őfelsége I. Fülig Jimmy naplója
ISS Á fiú megsajnálta a kolosszust, aki olyan bolondul
megszerette.
— Nem akarom, hogy maga miatt féljenek tőlem*
— De a Piszkos Fred! Az elvágja a nyakadat.
— Nem félek tőle sem.
Ez ugyan nem volt igaz, mert a furcsa, flegmatikus Kapitánytól félt. Maga sem tudta, hogy miért. Tán Fülig Jimmy meséi ijesztették meg.
Valaki futva jött.
— Vadsuhanc! Hol a Vadsuhanc?
— Itt van, — mondta Bivaly és eléje állt.
— Azonnal jöjjön a „Vöroskaromhoz.“
— Mit akar tőle? — kérdezte kissé ijedten a Nagy Bivaly.
—• Nem mondja. De te is gyere. A „Hidegek Tör*
vénye6' elé kerül a fiú.
— Mi?!... És ha azt mondom, hogy nem ülhet senki törvényt a Vadsuhanc felett? — mondta a Nagy Bivaly falfehéren.
— így mondta a „Vöröskarom“ — felelte a másik.
Ki lehet az, akinek a nevétől a Nagy Bivaly is elsá
padt? Akitől a mesztie óriás is fél?
Ki ez a „Vöröskarom“? És miért hivatja őt? Mi az a „Hidegek Törvénye“?
— Gyere!
A Nagy Bivaly elszántan útnak indult. Szokatlanul komor volt az arca. Most kifelé mentek, a tengeri be
járó irányába.
— Vigyázz mostan, mert a „H i d e g e k " bíróságá
hoz kerülsz és ott senki sem tehet érted semmit. Engem is elintéznek, ha nem tetszik valami nekik.
— Ki az a „Vöröskarom"?
— Minden, ö meg a Kegyelmes döntenek arról, hogy mi legyen. De ő a Kegyelmesnek is parancsol, ö mindenkinek parancsol és egy intésére az alvilág min
den embere megmozdul.
— Te félsz tőle?
Nagy Bivaly habozott.
— Elpusztít ha akar. És olyan szeme van, hogy nem lehet bírni. Egészen zöld lesz és mintha világíta
na. A tenger változik át úgy, ha hirtelen felhő mögé bújik a nap . . .
Köziben a folyosó végén már nappali világosság lát
szott. A herceg nem értette, hogy hova mennek. Az
al-világ vezére talán nem lakik itt? Csónakba ülnek? . . 4 De nem lát ilyesmit a bejáróhoz kötve . . .
Néhány méternyire a nyilastól, a Nagy Bivaly megállt.
— Itt vagyunk.
— H o l . . . ?
Meglepetten felkiáltott. A folyosó oldalában, a fal
iban, kis fafülke látszott, amelyen nem volt ajtó.
— Gyere.
Belépet a kamrába. A mesztic megrántott egy kö
telet és néhány másdoperc múlva emelkedtek.
Lift!
Egy ház előszobájában szálltak ki a liftből. Ú t
közben tehát nem menkülhetett senki, az akna meg
szakítás nélkül folytatódott a helyiségig, ahol kiléptek.
Fent a tengerpartján áll ez a ház. Tiszta, rendes, úri
lakás előszobája volt ahová értek.
Itt a herceg legnagyobb meglepetésére tíz tenge
rész fogta körül őket, mindegyiknél gummibot és mi
előtt még szólhatott volna, egy csomó fürge kéz végig
tapogatta, elvették a fegyverét, ólmos 'botját, különben mindent nála hagytak.
— Hohó! Lefegyvereztek?! Ez eddig nem volt itt szokás! — kiáltotta a Nagy Bivaly és revolvert kapott elő a zsebéből. — El innen, — dörögte, — aki közeledik vagy a fiúhoz nyúl, annak vége!
Az egyik matrózt könnyedén ellökte, de ez a futó mozdulata elég volt ahhoz, hogy az illető a helyiség túlsó végébe repüljön. Csak most látta őfelsége, hogy milyen félelmetes ereje lehet a félvérnek.
A matrózok gyűrűjéből egy angol sorhajóhadnagy lépett elő. A herceg elképedt.
Hogy kerülnek a „Vöröskarom4' nevű rabló kör
nyezetébe haditengerészek? És egy tiszt?
— Te itt fegvert mersz húzni? — kérdezte a tiszt.
— Tudni akarom, hogy mit terveztek a kölyökkell
— Azt Vöröskarom fogja megmondani. Érted?
Hm . . . Egy angol sorhajóhadnagy tegeződik a Nagy Bivallyal?
— Jegyezd meg Főorvos, hogy a pokolba küldelek téged és a pojácáidat, ha valaki hozzáér a Vadsuhanc- hoz.
— Tegye le a revolverét, — mondta a fiú. — Nincs értelme.
Nyugodtan odalépett a Nagy Bivalyhoz és elvette ,a revolverét. A kolusszus morogva tűrte, mint egy orosz
lán, ha a szelídítő a torkába nyúl mutatvánv közben.
— Hát ha te akarod, nem bánom, de annyit mon
dok, hogy egy haja szála se görbüljön meg a kölyök- nek, mert akkor . . .
A tengerészek közrefogták őket és vezették. Az ab
lakon látszott a tenger és a távoli kikötő. A herceg cso
dálkozva nézett jobbra^balra, a finoman berendezett la
kásban. Már vagy a harmadik szobán mentek át.
A tükörben megpillantotta az arcát. Az orra szép, kékes, vörös uborkává nőtt. A szája keresztben repedt át, nyulszerűvé duzzadt, a két szeme sötétibolya daga
natokba mélyült. Haja kócos volt, ruhája csupa rongy és piszok. Kevés jellegzetesebb fegyháztöltelék bolyon
gott ezidőtájt a külvárosban, mint őfelsége St. Antónió herceg.
Azután beléptek egy szobába és szemben az ajtóval ott ült egy asztal körül a Hidegek Törvénye.
A Holdvilág Charley, a Kanibál Béby, Tulipán, Mi
móza és a többiek voltak együtt. Piszkos Fred, a kapi
tány, fel és alá járt, a szakállával babrált és bagót rá
gott. A Kegyelmes kinézett az ablakon.
Hol a „Vöröskarom“? — gondolta a herceg.
— Mit akartok a Vadsubanctól? — kérdezte fojtott dühhel a Nagy Bivaly.
— Fogd be a pofádat, — szólt rá hivatalos gőggel Holdvilág Charley. — Majd a Vöröskarom megmond
ja, amit akar.
— A te műved! — fordult Piszkos Fredhez, de a kapitány nem figyelt rá. Az ajtó félfájának dőlt és ri- szálta magát, mert viszketett a háta.
Egy rádiós tiszt jött sietve, szintén az angol hadi- tengerészek uniformisában.
— A Vöröskarom jön!
Nagy Bivaly is az asztalhoz sietett, leült egy üres helyre és nagyon felindultnak látszott. A herceg kíván
csian nézett a bejárat felé, amelyet a szoba másik vé
gében függöny takart el.
A függöny szétleb'bent és belépett a Vöröskarom.
Mire a herceg megkapaszkodott egy haditengerészbe.
A Vöröskarom nő volt.
Koromfekete, fehérbőrű, fiatal leány. Hátrafésült síma haján fényábrák táncoltak, miközben besietett. A
legelőkelőbb luxusszálló halijába is beillet volna az a kissé frivol, testhezálló angol ruha, amelyet viselt.
Gyöngysora, aranykarórája és főképpen vörösre lakko
zott hosszú körmei inkább társaságbeli modrn nőre val
lottak, mint az alvilág rettegett vezérére.
Csak a szemei. A furcsa, tiszta, kékeszöld nagy szemek jelezték, hogy rendkívüli nő.
Nyugodtan leült a középre, azután csengő, kelle
mes hangon mondta:
— Hol az a fiú?
A herceg körül félreálltak.
—• Magát nevezték el Vadsuhancnak?
— Igen.
— A H i d e g e k T ö r v é n ye ítéletet fog hozni maga felett. Jól vigyázzon minden szavára.
És a herceg tisztában volt vele, amikor ennek a le
ánynak a szemébe nézett, hogy élet halálra megy a já
ték!
őfelségém I. Fülig Jimmy naplója.
VII.
Észt a naplót ászért kesztem írni, mert egy különös felvilágosítás követkesztében őfelsége amikor bucsusz- tam többrendbeli figyelmeztetésre hívta fel a követke
zőkben. Ez akkor volt, amikor átattam ennek ászt a címeres szarvasbőr táskát, amit Piszokos Fred ellopott Fenantesztől. Esz az Ekmont is olyan szigorú, mint asz volt.
De én elbántam vele éspedig így. Ámbár:
Kihallgatódzásra jött, amikor négy napja már a főlegvárban minden ajtaja le volt zárva osztálylakom
nak. A legutóbbi nép közé vegyülés miatt.
Akkor jött a Higdaló ez a Gombperec. És mondá.
Zöld papagály ruhában volt aranyos dísszel:
— Itt van a fogadó idő. Kíván valamit felség?
Mondom: Igen, kívánnék valamit.
— Mitpedig felség?
— Vegyen egy parókát, mer káprázik a szemem a kopaszságától, ha csillog a lámpáknál.
— Parancsára, — mondá. — Felséged előírhatja, hogy milyen parókát vegyek.
— Mondom: zöldet, jner az megy a ruhájához.
137