A jólét mérésének elméleti alapjai

Az előző fejezetben szó volt a fontos jelenségek méréséről, ill. mérhetőségéről. A tudomány fejlődésével a mérés széles körű használata emellett ellenérzéseket is keltett. De menjünk vissza egy kicsit az időben. „A nemzetgazdaság teljesítményének első ismert becs-lése Thomas Petty 1665-ös munkája volt. A mérési kísérletek és ezek nézőpontjai már a kez-detektől nagy változatosságot mutattak, Angliában az ipari, Franciaországban elsősorban a mezőgazdasági teljesítmény jelentette a mérések alapját” (Szigeti, 2011, online). Magyaror-szágon az 1950-es évek ún. kísérőjelensége volt a társadalmi gondolat elfojtása, amihez tár-sult a társadalomkutatás rendkívüli mértékű visszaszorulása. A helyzet 1957-től kezdett oldódni (többek között) a közgazdaságtudományban is. 1958-ban indultak az első statisztikai felmérések a munkások, az alkalmazottak és a parasztok jövedelem-eloszlásáról (Ferge, 1986). A jövedelemegyenlőtlenségekkel foglalkozó kutatások magukkal hozták a jövedelem-differenciák mérhetőségének, és azok különböző formáinak megjelenését. Ekkoriban a szo-cialista országok egyedülállók voltak a jövedelem-felvételek tekintetében, ezt a folyamatot a nyugati országok is érdeklődéssel figyelték. Magyarországon például az 1960-as népszámlá-lást követően merült fel először komoly formában a jövedelem-felvétel – a második világhá-ború utáni első nagy jelentőségű adatgyűjtés –, ami a KSH által történt, amelyben közvetlenül a háztartásokat kérdezték meg a jövedelmekről (Hunyady, 2006). 1962-ben volt az első ré-tegződési kutatás és az első társadalmi mobilitás vizsgálat Magyarországon, ami az egész népesség jövedelem-eloszlását felölelte. Ettől kezdve ötévente történtek jövedelem-eloszlási felmérések. A kutatások a hetvenes évek végétől kiegészültek kifejezetten a szegénység, a depriváció jelenségeire és a társadalmi egyenlőtlenségek kérdéseire vonatkozóan. Szerep ju-tott az ezeket létrehozó és fenntartó mechanizmusok vizsgálatára. A jövedelemegyenlőtlen-ségek méréséhez kidolgozott átlag-hányados mutató, amely egy 1968. évi Econometrica-beli²³ cikk kapcsán HIM (Hungarian Inequality Measure) néven vált ismertté, Éltető Ödön és Frigyes Ervin magyar statisztikusok munkájának köszönhető. A rendszerváltást követően – 1991-ben – a magyar társadalom közvéleményében a legsúlyosabbnak tekintett és legtöbbet tárgyalt probléma az életszínvonal csökkenése, és a jövedelmi szakadékok növekedése volt.

Az 1991. évi adatfelvétel megmutatta, az 1980-as évek elején megindult jövedelemegyenlőt-lenségi növekedési tendencia az utolsó években felgyorsult. A jövedelem-felvétel szerint a legfelső jövedelmi decilisének egy főre jutó jövedelme a legalsó decilisének 6-szorosa volt.

23Éltető Ö. - Frigyes E. (1968): New Income Inequality Measures as Efficient Tools for Causal Analysis and Planning. Econometrica. Vol. 36, No. 2 (Apr. 1968), pp. 383-396.

51 Ennek következtében a létminimum alatt élők aránya egymillióról körülbelül másfél millióra emelkedett (Andorka, 1994). Az alábbiakban a jövedelemegyenlőtlenség mérésének mód-szertani problémáját mutatom be, nevezetesen a jövedelemeloszlásnak időbeli és térbeli ösz-szehasonlítása tekintetében felmerülő kérdésekkel foglalkozom.

A jövedelmi differenciákra épülő kutatási eredmények feltárása statisztikai táblák, ábrák, mutatók és függvények útján történhet, mint egyéb vizsgálódások esetében. Kovács Ilona a jövedelemegyenlőtlenségekkel foglalkozó kutatásában gyűjtötte össze, hogyan vizs-gálhatjuk a jövedelemeloszlást makroökonómiai szinten. A kétféle értelmezést idézem:

1. „Egyfelől vizsgálhatjuk a jövedelemeloszlást a jövedelmek forrása, azaz a jövedelmek megszerzőinek a gazdasághoz fűződő viszonya szerint: munkajövedelem, tulajdon-, tőke-jövedelem, földjáradék stb. szerint. Ezt a fajta jövedelemeloszlást funkcionális jövedelemeloszlásnak nevezzük.”

2. „Másfelől vizsgálhatjuk a lakosság jövedelmeinek megoszlását a lakosság népességtizedei (decilisei), illetőleg népességötödei (quintilisei) között, különös tekintettel a legalsó és legfelső kategóriák jövedelmi különbségeire. Ez a fajta vizsgálat, a méret szerinti jövede-lem-eloszlás (size distribution) nem koncentrál a jövedelmek forrására, hanem a jövedel-mek nagysága, mérete szerint csoportosítja a népességet, és a népességcsoportok jövedelmi különbségeit vizsgálja.” (Kovács, 2010, p. 7.).

A jövedelem-eloszlás értelmezésekor közismert megállapítás, hogy a magánszemé-lyek, a családok, háztartások különböző nagyságú jövedelmet különböző számban szereznek, és a jövedelemmel rendelkezők az összjövedelemből eltérő összegben és arányban részesül-nek. A statisztikai adatokból arra vonatkozóan kapunk így tájékoztatást, miként oszlik meg a jövedelmek nagysága a jövedelemtulajdonosok száma szerint, illetve a jövedelemmel rendel-kezők bizonyos csoportjainak (osztályainak) az összjövedelemből milyen részesedés jut. A jövedelmi adatokból rendkívül sokféle statisztikai tábla (egyszerű-, csoportosító- és kombi-nációs tábla) készíthető. Fontos ismérv a jövedelemnagyság, de egyéb szempontok is segítik a táblák szerkesztését. Döntően arra a kérdésre adnak választ, milyen csoportokba sorolt és hány jövedelemtulajdonos ért el bizonyos nagyságú jövedelmet. A táblák tartalmazhatnak abszolút és relatív adatokat, az adatok lehetnek halmozatlanok és halmozottak. A jövedelmek osztályozása, kategorizálása – például arra vonatkozóan, hogy az egyes jövedelmi osztá-lyokba eső jövedelmet hány ember érte el, vagy az összes jövedelemtulajdonosnak hányad-része szerezte meg – önkényes jellegű. A kategorizálás azonban a jövedelem-eloszlás megítélését is befolyásolhatja, ezért kellő átgondolást igényel. Ha a kategóriák például túl szélesek vagy éppen szűkek, eltérő eredményeket kaphatunk. Több esetben ún. jövedelem-eloszlási piramis képe alakul ki (itt A kutatás aktualitása és jelentősége c. fejezetre utalok vissza, ahol a World Economic Forum a világ vagyoneloszlására vonatkozó adatait mutattam be). Az eloszlás megítélése szempontjából rendkívül jelentős annak megvizsgálása, hogy az eloszlás a valóságban vált-e rombusz alakúvá, vagy csupán a kategorizálás különbözősége mutatja-e így. A következő példa – ami a hazai társadalmi problémák felmérésének céljából készült kérdőívben szerepelt – jól szemlélteti az eltérő ábrázolásmódokat.

52 8. ábra Ábrázolásmódok a jövedelem-egyenlőtlenségre vonatkozóan

Forrás: TÁRKI²⁴

A kérdőívben a következő meghatározások tették érthetővé az ábrákat:

„1. Társadalmunkban vannak, akik fent, és vannak, akik lent vannak. Persze ez nem jelent teljes elkülönülést, hiszen van egy szűk réteg, amely a kettő között helyezkedik el. (1. ábra) 2. Társadalmunkban az emberek egymás fölött álló rétegekben helyezkednek el, és a maga-sabb rétegekben egyre kevesebben vannak. (2. ábra)

3. Társadalmunkban a többség egy átlagos helyet foglal el, és ezek között viszonylag kicsik a különbségek. Van azonban egy kisebbség, akik nagyon jó helyzetben vannak, és egy másik, akiknek az átlagosnál sokkal rosszabb a helyzetük. (3. ábra)

4. Társadalmunkban ma már kicsi a különbség a jó és a rossz helyzetben levők között. (4.

ábra)”

A jövedelem-eloszlási statisztikákban tehát különösen célszerű a quantilisek alkalma-zása. Ez azt jelenti, hogy az összes jövedelmi egységek meghatározott hányada (például ötöde vagy tizede) hány százalékot ért el az összes jövedelemből. Leggyakrabban quintilisek vagy decilisek alkalmazásával mutatják be az eredményeket. A következőkben áttérek a területi egyenlőtlenségek mérésének statisztikai mérőszámait bemutató táblázatra. A mutatók gya-korlatilag többféle jelenség vizsgálatára alkalmasak. Az egyenlőtlenségi mérőszámok három fő csoport köré épülnek fel. Ilyenek a területi polarizáltság mérőszámai, a szórás típusú mu-tatók és a területi eloszlások eltérését mérő indexek. „A mutatószámok egy része abszolút adatokat igényel, míg másokban fajlagosak szerepelnek, azonban a mérési szint szempontjá-ból legtöbbjük arányskálán mért adatokat kíván” (Makszim, 2012, p. 98).

24 TÁRKI kutatás

Elérhető: http://www.tarsadalomkutatas.hu/kkk.php?TDATA-A19/kerdoiv/kerdoiv/a19_kerd.pdf

53 A területi polarizáltság

mérő-száma Szórás típusú mutatók Területi eloszlások eltérését mérő indexek

Adatsor terjedelme Szórás Koncentrációs-index

(Hirschman-Herfindahl) Szóródás terjedelme Relatív szórás Koncentrációs arányszám Relatív terjedelem (range) Középeltérés Redudancia-mutató

(Theil-index) Interkvartilis terjedelem Abszolút átlageltérés GINI-index Kvartilis eltérés Átlagos különbség Boldrini-index Duál-mutató

(Éltető-Frigyes index) Logaritmikus szórás Hoover-index (speciális esete a Robin Hood index) 12. táblázat Az egyenlőtlenségi mérőszámok csoportosítása

Forrás: Makszim, 2012, p. 98

Az egyenlőtlenség mérésének statisztikai mérőszámai (mint például a területi polari-záltság mérőszámai, a szórás típusú mutatók vagy az eloszlások eltérését mérő indexek) gya-korlatilag többféle jelenség vizsgálatára alkalmasak, így a jövedelemdifferenciák is jól kimutathatók alkalmazásukkal. Ezek közül a következőkben néhány egyszerű mutatót kieme-lek. Ha a jövedelmek szórása például magas, azt jelenti, hogy a különböző adatok jelentősen eltérnek az átlagtól. Az előforduló legnagyobb és legkisebb ismérvérték különbsége – a ter-jedelem – is az egyenlőtlenségekről árulkodik. Említésre méltó az is, ha kisebb a medián, mint az átlag, ez arra enged következtetni, hogy több az átlagosnál kedvezőtlenebb helyzet-ben lévő ember. A jövedelemegyenlőtlenségek méréséhez kidolgozott Duál-mutató (amely az előzőekben már említett Éltető Ödön és Frigyes Ervin magyar statisztikusok munkájának köszönhető) azt jelzi számunkra, hányszorosa az átlagjövedelem alatt élők átlagjövedelmé-nek az átlagjövedelem felett élők átlagjövedelme. A mutató továbbfejlesztett változatával megvizsgálhatjuk, hogyan viszonyulnak egymáshoz világviszonylatban, vagy az egyes or-szágokban a különböző kvintilisek/kvartilisek/decilisek jövedelmei. Az 1914-ben kidolgo-zott, Corrado Gini olasz közgazdász által bevezetett Gini-index szintén a statisztikai eloszlások egyenlőtlenségeit méri, a jövedelmi különbségek egy számban való megragadá-sára is alkalmas.