Az érzékszervek fogyatékossága esetében az egész képzet
alkotás tökéletlen lesz. Bármily jól hall, tapint, szagol a vak gyer
mek, a tárgyakról alkotott képzeteiből mindig hiányozni fog a látási részképzete. A siketnéma, még ha a hangos beszédet elsajá
títja is, ezzel csak a beszéd látási és mozgatási képzeteire tesz szert, míg a hallási részképzetek, melyek a normális egyén gon
dolkodásában mint többé-kevésbbé észrevehető elemek szerepelnek, itt elmaradnak.
Az elemi képzettársításon alapuló felfogás (apperceptio) úgy megy végbe, hogy az új érzetek a régi hasonló képzetek nyomait működésbe hozva azokkal egybeolvadnak. Ha ez az egybeolvadás (assimilatjo) olyképen történik, hogy nem az új érzetek, — de a múltbeli képzetek és ezek társítási kapcsolatai vergődnek túl
súlyra, ezek meghamisítják az érzékelést, s ily esetben élettani vagy kóros illúziókról beszélünk. Vannak gyermekek, kik felette hajlanak az ilyen illúziókra, mely sajátság alapja lehet a psycho-pathiás gyermekeknél gyakori kóros hazudozásnak (pseudologia phanthastica). Az illúziók eredhetnek az érzékszervből, a midőn pl. a szem üvegtestjének zavarait apró karikákként látjuk. A
szesz-tői mérgezett elméjű egyén jórészt üvegtesti homályokból eredőleg bogarakat, patkányokat, stb. lát mozogni. A fülben lüktető vér-edény ütemes hangja mellett psychopathiás egyének emberi han
got vélnek hallani, (pl. menj f innen! m6nj | ínnén!)
Külső ingerek teljes hiánya mellett jelentkező érzékeléseket hallá cinatiónak nevezünk. Ilyenek kimerült, ideges egyéneknél, vagy elalvás előtt normális embernél is előfordulnak. Némelyek, ha setétben szemüket behunyják, virágokat, tájképeket látnak teljes elevenséggel. Ilyenkor azonban, legalább utólag, mindig kiderül a hallucinatió képzelt volta. Ideges, psychopathiás gyerme
keknél izgatott állapotban, főleg sötétben, ijesztgetés, büntetések, kalandos mesék hatása alatt, még inkább láz esetén, gyakran mutatkoznak valóságos hallucinátiók. A beteg elméjűek látási, hallási stb. hallucinátiói a legteljesebb valóság benyomásával lép
nek fel; ezeket a betegek tényleges, való érzékeléseiktől külön
választani nem tudják. A hallucinátiók részben élénk illúziókra vezethetők vissza, midőn u. i. az ezeket okozó inger ki nem deríthető, részben központi eredetűek, vagyis az agykéreg sejtjeinek fokozott ingerlékenységéből magyarázhatók. Egyes búvárok feltételezik, hogy az érzetek és az emlékképek az agykéreg külön-külön sejtrétegei
ben keletkeznek s hogy a hallucinátiók az ingerületnek meg
fordított irányban, a képzetközpontokból az érzőközpontokba való haladásából magyarázhatók. Mások szerint a hallucinátiókat az ingerületnek a központból az érzékszervekbe való, szintén fordí
tott irányú haladása okozná.
A képzettársítás zavarai részben minőségiek, részben a társítás gyorsaságában mutatkoznak. A normális gyermekek, valamint a felnőttek képzettársítása túlnyomó arányban tartalmi rokonságon vagy időbeli egybeesésen alapszik. A puszta rokon-hangzáson alapuló társítás, a képzetek fogalmi rokonsága nél
kül, normálisaknál kivételes; ellenben gyakori az elmebetegek mániás állapotainál, melyeket emelkedett hangulat, indokolatlan jókedv jellemez. Az ily betegek beszéde néha nélkülöz minden értelmi összefüggést, rímelés, üres szójáték. Ugyané betegekre jel
lemző a gondolatszökellés, azaz egyik képzetről látható össze
függés nélkül más, teljesen távoleső képzetekre való átugrás és az ú. n. eszmetolongás, mely azonban nem annyira az eszmék, mint inkább a szók bőségét jelenti. A búskomorságban szenve
dőknél ellenkezőleg szűkszavúságot, meglassított képzettársítást, gondolkodásbeli gátoltságot találunk. A ggengetehetségüek vagy gyengelméjüek képzettársítása szűk körben mozog; gyakran a képzettársítás lassulása észlelhető náluk. (L. a 102-ik 1.) Sok közöttük a fecsegő is, bár a képzetkör, melyben mozognak, felette szűk. A zavartsági állapotoknál a társítás gyakran teljes össze
függ ésnélküli (incohaerentia). A hysteriások képzetei többnyire
saját énjük körül forognak (egocentrumosak.) A z epilepsiások gondolkozása, beszéde körülményes, terjengős. A képzettársítás néha egyoldalú, egyes képzetek és beszédfordulatok mindig vissza
térnek. Ez az ú. n. stereotypia főleg a fiatalkori elbutulásnál (dementia praecox) fordul elő.
Fontos zavarai a képzettársításnak az ú. n. kényszerképze
tek is, midőn egyes kellemetlen képzetek a tudatban megtapad
nak, s a rendes képzettársítást elnyomva, zavarják a tőlük sza
badulni nem tudó beteget.
A z emlékezés zavarai annak terjedelmére, bőségére, bizton
ságára és a képzetfelújítás gyorsaságára vonatkozhatnak. Idegesek
nél gyakran tapasztaltam az emlékező képesség sajátságos zavarát, mely abban nyilvánul, hogy egyébként jó emlékezet daczára az egyénnek a leghétköznapibb dolgok, melyeket bármikor meg tudna nevezni, épp akkor nem jutnak eszébe, mikor róluk beszél.
Ez állapot lényegesen rosszabbodik, a mint az egyén észreveszi e hibáját, mert a mint valamiről beszél, már előre fél, hogy nem fog eszébe jutni, a mi azután a félelem okozta gátlás hatása alatt be is áll. Ideggyengeségnél, különösen ha szellemi túleről-tetés következménye, a tanulási képesség jelentékenyen meggyen
gül, de a megtanultak reproductiója is lényegesen nehezebb, lassúbb lesz. Azonfelül az emlékezet bizonytalan lesz; nagyon hajlandók a hasonló képzeteket összetéveszteni. Főleg szó-, nev
es számemlékezetük gyengül. Viszont gyengeelméjüeknél, sőt idió
táknál is az emlékezés egyoldalú fejlettsége igen feltűnő lehet;
néha kitűnő szó-, máskor szám-, leggyakrabban jó zenei emlé
kezettel birnak; míg összes másféle emlékezetük a semminél alig több. E jelenségek az agyvelő egyes központjainak egyenlőtlen fejlődéséből magyarázhatók.
Nevezetes jelenség az ú. n. amnesia, a visszaemlékezés hiánya, a képzetlánczolatoknak az öntudatból perczekre, órákra, sőt hosszabb időszakokra szóló teljes kiesése. E z lehet részleges vagy teljes és hysteriás, főleg azonban epilepsiás egyéneknél gyakori. E z utóbbiaknál rendesen a görcsös vagy öntudatzavarban nyilvánuló roham tartamára, néha azonban az ezt megelőző idő
szakra is kiterjed (retrográd amnesia). A z ilyen zavarok nem boncztani elváltozásokból, hanem a társító pályákban beállott gátlásokból, működési zavarokból magyarázandók.
A z ítélőképesség zavarai közül említendő a gyenge Ítélő
képesség, mely a képzettársítás tökéletlenségén kívül a különb
ségi érzések hiányosságában leli magyarázatát. A felismerés, azonosítás, valamint a logikai alárendelés gyengébb értelmű egyéneknél már felületes hasonlítások alapján történik. A z ítélő
képesség gyengült voltát még inkább elárulják az ú. n. téveszmék, melyek minden logikai kapcsolat nélkül fészkelődnek be a beteg
A gyermeki elme. 4
egyén elméjébe, a ki birálat nélkül valóknak fogadja el azokat.
A téveszmék fő jellemvonása az, hogy a biráló Ítélet hozzájuk nem férhet, helyre nem igazíthatók, feltétlenek. Psychopathiás egyéneknél már gyermekkorban mutatkoznak ilyen nagyzási tév
eszmék kezdő jelenségei, midőn is a gyermek a többieknél különb
nek, egész más vérből valónak tartja magát, néha — a degene-ratio súlyosabb fokain — oda jut, hogy nem is szülői gyerme
kének, hanem előkelő ágról származott cserélt gyermeknek képzeli magát stb. Ugyancsak a psychopathiás gyermekeknél már korán észrevehetők az ú. n. vonatkoztatási téveszmék csirái is; azt hiszik, mindenki rájuk néz, róluk beszél, őket figyeli. Üldöztetési tév
eszmék inkább csak a súlyosabban elfajult psychopathiás gyer
mekeknél, néha a serdülő korban meginduló korai elbutulás (hebephrenia, dementia praecox) eseteiben, avagy lázas deli-riumokban észleltetnek. Vallásos téveszmék néha az epilepsiában szenvedő egyéneknél észlelhetők, kik magukat (néha halluciná-tiókból kiindulva) Isten küldötteinek, hivatott reformátoroknak, stb. tekintik. A téveszmékkel ellentétbenaz ú. n. kény szer eszmék-vagy kényszerképzeteknél, bár szintén az egyén akarata nélkül fészkelődnek öntudatába, s a figyelmet maguknak foglalják le, az egyén teljesen érzi hibás, fonák voltukat, Ítéletét meg nem zavar
ják. E kényszerképzetek rendszerint kóros intenzitású, kellemetlen érzelmeket (félelmek, szorongások) váltanak ki, melyek a képzeteket még inkább erősítik, s azokat elemi erővel a tudatra reákénysze-rítik. Ilyen p. o. a névkeresö kényszer (onomatomania), midőn a beteg valamely elfelejtett nevet kénytelen keresni, s a míg meg nem találta, igen heves rosszullétet érez.