kötődik semmilyen rítus, és megemlékezéseket sem tartanak ezeknél, valamint az állaguk megóvásával sem foglalkoznak az egykori állítók (legjobb példák erre a kopjafák), viszont vannak olyan objektumok (elsősorban szobrok és emlékmű-vek), amelyek szerves részét képezik a város és az idelátogatók emlékezés- és emlékezte-téskultúrájának. Ebben vezető szerepet játszik Jókai Mór és Klapka György szobra…” – írja ismertető szándékkal. Mindezzel akarva-aka-ratlanul is utal (vagy helyenként épít is) arra, hogy optimális esetben nem valamely néprajzi vagy helytörténeti adattár keletkezik, hanem társadalmi kontextusba, társadalomtörténeti környezetbe kerülnek maguk az objektumok, tehát mintegy „szabadtéri emlékezeti park”

jön létre. Ekképp „mintegy életre kelnek a szobrok, emlékjelek, hiszen az egykori tudósí-tások, beszámolók, vitacikkek nemcsak a szó-ban forgó objektumok felállításának körülmé-nyeiről, de a velük összefüggő társadalmi vitákról, a korabeli komáromi társadalomról is plasztikus képet adnak. Mindamellett jelzik a város etnikai és vallási viszonyait, s ezzel együtt egy rendkívül gazdag és összetett, csak-nem másfél évszázados emlékezéskultúrát tár a szerző az olvasó elé” – ahogyan a kötet ismertetője is jelzi.

Érdemi jele ennek a feldolgozás-módszer-tannak, hogy a tradicionális várostörténeti kalauzok, helytörténeti közlemények, vagy akár fotóalbumok is közölnek „adatokat” a városban állított emlékjelekről, de a leggyako-ribb „objektív leírás” többnyire nélkülözi a fel-táró és értelmező elhelyezést, s megelégszik a puszta felmutatással/megmutatással, miként

FÓR UM Tár sadalomtudomán yi Szemle, XXII. évf oly am 2020/2, Somorja

erre a Klapka-szobor, a Beöthy-ház, a Ghyczy-emléktábla, az erőd, a királyszobrok, a világ-háborús emlékhelyek, temetői jel-együttesek, kopjafák esete is utal, de L. Juhász Ilona eze-ket nemcsak bővíti, kiegészíti, eseménytörté-neti háttérrel gazdagítja, hanem rendszerbe is állítja. A kötet fejezetei szisztematikus listát is nyújtanak, egyben „kalauzként” is szolgálnak, s fotó- meg sajtómellékletekkel oly módon teszik gazdaggá a leírást, hogy az átmenetivé lesz az illusztratív album, a rendszerező hely-történeti tevékenység és a társadalomtörténe-ti monográfia között. Ez pedig nem véletlen, hanem tervezett, sőt cél is volt: áttekintő (dél-komáromi és szlovák-(dél-komáromi összgyűjte-mény részeként), egyúttal azt is szolgálja, hogy teljes körkép készülhessen a „Komáromban található objektumok helyének megjelölését is tartalmazó részletes térképpel és egy, vala-mennyi emlékjelet tartalmazó képes kataló-gussal együtt. E mostani kötetben csupán néhányat említünk a dél-komáromiak közülük, azokat, amelyek a kapcsolódó rítusok révén szorosan kötődnek a szlovákiai Komárom objektumaihoz, illetve többé-kevésbé az itteni-ek emlékezetkultúrájába is beépültitteni-ek. Az anyag eszmetörténeti és elméleti elemzése a második kötetben szerepel majd, s egyebek közt kitérünk a kölcsönhatásokra, a két Komárom lakóinak egy-egy objektumnál tar-tott közös megemlékezésére is. A szlovák, német, valamint angol nyelvű összefoglaló is a második kötetben kap helyet. E mostani kiad-ványunkban nemcsak a magyarok által állított emlékjeleket vesszük sorra, hanem kitérünk az egykor népes zsidó lakosság, valamint a csehek és szlovákok által állított objektumok-ra is. Az ideológiai, nemzetiségi vagy más okok által motivált térkijelölés, térfoglalás folyama-ta, szobrok ledöntésének és újraállításának gyakorlata a volt szocialista blokk államaiban és utódállamaiban napjainkban is tovább zaj-lik. A mai Szlovákia területén álló több emlék-jelhez hasonlóan a Komáromban állított objek-tumok egy részének sorsát is jelentősen befo-lyásolták a különböző államfordulatok és a rendszerváltás is. Elsősorban a második világ-háború befejezésétől az 1989-es rendszervál-tást követő években Komárom emlékjeleinek egy része is »vándorlásra« kényszerült, de

akadtak köztük olyanok is, amelyeket meg-semmisítettek az új hatalom képviselői, néhá-nyat, vagy pedig egyes objektumok darabjait a múzeumban vagy pedig egyházi tulajdonban lévő épületben őriztek meg. Az 1989-es rend-szerváltást követően több emlékjel visszake-rült a helyére, viszont voltak olyan objektumok is, amelyeket ekkor távolítottak el” (11. p.).

Fontos tehát kiemelni, hogy a kortárs emlékezetkultúra jelenkori szemléletmódjába illeszkedő, a múltat nem „végképp eltörölni”

akaró, hanem jelentőségét éppen „jelentéses-ségében” megfogalmazó szerzői szándék kiegészül az emlékezés rítusaival, a rítusoktól megfosztott vagy megfosztódott szertartás-lényegű körülményekkel, valamint a kutató (s olykor a kor, máskor a múltszemlélet) serken-tette jelenséggel: az emlékeztetéskultúrával.

Meglátásom szerint ebben a Szerző nemcsak kézenfekvő korértelmezést old meg, hanem magával az emlékezés rítusaival foglalkozó tudásterületet is kiegészíti-kibővíti a térszem-lélet, az értelmezési tartományok, a megjelení-tésmódok, a reprezentációk és mindezek hosszú időtartamú együttélési, kölcsönhatási effektusainak értékelő szemléjével is. Em -lékeztetni annyi, mint nemcsak ennek mód-szerét, aktualitását, múltból fakadó jövőjét megbecsülni, de tartós vagy állandósult kom-ponensként megnevezni magát az értékőrző szándékot is. Hagyatékápolás, leletmentés, kiterjesztett értelemadás tehát, amely nem-csak néprajzos szemléletet sugall, hanem kul-túratörténészi, örökségvédelmi, közösségi értékrendi beállítódást legalább annyira. Ezért pedig igen hálásak lehetünk L. Juhász Ilona törekvésének, s abban is e megjelent illusztris és illusztratív kötetnek.

Adjuk tovább fiainknak, utódainknak, a jövőnek. Már csak azért is alaposan és alapo-zóan, hogy legyen módjuk a maguk emlékezet-kultúrájával, állam- és rendszerváltások újdo-natúj emlékjeleivel összehasonlítva, a majdani értékrendet másképp követve is megfelelő bázisra építeni mindazt, amely már az ő emlékjeleik köre, az ő jeleik történeti tere lehet…

A.Gergely András

FÓR UM Tár sadalomtudomán yi Szemle, XXII. évf oly am 2020/2, Somorja

Kozári Monika: Andrássy Gyula. Budapest, Gondolat, 2018, 224 p.

A dualizmus kori Magyarország történeté-nek egyik legjelentősebb kutatója, Kozári Monika egy régóta esedékes kötettel örven-deztette meg a korszak iránt érdeklődőket.

Monográfiája egy olyan mágnásnak állít emlé-ket, akinek a neve ugyan nem kopott ki a köz-tudatból, mégis viszonylag ismeretlen alakja maradt a történelemnek. Andrássy Gyulával a

„szép akasztott” kifejezés forrott össze a kol-lektív emlékezetben, esetleg a miniszterelnök-sége vagy a külügyminiszterminiszterelnök-sége juthat eszé-be sokaknak, és habár ez utóbbi tevékenysé-geit többféle irányból közelítették már meg a történészek, az életművének még ezeket a for-rásokban gazdag szakaszait sem tárták fel kellő mélységben. A szerző még azt az akár meglepőnek tűnő tényt is közli, miszerint Andrássy nevét Európában sokkal inkább ismerik, mint Magyarországon, akinek a sor-sát idáig mindössze néhány biográfia össze-gezte, s ezek is jórészt elavultak vagy szinte elérhetetlenek. Az életrajz tehát hiánypótló célzattal törekszik egy „ismeretlen ismerős”

pályafutásának, munkásságának és mentali-tásának ábrázolására; Kozári Monika meglátá-sa szerint „az idézetek jól megmutatják Andrássy Gyula gondolkodását”, ezért a kötet-ben bőségesen citál különböző korabeli forrá-sokat is. Ez utóbbi kijelentése azonban mód-szertani kérdéseket is felvethet az olvasóban:

érdemes-e egyenlőségjelet tenni a megnyilat-kozások és a mögöttük rejlő gondolatok közé?

Jól tudjuk ugyanis, hogy a politikában (és főként a diplomáciában) a széles nyilvánosság elé tárt szövegek nem feltétlenül tükrözik a megszólaló őszinte véleményét.

A kötet Andrássy életútjának jelentősebb szakaszai szerint oszlik fejezetekre, a szöveg gerincét pedig az országos tisztségekbe emel-kedett politikus bemutatása adja. Andrássy születési ideje (1823. március 3.) biztos, azon-ban világrajöttének helye nem; ez annak is köszönhető, hogy a családnak több olyan bir-toka is volt, ahol rendszeresen tartózkodtak, s Gyula fiatalkoráról viszonylag keveset tudunk a rendelkezésre álló források aránylag csekély száma következtében. A fiatalember

kezdet-ben Széchenyi István híve volt, de később a radikálisabb ellenzékiség felé tolódott el, s Kossuth Lajos politikai nézeteit támogatta. A szerző tevékeny politikusként ábrázolja őt, aki Zemplén vármegye közgyűlésén, majd az országgyűlésben is erősen ellenzéki hangot ütött meg, s akinek több hozzászólásában is a bölcs előrelátást véli felfedezni (33. p.).

Andrássy 1848 áprilisában lett Zemplén vár-megye főispánja, s elvállalta a vár-megyei őrsereg vezetését is. Jelentős közéleti pozícióit egy -aránt köszönhette a származásának, a jelle-mének, valamint a műveltségének, egyúttal azonban a sokoldalúsága is kiviláglik: nem túl jelentős, de gyakran gúnyos szónok volt, sem a vármegyei, sem az országos politizálás nem volt tőle idegen, 1848–49 folyamán pedig katonai és diplomáciai feladatokat egyaránt ellátott.

Az 1848–49-es forradalom és szabadság-harc leverése újabb fordulópontot jelentett a mindössze 26 éves gróf életében. Andrássy menekülni volt kénytelen, s majdnem egy évti-zedet töltött külföldön. Emigrációja idején a nézeteiben ismét némi változás következett be, s kezdetben a föderalizmus elveit vallotta, aztán viszont a területi integritás mellett állt ki.

Időközben ismertségre és népszerűségre tett szert Nyugat-Európában (főként Franciaor -szágban, azon belül is Párizsban), nem melles-leg a politikai látótere is kiszélesedett, amit később hasznosítani is tudott. Andrássy pálya-futása az 1850-es évek vége felé egy újabb kanyart vett, amikor is úgy döntött, hogy előké-szíti a hazatérését, vagyis ezzel eltávolodott a kossuthiánus eszméktől (amelyek egyébként maguk is jelentős módosulásokon mentek keresztül addigra), s kimondva-kimondatlanul elfogadta a Ferenc József-i főhatalmat, illetve a birodalmi gondolatot. Az életrajz egyik legiz-galmasabb pontja éppen ez a pályafordulat (vajon hogyan nézhetett egymás szemébe – képletesen és szó szerint is – az egykori halál-raítélt és elítélője?), esettanulmányként is érdekes lenne feldolgozni azt mint a kiegye-zéshez vezető személyes utak egyik lehetsé-ges változatát. Andrássy életútjának íve a Széchenyi-párti kezdetektől a kossuthiánus ellenzékiségen át a kiegyezést követő első magyar miniszterelnök – majd külügyminiszter

FÓR UM Tár sadalomtudomán yi Szemle, XXII. évf oly am 2020/2, Somorja

– pozíciójáig vezet, amely így a mágnási politi-zálás egy sajátos válfajának archetípusaként is értelmeződhet.

Az életrajz második fele az országos hiva-talokba emelkedett politikus sorsát ábrázolja, amelyhez a közjogi csatározások adták meg a hátteret. Kozári Monika részletesen elemzi az 1860-as évek első felének politikai eseménye-it, amelyek során Andrássy ugyan fokozatosan Deák Ferenc nézeteit tette a magáévá (s a korabeli országgyűléseken következetesen kiállt Magyarország érdekeiért, a parlamentá-ris kormányzásért és a megyei intézmények működőképességének biztosításáért), de a birodalom nagyhatalmi státuszáért is síkra szállt, amiben viszont nem értett egyet idő-sebb politikustársával. E tekintetben a véle-ménykülönbség egyik lehetséges magyaráza-taként (amire egyébként a monográfia csak érintőlegesen tér ki) a világlátott és a szűkebb pátriájából ki nem mozduló nemes látószöge közötti eltérést is megemlíthetjük, hiszen tud-juk, hogy a reformkorban felnőtt nemesi nem-zedék(ek) külpolitikai és diplomáciai ismere-tekkel alig rendelkezett/rendelkeztek, s főként a köznemesség köréből jutottak el viszonylag kevesen például külföldre, s Magyarországnak egyébként sem volt önálló külföldi diplomáciai képviselete, így a nemesi politizálás ezen hiányosságai egyebek között éppen 1848–49 fo -lyamán váltak szembeötlővé.

Kozári Monika kronologikusan és tematikus keretekben mutatja be Andrássynak a ki -egyezés után végzett tevékenységét. Két ség -telen, hogy a gróf könnyűnek nem mondható feladatot vállalt magára miniszterelnökként, s ezt a szóban forgó kötet is ékesen bizonyítja.

Andrássy legfőbb célja a polgári Magyarország megteremtése volt, de a Monarchia másik felével és az uralkodóval együttműködve. A dualizmus korát is áthatotta a közjogi kérdés, így Andrássy személyét és tevékenységét is gyakran érték bírálatok az ellenzék részéről, hiszen ő a kortárs politikusok zömével ellen-tétben birodalmi keretekben gondolkodott. A kormány egyik fontos feladatát a közvetítés-ben határozta meg, igyekezett kerülni az összeütközést Ferenc Józseffel, s meg akarta őt győzni arról, hogy nem kell egy újabb forra-dalomtól tartania. Sokrétű tevékenységet

foly-tatott, külügyi kérdésekkel éppen úgy foglalko-zott, mint az erdélyi sajtóviszonyokkal vagy Pest és Buda fejlesztésével. Kozári Monika a biográfia jelentős részét szenteli e pályaszakasz bemutatásának, bőségesen idéz András -sy országgyűlési megnyilatkozásaiból, s az ellenzékkel folytatott vitákon keresztül mutatja be az ő alakját és kifejtett politikai nézeteit. A szerző időrendben felsorakoztatja az ország-gyűlésen felvetett problémákat, az ellenzék megnyilatkozásait, majd Andrássy ezekre adott válaszait, ami némileg egyhangú elő-adásmódot eredményez, a korábban (és ké -sőbb is) olvasmányos stílus ebben a szakasz-ban nehezebben emészthetővé válik.

Andrássy külügyminiszteri tevékenységé-nek bemutatására kevesebb figyelmet fordít a szerző; vélhetően azért is szentelt ennek rövi-debb terjedelmet az életrajzban, mert ez a téma a vonatkozó források és szakirodalom révén ismertebb az érdeklődők számára. Ezen okból kifolyólag azonban a biográfia belső egyensúlya megbillen, és az olvasóban hiány -érzet keletkezhet. A gróf politikusi tevékenysé-gében a külpolitika legalább akkora jelentő-séggel bírt, mint a belföldi kérdésekkel való küzdelem, s talán e kötetben is több szó eshe-tett volna a külügyminiszter Andrássy munkás-ságáról. A szerző a kiadvány zárásaként bemutatja a politikus utolsó éveit, s megismer-hetjük a magánembert is; egyebek között a kortársakat is leginkább foglalkoztató kérdést, a Sisi császárnéval/királynéval való bonyolult kapcsolatát is boncolgatja az életrajz, de szó esik például a család kastélyairól is.

Kozári Monika egyértelműen pozitívan értékeli Andrássy munkásságát, bel- és külpo-litikai tevékenységét egyaránt. A grófnak szá-mos nehézséggel kellett szembenéznie, ame-lyeket több-kevesebb sikerrel le is győzött.

Jelentős szerepe volt az új magyar állam és a birodalmi szerkezet kiépítésében, reálpoliti-kusként rendszerint hitelesen mérte fel a lehe-tőségeket, és habár igyekezett az uralkodó kedvében is járni, nem adta fel az alkotmá-nyosságot és a liberális elveket. Sikeresen vezette át Magyarországot a polgári korszak-ba, sokat tett például a főváros fejlesztéséért, valamint a szabadelvű törvények elfogadtatá-sáért egyebek mellett az oktatás vagy a

nem-FÓR UM Tár sadalomtudomán yi Szemle, XXII. évf oly am 2020/2, Somorja

zetiségekkel való bánásmód terén is.

Andrássy személyében tehát egy olyan embert mutat be a szerző, aki némiképp kacskaringós pályán ugyan, de be tudta tölteni hivatását, s az akkori Magyarország északkeleti sarkából indulva az európai politikát is formáló korsze-replő lett. Ez a pályaív a korabeli magyar mág-nási réteg egy lehetséges érvényesülési útját rajzolja fel, egyúttal azonban rámutat a kor-szak olyan sajátosságaira is, hogy „a szép akasztott” hogyan válhatott egykori majdnem-hóhéra egyik legközelebbi munkatársává. S innen nézve Andrássy Gyula személye egy (vagy több) nemzedék, illetve egy nemzet sajá-tos kényszerpályáját is jelképezi: a szabadság-harcot vérbe fojtó Ferenc József idővel sokak

„Ferencjóskájává” változott, az egykori halál-raítéltek, üldözöttek közül számosan uralkodó-pártiakká alakultak át (ki érdekből, ki őszin-tén, ki csak színlelve), Magyarország pedig bizonyos szempontból talán a korábbiaknál is jobban a német–osztrák érdekszféra részévé vált. A kiegyezés és a nyugati birodalomfélre való támaszkodás nagyrészt kényszer szülte kompromisszum volt, amit Andrássy mellett sokan mások is kénytelenek voltak (f)elismer-ni, de az már a sors tragédiája, hogy a rend-szer hosszabb távon egyre inkább megmere-vedett, s így az első világháborút követően Magyarországot és Ausztriát, Andrássy Gyula és Ferenc József világát is magával rántotta a pusztulásba. De emlékezzünk inkább And -rássyra és ténykedésére; ebben lehet segítsé-günkre Kozári Monika kötete, amely méltó módon, korszerűen, bőséges forrásanyagra támaszkodva, élvezetes stílusban tárja az olvasó elé egy kiemelkedő államférfi kitérőktől sem mentes életútját és összetett emberi jel-lemét, nem mellesleg pedig azt az ellentmon-dásoktól, árnyékoktól és nehézségektől sem mentes időszakot is, amelyet a dualizmus korának nevezünk.

Bodnár Krisztián

Csehy Zoltán–Polgár Anikó: Gyakorlati ma -gyar verstan. Pozsony / Bratislava, Comenius Egyetem / Univerzita Komenského, 2018, 348 p.

„Nem minden hangból lesz a szó nemes értel-mében vett zene, ahogy nem minden frappáns ritmus válik verssé, és nem minden kiérlelt vagy eredeti gondolat nemesül költői zenévé”

– ezzel az egész könyvön rejtve végigvonuló gondolatfüzérrel adják meg a Gyakorlati magyar verstan szerzői verstankönyvük alap-hangját az előszóban. Verset alkotni mesteri-en is lehet, de ahogy a mondás tartja, néha Homérosz is alszik. Egy elnyúló szótag, egy fél-recsúszott metszet: s a vers csontváza máris szétesik. A könyv szerzői nem csak magasiro-dalomban gondolkodnak, verstani kéziköny-vükben egyaránt hoznak példát klasszikus műalkotásokra és pusztán illusztratív szerepű formai szárnypróbálgatásokra.

A Gyakorlati magyar verstan hiánypótló a maga műfajában. Habár akadnak terjedelmes darabok, legyen szó Szepes Erika és Szer -dahelyi István verstanáról vagy Horváth János munkáiról, s a metrikai szabályok is mondhat-ni többé-kevésbé földbe gyökereztek, a klasz-szikusok mellett új típuspéldákra is szükség van, hiszen az új generáció új megközelítés-módot igényel. Nem mellékes tény az sem, hogy a könyv nyelvezete és példatára a közért-hetőséget célozza meg, s így beteljesíti vállalt

In document FÓ RUM TÁR SA DA LOM TU DO MÁ NYI SZEM LE (Pldal 167-176)