Környezetpolitika

2.1.1. Az Európai Unió környezetpolitikája, a talajvédelmi stratégia és

„keretirányelv”

Az Európai Bizottság közösségi környezetpolitikájának általános célja, hogy a legjobb életfeltételeket nyújtó környezet megteremtésével elősegítse az embert szolgáló gazdasági növekedést, valamint, hogy a növekedést összeegyeztesse a természeti környezet megőrzésével. Mindez csupán kompromisszumokkal jöhet létre. 1987-ig a közösségi környezetpolitika alkotmányos jogi alapok nélkül valósult meg. Az Egységes Európai Okmány (1987) a Római Szerződés (1957) módosításával a Közösség céljai közé emelte a környezetvédelmet, jogalapot teremtve a közös környezetpolitikai intézkedések számára, majd a Maastrichti Szerződés (1992) további környezetvédelmi alapelveket fogalmazott meg. A környezeti szempontok közösségi politikába való integrálásáról az Amszterdami Szerződés (1997) rendelkezett. Az Európai Közösség környezetpolitikája a kezdetektől fogva nagyobb szabású, mint a tagországok környezetvédelmi tevékenységének összehangolása. Már az Első Környezetvédelmi Akcióprogramban (1973-1976) megfogalmazták a Közösség illetékesei, hogy a környezeti problémák megoldásában együtt kívánnak működni a Közösségen kívüli országokkal is.

Az Európai Unióban is – akárcsak itthon – nagy a szakadék a tudományos-technikai lehetőségek és a gyakorlatban alkalmazott, a piacon elérhető módszerek között. A különböző környezetvédelmi kutatási-fejlesztési projektek célja a modern környezetmenedzsment döntéstámogató eszköztárának fejlesztése, bővítése, a kapcsolódó tevékenységek összehangolása, nem utolsó sorban az információk elérhetővé tétele, például adatbázisok, fórumok, programok létrehozásával (EUGRIS, NICOLE, ENVASSO, SOWA, DIFPOLMINE, ETAP, TESTNET, MOKKA, stb.) (Molnár, 2006).

Az európai talajok állapota romlik, aminek fő oka az emberi tevékenység, mint például a helytelen mezőgazdasági és erdőgazdálkodási módszerek alkalmazása, az ipari tevékenység, a turizmus, a városi és ipari terjeszkedés. Ezen tevékenységek gátolják a talaj multifunkcionalitását, a talaj termékenysége, szervesanyag tartalma, és biológiai sokfélesége csökken, kisebb lesz a talaj vízmegtartó kapacitása, a tápanyagok geokémiai ciklusa szakadozottá válik, a szennyező anyagok lebontása lassul.

A Hatodik Környezetvédelmi Akcióprogramról szóló 1600/2002/EK határozat magában foglalja a természeti erőforrások védelmére és a talaj fenntartható használatának elősegítésére vonatkozó célkitűzéseket. A Közösség kötelezettséget vállalt egy talajvédelemről szóló tematikus stratégia (Stratégia) létrehozására a talajromlás megállítása és visszafordítása érdekében. A Stratégiát az Európai Unió végül 2006-ban elfogadta. Addig az Uniónak nem volt egységes talajvédelmi koncepciója, csupán ágazati politikák érintették a talajvédelmet. A Stratégia az európai talajok állapotának felmérésén túl meghatározza a szükséges intézkedéseket és azok módszertanát, valamint a tényleges beavatkozási szinteket is. Az Európai Bizottság által javasolt Stratégia négy pillére épül:

- keretjogalkotás a talajvédelem érdekében a fenntartható használat elsődleges céljával,

- a talajvédelem beépítése a tagállami és közösségi szakpolitikák alkotásába és végrehajtásába,

- talajvédelmi ismereti hiányosságok megszüntetése a Közösség által támogatott kutatások és nemzeti kutatási programok révén,

- a nyilvánosság figyelmének felhívása a talajvédelem szükségére.

A tervezett Talajvédelmi Keretirányelv rendelkezéseihez a választott jogalap az EK-Szerződés 175. cikkének (1) bekezdése. A Keretirányelv elfogadását néhány meghatározó tagország mindeddig megakadályozta. A Talajvédelmi Keretirányelv létrehozná a talajnak a környezeti, gazdasági, társadalmi és kulturális funkciók betöltésére vonatkozó képességeinek megőrzési rendszerét. Olyan intézkedéseket állapítana meg, amelyek elősegítenék a talajromlási folyamatok megelőzését, csökkentését, illetve a talaj működőképességének helyreállítását.

2.1.2. Magyarország környezetpolitikája, a hazai talajvédelmet elősegítő jogszabályok, a magyar talajvédelmi stratégia

1976-ban megszületett az első magyarországi környezetvédelmi törvény (1976. II. tv.), azonban a környezetvédelmi tervezés rendszerének valós keretét a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (Ktv.) teremtette meg. A Ktv. célja az ember és a környezet harmonikus kapcsolatának kialakítása, a környezet elemeinek és folyamatainak védelme, a fenntartható fejlődés környezeti feltételeinek biztosítása. A Ktv.

a kiszámíthatóság és a méltányos teherviselés elve szerint megfelelő kereteket teremt az egészséges környezethez való alkotmányos jogok érvényesítésére, és elősegíti a környezet

károsodásának megelőzését, igénybevételének, terhelésének és szennyezésének csökkentését, a károsodott környezet javítását és helyreállítását.

A termőföld védelméről az 1994. évi LV., illetve a 2007. évi CXXIX. törvény rendelkezik. Míg az első törvény hatálya a termőföldre, mint jogilag körülhatárolható, specifikus ingatlanra terjed ki, azaz intézkedik a termőföld tulajdonjogának megszerzéséről, a megszerzés tilalmáról, a birtoktagok kialakításáról, addig a második törvény a termőföld hasznosításra, a földvédelemre, a földminősítésre, a talajvédelemre vonatkozó rendelkezéseket állapít meg. E jogszabályok értelmében földvédelem a termőföld mennyiségének védelmét, talajvédelem a termőföld minőségének védelmét jelenti.

A szennyezett területek kockázatközpontú „kezelése” lassan beépül a hazai jogrendbe. Ezt bizonyítja, hogy a III. Nemzeti Környezetvédelmi Program (2009-2014) rögzített intézkedései közé tartozik a szennyezett területek kockázat alapú kezelésének továbbfejlesztése, illetve a 6/2009. (IV. 14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendelet hatályba lépése (a földtani közeg és a felszín alatti víz szennyezéssel szembeni védelemhez szükséges határértékekről és a szennyezések méréséről), ami csupán „B” szennyezettségi határértéket rögzít („Ci” intézkedési szennyezettségi határértéket viszont nem). A „D”

kármentesítési célhatárérték megállapításánál (hatósági határozatban előírt koncentráció) figyelembe kell venni a terület földtani, vízföldtani viszonyait, érzékenységi besorolását, a háttér koncentrációt, a károsodást megelőző állapotot, a kockázatfelmérés eredményeit, a BAT technológiát (Best Available Technics - Elérhető Legjobb Technológia) valamint a beavatkozáshoz szükséges költségelemzést is.

A jövőben várható, hogy egyre szélesebb körben terjednek el az olyan kármentesítési, remediációs technológiák, amelyek a természetes szennyezőanyag csökkenés (natural attenuation-NA) monitorozását (monitored natural attenuation-MNA), vagy intenzifikálását (enhanced natural attenuation-ENA) veszik alapul.

A hazai talajvédelmet támogató további jogszabályok: a talajvédelmi terv részletes szabályairól szóló 90/2008. (VII. 18.) FVM rendelet, a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásának és kezelésének szabályairól szóló 50/2001. (IV. 3.) Kormányrendelet, a termésnövelő anyagok engedélyezéséről, tárolásáról, forgalmazásáról és felhasználásáról szóló 36/2006. (V. 18.) FVM rendelet, a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezésével foglalkozó 27/2006. (II. 7.) Kormányrendelet, és az 59/2008. (IV.

29.) FVM rendelet, a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Kormányrendelet.

ORSZÁGOS TALAJVÉDELMI STRATÉGIA

Az Országos Talajvédelmi Stratégia (Németh et al., 2005) elsődleges feladata a talaj, mint környezeti elem védelme. A mennyiségi védelem elemei a talajértékelésen alapuló földminősítés módszertanának kidolgozása és alkalmazásának bevezetése; a birtokrendszer racionalizálása (tulajdonjogi kérdések, szakmai és közgazdasági problémák kezelése); a talaj/humusz kitermelés, valamint a termékforgalmazás szigorú ellenőrzése. A minőségi védelem különbséget tesz a diffúz és a pontszerű szennyezésekkel szembeni intézkedések között. A korszerű, tudományos szempontból sokoldalúan megalapozott, EU-konform talajvédelmi stratégia legfontosabb célkitűzései a következők:

- az ésszerű talajhasználat;

- a talaj sokoldalú funkcióképességét akadályozó, a talaj termékenységét csökkentő káros talajdegradációs folyamatok mérséklése (víz- és/vagy szél okozta talajerózió;

savanyodás; szikesedés; tömörödés és talajszerkezet leromlás; biológiai degradáció), a talajszennyeződés megelőzése, megszüntetése, vagy bizonyos tűréshatárig történő mérséklése;

- a talaj – s ezen keresztül az adott terület – vízháztartásának, nedvességforgalmának szabályozása, a szélsőséges vízháztartási helyzetek (árvíz, belvíz, aszály) megakadályozása, gyakoriságuk és mértékük csökkentése a káros ökológiai–

ökonómiai–társadalmi következmények mérséklése érdekében;

- a társadalmi fejlődés következményeként a talajba juttatott anyagok biogeokémiai ciklusának szabályozása, a racionális növényi tápanyagellátás, valamint a talaj és a felszíni/felszín alatti vízkészletek minőségének megóvása.

2.2. Magyarország talajainak szennyezettsége

A talaj Magyarország kiemelkedő értékű - feltételesen megújuló - természeti erőforrása. A talajkészlet azonban nem csupán a biomassza termelés alapvető közege, hanem integrátor, transzformátor szerepe mellett tápanyagraktár, puffer közeg, szűrő és detoxikáló rendszer valamint gén-rezervoár (Várallyay, 2006).

1992-ben hozta létre a Földművelésügyi Minisztérium az MTA TAKI közreműködésével a Talajvédelmi Információs és Monitoring Rendszert (TIM), melynek célja a talajkészletek felmérését követően az állapotmegőrzés azokon a területeken, ahol a talajállapot jelenleg megfelelő; az állapotromlás megelőzése, vagy mérséklése azokon a