A spiritualitás pszichoterápiás jelentősége – kutatási irányok

A spiritualitás pszichoterápiás jelentőségét jelzi, hogy egyetemes emberi jellemző, része az élményvilágnak, mely a pszichoterápiás térbe is bekerülhet, sok más tartalommal együtt, azokkal összefonódva, kihatva a személy jóllétére, önértelmezésére, megküzdésére, pszichés ökonómiájára. Piedmont úttörő tanulmányában a személyiség hatodik, független dimenziójaként írja le a spiritualitást (Piedmont 1999). Az általa megalkotott spirituális transzcendencia skálával különítette el ezt a személyiségdimenziót a „big five”-ként emlegetett másik öt mellett. A spirituális transzcendencia Piedmont megfogalmazása szerint a személy azon képességére utal, mely lehetővé teszi, hogy a pillanatnyi időtől, tértől függetlenedve nagyobb, objektívabb távlatban szemlélje az életet. E transzcendens perspektíva elvezet a másokkal való fokozott egység- és sorsközösség élményéhez, mely erősíti a többi ember iránti felelősségvállalást. A spirituális transzcendencia a személy olyan alapvető képessége, mely intrinzik motiváció forrása, és ezáltal irányítója a viselkedésnek (Piedmont 1999). A spirituális transzcendencia skála három alskálája az ima/meditáció által érzett beteljesülés, az univerzalitás, valamint az összekötöttség. A skála magyar adaptációját pszichoterapeuták, hitéleti végzettségűek és egyéb segítőfoglalkozásúak spiritualitásának kutatása során alkalmazták hazai mintán (Tomcsányi és mtsai 2010, 2011, 2013). A hitéleti végzettségűek a többi csoportnál magasabb pontértékeket mutattak az ima/meditáció következtében érzett beteljesülés és az univerzalitás alskálákon, míg az összekötöttség alskálán a pszichoterapeuták pontértékei voltak a legmagasabbak.

A spiritualitás pszichoterápiás jelentőségére hívja fel a figyelmet az a tény is, hogy a páciensek jelentős része igényli, hogy spirituális/vallási tartalmakat vihessen be a terápiába (Vieten 2013, Bienenfeld és Yager 2007, D’Souza 2002, Morrison és mtsai 2009, Knox és mtsai 2005, Rose és mtsai 2008). 1992 és 2012 közti Gallup-felmérések tanúsága szerint az amerikaiak 55–59%-a tartja a vallást nagyon fontosnak a saját életében, 24–29% meglehetősen fontosnak tartja, istenhívőnek pedig 92% mondja magát. Valamilyen komoly élethelyzeti problémával való megküzdés során az

46

amerikaiak kétharmada előnyben részesítené, hogy olyan pszichoterapeutához forduljon, aki számára a spirituális értékek fontosak, és ezeket integrálja a pszichoterápiába (Vieten 2013). Rose és munkatársai (2008) kutatásukban pácienseket kérdeztek arról, mennyire igényelnék spirituális kérdések bevitelét a terápiába. A válaszadók 63%-a szerint a pszichoterápiában helyük van a spiritualitással, vallással kapcsolatos kérdéseknek, 25%-uk pedig személyesen is igényelné ezt.

A spiritualitás és a pszichoterápia összefüggését tekintve fontos kutatási irány a lelki egészség és a spiritualitás/vallásosság kapcsolatának vizsgálata (Paloutzian és Park 2013). Az erre vonatkozó tanulmányok eredményeinek összegzéseiben azt találjuk, hogy a vallás/spiritualitás mind pozitív, mind negatív irányba befolyásolhatja a mentális egészséget, de összességében jelentősebb a lelki egészségvédő hatásuk (Bucher 2018).

A kutatások hátránya, hogy kevés a longitudinális vizsgálat, ami beszűkíti az eredmények értelmezésének lehetőségét (Park és Slattery 2013). A metaanalízisek arról tanúskodnak, hogy a vallásosság/spiritualitás pozitívan korrelál a szerhasználat alacsonyabb szintjével, az affektív zavarok alacsonyabb szintjével, a kisebb öngyilkossági aránnyal és a jóllét magasabb értékeivel (Park és Slattery 2013). A közvetítő (moderáló) tényezőket viszonylag kevés tanulmány választja kutatási tárgynak, inkább hipotéziseket fogalmaznak meg ezekre vonatkozóan. Lehetséges pozitív közvetítő tényezőként említik a társas támogatást, a szociális identitást, az életvezetési irányelveket, a megbocsátást, magát a pozitív istenkapcsolatot, a vallásos erőforrásokat és megküzdési stratégiákat, gyakorlatokat, az értelemteliség érzését és a halál utáni életben való hitet (Park és Slattery 2013). A negatív közvetítő tényezők között – tehát amelyek a lelki egészséggel való negatív összefüggésért lehetnek felelősek – említik a szerzők a negatív színezetű vallásos attribúciót, a negatív társas interakciókat, érzéseket, illetve azokat a vallásos vélekedéseket, melyek kontraindikáltnak címkézik az ellátást, sőt magát a segítségkérést (Park és Slattery 2013). Természetesen a vallásosság formái, típusai szerint is differenciálható, mennyiben pozitív vagy negatív a vallásosság és a lelki egészség összefüggése. A leggyakoribb elkülönítés az intrinzik/extrinzik vallásosság megkülönböztetése. Az előbbi többnyire védőfaktor, az utóbbi inkább rizikót jelent a lelki egészség szempontjából (Martos és Kézdy 2008). Az eltérő fejlődési szinteket képviselő vallásos

47

attitűdök (ortodox, külső kritika, relativizmus, második naivitás) (Hutsebaut 1996) szintén modulálják a vallás és a lelki egészség kapcsolatát.

A hazai országos reprezentatív kutatások közül a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete által vezetett Hungarostudyban, mely a magyar lakosság testi-lelki egészségi állapotának felmérését célozta, voltak a vallásosság szerepére irányuló kérdések is. Összefüggést találtak a vallásgyakorlás módja és az előző évben betegség miatt kiesett munkanapok száma, illetve a munkaképesség-csökkenés szubjektív megítélése között. Mindkét utóbbi kisebb arányú volt a vallásukat rendszeresen, egyházban gyakorlók körében (Kopp és mtsai 2004).

A spiritualitás és a pszichoterápia összefüggését vizsgálva leginkább a kvalitatív kutatások engednek betekintést a praxis finomabb részleteibe, a spiritualitás pszichoterápiás térben való megjelenésének módjába.

Hundt (2003, 2007) interjúkon alapuló kutatásában azt vizsgálta, hogyan és miért integrálják a pszichoterapeuták a spirituális értékeket és módszereket a munkájukba.

Arra a következtetésre jutott, hogy a vallásos témák pszichoterápiás megközelítése nem lehet ideológiailag semleges. Crossley és Salter (2005) vizsgálatukban nyolc klinikai pszichológussal készült interjú alapján, a Grounded Theory¹⁷ módszerével elemezték a spirituális tartalmak megjelenését és sorsát a pszichoterápiás térben. Előfeltevéseik alapján arra számítottak, hogy mivel a szakemberek bizonytalan területnek érzik a spiritualitás kérdéskörének megközelítését, elkerülhetik a terápia során az ilyen tartalmakra való reflektálást, ami idővel a páciens élményvilágának töredezettségéhez vezethet. Eredményeik alapján két központi kategória rajzolódott ki: az első valóban a spiritualitást övező bizonytalanságra utal, mind megértésében, mind kezelése tekintetében. A második központi kategória a spiritualitással végzett terápiás munka tapasztalatait összegzi: eszerint a megkérdezett szakemberek próbáltak lépést tartani a páciens igényeivel, elfogadni a spirituális tartalmakat, hitet, amelyet a páciens bevitt, és követni az ezekhez kapcsolódó gondolatokat, érzéseket, fantáziákat.

Magaldi-Dopman és munkatársai (2011), szintén a Grounded Theory módszerével végzett, interjúkon alapuló vizsgálatukban tizennyolc amerikai pszichoterapeuta spirituális és vallási identitásfejlődését vizsgálták terápiás munkájuk vonatkozásában.

Az interjúalanyok beszámoltak róla, hogy készületlenül érte és megdolgoztatta őket a

17 A Grounded Theory vagy megalapozott elmélet módszerét a módszertani fejezetben ismertetem részletesen.

48

páciensek által bevitt spirituális tematika. Hatására maguk is változni kezdtek, s ez befolyásolta annak módját, ahogyan interakcióba léptek a pácienssel. A reakciókat tekintve a spirituális/vallási tartalmak teljes elkerülésétől az elbizonytalanodáson és saját spirituális identitásuk provokálódásán át a pácienssel közös fejlődés és spirituális élmény megéléséig sokféle kimenetellel zárult a közös út.

Blair 2015-ös tanulmányában szintén a Grounded Theory módszerével, kilenc pszichoterapeuta interjúit elemezve vizsgálta, hogy spiritualitásuk miként befolyásolja pszichoterápiás munkájukat. Pszichoterapeutai és spirituális identitásuk integrálása hosszú és munkás folyamatnak bizonyult. A két legfontosabb tapasztalat, mely az interjúkból kirajzolódott, a saját spiritualitás közvetlen hatása a terápiás munkára, illetve annak kihívása, hogy a saját spiritualitás és a tágabb szakmai, professzionális közeg felfogása közti összhangot a terapeuta kimunkálja magában. Brown és munkatársai (2013) a Dél-Afrikai Köztársaságban végeztek fókuszcsoportos vizsgálatot tizenöt pszichológussal, arra a kérdésre keresve a választ, hogy a spirituális és vallásos témák mennyire kerülnek be a pszichoterápiába, és milyen tényezők segítik vagy gátolják ezt a folyamatot. Valamennyi résztvevő jelezte, hogy inkompetenciaérzéssel küzd, amelyet a képzés hiányosságával hoztak összefüggésbe.

Knox (Knox és mtsai 2005) páciensekkel készített interjúkat elemzett a Consensual Qualitative Research kvalitatív módszerével. Olyan pácienseket kérdezett meg, akik nem kifejezetten spirituális, hanem egyéb kérdéssel kerestek meg nem kifejezetten spirituális orientációval dolgozó terapeutákat. Arra volt kíváncsi, hogy mikor, milyen módon kerültek szóba spirituális tartalmak a terápiában, ezt mennyiben élte meg pozitívan vagy negatívan a páciens, s mi jellemezte a pozitív és negatív tapasztalatokat. Kiderült, hogy a páciensek által pozitívan megélt esetekben mindig ők maguk vitték be a témát, mivel kapcsolódott egy aktuális problémájukhoz. A negatív élménnyel záruló eseteknél fele-fele arányban a terapeuta, illetve a páciens kezdeményezte a spirituális témákról való beszélgetést, és a páciens nem érezte a megértést/elfogadást a terapeuta részéről.

Hazai kvalitatív kutatás is készült pszichoterapeuták körében a pszichoterápiában megjelenő spiritualitás összefüggéseit vizsgálva. A kutatás során – melyhez szorosan kapcsolódik jelen doktori értekezés anyaga is – harminc pszichoterapeutával készült félig strukturált interjú, melyet a Grounded Theory módszerével elemzett a Semmelweis

49

Egyetem Mentálhigiéné Intézetéhez kapcsolódó munkacsoportunk, Tomcsányi Teodóra vezetésével. A kutatás célja annak feltárása volt, hogy a pszichoterapeuták miként értelmezik a spirituális tartalmakat és élményeket a pszichoterápiás munka során, és mi történik ezekkel a tartalmakkal és élményekkel a terápiás üléseken. Az eredmények három fő téma köré szerveződtek, ezek aleseteit mutatják be: a terapeuta spiritualitáshoz való viszonya megjelenik a pszichoterápiában; a terapeuta hatással van a spirituális tartalom helyére a pszichoterápiában; a terapeuta megélésében a pácienssel közös spirituális élmény jöhet létre. A feltárt pszichoterápiás tapasztalatokat három elméleti modell segítségével elemeztük tovább az eredményekről írt tanulmányban: a pszichoterápiás folyamat rendszerszemléletű megközelítése szerint, a páciens és a terapeuta közti interszubjektív tér vonatkozásában, valamint a terapeuta mentalizációs kapacitása összefüggésében (Tomcsányi és mtsai 2017).

1.4.4. Integrációs modellek a pszichoterápia és a spiritualitás vonatkozásában