A Florence de Rome1 című „kalandének”2 tárgya szembetűnő hasonlósá-gokat mutat olyan XIII. századi elbeszélő költemények témájával, mint a Belle Hélène de Constantinople, a Geste de Nanteuil részét képező Parise la Duchesse, vagy Philippe de Rémi népszerű verses regénye, A csonkakezű ki-rálylány3 (La Manekine). Ezeknek a műveknek, melyekben magasrangú, több-nyire fi ktív magyar személyek többé-kevésbé jelentős szerepeket töltenek be, közös jellemzője, hogy főhősnőjük egy igazságtalanul megvádolt és üldözött előkelő származású hölgy, vagy kisasszony (császárné, királyné vagy herceg-nő). Az ő balsorsa és hányattatásai képezik a cselekmény fő vonulatát, míg-nem a szóban forgó hölgy a költemény végén ártatlanná nyílváníttatik és jogai visszaállíttatnak.
Szinopszis
A félig geszta-ének, félig kalandregény Florence de Rome Ottó római csá-szár leányának regénye. Az idős Garsire, Konstantinápoly csácsá-szára feleségül kéri Florence-ot, de kikosarazzák. Garsire nyomban hatalmas sereget tobo-roz, hogy háborút indítson Róma ellen. A háború alatt két magyar herceg, Esmeré és Milon, Fülöp magyar király két fi a érkezik Rómába, Ottó segedel-mére. Florence beleszeret Esmerébe, az ifj ú magyar lovagba, akinek vitézsé-ge és bátorsága csodálattal tölti el. Látva a görögök és rómaiak közti döntő ütközet közeledtét, Florence felajánlja kezét Garsire-nak, hogy megmentse övéit a vereségtől. Ottó császár azonban elutasítja leánya ajánlatát és harc-ra buzdítja katonáit, az ellenség ellen legbátharc-rabban küzdő lovagnak ígérve
1 Florence de Rome, chanson d'aventures du premier quart du XIIIe siècle, kiad. A. Wallensköld, Paris, Firmin-Didot, t. I-II, 1907 és 1909, (S.A.T.F.).
2 A kifejezésről és használatáról a késői gesztaénekekben ld. W. W. Kibler, „La "chanson d'aventures"”, in Essor et fortune de la Chanson de geste dans l'Europe et l'Orient latin, Actes du IXe Congrès International de la Société Rencesvals, t. II, Modène, Mucchi Editore, 1984, 509-515.
3 ELTE Eötvös József Collegium, Budapest, 2013 (ford. Förköli Gábor, Gyuris Kata, Polgár Tibor, Vargyas Brigitta).
le ányát és bi rodalmát. Florence egy toronyból nézi a küzdelmet, majd meg-vallja szerelmét Esmerének, aki ígéretet tesz, hogy tetteivel kiérdemli azt.
A görögök már-már visszavonulnak, amikor a római császárt halálra sebzi egy nyílvessző. Halála előtt Esmerének adja birodalmát és Florence kezét, s ezzel féltékenységet ébreszt Milonban. Ottó halálhírére a görögök újabb támadást indítanak a rómaiak ellen, akik bátran védekeznek. Florence elha-tározza, hogy egy bátor lovagot választ férjéül, aki képes legyőzni a görögö-ket. Esmeré felesége szeretne lenni, de mivel Esmerének a legutóbbi csatában nyoma veszett, úgy dönt, hozzámegy Milonhoz, aki azonban gondolkodási időt kér a hercegnőtől. Amikor Garsire szabadon engedi Esmerét és az vissza-tér Rómába, Florence neki ajánlja a kezét, melyet Esmeré örömmel elfogad.
Florence és Esmeré ünnepélyesen egybekelnek, a magyar királyfi ból római császár lesz, Milon pedig mindeközben bosszút forral.
Esmeré összegyűjti a katonáit, hogy döntő csapást mérjen a görögökre, Milont pedig száz lovaggal Rómába rendeli, hogy őrizzék a birodalmat és védelmezzék Florence királynőt, amíg ő távol van. Milon elérkezettnek látja a pillanatot árulása beteljesítéséhez: sikerül megvesztegetnie a száz lovagot, hogy elterjesszék Rómában, Esmeré halálosan megsebesült, és Milonra hagy-ta a birodalmát és a feleségét. Ám Florence nem hisz a hazugságnak, és hatá-rozottan elutasítja Milon közeledését. Ezalatt Esmeré győzelmet arat Garsire felett Konstantinápolyban, és a fogságba esett Garsire-ral visszatér Rómába.
Florence örömében fivére elé küldi Milont, aki azzal vádolja meg a király-nőt, hogy házasságtörésen érte az egyik lovaggal. Abban a pillanatban azon-ban megérkezik a lovag, így a csaló lelepleződik. Testvére árulásáról értesülve Esmeré Milon életére tör, de lovagjai és Garsire kérésének eleget téve, végül megelégszik azzal, hogy száműzze a birodalmából.
Milon nem engedelmeskedik fivérének, és arra kényszeríti a királynőt, hogy vele együtt elhagyja a birodalom területét. Útközben Milon szerelmi vágyától hajtva több ízben is megpróbál Florence kegyeibe férkőzni. Mivel Florence nem enged a királyfi szenvedélyének, Milon dühében megüti, és egy fához kö-tözi. A kiáltásokat hallva, Eltűnt Kastély közelben vadászgató ura Florence se-gítségére siet, eloldozza, és várába vezeti a királynőt. Mindeközben Milon egy másik várúrnál talál menedéket, és felébred a lelkiismerete. Eltűnt Kastélyban Florence kis híján egy általa elutasított, szerelmes lovag bosszújának esik ál-dozatul, és másnap reggel csak nagy nehézségek árán tud ép bőrrel kijutni a kastélyból.
Róma ifjú királynője a tengerpartra érkezik, ahol két haramiával találkozik, akik eladják őt egy rabszolgakereskedő hajóskapitánynak. A nyílt tengeren
a kapitány erőszakoskodni kezd Florence-szal, de a királynő ellenáll neki, és Isten segítségéért fohászkodik. Óriási vihar tör ki, a hajó felborul, de Florence megmenekül. Egy szikla lábához sodródik, melyen egy apátság magasodik.
Florence bemegy a kolostorba, melynek neve Beau Repaire (Szép Menedék).
Miközben a királynő a kolostorban talál menedéket, Esmeré megbetegedik:
egy hadjárat során a fejét megsebesítette egy nyílhegy, melyet az orvos nem tudott eltávolítani a koponyájából. Miután Florence imáival meggyógyított egy fiatal, beteg apácát, a csodálatos gyógyulás híre betegek tömegeit vonzza Beau Repaire-be. Így érkezik a kolostorba Milon, aki fivére és sógornője ellen elkövetett bűne miatt leprás lett, valamint a kapitány és a gonosz haramiák, akik pedig megbénultak. Végül Esmeré is eljön, és az apátnő tudatja Florence-szal, hogy Róma királya megérkezett Szép Menedékre. Másnap Florence maga elé hívja az összes beteget: Milont, a haramiákat és a hajóskapitányt. Arra kéri őket, hogy nyilvánosan vallják meg bűneiket, és akkor meggyógyulnak.
Ezek után meggyógyítja Esmerét is, aki végtelenül boldog, hogy megtalálta elveszett hitvesét. Haladéktalanul visszatérnek Rómába, ahol fiuk születik:
Spoletói Ottó.
Források
A. Wallensköld, a Florence de Rome kiadója a művet egy számos változatban létező keleti mese egyik verziójának tekinti, melyet a sógora által vágyott sze-mérmes asszony meséjének4 nevez. Szerinte „minden más, hányatott sorsú, ám végül rehabilitált nőkről szóló mesétől különbözik (Geneviève de Brabant, Berthe aux Grands Pieds, Sebile, Szép Heléna, a Csonkakezű királylány, stb.), méghozzá a következő két tekintetben: az első kikosarazott kérő a férj fi vére, és a hősnő balsorsának előidézőit, miután meggyónták vétkeiket, ő maga gyó-gyítja ki a büntetésből kapott betegségekből.”5
A geszta-ének kiadója a mesét egy ősi, indiai mesetípusra vezeti vissza, amely egy bizonyos Nakhchabinak a XIV. század első harmadából szárma-zó, Tutinama című mesegyűjteményében található. Feltételezi, hogy ez utóbbi egy korábbi, szanszkrit meséket tartalmazó, elveszett gyűjtemény valószínű-leg XII. századi, többé-kevésbé hű átirata (melyet Wallensköld az „elszegé-nyedett leszármazottal”, a Sukaszaptati, avagy A papagáj hetven meséje című
4 A mesetípus részletes elemzését A. Wallensköld „Le Conte de la femme chaste convoitée par son beau-frère” c. tanulmányában találjuk, Acta Societatis Scientiarum Fennicæ, t. XXXIV (1907), no 1.
5 Florence de Rome, i. kiad., 105-106.
művel azonosít), amely végő soron az összes többi változat forrásaként szol-gálhatott, így az Ezeregy éjszaka és az Ezeregy nap6 vonatkozó történeteinek alapjaként is.
A mese nyugati változatai, akár az irodalmi, akár a szóbeli hagyományt képviselik, Európában valószínűleg a XI. század végén7 jelentek meg és két közös vonást mutatnak: egyrészt a sógor bebörtönzését, másrészt, hogy a férj mindig magasrangú személy, császár, vagy király. Ez a két tényező bizonyítja, hogy a nyugati változatok azonos forrásból erednek, ami nem más, mint egy keleti változat. A Florence de Rome kiadója azonban nem ad kielégítő ma-gyarázatot arra kérdésre, hogy milyen úton, utakon juthatott el az énekünk alapjául szolgáló keleti mese a XI. század végén Nyugatra.