Intertextuális megközelítés

2. 1. Az Ördögök Shakespeare-i kontextusa

Ahogy az irodalomtörténeti kutatások mutatják, maga Shakespeare és műveinek hősei aktív szereplői F. M. Dosztojevszkij alkotói tudatának.

Az Ördögök című regény az egyik leggazdagabb a Shakespeare-re törté-nő utalások tekintetében az író művei közül. A regényben megjelenik, egyrészről, Shakespeare értékelése mint művészé, másrészről találhatóak összevetések is a különböző szereplők és a shakespeare-i hősök között.

Dosztojevszkij értékelése Shakespeare-ről mint zseniről kiolvasható az Ördögök szövegéből. Az első utalás az íróra a regény egyik szereplő-jétől származik, Sztyepan Trofimovics Verhovenszkijtől. Ő tisztelettel viszonyul Shakespeare-hez és zseninek tartja (úgy, mint Dosztojevsz-kij, a fent már említett személyes dokumentumai alapján). Előadásá-ban Sztyepan Trofimovics így beszél: „Én bizony kijelentem – visította a szenvedély tetőfokán Sztyepan Trofimovics –, én bizony kijelentem, hogy Shakespeare és Raffaello többet ér, mint a jobbágyfelszabadítás, többet, mint a nacionalizmus, többet, mint a szocializmus, mint az ifjú nemzedék, mint a kémia, majdnem többet, mint az egész emberiség, mert ők már – a gyümölcs, az egész emberiség igazi gyümölcse, ta- lán a legnagyszerűbb gyümölcs, ami csak lehet! Ők – a szépségnek immár az az elért formája, amelynek elérése nélkül én talán még élni se volnék hajlandó...” (Dosztojevszkij 2005. 534).

A krónikás a „mi nagy íróink”-at (Oroszország íróit), „a mi Shakes- peare-jeink”-nek nevezi: „Azt beszélik, hogy az egyik Shakespeare- ünk száján egy magánbeszélgetés során ki is csúszott, hogy > mi, nagy emberek, nem is tehetünk másképp< s a többi, és még csak észre sem vette.” (Dosztojevszkij 2005. 501–502). A narrátor Karmazinov visel- kedése nyomán ír általában a „nagyokról”.

Van még egy hely a regényben, ahol Shakespeare neve úgy említő-dik, mint a kiváló tehetségek szinonímája: ez a „sigaljovizmus” leírása Pjotr Verhovenszkijtől: „A kiváló tehetségek szükségképpen zsarno-kokká válnak, és mindig nagyobb erkölcsi rombolást végeznek, mint

amennyi hasznot hajtanak; így hát ezeket száműzik vagy kivégzik.

Cicerónak kivágják a nyelvét, Kopernikusznak kiszúrják a szemét, Shakespeare-t agyonkövezik – ez a sigaljovizmus! A rabszolgáknak egyenlőknek kell lenniük: zsarnokság nélkül még sosem volt se sza-badság, sem egyenlőség, de a nyájban egyenlőségnek kell lennie, és ez a sigaljovizmus!” (Dosztojevszkij 2005. 431).

Az említett idézetekből látszik, hogy Shakespeare neve az Ördögök fontos pontjain jelenik meg, a regény nézőpontjából lényeges témákkal és hősökkel kapcsolatban. Az utalások további elemzése az Ördögök intertextuális kutatásainak eredményeit gazdagíthatja.

Áttérünk a regény azon szereplőinek felsorolására, akik shakes- peare-i hősök tulajdonságaival rendelkeznek. Igyekszünk ponto-san meghatározni az irodalmi alakok közötti intertextuális kapcsolat mibenlétét. Nyikolaj Sztavrogin és Harry herceg alakjának összeveté- se a következő részben található.

Harry hercegen kívül Sztavrogin még Hamlettel állítható párhu-zamba. Édesanyja mondja róla: „– Nem, ez valami magasabb rendű a különcségnél, biztosítom magát, ez szinte már szent dolog. Egy korán megsebzett, büszke ember, aki eljutott ahhoz a «csúfondáros élethez», amelyet maga olyan találóan említett – egyszóval Harry herceg, Sztye-pan Trofimovics akkori pompás hasonlatával élve, amely tökéletesen igaz is lett volna, ha ő nem Hamlethez hasonlít inkább, legalábbis az én nézetem szerint” (Dosztojevszkij 2005. 196). Robert Belknap, tanul-mányában elemzi Sztavrogin és Hamlet alakkapcsolatát; az összeha-sonlítás kiindulópontjául pedig épp Varvara Petrovna fenti mondatát jelöli meg (Belknap 1984. 64).

Dosztojevszkij Hamletjei közös karakterrel bírnak, ők a „szélsőséges elkeseredés emberei, akiket lenyom a szörnyű világ, amelyben élnek...

a haláluk szörnyű... a tragikus véghez kínzó út vezet”. Dosztojevszkij az öngyilkosság témáját Hamlethez köti. A szakirodalom említést tesz még egy hősről, aki kapcsolódik Hamlethez: ő Kirillov (Левин 1988.

188–189.). Ő is viaskodik a „lenni vagy nem lenni” kérdéssel. „Teljes szabadság akkor lesz, amikor mindegy lesz, élni vagy nem élni. Ez mindennek a célja.” (Dosztojevszkij 2005. 120.)

Az Ördögök piszkozatai alapján Dosztojevszkij tervezett egy Othel-lo-felolvasást Sztyepan Trofimovicstól, de a végső változatban az Othello Lizával és édesanyjával kapcsolatban említődik meg (Doszto-jevszkij 2005. 132) Sztyepan Trofimovics pedig magával Lear királlyal állítható párhuzamba (Криницын 2009).

Nyikolaj Sztavrogin alakja mellett Lebjadkin kapitány az a hős az Ördögökben, aki még a IV. Henrik egyik alakjának jegyeit viseli – Fals- taffét. Falstaff alakja már régóta felkeltette az orosz írók érdeklődé-sét. Puskin szerint sehol nem mutatkozott meg olyan sokféleképpen Shakespeare sokoldalú zsenije, mint Falstaff alakjában. Dosztojevszkij azt tartotta, hogy az élet zűrzavarában, ahol a Hamletek kínlódnak, ahol az Othellók elpusztulnak, a Falstaffok úgy érzik magukat, mint hal a vízben, mivel ők fejezik ki a világ visszataszító oldalát. Lebjad-kin Dosztojevszkij regényében a hencegő és a gyáva, aki félénkségétől szenvedő önérzetét szemtelenséggel palástolja. Dosztojevszkij Fals-taffjai azonos mértékben visszataszítóak, és ez gyökeresen elválasztja őket a shakespeare-i elmés és életvidám kövér lovagtól (Левин 1988.

192–194).

Most az Ördögök és a IV. Henrik két főszereplője, Nyikolaj Vszevolo-dovics Sztavrogin és Harry herceg alakkapcsolatának leírására térünk át.

2. 2. Sztavrogin és Harry

Nyikolaj Vszevolodovics Sztavrogin és Harry herceg azonosítása az Ördögökben több helyen is megjelenik. Elsőként Sztyepan Trofimovics hasonlítja őket össze, és ez után az összevetés után Nyikolaj Vszevo-lodovicsot rendszeresen nevezik más szereplők, és a narrátor is „her-cegnek”, „a mi hercegünknek”, valamint „Harry hercegnek”. Annak a fejezetnek a címe, amelyben ez az összehasonlítás olvasható – „Harry herceg. Házasságszerzés.” A pontos szöveg pedig így hangzik: „Sztye-pan Trofimovics igyekezett meggyőzni, hogy ezek csak a túl bő vérű szervezet első viharos kitörései, hogy majd lecsillapszik a tenger, és hogy mindez hasonlít a Falstaff-fal, Poinsszal és Mistress Quickley-vel korhelykedő Harry herceg ifjúságához, amelyet Shakespeare leírt.

Varvara Petrovna [...] maga is elővette Shakespeare-t, és rendkívül figyelmesen elolvasta a halhatatlan krónikát. De a krónika nem nyug-tatta meg, sőt hasonlóságot se valami sokat talált” (Dosztojevszkij 2005. 45).

Harry herceg fiatal korában tervet készített. Úgy döntött, elhagyja a királyi udvart és alantas barátaival fog élni. Kész volt visszatérni, ami-kor szükséges, megvédeni a hatalmat és átvenni apjától a trónt, de azt gondolta, hogy ha ez egy életfordulat kíséretében megy majd végbe, akkor jobban fogják tisztelni őt királyként. A kellő pillanatban kész volt elvágni a baráti szálakat, hátat fordítani a cimboráknak, és felelős királlyá válni. A hercegnek sikerült véghezvinnie a tervét. Harry tehát

„ideális királlyá” válik, uralkodását az V. Henrik című dráma mutatja be (Vö. Géher 1991. 78).

Sztavrogin, igaz, hasonló módon kezdi, mint Harry: a generális fia alsórangú hivatalnokok családjait kezdi látogatni. De azután megje-lennek a „tanítványai”, „Falstaffja” és a felesége is, és neki nincs ere-je megszakítani velük a kapcsolatot. Harry olyan hős, aki összeköti a mű különböző rétegeit egymással (Haines 1972. 66), ez elmondható Sztavroginról is.

Harry herceg és Sztavrogin alakjain keresztül egy fontos téma is meg- jelenik: az „apák” és „fiúk” problémája. A meg nem értés, a generá-ciók közötti konfliktusok jellemzőek az Ördögökre és a IV. Henrikre egyaránt.

Mihail Bahtyin Dosztojevszkij poétikájának problémái című köny-vében, a karnevalizáció elemzése során írja: Dosztojevszkij regényét

„mélyen áthatja a koronázás-trónfosztás és a trónbitorlás (például Sztavrogin leleplezése a sánta lány által, és Pjotr Verhovenszkij azon eszméje, hogy „Ivan-carevicsnek” nevezi ki magát) (Bahtyin 2001.

220). Ez a megállapítás utal a királydrámákkal kapcsolatos témafelve-tésre, és egyben átvezetőként szolgál ahhoz a műfajelméleti problémá-hoz is, melyet a regény Goethe és Shakespeare drámáival való közös elemzése indukál.