Míg a városnak 1880-ban 4475 lakosa volt, 1910-re ez a szám 6307-re növekedett. A klasszikus értelemben vett nyelvhatártól, a szlovák–magyar kontaktzónától messze északra fekvő város számos etnikum és vallási közösség együttélésének színhelye volt.
Az 1880. évi népszámlálás szerint 72%-os német többségű településnek számított, bár a településen 16% volt a szlovákok, valamint 8% a magukat magyarnak vallók aránya.
A többnyelvű város tehát a többi szepességi városhoz hasonlóan német dominanciájú volt ugyan, de multietnikus jelleget mutatott. A dualizmus idejében a település lakossá-ga – kissé eltérően a csoportjától – az idő előrehaladtával viszonylagos gyorsaságlakossá-gal
„vált” magyar, másodsorban szlovák nemzetiségűvé.
Az 1910. évi népszámlálás adatai alapján még éppen hogy német többségű város-ban (51%) a szlovákok aránya 25%, míg a magukat magyarnak valló lakosság aránya
hogy szidták az erdélyi szászokat, akik hűtlenek Magyarországhoz, pedig mindent neki köszönhetnek. 1894-ben például arról írt a lap, hogy hamarosan elérkezik a honfoglalás 1896-os évfordulója, el kellene gondolkozni azon, hogyan ünneplik majd meg a szepességi városok, hogy az méltó legyen. A lap 1895-ben ötleteket is adott azzal, hogy közölte Szolnok-Doboka vármegyék ünnepi terveit. Igaz, hogy a Szepesi Lapok nem Késmárkon jelent meg, de a késmárki Karpaten Post a dualizmus végéig döntően német nyelvű maradt. Az is tény, hogy a város főképp a hivatalos Szepesi Hírnökben és a Karpaten Postban hirdetett.
Ugyanakkor a Szepesi Lapok érzékenyebben reagáltak a környék nemzetiségi élű ügyeire, s emiatt a választás rá esett. Szepes vármegyében több kísérlet is volt további, egynyelvű magyar lap indítására, ám például a Hajnóczy József kir. tanfelügyelő által szerkesztett Szepes – amely bár megszerezte a Szepesvármegye hivatalos közlönye címet – 1897-ben megszűnt. A FMKE 1896 végi gyűlésen ez komoly vitát is generált, hiszen a Szepesi Lapok szerkesztője, Ziman János kérdőre vonta az egyesület vezetőit, miért volt arra szükség, hogy az új lap legyen a FMKE hivatalos közlönye, mire Csáky Albin gróf elnök javaslatára a döntést elhalasztották. Végül úgy döntöttek, hogy a 200 forint támogatást egyenlő arányban osztják majd el a megye magyar lapjai között. Ez idáig a teljes összeget a Szepesi Lapok kapta, de azt is csak elvben, mert még akkor sem folyósították a szerkesztőségnek. A Szepes mögött állók azzal védekeztek, hogy Ziman főszerkesztő már korábban meg akart szabadulni lapjá-tól. Ő kijelentette, hogy másfél éve bizalmas magánbeszélgetéseken valóban volt arról szó, hogy szívesen átadná a szerkesztési terheket másnak, csakhogy a lap szabadelvű irányát megtarthassa. Végül is a helyzet megoldódott a Szepes korai megszűnésével. Hasonló sors-ra jutott a Szepesvásors-ralján megjelent Szepes Vidék, amely pártolás híján szűnt meg 1898-ban, alig egy fél évfolyamnyi megjelenés után. A magyar lapok kiadásánál Lőcse, Igló és Késmárk versengése érezhető, csakúgy, mint a FMKE és a Hivatalos közlöny címéért és támogatásáért szóló küzdelem. Bár egy időre mindkettőt elvesztette a Szepesi Lapok, végül mégis megerősödve került ki a küzdelemből. Ráadásul 1904-ben a fokozódó állami támoga-tás segítségével napilappá vált. Štátný archív v Prešove špecializované pracovisko Spišský archív v Levoči (ŠAP SA LE – a továbbiakban: Lőcsei Levéltár). Spišská župa (Szepes várme-gye) 35. karton, 1903. 3041/ III, és 1904 4061/222 sz.
FÓR UM Tár sadalomtudomán yi Szemle, XXII. évf oly am 2020/2, Somorja
21%-ra nőtt. A népszámlálási adatokon kívül rendelkezésünkre állnak az éves városi jegyzékek is, a popularis ignobilumok, melyek az 1810–1819 évektől kezdve a dualiz-mus végéig minden évről fennmaradtak.5
1. táblázat. Késmárk etnikai összetétele az 1869–1930-as népszámlálások szerint
2. táblázat. A késmárki népesség főbb felekezeti adatai 1880–19306
Mint ahogyan az a kutatás során kiderült, Késmárk nem vizsgálható a Szepes megyei közeg nélkül.7 A város abba a csoportba tartozott, ahol ugyan növekedett a magyarság aránya, de egyértelműen inkább a német, mint a szlovák lakosság kárára. Figyelemre méltó, hogy a vizsgált térség városai közül a legmagasabb arányú szlovák lakosságnö-vekedést, pár más régióban található település kivételével, a Szepes vármegye
kisvá-5 Štátny archív v Prešove, pracovisko Archív Poprad. (ŠAP PAP – a továbbiakban:
Szepesszombati Levéltár) Magistrát Mesta Kežmarok (Késmárki Városi Tanács) Ig-111, Ig 112, Popularis Ignobilum 1810–1918. A városlakók nyilvántartása a 19. század közepéig tartalmazza a házszámot, nevet, néhol a kort és a foglalkozást, kutyák és lovak számát és kivétel nélkül a vallást. 1890-től magyarul vezetve, de csak az 1910-től találunk nyelvisme-reti adatokat.
6 1910-ben az rk. latin néven, míg a helvét helyett csak református, ágostai helyett ágostai hit-vallású evangélikus kategória szerepel. http://library.hungaricana.hu/hu/collection/ksh_
neda_nepszamlalasok/, http://sodb.infostat.sk/SODB_19212001/slovak/1930/format.htm, http://telepulesek.adatbank.sk/
7 A szepességi városok összetartozását az adminisztratív kereteken kívül a szepességi közkór-ház, a szeretetközkór-ház, a Szepes Megyei Történelmi Társulat, a sajtó megyei univerzalitása és számos további egylet is jelzi.
Év Összes népesség Magyar Magyarul tudók Magyar % Szlovák % Német %
1784–1787 4284 (4487) - - - - -
1857 3467 (3924) - - - - - -
1869 3938 - - - - - -
1880 4475 347 815 7,75 705 15,75 3222 72,00 1890 4897 574 1 582 11,72 1005 20,52 3225 65,86 1900 5606 952 2 380 16,98 1074 19,16 3408 60,79 1910 6317 1314 3 385 20,80 1606 25,42 3242 51,32 1921 6466 280 - 4,33 2507 38,77 - 37,90 1930 7228 133 - 1,84 3025 41,85 - 35,70
Év Összes népesség Izraelita Rk (Latin) Ágostai (Evangélikus) Református Görög-katolikus
1869 3938 272 1684 1918 - 47
1880 4475 541 1949 1801 84 92
1890 4897 - - - - -
1900 5606 907 2829 1610 103 155
1910 6317 1050 3454 1543 95 138
1921 6466 1250 3590 1393 19 149
1930 7228 1166 4090 1533 44 227
FÓR UM Tár sadalomtudomán yi Szemle, XXII. évf oly am 2020/2, Somorja
rosai adták.8 Michal Kaľavský szlovák történész a szepességi falvak esetében a szlová-kok 18. századi térnyeréséről írt, ami mind a német, mint a lengyel-gorál lakosság kárá-ra történt. (Kaľavský 1993, 54. p.) Ugyanezt a Szepesi Lapok több cikke is megerősí-tette.
Késmárk városát azonban a legtöbb forrás színtiszta német, zipszer vagy szász városként definiálta.9 A 19. századra azonban már markánsabbá vált a várost körülöle-lő régió etnikai összetételének a változása. A szepességi szlovák Mišík Štefan 1903-ban a következőket rögzítette: „Ma mindenféle túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a sze-pességi németek napjai megvannak számlálva, a szlovákok és lengyelekhez képest egy ideig tartják még magukat…” (Otčenás 1995, 123. p.) Hasonlót jegyzett le 1901-ben Sváby Frigyes, Szepes megye levéltárnoka is: „Késmárkon szomorú szociális jelenség-nek lehetünk tanúi, századok óta honos családok és nevek kiveszjelenség-nek, mert a szegé-nyebbek kivándorolnak, mert nem akarnak mezei foglalkozáshoz szokott munkásként beállni a gyárba, de tény, hogy létesült gyáraink számára tulajdonosaik munkásokat Cseh- és Morvaországból, Sziléziából és Galíciából hoznak…” (Sváby 1901, 68. p.)
A kiegyezés utáni évtizedben gazdaságilag tengődő város az 1880-as években roha-mos fejlődésnek indult. A korábban jobbára a céhek fennmaradásért, a hivatalokért és a helyben lévő katonaságért küzdő városban ekkor építették ki a csatornahálózatot, majd közel féltucatnyi iskolát nyitottak.10 Az 1890-es évek első felében elkészültek a főbb utcák kőjárdái. Addig sáros földutak, jobb esetben homokkőből készült járdák szolgálták a városlakókat. Az 1890-es évek közepén a város egy részében bevezették a villanyvilágítást, fásították a köztereket, és a „távbeszélő” is megérkezett. Ekkor egyébként a közeli MagasTátrában már több mint egy évtizede épülgettek a turista -utak és a turistaházak a Magyar Tátra Egyesület ügyosztálya jóvoltából A Poprád–
8 „Duránd, Felka, Leibitz, Majorka, Menhárd, Szepeslaszi, Szepesszombat, Szepesváralja, Szepesremete: kivándorlás folyton tart, […] Leibitz, Duránd […] „a kath. tótok beözönlése még mindig tart, a német ev. elem pedig pusztul és kivándorol […] In: A Szepes városi ágost.
hitv. ev. egyházmegye 1906. évi július hó 13-án Krompachon megtartott rendes évi közgyű-lésének jegyzőkönyve, Budapest, 1906. 26-27. Más jelenség – Szepes Béla, Sztrázsa, Szepes Olasziban és más városokban – ahol a népcsere tényezője az Amerikából pár száz forinttal visszatérő »falusi tót«, a ki falujában nem talál eladó telket, a szomszéd – eddigi német – városban vásárol házat […] melyen megtelepszik. Ez magában örvendetes jelenség volna, ha nem járna egyidejűleg az illető városok eltótosodásával és elparasztosodásával […
] pár évtized múlva alig lesz nyoma (a németeknek).” Sváby 1901, 69. p. Vö. Ablonczy 2010.
9 Kérdéses, hogy beszélhetünk-e egyáltalán egy kategóriaként a magyarországi németekről.
Az egyik legkevésbé homogén etnikumként ugyanis más-más korokban, egymástól távol eső területekről érkezett, különböző nyelvjárásokat beszélő, felekezetileg megosztott, gyakran eltérő életmódú és kultúrájú, ráadásul az ország területén szétszórtan élő közösségek alkot-ták ezt a kisebbséget. Eltérően tekintettek az egy politikai nemzet koncepciójára is, hiszen amíg az erdélyi szászok inkább negatívan viszonyultak hozzá, a szepességi németek leg-többje azonosult a koncepcióval.
10 Pl. Szepesbéla és Késmárk között versengés a királyi járásbíróság helybeni hollétéről, amely a csatározás végén Késmárkon maradt. Vagy a szolgabírói hivatal elhelyezésének kérdése Podolinnal és Ólublóval 1883-ban.
FÓR UM Tár sadalomtudomán yi Szemle, XXII. évf oly am 2020/2, Somorja
Késmárk-vasútvonal pedig az ipart is fellendítette, a város nemhiába áldozott erre 160 000 forintnyi tőkét.
A 20. század fordulójára, főképp a textiliparnak köszönhetően, mintegy 1700–1800 állandó gyáripari munkahely létesült a városban. Évente mintegy 50 fő körül mozgott a város lakosságának évenkénti természetes szaporulata.11 Megnőtt a város tekintélye és vonzereje, amit jól jelzett, hogy a környék falvai és kisvárosai csak Késmárkot tekin-tették városnak, „Stadt”-nak. „Az e vidéken lakó ember nem mondja sohasem, hogy Késmárkra megy, Késmárkról jön, hanem: a »városba« indul, a »városból« tér vissza.”
(Bruckner–Bruckner 1912, 12. p.) Ennek ellenére Késmárk a korszak végére gyakorla-tilag a fizetésképtelenség határára sodródott. A város lakosságának hatalmas gondot és szociális problémát jelentett az alkohol és a tömeges alkoholizmus.12