HOGY OTTAN CSAK NE FELEDKEZZÉK EL
RÓLA.
E Z IS A Z O N NÓTÁRA, M IN T Á Z ELÉBEI.
Kegyes vidám szemű, piros rózsa színű én édes fejér hölgyem, Kin hű szerelemmel s teljes reménységgel nyugszik tüze
sült lelkem, Nemde nem siralmas kár-e énnekem az, hogy elfeledtél engem?
Jó vitézek harcza hol vplt — gondolhaddsza — piros vérontás nélkül ? Szerelemben esett, vígan ki élhetett külön szerelmeséiül? 5 Ne felejts engemet, ne veszesd lelkedet hitetlen, félj istentül!
Az szelid daruhoz szintén hasonlatos te kegyes tekinteted, Rózsát jegyez orczád, kláris (te) kis szép szád, mézet ereszt
beszéded.
Jöjj immár elömben, mondjam örömömben : az isten hozott téged 1
8 8
Kerített várasok, kertek, mezők, szép tók nálad nélkül mind tömlöcz, i o Mint sólyom kis fuat, bús lelkem magadat szerelmében úgy
üldöz.
Jussak már eszedben, láss meg keservemben, magad jüjj, mást ne küldözz.
Hangos fülemile gyönyörű szép kertbe1 zöld ágak között csattog, Én is szegény rabod, új verset kiáltok hozzád, hogy lelkem buzog.
Mit vétettem kérlek ? hogy nem szánsz engemet, kinek szíve háborog ? i5 Érted, hogy elmentél és elfelejtettél engem szegény árvádat, Ily reménytelenül, szép személyed nélkül ne hagyd veszni
szolgádat, Emlékezzél rólam fényes fehér rózsám, add már látni ma
magadat ! Szívem nagy szerelmét s titkon felgyúlt tüzét jelenteni nem merem, Mert ha megjelentem, nagy tüzemmel — féltem hogy — sokat,
eszit vesztem, 20 Ha penig titkolom, csak magam fogyatom, mert belső tűz
veszt engem.
Török szép versekből, szerelmese felől csak nem régen fordittá, Igéről igére nem szinte teheté, de hertelen jobbítá, Régi szörnyű kárán így veszett bánkódván, Júliának ajánlá.
LVII.
U G Y A N A Z ELÉBB1 NÓTÁRA.
Én édes szerelmem, egyetlenegy lelkem, mi haszon ne
kem élnem ? Ha semmit nem segít, jómra fel sem indít az én esedezésem, Sok könyörgésemre, szép leveleimre csak választ sem tészsz
nékem.
Lelkemnek fájdalmát, érted való kínját maga te így jól látod, De ingyen sem érzed, sót inkább neveted, magadban csak
csúfolod, 5 Mondván : hadd-hadd — úgymond — hiszem veszti nagy gond,
kínomat úgy mosolygod, De mi hasznod vagyon sok könyhullásomon, kétségben mire tartasz ? Mint mérget sok mézben, édes beszédedben gonoszt ele
gyítve adsz, Egyfelől ídesgetsz, másfelöl kesergetsz, csak bánatra taszítasz.
Szép sólymok, vad rárók, kiket madarászok tanítanak, vi
selnek, i o Bánással, tartással, szóval, kiáltással, szelídek, kézre jünek, Az erős kősziklák, hevétül az napnak romolnak, repedeznek.
Nincsen oly erős vas, kit tűzzel jó kovács ide s tova nem hajthat, Vérrel erős gyémánt, kit az aczél sem bánt, végre mind el
hasadhat, A piros márványko, kit ver gyakor eső, csepegéstöl lyu
kadhat. i 5 Téged penig sólymom, én édes vad ráróm, az én sok kiál
tott szóm Kezemre nem híhat s csak úgy se lágyíthat, mint vasat tűz, nagy lángon;
Sem mint márványkövet, kit osö csepeget, nem hathat konyhullásom.
Vérem hullásával ha hozzám hajlanál tündöklő szép gyé
mántom, Arra is kész volnék, csak tűled érthetnék, végeznéd el már
kénom; 20 De mind sok írásom, szóm, siralmom, lángom, szolgálatom
csak károm ! Az én gyötrelmemre s istenre tekintve, indúlj fel szerel
memre, Nagy háládatlanság miatt nyomorúság hogy ne szálljon fejedre, Vagy segélj meg immár vagy végezz ki hamar, ne tarts
tovább kétségbe1.
Az mennyei orczát, életem birtokát ha isten néked adta, 2 5 Angyali ábrázat ha vagyon te rajtad, mire vetsz engem
kínra ? Mennybeliek szerint ennyi sok szörnyű kínt enyhíts meg jó szolgádban.
Űr Isten ! hogy lehet az kegyetlenségnek ilyen nagy szép
ség fészke ? Ha az mennybéliek olyan kegyelmesek, térj te is kegyelemre, Angyali orczádat, mert te megalázod, ha üzsz számkive
tésre. 3o Színed dicsősége most ez új versekre elmémet serkentette, Képtelen nagy szépség , ki miatt szívem é g , mert már el-rekkentette Buzgó szerelmedbe, kiben mint tömlöczben sírva ezt éneklette.
— < ) 0 —
LVIII.
Oh nagy kerek kék ég, dicsőség, , fényesség, csillagok pa
lotája, Szép zölddel béborult, virágokkal újult jó illatú fold tája, Csudákat nevelő, gályákat viselő nagy tenger morotvája I Mi haszon énnékem hegyeken, völgyeken bújdosva nyava
lyognom, Szörnyű havasokon, fene párduczmódon kietlenben
bo-lyognom, 5 Tövis közt bokorban, sok esőben, hóban, holtig csak nyomo
rognom ? Medvéknek barlangit, vadak lakó helit mi haszon hogy be
járom, Emberek nem lakta földön ily régulta mi jutalm(am)at várom ? Ha mindenütt éget szerelem engemet, mind búm, kínom, csak
károm.
Sokszor vadászással, szép madarászással én mind csak azon voltam, io Hogy nagy szerelmemet, ki forral engemet szivemben mint
megoltsam ? De semmit nem nyertem véle sőt vesztettem, mert inkább ég
tem, gyúltam.
Mert valahol járok s valamit csinálok,elmémben mind ott forog Júlia szép képe, gyönyörű beszéde, lelkem érte forr, buzog;
Valahová nézek, úgy tetszik szememnek, hogy mind előttem mozog. 15 Noha felmetszette szívem közepette Cupido néki képét Gyémánt szép bötükkel maga két kézivel : de még is szép sze
mélyét Nézni elűz engem, noha nyílván érzem, hogy csak vallom gyötrelmét.
Q 2
Más kegyes is engem szeret, de én üt nem, noha követ nagy híven, Azért mert az isten csodául nagy bölcsen csak Júliára épen 20 Minden nagy szépséget e földön úgy szerzett, hogy senki
szebb ne légyen.
Oh én reám híhüdt, elvesztemre esküdt igen hamis szerelem, Miért nem holdultatsz meg annak, kit jártatsz utánam szerel
mesen, S mire kedvem ellen gyútasz ahhoz engem, aki megnyerhe-tetlen ? De te törvényidnek, noha csak vesztenek, kételen kell en
gednem, 2 5 Zsámolyul vetettél, rabjává ejtettél mert Júliának engedi, Kínját — hiszem csuda, hogy mintha jó volna oly örömöst
viselem.
Mint az lepentöcske gyertya-láng kézibe magát akartva üti, Nem gondolván véle, hogy gyertya-lárfg heve meg is égeti,süti : Szívem is ekképen Júlia színében magát örömmol füti. 3o Hatalmas szemei, haragos beszídi engem noha vesztenek, De minden szépségnél, minden szerelemnél még is inkább tet
szenek, Rajta esik, hal, vész lelkem, s csak az nehéz, hogy tart szám-kivetettnek ! De ám akár meggyen velem, bár szeretem, szabad legyen más véle, Csakhogy ezt engedje kínom érdemiben, hogy a mint felmet
szette 3 5 Júliát szívemben, szintén úgy versemben is tessék meg szép
képe.
Hideg lévén kívül, égvén penig belül Júlia szerelmétül, Jóhamar lovakért járván Erdély földét nem nagy fáradtság
nélkül, Ezt Öszverendelém, többé nem említvén Júliát immár versül.
(Ez az Júliáról szerzett Énekeknek a vége.)
LIX.
ZSÓFI NEVERE.
gzerelem istenném Vénusnak ereje most meg megkörnyékezett, Elmém nagy bánatban, szívem is új lángban egy szép szűz
miatt veszett, Kit elébb is láttam, de reá nem gyúltam, m ert így, m int most nem tetszett.
Óh véghetetlen kín, kit angyali szép szín, víg szívemre bo
csátott, Immár orvosságot hol leljek gyógyítót búm ellen, ki rám
jutott ? 5 Ha súlyos szerelem kínnal sújtol engem, búra esmét fordított.
p e k e te gyászába m int sűrű árnyékba liliom úgy fejérlik, Szép piros orczája, fekete zománczba mint rubin úgy
tün-döklik S lejt ÖltÖzetiben, mint a sovány böjtben Mária képe úgy fénylik.
Igazán görögül nevet keresztségbül adtak szép személére, io Méltán Zsófi neve azért, mert bölcs esze vagyon néki min
denre, Tud fedni szerelmet, noha igen szeret, nincsen gonosz hírére.
Áldott Vénus asszony kinél nyilván vagyon lelkem súlyos gyötrelme, Jó szolgálatomért, nagy kínvallásomért gyújts fel ezt szerel
memre, Régi sok búm után hadd élhessek vígan evvel immár ked
vemre. i 5 jVIik°r fényes bogár szent Ivány hóban jár a nyárnak
közö-PÍbe!
Ajánlván lelkemet akkor egy szép szűznek áldozatul kezibe ; Szerzém ezt versekben az másfél ezerben és a
nyolczvanki-lenczben.