LOVASS TIBOR
- Indulhatunk! – szólalt meg a simléder alól egy szőrös mosoly. Huncutul tágította ajka vízszintes tengelyét, majd bájos mozdulattal fordult egyet, és esernyőjével mutatta a kirakodók sátrai között kanyargó irodalmi sétaút irá-nyát.
A hat pár cipő ritmusos koppanását csendes eső cifrázta. Sem ez, sem a karnevál színes forgataga nem tudta szétválasztani a kis csapatot. Haladtunk előre a díszes kövezeten, ahogy egykor határozott lépésekkel közlekedtek a város légiós csapatai őrszolgálatuk helyszínére. Fürgén, fiatalosan, hányva a fittyet a sültek ínycsiklandozó illatának, mely a mámorító italokkal telt poha-rak csendülésével bizony sok gyomra irányította sétálónak parancsolt meg-álljt. De nem nekünk!
A mosoly vezette társaság tagjai a város gyönyörű főterének 40-es számú házánál álltak meg először. Innen aztán útjára indult a kollektív fáj-dalomtest globális elnyomása. Mert Savaria mosolya színtiszta tudatosságra bírta a fejeket.
- Ebben a házban születhetett Virág Rudolf – mondta.
Ez önmagában még nem is annyira fontos ismeretanyag, ám a minden formai világot felrúgó házi mosoly azonnal továbbfűzte az események szálát.
- A kivándorló Virág úr gyermeke volt az a Lipót nevezetű fiú, aki James Joyce Ulysses című művének főhőse. Azaz Leopold Bloom. Az 1904. június 16-ai fiktív események helyszínei pedig az irodalmi turizmus egyre kedveltebb színhelyei lettek. A Joys-kultusz a Bloomsday alatt csúcsosodik ki, és igazán megtisztelő, hogy James Joys maga is villámlátogatás szerű üdvözléssel lép a látogató elé Savaria főterén. Csak úgy, a falból.
159
Azt mondják, hogy a jelenben mindig elegendő az idő. És megszűnik minden zavaró tényező. Lelassul és lubickol az elme a mentális zajok nélküli világban. A csapat tagjai is lubickolhattak ebben a kellemes közegben, mert a vásári zajok, és egy újabb meghökkentő információra eszméltünk, immár újra a formai világban.
- Ebből a házból indult el érettségi vizsgája reggelén gróf Széchenyi István.
A szemekből élénk kérdőjelözön áradt. A házigazda mosoly diszkrét sejtelemmel jelezte, hogy erre a kérdéskörre még visszatérünk a séta során. A résztvevők megnyugodtak. Az eső eláll és az esernyők kopogása keveredett az árusok zajával, a sétáló forgatag mozgatta pecsenyeillattal teli légben. A fia-tal gróf lábnyomai követve haladt a mosoly után a társaság. Egy térre érkez-tünk. Már a látvány is meseszerű volt. A séta résztvevőinek a boldog időben szabadon száguldó gondolatai iszonyú energiával szőtték be a teret. Savaria mosolya élvezte a pillanatot, és teli tüdőből ismertette az egykori Líceum épü-lete előtt, hogy 1808-ban 16 évesen e házban szerzett filozófiai képesítést gróf Széchenyi István.
160
- Vagyis érett lett. És innen indult szép ívű útjára poggyászában a reform-korral – mondta és a mosoly megmerevedett.
A huncutság ilyen bájos megjelenésével csak különös alkalmakkor találkozhat az ember. Ez most ilyen alkalom volt. A hatásszünet tudatig hasító útja végén már hat szélesre húzódó ajkon tükröződött vissza a mondat tudatig hatoló értelme. INNEN INDULT A REFORMKOR. Tehát innen indult ha-zánk egy szép korszaka!
A Bölcseleti Líceum egykori híres tanárairól szóló gondolatoknál, amit a mosoly baritonfekvésű zöngével adott elő, a résztvevő érdeklődők láthatóan még nem voltak jelen. Széchenyinél tartottak a gondolatok. Aztán Berzsenyi Dániel szobránál utolértük magunkat.
161
Én már nem is azt figyeltem, hogy mit mond, hanem azt, hogy hogyan vezényli le a sétát ez a rendkívül kedves, minden tekintetben felkészült, ízig-vérig pedagógus személyiség. A simléder alól megnyugtató, ugyanakkor bíztatóan csillogó szempár segítette, fokozta a tudás átadásának vidám sétáját.
Ez a tekintet magával ragadja az embert. Sodorja a világirodalomból a magyar nyelv mestereinek életén át a történelem viharos eseményeibe. Ezt nem lehet tanulni! Erre születni kell, vagy örökölni olyan géneket, amelyek magyarsá-gunk valódi ékkövei lehetnek. De ha már Berzsenyi, nos, igazat mondott a költő, miszerint ”Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” Ó, napjaink fiatal-sága, kik ilyen elme mellett pallérozhatjátok magatokat! Szerencsés nemze-dék! Talán még fel sem fogjátok, hogy Fortuna kegyeltjeiként szép nyelvünk mesteri művelőjétől, az élményközpontú irodalomtanítás megteremtőjétől, kitűnő művelőjétől tanulhattok.
Petőfi Sándor szobránál forradalmi hevületű narráció zökkentett ki gondolatmenetemből. Miről maradhattam le? Mikor lesz a következő séta?
Minden pillanatát sajnálom, amit elmulasztottam! Hiszem, vallom, hogy
162
mindenkinek szüksége lenne egy ilyen vidám irodalmi utazásra. Az orvos-tudomány minden bizonnyal befogadná és vény nélküli lehetőségként kínálná a beteg lélek gyógyításához ezeket a gondtalan órákat. De gyerünk tovább, mert Savaria mosolya fáradhatatlan lendülettel meríti éhes tudatunknak a szellemi táplálékokat!
Petőfitől Weöres Sándorig rövid út vezet Szombathelyen. A közép-kori Karicsa utcáján haladtunk, a Nagykar utcán, melynek házait az 1960-as évektől folyamatosan lebontották. Jellemzően az utolsó ház a Marika Ven-déglő volt, vagy ahogy egykor a „Perint parti Sorbonne” hallgatói nevezték törzshelyüket, a Marika tanszék. Vezetőnk ismét felébreszt álmodozásomból.
- Ki találja meg a padon ülő költő kedvenc állatát a szoborkompozíción?
A felhívásra elszánt detektívek kutatták a padon ülő költőóriás kör-nyezetét. A költő elegáns nyugalommal ülve szemlélte a sürgölődőket, és türelmesen, bronz szíve melegével hallgatta a sétát vezető szakállas mosoly, költészetét méltató szép gondolatait.
163
Az idő elrabolt bennünket! Észre sem vettük, de szép lassan a felénk érő felhőből szitálva égi áldásként permetező eső józanított ki bennünket a keresésből. Vezetőnk megkönyörülve rajtunk ismert mosolyával mutatott egy kis pontra. Jé, ott egy réti csiga! Ahogy a mester írta:
„Réti csiga, réti csiga, fejeden a hegyes iga, hátadon a héj-kupola, hova visz a nyár?
A rejtvény tehát megfejtve. A séta végén már az esernyők árnyékából hálás és továbbra is információra éhes tekintetek kérték a folytatást! Nem csak mi sajnáltuk, hogy irodalmi utunk végére értünk. Házigazdánk Fűzfa Balázs, Savaria szakállas mosolya is szomorúan jelezte, miszerint Weöres Sándor szobránál véget ért a mai irodalmi mese álom! A Perint partján a költő padjára írt sorokat a permetes eső tisztítja. „Ez a város születésem helye…. ma a Perint habjával van tele, úszik a híd, düledez a partfal, ó bár oltalmazná ezer angyal.”
Oltalmazzák az angyalok Savaria mosolyát, irodalmi sétánk ve-zetőjét is! Az általa összeállított irodalmi étlap tehát kész!
Kedves olvasó, aki ha erre jársz, megszállsz, megpihensz szeretett Savariánkban, időzz el ezer éves emlékei között, s ha felejthetetlennek mon-dott emlékekre vágynál, keresd meg a vir bonust, Fűzfa Balázs professzor urat! Őrök emlékként vidd magaddal kedves alakját, mosolyát, egy kétezer éves város irodalmi emlékeinek védjegyeként.
164
MAGYAROK ÉS SZLOVÁKOK VLADIMÍR MINÁČ