A D N O T A M „CSAK B Ú BÁNAT*.
Vitézek karjokkal, kígyók fúklájokkal, bikák szarvokkal sértnek, Körmökkel szép sólymok, foggal oroszlánok szaggatnak a mit
érnek, Csak az szép leányok s az basiliskusok, hogy a szemekkel ölnek.
Az minthogy újobban engemet is mostan egy nevendéken szép szűz Két fekete szemmel, mint fényes fegyverrel már szörnyű ha
lálra űz, 5 Akit ha reám vét,gerjeszti szerelmét bennem,ki úgy ég mint tűz ; Mely tűz, hogy engemet még hamuvá nem tett, senki nem csu-dálhatja, — Fulgosius amint a nagy csudákról írt, valaki azt meglátja : Holott nagy csudául ír szarvas bogárrul s bizonságát is adja:
Hogy vannak bogarak, kik láng között járnak, szárnyon szépen repülnek i o S nem csak meg nem égnek, de ottan elvesznek mihent lángból kikelnek : így tűz engemet is éltet ha emészt is s nem hagy veszni él
temnek.
Mely szerelmes tüzem hogyha eddig engem nem szárazgatott volna.
Könyhullásim miatt — mint egy folyó patak, mind elcsorgottam volna :
[. Balassa B. költeményei. 8
De viszont könyvemnek köszönöm, hogy élek, mert tüzemet az oltja ; l 5 Hogy mind el ne fogynék, de csendesen égnék kevesebb gyöt
relemmel, Csak képes örömmel; jó gyönyörűséggel, szeretőm szerelmével Ki nékem elég kincs, mert világon jobb nincs mint édes kese
rűvel.
Igyenesen felnőtt szép, nyers cziprus vesszőt jegyez mert ő ter
mete S kalárist kis szája, rózsát szép orczája, mézet ereszt beszéde, 20 Kivel mit gondolok hát ? ha szegény vagyok is, ha élek ked
vemre.
Sok kincs, nagy gazdagság, pínz, marha, uraság bár mindörökké legyen, A kiket fösvénység, nagy telhetetlenség gyötör szüntelenképen ; Én az kis értékkel ha tűrök jó kedvvel, hiszem nincs senki ellen.
Hónál fehérb lábát zöld pázsiton harmat ha néha nedvesíti, 2 5 Hogy mezítláb járván, csak mulatságában szép virágit csipkedi;
Akkor bokrok mögül nézvén, szereiméiül égek Örülvén neki, Mert, hogy bölcs versekre gyengén énekelve ereszti ki szózatját S hol gömbölyű nyakán s hol jól termett vállán terengeti szét
haját, Midőn gondolkodván kertében ballagván köti szép koszoróját. 3o Már ezután azért ez egészségéért sok jó kópia romol,
Vitézek homlokán szablya miatt gyakran szerelmiért vér om ol;
Mert ez az a virág, ki miatt barátság társak között felbomol.
Szent-Lőrincz nap után az ezerötszázban és az nyolezvan kilen-czben Remete módjára havasok aljában élvén szerzék versekben 3 5 Arról, ki oly mint hölgy s kinek neve szép gyöngy a bölcs deáki
n y e lv b e n .
COLLOQUIUM
OCTO VIATORUM E T DEAE ECHO VOCATAE.
UG YA N A ZO N N Ó TÁRA.
Nyolcz ifjú legény minap úton menvén egy erdőbe jutának ; Estve felé lévén, tréfálván, beszélvén ok egymásnak mondának :
»Vegyünk szót Echotól — mond — mi mátkáinkról, mondja nevét azoknak.«
Credulus az első, Ion azért elkezdő s monda nagyon kiáltva : ,Echo ! de kicsoda, aki sok kínomba7 most megvigasztalhatna ? Kérlek mondd meg nevét, kit mint üdvösségét bús lelkem úgy
kívÁNNA.1 Mosolyog magában Credulus ezt hallván s rajta csak csudál-kozik.
O utána azért tön az ilyen kérdést, ki társaság közt m ásik:
,Ki fagyott elmémhez — mond — mint víz nagy dérhez télben jég a mikOR SÍK ?4 Harmadik is monda nagy hangosan szólva, mindenek hallot
tára : io ,Echo, jó asszonyom! kinek régi kénom vagyon nyilván tudtára, Kérlek, hogy nevezd meg, kicsoda lelkemnek javával tölt
ko-SARA ? Szavát el negyedik is kezdé el Echóhoz kérdésit
Szép szerelmesirül, kihez gerjed belől, kit (szíve) szerint óh ajt:
,Szörnyű kára után, nevezd meg — mond — nyilván, szeret‘lel
kem imMÁR KIT ?4 i 5 Ezután Ötödik, ki mendtül kisebbik, Credulus atyjafia,
Mindjárt elő szóla, fel szóval kiáltva Echót nevezi, h íjjá ; ,Ki az, kire engem gyújtott — mond — ily igen Vénus
futó-SÓ FIA ?' Hatodik Amintá elő vala, monda, mert veszett alég várja,
LXXII.
Hogy szent nevét hallja annak, ki ö lángja s kinek javát akarja: 20 ,Hát annak ki neve — mond — aki szerelme szívemet kénnal MARIA ?*■
Szóla hetedik is, kinek neve Tyrsis s ki hazáját el hagyta, Azért hogy egy kegyes, a kihez szerelmes, — szerelmét meg
tagadta : ,Régultátul fogva szerelem kénjába engem — mond — ki sí-K A T A ?‘
Utolsó Amontán, kinek édes társán való nagy bánat árta. 2 5 Nagy fohászkodással így szóla Echóval, jutván eszébe kára : ,S annak tudd-e nevét, — mond — kiért szívem ég s ki ez sok
kínba MÁRTA ?c Egy szegény zarándok, régi barátotok éneklette ezt nektek, Kik a magyar nyelven való vers szerzésen egymással vetekedtek, Kit a nagy hamisság és háládatlanság föld szélére kergettek, 3o Az másfél ezerben és nyolczvankilenczben szent Bertalan nap után Világ határira való bujdosásra keservesen indulván
Édes hazájábul, jó akarókul siralmason búcsúzván.
LXXIII.
A D N O TA M : „M INDEN Á L L A T D ÍC S É R “
De mit gyötresz engem most keserves lelkem ? Nincsen annekül is elég sok veszélyem,
Hogy te is oly búval keserítesz engem, Kin csak Örül — tudod — édes ellenségem ! Ha hozzád hajlana még sem volna csuda, De az lehetetlen, bár maga kivárnia;
De magad jól tudod, hogy nem is kivánja, Azért felejts el, mert nincs több orvossága.
* - 1 J 7
-Ily háládatlanság nem csak rajtad esett,
Sámson is csak szép Dalila miatt veszett. i o Ellenség kezibe Fulviust mi ejtett?
Ha nem felesége, kivel ö sok jót tett.
Egyéb bűn jutalmát a fejedelmekre Bízta Isten, e földi törvény-tevőkre:
De az háládatlanság szörnyű vétkére, i 5 Maga visel gondot megbüntetésére.
Azért bízd ö reá bosszúd megtorlását, Hídjed, megmutatja rajta is ostorát;
Feledíkenséggel viseld szíved kárát,
Mert az nyerhetetlen, másnak adta magát. 20 Lám mind szívet, elmét Isten nem roszt adott, Hát miért kesergesz ? ne hadd el magadat.
Szemérem ez tüled, ki másnak tanácsot Szoktál gyakran adni, hogy bú így meghajtott.
Ébredj fel azért már keserves sok búdból 2 5 S ne gondolkodjál ez rút bosszúállásról,
Bizonyíts ezzel is meg, hogy szereted jól, Mert nem illik hozzád, hogy róla gonoszt szólj.
Háládatlanságán sírván szeretőmnek,
Mostan szerzetteték tülem ez kis ének, 3o Kiben az a tanács legyen mindeneknek,
Hogy senki ne higyjen soha szerelmének;
Indúlnak oly könnyen mert ók idestova, Mint szintén asszú ág szél fuállására,
Bocsülik maguk közt s tartják legnagyobbra 3 5 Azt, aki közülünk többet ejtett búra.