A táblázatok listája
2. Jelsorozatok rendezettsége
A kódolásra és a dekódolásra is szánjunk néhány szót. Az adat abban a formájában, hogy „Péntek”, illetve abban a formájában, hogy „57”, kódolt állapodban van. Most úgy tűnhet, hogy pontos értelmezésük előtt nem tornyosul semmilyen akadály. De vajon a péntek tényleg a hét egy napját jelöli és nem egy kedves bennszülöttet, az 57 pedig valóban egy lottószám? Hányféle kódolási értelmezést adhatunk jelek egy halmazának, és egyáltalán hányféle módon közelíthetünk egy jelsorozat vizsgálatához? Tovább halmozva a megválaszolandó kérdéseket, tűnődjünk el azon, hogy a kedvenc újságunk cikkeiben lévő információhoz nem tudnánk hozzájutni, ha a benne levő betűket összekeverve nyomtatták volna ki. Érezzük meg, hogy egy-egy kódhalmaz rendezettsége szoros kapcsolatban van az általa közvetített információ mennyiségével. Vagyis egy rendezetlen halmaz kevesebb információt tartalmaz, mint egy rendezett. De mik is lehetnek a vizsgálati irányok, és mit is jelent az, ha valami rendezett?
Íme, a válaszok:
Ha vizsgálni szeretnénk egy rendezett jelsorozatot, például a „péntek” jelsorozatot, akkor azt három irányban tehetjük meg:
2.1. Szintaktikai vizsgálat
Vegyük a jelsorozat elemeit egyenként: „P”, „É”, „N”, „T”, „E”, „K”, vagyis a jelsorozat elemeit, mint feldolgozandó vagy továbbítandó jeleket vizsgáljuk, azok összetett jelentésétől függetlenül. Ez a megközelítés az ún. szintaktikai vizsgálat. Vagyis a péntek jelsorozatot a szerint vizsgáljuk, vajon fel vagyunk-e készülve minden elemi jel értelmezésére, feldolgozására vagy továbbítására, itt vagy a csatorna másik végén. Például tegyük fel, hogy a „P”, „#”, „N”, „T”, „E”, „K” jelsorozatban a „#” jelre korábban nem alkottunk olyan kódelemet, melyet a kódoló és a dekódoló is ismer.
Ebben az esetben a szintaktikai vizsgálat egy egyszerű összehasonlítással a lehetséges kódolási jelekre nézve, azonnal jelezi, hogy ún. szintaktikai hiba van. Amikor már a programozás sűrűjében leszünk, látjuk majd, hogy ezt a vizsgálatot például a programkódolás nyelvi ellenőrzésében a fejlesztői rendszer nagyon készségesen helyettünk elvégzi, és a hibát azonnal jelzi is. Egyébként ez a típusú hiba a programozásban a leggyakoribb, például a sorvégi pontosvessző vagy egy zárójel elhagyása, kulcsszó elgépelése stb.
2.2. Szemantikai vizsgálat
Egy másik vizsgálati irány az ún. szemantikai vizsgálat, mely az egyes szavak, mondatok jelentésének aspektusát vizsgálja, és eredeti értelmében (nyelvtudományi szempontból) a grammatika része. Számunkra azonban elegendő jelenleg azt tudni, hogy az előbbi példát használva a „Péntek” szó jelentését vizsgáljuk, ami azt jelenti, hogy ez a szó azt az értelmezési halmazt jelöli, mellyel ez a szintaktikai sorozat szoros fogalmi relációban van. Tehát ide tartozik a hét egy napja, de ugyanúgy a kedves bennszülött is, akit egy gyermekkori olvasmányunkban neveznek így.
Ha például az előbbi „péntek” szemantikai elem így érkezne a feldolgozáshoz: „pintek”, a vizsgálatunk nem a hét egy napját rendelné az értelmezés/fogalom tárból a kapott elemhez, hanem egy űrmérték többes számát.
Pedig csak egy szintaktikai elem a különbség, és mégis ez az egy jel egészen más szemantikát eredményez.
(Érdekes, bár tárgyalásunkon kívül esik például az az eset, amikor egy fonetikusan leírt „pintek” mégis a hét egy napját jelöli (pl. tájszólásban), ilyenkor a grammatika valamelyik másik részterültének segítségével választjuk ki a helyes értelmezést, mert (kicsit leegyszerűsítve) a grammatika a közlők nyelvi tudását írja le és ebbe a tájszólással módosított fonetika is beletartozik.)
2.3. Pragmatikai vizsgálat
A harmadik vizsgálati irány az ún. pragmatikai vizsgálat, melyről most elég annyit tudnunk, hogy elsősorban a jelfeldolgozó és a szemantikai tartalom egymáshoz való viszonyát elemzi. Egy kissé erőltetett példával illusztrálva a fentieket, mindannyian tudjuk, hogy egész más stílusú/szerkezetű mondatokat használunk egy szakmai előadás megtartásakor, mint például egy baráti társaságban éjfél után. Vagyis a pragmatikához a szemantikai értelmezés gyakorlati aspektusait társítjuk (innen az elnevezés is), és ebben az értelemben része a különféle szleng, argó, fattyúnyelvi alkalmazások, történelmi, társadalmi változások stb. Röviden és kissé pongyolán úgy mondhatnánk, hogy a pragmatikai vizsgálat a szintaktikus jelsorozat szemantikai értelmezésének gyakorlatát vizsgálja.
2.4. Az információ rendezettsége
Végül vizsgáljuk meg a rendezettség fogalmát az információ tárgykörében, de nem a legmagasabb tudományos igénnyel, hanem csak olyan mélységben, melyre a későbbiekben elengedhetetlenül szükségünk lesz. Ha bármilyen tárgyat a kezünkbe veszünk, azt látjuk, hogy szerkezete (anyagszerkezete) határozott elrendezést mutat. Ha reprodukálni akarnánk egy ugyanilyen tárgyat, kézenfekvőnek tűnik belátni, hogy felépítése csak akkor adhatná az eredetivel megegyezőnek tapasztalt formát, színt és egyéb jellemzőt, ha megfelelne azoknak az anyagszerkezeti elrendezési szabályoknak, melyek az eredetit jellemzik. Vagyis az eredeti tárgy anyagszerkezetét kellene létrehoznunk a másolatban, mert ez a szerkezet önmagában már hordozza egy létező tárgy meghatározott elrendezését, vagyis „e tárgy szerint” rendezett. Az anyagszerkezeti rendezettség pedig hordozza az adott tárgy információját annak jelenlegi fizikai valóságáról.
Ha egy autószerelő műhelyben a szerszámok egy elrendezési szabály szerint helyezkednek el, akkor ez csak úgy lehetséges, ha valaki ezt az elrendezést megvalósította, vagyis energiát fordított az elrendezés megvalósítására.
Ez az elrendezés több információt hordoz, mint ha a szerszámokat csak behajigáltuk volna a padlóra, mert tudjuk például, hogy a csavarkulcskészlet a bejárattal szemben, a falon helyezkedik el, kulcsnyílás szerinti sorrendben. Beláthatjuk, hogy az életünk tele van rendezettségekkel, az informatika és benne a szoftvertechnológia pedig nagyjából nem is tartalmaz mást, mint rendezett objektumokat, valamint szabályokat ezen rendezettségek használatára.
Az információáramlás/kommunikáció matematikai modelljét Claude Elwood Shannon amerikai matematikus és villamosmérnök és Warren Weaver matematikus alkotta meg 1949-ben. Ebben a modellben a fenti komponensek között zajlik a kommunikáció a következő animáció/ábra szerint. (2. ábra)