magyar nyelv értelmező kéziszótára szerint elvet, tapasztalati igazságot, (vélt) életbölcsességet kifejező, mondatértékű szólásmo n-dások. Ezek egy része idővel természetesen módosult, más része e l-veszítette érvényességét, illetve kommentálásra szorul, íme, néhány példa az ismertebb „bölcsességek” közül:
Bátraké a szerencse.
És a mennyeknek országa. Béke poraikra.
A türelem rózsát terem.
Mondják meg gyorsan, hol, hogy én is ott teremjek.
Aki korán kel, aranyat lel.
Lehet. A magam részéről sajnos, noha idestova negyven éve kelek korán, kanyarón, nevetőgörcsön és hasonlókon kívül mégsem ka p-tam egyebet.
Amelyik kutya ugat, nem harap.
Attól függ. Ha nagykutyák ugatnak, én bizony kétszer is meggo n-dolnám, hogy közbevakkantsak-e.
Aki másnak vermet ás, maga esik bele.
Szó sincs róla, sőt... Egyszer a szomszédomnak ástam vermet, és képzeljék, csinos summával fizetett. Azóta saját szőnyegemet se v e-rem potyára. (Legfeljebb fogamhoz a garast, valahányszor megint fölverik az árakat. Persze ezen is inkább a fogorvosok keresnek, akik
A
– 89 –
alig győzik tömni a kilyukadt fogakat. Mi a fogorvost, a szakács a kacsát, a politikusok a fejünket etcetera, etcetera.)
Nem mind arany, ami fénylik.
Kivételesen igaz, hiszen csilloghat a szemünk, a hamis gyöngy vagy akár egy fényes gönc is. Aztán kiderül, hogy a szem szem, az üveg üveg és a gönc valamelyik kádár hacukája. Esetleg gyémánt, de míg ez kiderül, a gatyánkat is eladjuk.
Kaparj kurta, neked is lesz.
Másszóval: nesze semmi, fogd meg jól!
Kutyából nem lesz szalonna.
Mint lóból kolbász, ugyebár!
Vén kecske is megnyalja a sót.
Miután másra amúgy sem képes szegény.
Magasról nagyobbat lehet esni.
Kivéve, ha felfelé esnek.
A kenyér mellé túró is kell.
Megy az magában is. Mint az autó benzin s a benzin forint nélkül.
Leszámítva a politikát. Ha kiiktatjuk belőle a strucc jelzőt.
MOSOLYOGJUNK!
Centrum Áruház Schuster úr személyében új főnököt avatott.
Pár nappal ezelőtt még ő volt a futballválogatott 99. szövetségi kapi-tánya, ám az MLSZ gondolt egyet, és túladott rajta, így került Schus-ter úr vissza a kaptafához, akarom mondani, kereskedelembe.
–Hölgyeim és uraim! – kezdte székfoglaló beszédét. – Sok beszéd szegénység, ezért rövid leszek, Mint önök is tudják, mától kezdve én vezetem a Centrumot.
–Éljen!–rikkantotta el magát Csacsener kolléga, és keze mintegy véletlenül az egyik pénztárosnőfenekéhez lapult.
–Köszönöm a bizalmat. Remélem, megfelelek az elvárásoknak, és kihúzom a szarból ezt az egységet is. Ha segítetek, sikerül –ugrott át
A
– 90 –
tegezésre váratlanul a kapitány –, mert csak együtt, közös akarattal érhetünk el eredményt.
–Így van! –bólogatott Csacsener.
– Akkor gyertek utánam! – tűnt el Schuster úr a főnöki szentél y-ben. –Tekintsétek meg az áruház térképét!– mutatott sokatmondóan a szemközti falra. – Úgy szemre, közönséges mappa. Pedig a való-ságban sokkal több annál: taktikai eszköz amennyiben itt-ott módosí-tunk rajta.
–Hát módosítsunk!–lelkendezett az újságárus.
–Azért vagyok itt, sőt, reformálni fogunk –jelentette ki az újdo n-sült főnök. –Épp itt az ideje, hogy a kereskedelem is megújuljon ki s-sé. Ami volt, elmúlt, ami lesz, csakis rajtunk múlik. Nem a párton, rajtunk, s ennek függvényében fogtok keresni is. Visszatérve a témá-hoz, valamennyi részleg színes lámpákat kap: zöldet, pirosat, kéket, amiket ehhez a térképhez kötünk. Ha gáz van, bekattintjátok a pir o-sat, a zöld jelzi a vásárlók rangját és így tovább. Jelszavunk, hogy minden vevő elégedett legyen, mert akkor máskor is tőlünk vásárol– fejtette ki terveit a lobogó hajú reformer. – Addig is kimonóba b ú-junk. Ebben van fantázia, nyugati divat, aztán... Khm, beszéljetek versben, ha szabad ajánlanom!
– Versben? – tátotta el száját a púpos gyorstalpaló.
–Miért ne! Legalább mi, kereskedők legyünk költőpártiak. Kérdés van? Nincs? Akkor hallgassátok meg legjobb ötletemet! Kezdjük a hetet a mosoly jegyében! Aki mosolyog, másokat is jókedvre derít, és a jókedvű vevő mindig költekezőbb. Mosolyogjunk a pénztárnál, a pult mögött, szívből és diszkréten. A feltűnő mosoly irritál, a hangos bárdolatlan, mint a vigyor, illetve röhögés. Mi az, min mosolyogtok?
–De hiszen épp az imént...–kerekedett ki az újságárus szeme.
– No persze, csakhogy én nem vagyok vevő. Nekem nem kell u d-varolni, ha szabad megjegyeznem... A következő hét az udvariasság hete, utána a gyorsaságé, egyszóval minden hétre tervezünk valamit.
Kérdés van? Nincs? Akkor hátra arc–kapta elő sípját az exkapitány –, vissza az áruházba! Te hol dolgozol?– fordult barátságosan a cs i-nos pénztároslányhoz.
–A pénztárnál.
–Remek! Mától kezdve újságokat árulsz.
–És én?–hüledezett az újságárus.–Talán kasszás legyek?
– 91 –
– Eltaláltad. A modern kereskedő szükségszerűen sokoldalú, amennyiben versenyben kíván maradni. Elődöm, úgy látszik, nem sokat törődött ezzel, ezért is pang az üzlet. De majd mi rendbe ho z-zuk, ajaj, lesz még Budán kutyavásár.
Schuster úr tervei felbolygatták a boltot. Az újságárus még aznap a pénztárhoz került, a bútorrészleg az emeletre s a púpos manökennek.
–Jól van, fiúk, meg vagyok elégedve veletek –dörzsölgette kezét a találékony góré.–Ha erre sem harapnak, buddhistának állok.
Szerencsére haraptak, kivált a lányok mosolyára (lásd a mosoly hetét), noha akadtak azért zökkenők is. Csacsener úr például már a temetésen is mosolygott, majd kinevette a rendőrt, az adófelügyelőt, s tán még ma is mosolyog, ha időközben sittre nem vágják. A búto r-osztály eladójának három foga hiányzott, emiatt legtöbb mosolya bá-gyadtra sikerült.
– Maga szabotál minket –magázta le Schuster úr szokatlanul g o-rombán.–Ha három napon belül nincs foga, a csecsemőosztályra h e-lyezzük.
A másodi hét már valamivel sikeresebben indult (lásd az udvaria s-ság hetét!). Áruházunk valamennyi tagja illő komolysággal mosoly-gott lefelé, hajlongott felfelé. Közben bekötötték a lámpákat, s a fő-nök nyugalma ezzel újra helyrebillent. Ha zűr volt, bekattintották n e-ki a piros jelzőlámpát, a zöld jelezte a vevők méltóságát, amit Schus-ter úr azonnal ki is aknázott. Az elégedetleneket leszerelte, az er ő-szakosokat kicselezte, summa summarum, minden a legjobb rendben haladt. A bevétel ugyan csökkent, de hát istenem, a legolajozottabb kerék is csikorog időnként. Fő a taktika, a szervezés, amely nélkül ma nemcsak futballozni, de kereskedni sem lehet. Egy nap harcsa-bajszú, szalmakalapos klienshez hívatták.
–Szeretném tudni, mi folyik itten–törölte meg homlokát ingerü l-ten az „atyafi”. –Kérek egy fagylaltot, erre hármat adnak. Felkísé r-nek a lépcsőn, mintha vak vagy tolvaj lennék, ráadásul mindenki gazduramnak szólít.
– Miért, ellenőr?
–Én?
–Esetleg... khm... becsapva érzi magát?
– Nem, dehogy, csak a modoruk... ezek a kimonók... a gazduram...
– 92 –
–Ebben az esetben legyen máskor is szerencsénk. Berci, légy szí-ves, segítsd kivinni... khm... a gazduram csomagját!
–Alászolgája! Kétségkívül vicces kedvükben vannak, de ha ez az alak hozzámnyúl, esküszöm, gatyába rázom magukat.
Schuster úr példamutatóan mosolygott. Sajnos nem sokáig, mert rövidesen a kereskedelemből is leírták. Hogy miért? Ki tudja? Talán a város új, 99. polgármestere, akit már kinevezése másnapján gazd-uramnak címeztek.
Tanulság: valószínűleg igaz az állítás, miszerint a párhuzamosak is találkoznak valahol. Kérdés van? Nincs? Akkor ezúttal mosolyo g-junk mi, uraim!