Intelligens hálózati helymeghatározás

A működés lényege, hogy mindig a legalkalmasabb helymeghatározást választja az alkalmazáshoz. E választás elősegítésére külön rendszert, az un. intelligens összekötetés/átjárót alkalmaznak a helymeghatározó technológiák és alkalmazások közötti választáshoz.

4.2. ábra. A legfontosabb rádiós helymeghatározó technikák összehasonlítása A mozgó objektumok helyi információkkal való azonosítása egyre nagyobb fontosságú.

A navigációs, logisztikai, és szállítmányozási feladatok megoldása helyazonosítás nélkül mára szinte elképzelhetetlen.

A helyfüggő azonosítási technikák gyors terjedése az informatikában „helyfüggő szolgáltatások” összefoglaló néven várhatóan új szolgáltatások tárházát fogja megnyitni.

4.1.3. Orvosi objektumok azonosítási technikái

Orvosi területeken az anatómiai struktúrák azonosítására legtöbbször az objektumok (sejtek, szervek, szervrészletek, és anatómiai képletek) alaki, szerkezeti jellemzői nyújtják a támpontokat. Szintén nagy jelentősége van a struktúrák elhelyezkedésének is, amit legtöbbször kijelölt pontoktól való távolság jelöl. Példa az ilyen struktúra azonosításra az EEG vizsgálatoknál általánosan alkalmazott 10-20-as rendszer, melyben a koponya kerületét az Nasion és Inion pontok közötti távolságot 10 részére osztva jelölik ki a pontokat..

4.3. ábra Agyi területek azonosítása a 10-20-as rendszerben [52,53]

A korszerű számítógépes képalkotó technikákban az egyes struktúrákat vagy a röntgen-sugár elnyelő képesség mintázatai (CT), vagy a sejtekben lévő hidrogénatomok mágneses tulajdonságainak megoszlása jelöli (MRI). A PET technológia során pedig a vizsgálat céljából az élő szervezetbe juttatott radioaktívvá tett vegyületek, mint pl. a fluorid–18 (fluorodeoxiglukóz: FDG), az oxigén–15 (butanol-oxigén) pozitron kibocsátásának mérésével lehet a szerveket, vagy szerrészleteket azonosítani. [23]

Nagyvonalakban a CT technika leginkább a jó röntgen-elnyelő struktúrák számítógépes leképezését, az MRI a vízzel telt sejtek megoszlásának vizsgálatát, a PET pedig az élő szervezet anyagcsere folyamatainak megjelenítésével a működés tanulmányozását teszik lehetővé.

Mindegyik technikában fontos szerepe van az azonos anatómiai pontok azonosításának,

mivel a számítógépes térleképező módszerek pontonként integrálják a különböző módszerekben mért jeleket, és így lehetővé teszik a tetszőleges képsíkok utólagos megjelenítését.

Ahhoz, hogy a téri pontokban a jelek összegzése viszonylag egyszerűen elvégezhető legyen, a vizsgált testet mozdulatlanul kell tartani. Kritikus-, például műtéti helyzetekben ezt mechanikai rögzítéssel is elő kell segíteni.

Központi idegrendszeri műtétek, illetve a fej fényképezése során például a koponyacsontba fúrt csavarok és egy speciális keretrendszer biztosítja a rögzítést. A mérőberendezéshez kapcsolt téri referenciát ilyenkor a rögzítő keret biztosítja. Szükség esetén ehhez a referenciához képest lehet három dimenzióban pontokat, illetve struktúrákat megjelölni, majd más időpontban azonosítani. Az un. stereotaxiás műtéteknél, amikor egy bizonyos szerv, vagy szervrészlet pontos megjelölésére illetve műszeres célzására van szükség, ezek a téri koordináták játsszák a vezető szerepet az azonosításban.

Mivel az anatómiai struktúrák bonyolult téri alakzatokban gyakran fedik egymást, saját belső jellemzőik alapján való azonosításuk rendkívül bonyolult és számításigényes feladat, a téri pozíciók rögzítése lényegesen egyszerűbb és egyben megbízhatóbb azonosítást tesz lehetővé.

4.2. Új módszer orvosi képek azonosítására helyi információk alapján

Az alábbiakban a PhD munkához kapcsolódóan kifejlesztett új módszert és berendezést mutatom be.

4.2.1. A kutatómunka előzményei

Az orvoslásban egyre nagyobb szerepet kap a képi információk rögzítése, és gyakran háromdimenziós megjelenítése. Elsősorban az anatómiai struktúrák teljesen újszerű virtuális tanulmányozására egy nemzetközi kutatócsoport (melynek pályázó is tagja volt)

„Multilayer Image Grid Reconstruction Technology” néven egy speciális fényképezési és megjelenítési rendszert dolgozott ki. [2] E rendszer segítségével a műtétek során úgy

lehetett lefényképezni a műtéti területet, hogy a képek egyértelműen azonosíthatóvá tételével számítógéppel könnyen kezelhetővé váltak. Az egyes műtéti fázisokról készült több száz azonosítható képfelvétel visszajátszásával például utólag az emberi szervezet virtuálisan (rétegről-rétegre) lebonthatóvá, és felépíthetővé vált. Eközben az egyes struktúrák a függőleges helyzettől számított bizonyos szögtartományban minden szöghelyzetből megtekinthetőek voltak. E munka során az elkészített képfelvételek automatikus azonosítására szükség volt egy olyan módszer kidolgozására, ami biztosítja, hogy minden képfelvételhez a felvétel során egyértelmű azonosító kódokat rendeljünk.

Az első kísérleti rendszerben, az Arizonai Barrow Neurological Institute Idegsebészeti Kísérleti Laboratóriumában a fényképfelvételek egy Zeiss MKM-OPMI gyártmányú robot mikroszkóp, és 2 db. Cannon EOS D60 digitális fényképezőgép segítségével készültek. A tetszőleges nézőpontba vezérelhető robot segítségével minden műtéti fázisban raszterszerűen több ezer felvétel készült. A képek utólagos azonosításához azt a módszert vezettük be, hogy minden képhez hozzákapcsoltuk a nézőponthoz tartozó kamera koordinátákat, illetve a műtéti állapothoz tartozó műtéti állapot (réteg) azonosítókat. E hozzákapcsolt azonosítók, mint megkülönböztető jegyek lehetőséget adtak arra, hogy utólag, a képtartalomtól függetlenül minden képet azonosítani lehetett. Az azonosítók adták az alapját, a képrekonstrukciónak, melynek során rétegről rétegre, vagy akár mélységben haladva az anatómiai struktúrák virtuálisan rekonstruálhatóvá váltak.

4.4. ábra Képazonosítás raszter koordináták alapján [2]

Az első részletes képmodulok elkészítése során világossá vált, hogy bár a Zeis robotmikroszkóp nagy rugalmasságot biztosított a tetszőleges pozíciójú képfelvételek készítéséhez, azonban műtéti területek részletes fényképezésére több ok miatt is alkalmatlannak, illetve nehézkesnek bizonyult.

Az egyik fontos akadály a felvételek készítésének sebessége volt. Egy teljes műtéti terület átpásztázása sok órát vett igénybe. A sztereo felvételekhez szükséges kamerákat minden nézőpontba külön-külön pozícionálni kellett, ami a képremegés megakadályozására a nagytömegű robotkarok tehetetlensége miatt, csak viszonylag lassan volt elvégezhető. Sok száz képfelvétel esetén ez az idő annyira összeadódott, hogy a gyakorlati használhatóságot akadályozta.

További fontos problémát jelentett a kameramozgató berendezés körülményes programozhatósága, ami a lassúságon túl szintén akadályozta a gyakorlati alkalmazást.

4.2.2. A képvétel és képazonosítás új módszere

Az előzőekben leírt problémák megoldására az orvos csoport mérnök tagjaként a pályázó kidolgozott egy olyan új képfelvételi és képazonosítási technikát, mellyel a problémák hatékonyan megoldhatóvá váltak, szükségtelenné téve a költséges és nehézkes Zeiss robot használatát.

Az alábbiakban bemutatásra kerülő háromdimenziós, rekonstruálható pozíciójú képvételre- és megjelenítésre kidolgozott módszer és berendezés szabadalmaztatása folyamatban van.

4.2.2.1. A képfelvevő rendszerrel szembeni elvárások

A robotmikroszkóp kiváltására egy olyan kameramozgató berendezést kellett megtervezni, ami a következő tervezési szempontokat tartotta szem előtt:

1. A kamera egy virtuális gömbfelszínen legyen mozgatható úgy, hogy mozgás közben mindig a gömb középpontja felé tekintsen.

Erre azért volt szükség, mert a műtéti területek képi dokumentálásánál fontos szempontnak tekintettük, hogy a fényképek utólagos, háromdimenziós

megjelenítése során a szemlélőnek az lehessen a benyomása, hogy tetszőleges nézőpontból szemlélheti a műtétet. Valóságos megtekintés során ugyanis a műtéti területet körüljárva hasonló módon lehetne látni a műtéti feltárást.

2. A képfelvételek a lehető leggyorsabban, legalább 1 kép/mp-es gyakorisággal automatikus elkészíthetőek legyenek.

A műtéti terület nagyobb térszögben való részletes fényképezése ugyanis nagyon időigényes lehet. Anatómiai felvételek során a hosszú dokumentálási idő csak zavaró lehet, élő műtétek során azonban, az egyes műtéti fázisok közé beiktatott fényképezési ciklus akadályozhatja a sebészek munkáját.

3. A képfelvétel téri felbontása legalább 1 fokonként programozható legyen.

A megjelenítés során, az egymást követő nézőpontok közötti váltáskor az ugrások elkerülésére szükséges volt meghatározni téri felbontás nagyságát.

Tapasztalataink szerint az 1-5 fokos szögeltéréssel készített felvételek a folyamatosság illúzióját keltik, így nincs szükség ennél gyakoribb fényképezésre.

4. Pásztázási tartomány:egy gömbfelszín mentén a függőlegestől számított +/-70 fok A gyakorlatban a műtéti terület ráláthatósága miatt ennél nagyobb látószögre a feltárásokat végző orvosok tapasztalata alapján, a legtöbb esetben nincs szükség.

5. Kamera visszaállási pontosság legalább 0.1 fok legyen.

A műtéti területek feltárása során a fényképező berendezés akadályozza a munkát, ezért vagy azt, vagy az operált szervet, illetve testet el kell mozdítani.

A rendszer használatával készült első anatómiai atlasz készítése során például a feltárt emberi fejet időről időre ki kellett A leképezés egyik síkjaként, ha a kamera a 4.5. ábrán látható módon, köríven mozog, ezért minden helyzetben a középpontba néz.

venni a berendezésből, és a műtéti fázis után oda visszahelyezni azt. A 0.1 fokos pontosságot a vezérlési pontosság 10%-ában állapítottuk meg, ami az újonnan felvett képeken nem okozott érzékelhető elmozdulást.

4.2.2.2. A kameramozgató rendszer

A képfelvevő rendszer központi eleme egy 80 cm átmérőjű félkörív alakú pálya melyen egy csapágyazott görgőkön futó kocsira szerelt kamera halad.

Az így készített fényképfelvételek teszik lehetővé, hogy a megjelenítő rendszer segítségével a szemlélő utólag tetszőleges nézőpontból tudja megtekinteni a forgáspontba

A kamera ív mentév való mozgatását a továbbiakban forgatásnak nevezzük.

4.5. ábra A kameramozgató ívrendszer, a kamera mindig a forgáspontba néz A forgatás hatására a kamera a függőleges helyzettől mindkét irányban 70 fokos szögben tud kitérni.

Ahhoz, hogy a fényképezendő objektum ne csak egy síkban, hanem a síkon kívüli tetszőleges pontból is látható legyen, a kameramozgató ívet, a forgási tengellyel merőleges tengelyen is el kell tudni mozgatni. Ez utóbbi mozgást a továbbiakban billentésnek nevezzük.

A billentés hatására a félkörív síkja a függőlegestől szintén mindkét irányban, 70-70 fokban tud kitérni. Az ívre szerelt kamera ekkor szintén körpályán mozog.

Kamera – ív távolság

A forgatás és billentés együttes alkalmazásával biztosítható, hogy a fényképezőgép egy 140 fokos térszögben egy gömbfelszínt tud bejárni, miközben a kamera optikai tengelye mindig a gömb középpontjába mutat.

Annak érdekében, hogy a kamera optikai tengelye a forgáspontba essen, az ívet el kellett tolni a billentés tengelyétől. A 4.6. ábrán ezt a kamera-ív távolság szemlélteti.

4.6. ábra Az ív billentése a forgástengellyel merőlegesen

A kamera félköríves holtjáték- és csúszásmentes mozgatáshoz fém merevítésű bordás szíjat használtam, ami az íven csapágyakon gördülő kameramozgató kocsihoz rögzült.

A mozgás során a szíj egyik irányban a csöves szerkezetű félkörív külső palástján, visszatérő ága pedig a cső belsejében mozgott. Ezzel a megoldással sikerült a kamera mozgatását holtjáték- és csúszásmentesen, szinte láthatatlanul és ugyanakkor jól tisztántartható módon megoldani.

4.2.2.3. A szöghelyzet érzékelés módszere

A kamera helyzetének (ezen keresztül az elkészített fényképfelvételek) azonosításához a szerszámgépek vezérlésénél szokásos optikai jeladó megoldást választottam.

Mivel a gömbfelszínen való kameramozgatás (forgatás, billentés) forgástengelyek mentén történik, adódott a lehetőség, hogy a forgástengelyekbe szerelt szöghelyzet jeladók jelét használjuk a helyzetazonosításra.

Az abszolút szöghelyzet jeladók (melyek kezdeti beállítás nélkül is) mindig az abszolút szöghelyzetet adják előnyös megoldást adhattak volna, azonban a relatív szöghelyzet-jeladókhoz viszonyítva jelentős ár és vezérlési többlet ráfordítás miatt ez utóbbi mellett kellett dönteni.

4.8. ábra A relatív szöghelyzet jeladó elvi és gyakorlati megoldása

4.9. ábra A mozgató szerkezetre szerelt szöghelyzet jeladók

A relatív szöghelyzet jeladók működésének lényege, hogy szögelfordulással arányos impulzus sorozatot állítanak elő nagy pontossággal.

A billentés regisztrálásához a forgástengelyre szerelt modell egy teljes 360 fokos körbefordulás során 3600 impulzust bocsátott ki, ami 0.01 fokos pontosságot tett lehetővé. Mivel a +/- 70 fokos billentés mozgását ez a jeladó érzékelte, így a billentési pontosság szintén 0.01 fok volt.

A forgatás szöghelyzetének érzékelése úgy történt, hogy a bordásszíjat hajtó bordásszíjtárcsa tengelyére került egy olyan szöghelyzet jeladó, ami körülfordulásonként 4000 impulzust hozott létre. Mivel az íven csapágyazottan futó kameratartó kocsi a nyúlásmentes bordásszíjon keresztül kényszerkapcsolatban állt a meghajtó bordásszíjtárcsával, így a kamera szöghelyzete a bordásszíjtárcsa szöghelyzetével együtt járt. Csupán a geometriai méretek alapján a kibocsátott impulzusszámot át kellett számolni. Az egy körülfordulás alatt 4000 impulzust kibocsátó jeladó a forgási áttétel miatt a kamera 0.1 fok pontosságú reprodukálható

A relatív szöghelyzet érzékelés velejárója, hogy a berendezés használata előtt nullpont beállítást kellett végezni. A nullpont beállítás alapját az adja, hogy a jeladó egy kitüntetett fizikai pozícióban külön nullpont átlépési jelet küld. E jellel lehet nullázni a kijelzőt.

A teljes rendszer működéséhez számos technikai problémát kellett megoldani, így a forgatást végző motor vezérlését, a billentés könnyű mechanikus megvalósítását, PLA vezérelte kijelző működtetését és kalibrálását, a kamera-exponálás igény szerinti beállíthatóságát, valamint a fotózandó objektum árnyékmentes és megfelelő intenzitású megvilágítását. Mivel a felsorolt feladatok nem tartoznak szorosan a képazonosítás lényegéhez, ezért jelen tárgyalás nem tér ki bemutatásukra.

4.2.2.4. Az objektum rögzítésének módszere

Az anatómiai feltárások nagy szakértelmet igénylő hosszadalmas eljárások. Az egyes műtéti fázisok fotózása között célszerű a feltárandó objektumot a képfelvevő berendezésből eltávolítani, és csak miután elkészült a sebészeti munka azután visszahelyezni a készülékbe. Mivel az egész rendszer működése elsősorban a nagy pontosságú képazonosításon nyugszik, fontos, hogy a visszahelyezés ugyan abba a pozícióba kerüljön. A probléma megoldására a szabványos „Mayfied” koponyabefogó szerkezetet úgy alakítottam át, hogy egy körtárcsához állítható módon rögzítve három tájoló csap segítségével könnyel elmozdítható és visszahelyezhető legyen a fényképező berendezésbe.

Ebbe a befogó szerkezetbe rugós csapok segítségével lehet rögzíteni a feldolgozott szervet ( az első célalkalmazásként) egy megfelelően előkészített emberi fejet.

4.11. ábra Az elkészült képfelvevő berendezés. A műtéti objektumot a beállítás céljából egy cseppkő helyettesíti

4.12. ábra A képfelvevő rendszer a feltárásra előkészített emberi fejjel⁷

4.2.2.5. A képazonosító rendszer működése

Az érzékelő rendszer működése három fázisra bontható:

Kalibrálásra, beállítás fázisra, valamint az alkalmazási fázisra.

A használat kezdetén, az érzékelő elektronika bekapcsolása után, a relatív szöghelyzet jeladók miatt a rendszert kalibrálni kell. A kalibrálás itt azt jelenti, hogy a kamerát (a forgatást és a billentés is tekintve) függőleges helyzetbe kell hozni. Ekkor a rendszer érzékeli ezt a kiindulási helyzetet, és beállítja a forgatásra és billentésre vonatkozó nulla fokot. A kiinduló helyzetek érzékeléséhez a szögadókat felszereléskor kellett úgy rögzíteni, hogy azok nulla pozíciója a függőleges helyzeteknél legyen.

A kalibrálást követően, amíg az elektronika bekapcsolva marad, addig a kamera optikai tengelyének függőlegestől való eltérését, két egymásra merőleges irányban a szögadókhoz kapcsolt digitális kijelzők 0.1 fok pontossággal jelzik.

A beállítási fázisban a kijelző billentyűzetén azt lehet megadni, hogy hány fokonként szolgáltasson az elektronika, exponáló kontaktust.

A megadható tartomány 1 foktól 5 fokig terjed, egy fokos lépésekben.

Az alkalmazási fázisban, a kamera mozgása során, amint a kamera az előre megadott pozícióba kerül, akkor a vezérlő elektronika egy kontaktus zárásával indítja a fényképezőgép exponálását.

4.2.2.6. A módszer tesztelése, a tapasztalatok értékelése

.

Az elkészült kísérleti berendezéssel a SOTE Anatómiai Intézetében több ezer felvétel készült. E felvételek alapján a „4D Anatomy” rendszerben elkészült a „4D Interactive Atlas of Anatomy” első néhány modulja. E modulok egy emberi fej anatómiai struktúráit dolgozzák fel. A megfelelően előkészített fejet az anatómus munkatársak rétegről-rétegre feltárták. Minden feltárás után a berendezés által biztosított 140 fokos térszögben 5 fokonként fényképfelvételeket készítettek. E felvételek azonosítása a szög jeladók által szolgáltatott jelek alapján megtörtént.

A képek megjelenítését biztosító keretrendszer is elkészült, melyet a kutatócsoport legutóbb a „Las Vegas-ban 2007 májusában megrendezett orvostechnikai kiállításon is bemutatott.

A bemutató után több amerikai egyetem és a svédországi Karolinska Institute is kinyilvánította együttműködési szándékát.

Az anatómiai interaktív atlasz elkészítése folyamatban van. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a képazonosítási technika megbízhatóan működik.

4.14. ábra A műtéti terület fotórasztere a feltárás első és második rétegben

4.15. ábra A műtéti terület fotórasztere a harmadik és negyedik rétegben

A kidolgozott technikával elkészült az első WEB-es anatómiai atlasz modul is melyet A www.4danatomy.com/home.html címen lehet elérni.

4.16. ábra A képfelvevő és helyazonosító technikát alkalmazó anatómiai atlasz WEB-es felülete

5. fejezet

Személyazonosító rendszerek

5.1. Automatikus személyazonosító rendszerek

Személyazonosításra hagyományosan a személy saját elválaszthatatlan egyéni jellemzői (arca, hangja, teste, …) vagy tudása, illetve a birtokában lévő tárgy szolgált.

Az automatikus, számítógéppel végzett gyors és megbízható személyazonosításra csak a XX.-k század második felében, a számítógépek széleskörű elterjedésével nyílt lehetőség.

Az automatikus személyazonosítás szokásos módjait az 5.1. ábra foglalja össze.

Automatikus személyazonosító rendszerek

Hozzárendelt információk Személyes jellemzők

Tárgy alapú Tudás alapú Biológiai Viselkedéses

„Biometrikus”

5.1. ábra Személyazonosító rendszerek főbb csoportjai

Az automatikus személyazonosítási technikák elterjedésében három folyamatosan fejlődő technológiai tényező játszott közre: (1) a megbízható és olcsó érzékelők, (2) az azonosító jellemzők valós idejű kiszámolásához szükséges számítási kapacitás, valamint (3) a gyakran sokváltozós összetett azonosító jegyek azonosításához az un. osztályozásához szükséges elméleti háttér.

Mára számos módszer a hétköznapi gyakorlat nélkülözhetetlen részévé vált.

Mint az azonosítással általánosságban foglalkozó 2. fejezet bemutatta, a személyazonosítás is alapvetően vagy személyes tulajdonságokon, vagy hozzárendelt információkon alapul.

A hozzárendelt azonosítók nagy csoportját az azonosító tárgyak alkotják.

Hagyományosan kulcsok, igazolványok, jelvények és kártyák mechanikus vagy papíralapú verziói voltak használatban. Újabban, különösen a könnyű számítógépes olvashatóság okán egyre inkább elektronikus verziók terjednek.

A leggyakrabban alkalmazott azonosítókra példákat az 1. számú melléklet mutat.

Az elektronikus azonosítók egyik nagy csoportját az érintkezéses elektronikus kulcsok és kártyák képezik. Az érintkezés nélküli azonosítókat vagy optikai, vagy rádiófrekvenciás úton lehet leolvasni. A rádiófrekvenciás kód-leolvasás, előnyös tulajdonságai miatt számos alkalmazási körben korábban elképzelhetetlen lehetőségeket kínál. A technológia személyazonosításra számos területen alkalmazható, azonban elterjedése elsősorban nem műszaki, hanem inkább társadalmi kérdések megoldásától függ.

5.1.1. Személyazonosítás hozzárendelt kódok alapján

Az informatikai rendszerekben a hozzáférési jogok érvényesítéséhez, és a dokumentumok hitelességének igazolására leggyakrabban jelszavak, és speciális kódok szolgálnak.

Az egyszerű, néhány számból vagy karakterből álló személyazonosító (Person IdeNtity) kódokat fejben lehet tartani, azonban pontosan egyszerűségük miatt gyakran nem jelentenek megfelelő biztonságot.

A személyazonosító kódoknál a kód feltörését nehezíti, ha a kód nem csak számokat, hanem váltakozva betűket és speciális karaktereket is tartalmaz. A nagyon bonyolult azonosító kódok hátránya azonban, hogy nehéz emlékezni rájuk. A feljegyzett kódokat ugyanakkor viszonylag könnyű eltulajdonítani. Az összetett probléma egyik részleges megoldása, ha többlépcsős hozzáférési megoldást alkalmazunk, amikor például a digitális aláíráshoz szükséges hosszú-, ezért gyakran a számítógépen tárolt titkos kódhoz, csak jelszóval lehet hozzáférni. Szintén az azonosító kódok illetéktelen felhasználását nehezíti, ha az azonosítók egy előre meghatározott idő után elévülnek. (pl. RSA azonosítók az 1. sz. mellékletben)

beszédhang

5.1.2. Személyazonosítás biometrikus jellemzők alapján

A személyazonosító rendszerek másik nagy csoportját a biometrikus rendszerek alkotják. E rendszerekben a személyek elválaszthatatlan biológiai vagy viselkedéses tulajdonságai szolgálnak az azonosítás alapjául. A biometriai rendszerek, elsősorban az olcsó érzékelők (ujjnyomat olvasók, optikai- és hőkamerák, írásdigitalizáló eszközök) megjelenésének köszönhetően rohamosan terjednek.

A különböző módszerek elsősorban abban különböznek, hogy milyen biológiai vagy viselkedéses jellemzőre alapul az azonosítás. A mért tulajdonságoktól függően az azonosító jegyek kiszámítása és osztályozási módszere is -a részleteket tekintve- sok esetben eltér, azonban a folyamat lényegét tekintve egységes.

Az azonosítás folyamata -mint ahogy azt a 2. fejezet általánosságban bemutatta- az alábbi lépésekből áll.

1. A biometrikus tulajdonságok méréséből,

2. a mért, „nyers” adatok alapján az azonosításra alkalmas jellemzők kiszámításából, 3. azonosítás esetén a referenciában tárolt számos mintával, hitelesítés esetén pedig

az egyetlen kiválasztott mintával való összevetésből, valamint 4. az azonosság kimondását, vagy elutasítását eredményező döntésből.

5.2. ábra A biometrikus módszerek piaci megoszlása⁸

8 International Biometric Group 2002© alapján

Amint az 5.2. ábrán látható, személyazonosításra a leggyakrabban a bőrmintázatot, ezen belül az ujjakon látható bőrlécek mintázatait használják. Számos társadalmi és

Amint az 5.2. ábrán látható, személyazonosításra a leggyakrabban a bőrmintázatot, ezen belül az ujjakon látható bőrlécek mintázatait használják. Számos társadalmi és

In document Automatikus eszköz- és személyazonosítás műszaki informatikai módszerei (Pldal 44-0)