őfelsége I. Fülig Jimmy naplója
147 cipőjét még mindig hordám (saját lábulag), a hidlakót
kértem.
Na jött. Copffján a propeller, ruhája zöld és arca mintha holta után márványba megöregítették volna.
— Gombperec úr! Egy ember jön a főlegvár felé!
Fogassa el.
— Miért felség?
— Ez az én dolgom. Azonnal fogassa el, vessék börtönbe é9 hajnalban a vár fogán . . .
— Felség! — rebegé.
— Csend! Kora hajnalban a vár fogán felpofozni és kitoloncolni a szigetről. Többé nem látogathatja
— De . . . ez nem törvényes eljárás! Én itten egy miniszter rangjában a törvény őre vagyok.
— Kollegám egv bizonyos 8-adik Hendrik, aki szintén szigeti király volt, még Mórhus Tamás nevű miniszterét is lefejezé.
— Felség . . . ez nagyon régi volt.
— Majt én visszahoszom ezeket a régi szép időket Menjen és tegye amit parancsolni kegyem vala. Ászt az embert hajnalban a vár fogán egy balegyenessel kitolon
colni.
Rezgett a feje szegénykének, amíg ment. De pa
rancs az parancs, jól tudám.
Amikor kinésztem asz ablakon éppen elfogták észt a sakál Bonifácot. É9 ha nem n észtem volna királyi te
kintélyemet, enenkezüleg kenek le neki, mert ilyesmit nem jó másra bízni.
Eszután jelenté a lakáj, hogy a fürdő tálalva van.
Mer királyoknál ez úgyszólván mexokott művelés. Majd utána ismét jött Gombperec a hidlakó, de a feje még mindék reszgett. Egyik kezében hoszta a cipőit és ha
risnyában volt.
Igen kevéssé elbűvölő látvány fiatal hölgyeknek.
És már esteledett. Monda:
— Felsék, asz államtanács várja.
Meghajolt és távozott, mer harisnyában volt. Én is készültem a cipőt lehuszni és jött a lakáj.
— Szőr Ekmont!
— Jöhet, — mondom én.
És jött. Egy másodpercig farkasszemet n észtünk.
Azután szóla:
— Kész van az államtanácshoz?
148
— Igen. Csak. . . megfürödtem épen.
— Röviden: ha a mai államtanács nem pikkelvezi a trónöröklési törvényt, akkor gyámság alá jön és a Citad Ella várja magát.
Bisztos egy öreg nő, hogy így ijeszt vele. Mostan baj volt aszonban a gyámság miatt.
— Nézze Egm ont. . . é s z t . . . úgy áll a dolog, hogy adjon időt még . : : mondjuk .. .
— Hiába 5-öl 6-ol. Esz fiksz! Esz hadüzenet. Áll Timátum!
Ez valami bentszülött átok lehet. De mingyár el
ment.
Én meg ott álltam megfürödve.
Most mi legyen? A királynő kért, hogy ne írjam alá. A király sem akanhattya, hogy én a képébe tör
vényt hosszak.
Kinésztem.
Sok, sok csillag volt és nehéz nedves esti levegő...
Mindenfelé a pálmák és a szapad természet jó szagai, meg arra messze a síma fekete Indiai Oceján.
Eh! Fülig Jimmy! Mire vársz? Vigyél el néhány ékszeres kitüntetést orgaszda barátaidnak és gyerünk!
Nem teneked való az uralkodói ipar!
Már most vaty két napja nem jól alszom asz ágy
ban és nincs étvágyam. Toulonban egy vizes bálán job
ban hálnék és fejedelmi lenne utaszni egv hajófenékbe.
Esz nekem elég volt! Mire elmúlik a monszun, jó lenne valami lármás kikötőbe l enni . . .
Hát gyerünk. És eszennel kiváltó tisztelettel aján
lom magamat! Néhány kisebb fém emléktárgyat, aranyt meg ilyent azért viszek. Asz ember ingyen nem uralko
dik! Ahogy a királynő mutatta, elfordítok a kép mel
lett egy fát és a keret odébmegy. Én besliszolok és visz- szatolom.
Jó napot. Csak várjon a tisztelt államtanács haris
nyába, amíg náthát kap. Végigmegyek folyosón. Mert a zseblámpámat megőrzém uralkodásom idején. Kesz-
detétől napjainkig.
Néhány szép nagy patkány riadtan szétfutkál. He
lyes kis állatok eszek. És végül gyövök egy nagy kapu
hoz. Észt kinyitom és ottan vatyok a hetyoldalnál.
Szabad ég alatt!
Teleszívom magamat a friss levegővel! De nagy öröm, ha az ember tetronidzálhatja magát . , . Ott van
m
a vasúti sín füvei ibenőve . . . Istenem! Hogy is van a csavargók nagy mondása?
„Mindenütt jó, de a legjobb sehol!“
Hohó!
És már indulnék, amikor egyszerre egy csendes 'hang mondja:
— Jó estét José.
Ott áll előttem a kísértetkapitány és egy pisztolyt tart az arcom elé, de nyugodt és közömbös, mint min
dig és sapkaernyőjén, meg a gummiköppenyén folydo- gáló párák viszcsöppjein megcsillan a holdfény.
— Maga . . . ? — mondom kissé rekedten, mert furcsa volt.
— Igen.
— Ki maga?
— Mindegy José. így nem hagynak ott egy trónt, hattyúval, éjszaka!
— Mi köze?
— Csend . . . Még szükség van magára José. Ma
radnia kell, érti? . . .
— És ha nem?
— Akkor lelövöm.
De ezt szinte szelíden mondta. És cigarettázik.
— Mondja José, igazán nem tudja, mi lett avval a szekrénnyel, ami Fernandez szobájában volt, aki ré
gen herceg?
Mit akar ez evvel? Valami kígyó zörren a bokor
ban.
— Feleljen, de őszintén, mert nagyon fontos lehet.
— Felelek. Nem tudok a szekrényről . . . Dehát esz miért fontos?
— Mer . . . lehet, hogy amikor én magával vízbe- dobattam Fernandezt, akkor a halott helyett ez a szek
rény volt a lepedő alatt.
—■ Ászt nem lehet! Láttam a halott kezét kilógni.
Szürke, nagy kéz . . .
Valósággal felderült az arca:
— Esz biztos?!
— Bisztos . . . Dehát . . .
— Menjen vissza José.
Könnyű szél jött erre át a dagállyal a tenger felöl és sós szag volt . . . Láttam is messze, aihoty egy repülő hal felugrott a visziből és tükrözve fitszánkolt . , , ■
De jó lenne menni.
— Vissza José, — mondta ismét csendben és ne
kem vissza kellett menni, pedig olyan csuda ködök jöt
tek befelé a tengerről . . .
— Hm . . . — jegyeztem neki mentében. — Félek az államtanácstól . . .
— Nem lesz álltamtanács! — kiáltá utánam és be
csapta a kaput.
Hallottam, ahogy egy nagy sziklát dübörgőn rá
gurít.
Fogva voltam most már. Erre nincs többé kijárás.
De miért mondá, hogy nem lesz álltamtanács?
Pedig nem volt. Jól tudta.
Engem már mindenfelé kerestek és mind cipőben.
És rémülten.
— Itt van Warrins, — mondta rekedten hidlakó.
— Mi történt?
— Szőr Egmontot megölték, ö volt a bosszú első áldozata. ( F o l y t a t á s a k ö v e t k e z i k . )