A jólét és a jóllét fogalmi lehatárolása

A magyar nyelvben a jólét és a jóllét között csak egy apró különbség figyelhető meg, ezzel szemben a közgazdaságtanban ennél sokkal többről van szó. Ez az eltérés egyértelműen látszik az angol szóhasználatban a „welfare” (jólét) és a „well-being” (jóllét) kifejezésekben.

„Nem véletlen a kettős szóhasználat. Míg ugyanis a jólétet főként az anyagiakra értik, addig a jóllét az egyénnek a saját életminőségéhez való érzelmi és tudati viszonyulását is tükrözi.”

(Takács, 2004, p. 1.). Az antik filozófiai gondolkodók alapkérdésnek tekintették a „jó” és a

„legfőbb jó” keresését, a „boldog ember” gondolatának előtérbe helyezését. Bár eltérő irány-zatok alakultak ki, két igen markáns vonal különíthető el. Epikurosz követői (hedonisták) a gyönyört tekintették a legfőbb jónak. Különbözőek voltak a meghatározások a gyönyörre vo-natkozóan is, mint például a testi-, szellemi-, és lelki gyönyör. Úgy vélték, hogy az élet célja a boldogság állapotának elérése. A szükségleteket is máshogy kezelték: természetesek és szükségszerűek, valamint értéktelenek; kielégítésüket mindenképpen csak a természet által megkövetelt mértékben tartották kívánatosnak. Arisztotelész követői a „legfőbb jó”-val azo-nosították a boldogságot. Bár ideális (mindenki számára jó) állapot nem létezik – vallották – , de az emberi lét végső célja a „jó” elérése (Folk, 2011). Aquinói Szent Tamás holisztikus

21 megközelítése érdemel kiemelt helyet e fejezet elején, aki prioritást is fölállított a jóság ösz-szetevői között. „A tisztes jó (bonum honestum), a gyönyörködtető jó (bonum delectabile) és a hasznos jó (bonum utile) között analóg viszony áll fönn: mindegyik „jó”, de más-más érte-lemben.” (Tóth, 2016, p. 61.). Fontos gondolatai között jelenik meg, hogy az anyagi javak, amelyekhez a hasznosságot köti eszköz jellegűek. A filozófiai gondolkodókon túl a klasszi-kus közgazdák egy olyan társadalmi berendezkedést kívántak létrehozni, mely a társadalom-ban a jólétet (“wealth”) biztosítja. Adam Smith közgazdasági világképében egyidejűleg megjelenik az emberi boldogság maximumának gondolata is. J. S. Mill például kiemeli, hogy az embereket nem csak gazdasági okok vezérlik (Deane, 1997). Malthusnál a közgazdaságtan inkább erkölcsi, filozófiai, míg Ricardónál inkább matematikai, logikai jellegű tudomány, így a jólét értelmezése is ilyen megközelítésben olvasható. A neoklasszikus közgazdaságtan kép-viselői pedig a várható hasznossággal azonosítják a jólétet Neumann és Morgenstern várható hasznosság elmélete alapján. Munkáikban különbséget tesznek az egyéni és a társadalmi jólét között, és a jólét a szegénység ellentéteként fogalmazódik meg (Folk, 2011).

A második világháború utáni évtizedek új fejezetet nyitottak a jólét és a jóllét értel-mezésének szempontjából. A fejlett ipari országokban addig soha nem tapasztalt anyagi gaz-dagság – jólét – köszöntött be. Az emberi jólét és a gazdasági növekedés sokszor ellentmondásos viszonyáról a társadalomtudományok elmúlt, több mint fél évszázados gya-korlata rengeteg adalékkal szolgál. A jóléti társadalom kapcsán a szegénység módszeres ku-tatása vált fő irányadóvá, és a tudományos diszkurzusokban helyet kap a jóllét definiálása is.

Térjünk vissza még a jólét maghatározásához, mielőtt a jóllét definiálására kerül sor. Az elemzésekben a jólétet jellemzően a jövedelemmel közelítik, ami nem minden esetben a leg-jobb indikátor, mégis talán ez a legelterjedtebb. A ténylegesen tapasztalt anyagi jólétet a fo-gyasztással is előszeretettel azonosítják, hiszen az emberek képesek alacsonyabb jövedelem mellett is korábbi fogyasztási szintjüket fenntartani. Hasonló érvek szólnak a vagyontárgyak-kal való rendelkezés, azaz a vagyoni helyzet mellett (Hajdu-Hajdu, 2013). Egyetértésemet fejezem ki, hogy a jövedelem nem kizárólagos mércéje a jólétnek, azonban a jövedelem leg-gyakoribb alkalmazása mögött két szempontot vélek felfedezni. Elsőként a jövedelemtől függő fogyasztás, és a jövedelem vagyontárgyakra gyakorolt hatása közötti közvetlen kap-csolatot (Keynesi abszolút jövedelem hipotézis), ami azt jelenti, valójában a jövedelem hatá-rozza meg nagymértékben, hogy az emberek mit vásárolnak, milyen vagyonelemeket halmoznak fel (a terjedelemre való tekintettel nem térek ki például az autonóm fogyasztásra ez esetben). Másrészről pedig a jövedelem mérhetőségét „egyszerűbbnek” látom. Az például, hogy ki, mikor, mennyit fogyaszt, vagy, milyen vagyonnal rendelkezik, ezek az információk ún. kikérdezéses adatgyűjtésből, háztartási költségvetési és életkörülmény-adatfelvételből származnak, ezzel szemben a jövedelem felméréseknek vannak egzaktabb formái. Magyar-országon például az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program adatgyűjtéseiről és adatát-vételeiről szóló 288/2009. (XII. 15.) Korm. rendelet alapján a program végrehajtása keretében számos szervezetnek keletkezik adatszolgáltatási kötelezettsége, ezentúl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is gyűjt és közöl adatokat az adóbevallások alapján a jövedelmekről. A jóllét definíciója meglehetősen sokrétű, nem vonatkoztatható el az előzőekben tárgyalt, az anyagi

22 javakkal összefüggésbe hozható jóléttől. „A szellemi egészség és az anyagi jólét nem ellen-ségek: éppen hogy természetes szövetségesek.” – olvasható a The New Burma. Economic and Social Board anyagában (Myrdal, 1974, p. 84.). Több nemzetközi szervezet, intézmény és statisztikai hivatal kísérli meg meghatározni a jóllét fogalomkörét. A jóllét, boldogság fo-galma nehezen megragadható, de biztosan túlmutat az anyagi javak kielégítésén (Baritz, 2013). Ha a jóllétről beszélünk, akkor mindenképpen azt a megállapítást kell tennünk, hogy az emberek jóllétét objektív és szubjektív tényezők egyaránt alakítják.

Az OECD a szubjektív jóllét definícióját így írja le: „az embereknek a velük történt eseményekkel, a testükkel, a gondolataikkal és az életkörülményeikkel, összességében az éle-tükkel kapcsolatos különböző értékelések gyűjtőfogalma” (OECD, 2013, p. 10.). A magyar Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által képviselt fogalom így hangzik: „az egyén azon meghatározó, saját maga, környezete és a társadalom által befolyásolt komplex állapota, mely az egyén saját életével való általános elégedettségét, a mindennapi élet minőségének érzetét kívánja számszerűsíteni” (Kelemen, 2014, p. 5.). Mindkét definíció központi eleme az egyén, és az életkörülményeivel való elégedettség. Ezen tényezők azonban nemzetenként jelentősen eltérőek lehetnek, világít rá minderre Kelemen – Kincses tanulmánya, amely kimondottan a jóllét magyarországi indikátorrendszerének koncepcionális kereteit, az indikátorrendszer fel-építését és dimenzióit tárja az olvasó elé. Fontos célként említik, hogy az indikátorrendszer-nek ahhoz a kulturális, társadalmi közeghez kell igazodnia, ahol az alkalmazásra kerül (Kelemen – Kincses, 2015). A jóllét magyarországi indikátorrendszerében nyolc dimenzió került rögzítésre, és az indikátorok kidolgozásával megállapították, hogy „a jóllét fogalma jelenleg a legtágabb értelemben tartalmazza mindazt, ami a társadalmat alkotó egyének min-dennapjainak minőségéről, életkörülményeiről, közérzetéről statisztikai módszerekkel el-mondható” (KSH, 2014, p. 5.). Kutatási témám kapcsán a jóllét többféle szempont szerinti csoportosítási lehetőségei közül Pomázi vertikális tagolódás szerinti formáit érdemes ki-emelni, aki a személyes jóllétet, a társadalmi csoportok jóllétét és a nemzeti jóllétet külön-bözteti meg (Pomázi, 2014). A többféle jelentéstartalommal meghatározott jóllét esetében gyakran használatos, a mindennapi szóhasználatban pedig gyakran előforduló kifejezés a bol-dogság. A fejezet végéhez közeledve említést teszek még egy – talán újnak tűnő – kifejezésre:

az „illbeing” angol szóösszetételre. Magyar nyelvre fordítása egy kifejezéssel talán nem is lehetséges, mivel mögöttes jelentéstartalma annál sokrétűbb és mélyebb. Legközelebbi rokon értelmű kifejezése talán a depriváltság vagy a megfosztottság. A Szegények hangjai (Voices of the Poor – Crying out for change)⁹ című – a Világbank által publikált – kiadványban rész-letes leírás található létjogosultságáról és jellemzőiről. Az „illbeing” összefoglalóan jelenti a jólét, a boldogság és az egészség hiányát. Magában foglalja azt a mentálist szorongást, de-pressziót vagy összetörtséget, amiről a szegénység rendkívüli hatásait megélők számolnak be. Az „illbeing” értelmezhető a „well-being” ellentettjeként, valamint minden olyan dimen-zió mentén (negatív értelemben), ahogy a jóllétet megközelítjük: részben az anyagi javak hiánya, a fizikai problémák (mint az éhség vagy a fájdalom), a társadalmi gondok (például a

9 Narayan – Chambers – Shah – Petesch (2000): Voices of the Poor - Crying Out for Change. Word Bank.

Oxford University Press. New York p. 79.

23 magány, a kirekesztés és elszigeteltség), vagy éppen a bizonytalanság és a frusztráció nehéz-ségei a mindennapi életben. A szó lehet, nem is új keletű, a történelem során a kezdetekben ugyanis az orvosi vizsgálatok kapcsán válik láthatóvá a szegénység, a kirekesztettség egy társadalomban. Ferge Zsuzsa a kiegyezés utáni Magyarországról azt írja, hogy az orvosok azok, akik „testközelből” ismerik a nép nyomorát, helyzetét. Az orvostársadalom riasztó és sürgető szava hívja fel a figyelmet az emberek nemcsak egészségügyi nyomorára, hanem a mélyszegénység problémájára is (Ferge, 1986). A magyar orvostudomány néhány vezető alakja (pl. Markusovszky Lajos) számos kezdeményezéssel kifejezetten a szegények ellátását kívánta javítani, és a jobbító reformok híve volt¹⁰. A szegénységgel összefüggő tények, je-lenségek körében elsősorban a humanista szemléletű, társadalmilag érzékeny orvostudósok hatására mutatható ki majd később némi előrelépés.