Integrációs modellek a pszichoterápia és a spiritualitás vonatkozásában

legkézenfekvőbb az a minden pszichoterápiára jellemző nyitottság, hogy mindaz bekerülhet a terápiás térbe, ami a páciens számára fontos, aminek relevanciája van, ami az élményvilágához tartozik, ami foglalkoztatja. Így tehát a spirituális élmények is részét képezhetik a pszichoterápiás munkának, anélkül hogy erre kifejezett hangsúly helyeződne, akár a képzettséget, akár a terápiás forma megnevezését tekintve. Ilyenkor a pszichoterapeuta a spiritualitás lélektani vetületével dolgozik, nem lépve át kompetenciahatárait. Például foglalkozhat azzal, hogy a páciensre miként hat megfogalmazott istenképe, de magával az istenképpel, annak tartalmával, minőségével már nem dolgozik. Az európai kontinensen elsősorban ez a megközelítésmód terjedt el, ez felel meg a pszichoterápiás szakma szabályainak, etikai elveinek. Corveleyn (2000) belga pszichoanalitikus jóindulatú semlegességnek nevezi ezt a viszonyulást.

További lehetséges megközelítésmódot képviselnek a spiritualitást integráló pszichoterápiák. Ez azoknak az elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban teret hódító terápiás irányzatoknak a gyűjtőfogalma, amelyek kifejezetten spirituális orientációval dolgoznak. A spiritualitást integráló pszichoterápiák két nagy csoportját különböztethetjük meg: az implicit és az explicit integrációt alkalmazó terápiákat (Tan 1996). Az implicit és az explicit integrációt alkalmazó pszichoterápiás módszerek,

50

iskolák közös nevezője, hogy specializálódtak a spirituális kérdésekkel végzett munkára, vállaltan ilyen orientációval dolgoznak, de eltérő módon, módszerekkel. Az implicit integráció azt jelenti, hogy a terapeuta nem használ specifikus, célzottan a spiritualitásra irányuló eszközöket, és lélektani szinten közelíti meg az egyes jelenségeket, spirituális élményeket. Azonban annyi különbséget érdemes kiemelni az alapvető, általános pszichoterápiás nyitottság, semlegesség, illetve a spirituálisan orientált (a spiritualitást implicit módon integrálni törekvő) pszichoterápiák megközelítésmódja között, hogy bár „módszertanuk” nem különbözik, utóbbiak jobban fókuszba helyezik a spirituális kérdéseket, és tudatosan (képzetten) bánnak velük (Shafranske 2009, Helminiak 2001). Shafranske (2009), aki pszichodinamikus pszichoterápiás gyakorlata során alkalmazza az implicit integrációt, s külön szakkönyvet jelentetett meg a témáról (Sperry és Shafranske 2005), a következőképp fogalmaz: „A spirituálisan orientált pszichodinamikus pszichoterápia alapelveit és technikáit tekintve nem különbözik a pszichoanalitikus kezeléstől. Ugyanakkor külön figyelmet szentel annak, hogy a vallásos hitek, az istenreprezentációk és a spiritualitás milyen szerepet játszik a páciens lelki egyensúlyában és egészségében” (Shafranske 2009, 149¹⁸).

Ezzel szemben az explicit integrációt alkalmazó terápiás megközelítésekben a terapeuta direkt módon, szisztematikusan foglalkozik vallásos kérdésekkel a terápiában, és használ spirituális erőforrásokat, például utalhat az egyház tanítására, szent szövegekre, és az imát is alkalmazhatja. Tehát nem áll meg a spirituális élmények lélektani vetületével való foglalkozásnál, hanem tartalmilag is belemegy a spirituális szinttel való munkába. Tan (1996) kiemeli, hogy az explicit integrációt alkalmazó modellek tulajdonképpen a lelkivezetés egyes funkcióit is próbálják átvenni, ami akkor lehetséges legalább részlegesen, ha a terapeuta mind pszichoterápiásan, mind a lelkivezetés terén képzett.

A spiritualitás terápiás integrációjának az előzőktől lényegileg elkülönülő megközelítésmódja a transzperszonális pszichoterápia. Az irányzat az 1960-as években jelent meg az USA-ban. Programjuk szerint az ember teljes élménydimenziójával kívántak foglalkozni, beleértve a spiritualitást is. Tudományos társaságuk, az

18„Spiritually oriented psychodynamic psychotherapy does not deviate from the fundamental principles and techniques of psychodinamic treatment. However, it pays particular attention to the role of religious beliefs, God-representations, and spirituality play in the psychic economy and health of the client.”

51

Association of Transpersonal Psychology 1972-ben alakult meg. Elsőként a Brit Pszichológiai Társaságban alakult transzperszonális szekció 1999-ben (Tornyossy 2015). Idehaza 1994-ben alakult meg a Magyar Transzperszonális Egyesület, de az egyetemi oktatásban (Debrecenben) már 1986-tól érezteti hatását a transzperszonális szemlélet. Napjainkban a Károli Gáspár Református Egyetemen speciális kollégiumként választható e terület. „A transzperszonális pszichológia két fogalmi alappillére: a transzcendálási szükséglet és a transzélmény (Bagdynál: extratudati dimenzió)”

(Tornyossy 2015, 324). A transzperszonális pszichológia spiritualitásfogalma nem teisztikus. Azt írja le, „ahogyan a személy önmaga keresi az »üdvözülés« útját, mert egyedi élményein át szeretné megtapasztalni a szellem jelenvalóságát, abban bízva, hogy lelkében hordozza ennek mitológiáját (amit Jung archetípustana ír le)” (Tornyossy 2015, 324). A transzperszonális pszichoterápia központi eszköze a módosult tudatállapottal való munka. Módosult tudatállapotban spirituális erőforrásaihoz is kapcsolódik a páciens. A transzperszonális pszichoterápia módszerei közé tartozik a holotróp légzés, a transzlégzés, a Laing-féle születéstréning és a szomatoanalízis.

A fejezet végén az említett megközelítésmódok egymáshoz képest való elhelyezésére vonatkozó reflexiókat szeretnék leírni, melyek tovább segíthetik a tájékozódást. Az európai és az amerikai kontinensen eltérő hagyomány terjedt el a spiritualitás integrálására vonatkozóan. Európában az általános pszichoterápiás

„jóindulatú semlegesség” (Corveleyn 2000) álláspontja a leginkább bevett megközelítésmód. A kifejezetten spirituális orientációval dolgozó, „spiritualitást integráló pszichoterápiák” az amerikai kontinensen terjedtek el, az irányzat az Egyesült Államokban széles körben elfogadott, amit a jelentős számú publikáció is jelez (Pargament 2011, Richards és Bergin 2005, Shafranske 2009, Walker és mtsai 2004, Helminiak 2011). Az eltérő fejlődés lehetséges háttértényezőire Corveleyn (2000) világított rá. Első látásra úgy tűnik, hogy a vallásos USA és a szekuláris Európa nézetei különböznek. Az észak-amerikai szakirodalomban a spiritualitás és a pszichoterápia szorosabb integrációja figyelhető meg. A téma háttértámogatása is jelentős, egyetemi kiadók vagy például az American Psychological Association (APA) vállalja az ezzel kapcsolatos publikációk megjelentetését. Európában szinte kizárólag teológiai folyóiratokban találkozhatunk hasonló írásokkal. A különbség oka Corveleyn szerint nem az ellenséges attitűdben, hanem a semlegesség eltérő értelmezésében keresendő.

52

Gyakran tévesen hideg közömbösségként vagy szenvtelen/közönyös leereszkedésként értik e fogalmat, pedig a jóindulatú semlegességnek része a szimpátia, a kompassió, ami nem egyenlő a távolságtartással. A jóindulatú semlegesség hagyománya nem elhatárolódást, hanem nyitottságot jelent, mely által a pszichoterapeuta engedi, hogy a spirituális szál megjelenjen a terápiás térben, amennyire a páciens igényli, de a szakember megmarad a kompetenciahatárain belül (Corveleyn 2000).

A spiritualitást integráló pszichoterápiák és a transzperszonális megközelítésmód egymáshoz képest való elhelyezésében megfogalmazható, hogy mindegyik kifejezett spirituális orientációval dolgozik. Az eltérés a spiritualitás fogalmában keresendő: míg a spiritualitást integráló pszichoterápiák teisztikus spiritualitásra épülnek, azzal dolgoznak, a transzperszonális pszichoterápia a nem vallásos spiritualitás megélésére, kibontakoztatására, terápiás integrációjára törekszik.