Vincze Tamás
A NEVELÉSTUDOMÁNYI TANSZÉKENFOGLALKOZTATOTTOKTATÓKHELYZETE,
FELADATAIÉSMUNKAKÖRÜLMÉNYEIAZELSŐIDŐSZAKBAN
A tanárképző főiskolák oktatói testületében – bár a szaktanszékek némelyike ezt ne-hezen ismerte el – a pedagógia tanszékek és egyáltalán a tanári hivatáshoz szükséges pedagógiai kultúra kialakításáért, elmélyítéséért felelős egységek szerepe olyan volt, mint a szimfonikus zenekarokban az elsőhegedűsöké, az ő munkájuktól függött legna-gyobbrészt, hogy a hallgatók mennyire tudtak megfelelni a képzés végére a választott pálya követelményeinek. Ezt a hallgatók is felismerték egy idő után, ha máskor nem, a tanítási gyakorlat idején mindenképpen tudatosodott bennük, hogy a pályán való bol-dogulásban, a sikeres munkavégzésben a szűkebben értelmezett szakmai ismereteken és készségeken túl sok egyéb képességre is szükség van, s ezek fejlesztéséhez, fi nomításához a pszichológiai és neveléstudományi tárgyak óráin kapott ismeretek nyújtottak alapot.
Természetesen bizonyos feszültségek az általánosan kötelező tárgyakat oktató tanszé-kek és szaktanszétanszé-kek között időszakonként meg-megjelentek, erre találunk utalásokat a főiskolai tanácsülések jegyzőkönyveiben is, de a főigazgatók általában törekedtek a felmerülő ellentétek elsimítására. A Pedagógia (és a Pszichológia) Tanszék oktatói több-nyire a nagyarányú vizsgaterhelés és az egyéni pedagógiai gyakorlat tervezésével, meg-szervezésével, ellenőrzésével kapcsolatos feladatok mennyisége miatt panaszkodtak, a szaktanszékek tanárai ezzel szemben az oktatók aránytalanul nagy szakdolgozat-vezeté-si leterheltségét és a vizsgatanítások valóban magas számát sokallták, bár ez utóbbi csak szezonális elfoglaltságot jelentett az oktatóknak, mivel márciusban és áprilisban került rájuk sor. A különböző tanszékek terhelését – a feladatok jellegének eltérő voltából adó-dóan – igazából lehetetlen volt összehasonlítani, pláne egységesíteni, az azért minden-esetre megállapítható az egyes évek irattári anyagának, a vezetők hivatalos levelezésének jó részét áttekintve, hogy a Pedagógia Tanszék munkájának minősége alapvetően meg-határozta az egész intézmény működésének nívóját, és ez nemcsak az oktatómunkára vonatkozott, hanem a kutatásokra is, lévén hogy a legtöbb tanszék kutatási repertoárjá-ban voltak pedagógiai vonatkozású vizsgálatok, feladatok.
122
Tanulmányunkban a Pedagógia Tanszék oktatói állományának megszervezésével és fejlesztésével kapcsolatos sajátos problémákat kívánjuk bemutatni, amelyek részben nem különböznek a többi egységben felmerült gondoktól, részben viszont elég speciá-lisak voltak. E problémák nem kismértékben összefüggenek a hazai neveléstudomány korábbi belső megosztottságából (egyetemi pedagógia kontra tanítóképzős pedagógia) fakadó útkeresés mellett azzal is, hogy az egyetemi pedagógia szakos képzés, amely csak az ötvenes évek végén indult el (ha az Apponyi Kollégiumi pedagógiatanári képzést nem számítjuk), a 60-as évekre nem tudott elengedő (nappali tagozaton végzett) szakembert kibocsátani a főiskolák és a felsőfokú tanítóképzők, óvónőképzők számára.
Alapvetően négy oktatói típus jelent meg ennek következményeként az induló gárdában, s az egyes típusok által befutott pályaív – ismereteink szerint – nemcsak Nyíregyházán, hanem az ország valamennyi pedagógusképző intézetében jellemző pe-dagógiaoktatói karrierútnak számított. Az indulás idején szükség volt arra, hogy a fi atal intézmény a presztízsét és a képzés színvonalát olyan szakemberek jelenlétével támassza alá, akiknek már volt felsőoktatói tapasztalatuk, fel tudtak mutatni jelentős publiká-ciós tevékenységet és tudományos minősítéssel is rendelkeztek. A Pedagógia Tanszék oktatói közül dr. Almásy György testesítette meg ezt a típust.1 A másik tipikus bekerü-lési út a tanügyigazgatás különböző posztjairól, megyei ill. járási tanácsok művelődési osztályairól vezetett a főiskolai pedagógiaoktatásba, erre a karrierépítésre – amely azt is jelezte, hogy a politikai megbízhatóság prioritást élvezett a szakmai felkészültséggel szemben – Hetei András pályája a legjobb példa. Az intézmény profi lja tette indokolttá és „legitimmé” a pedagógiaoktatóvá válás harmadik változatát, annak az oktatói réteg-nek a főiskolai megjelenését, amelyréteg-nek tagjai az iskolai gyakorlatból érkeztek, többéves tanítási tapasztalattal, ám sokszor hiányos elméleti felkészültséggel, a tudományos ku-tatás területén teljesen járatlanul. Ennek a típusnak Kormány Gyula volt a jellegzetes képviselője a Pedagógia Tanszék „régi gárdájának” a tagjai közül. Nem feledkezhetünk meg a főiskolai pedagógiaoktatóvá válás negyedik útjáról sem, amely szorosan össze-függ a hazai pedagógusképzés rendszerének ötvenes évek végi változásaival. Az egykori középfokú tanítóképzők és óvónőképzők felszámolásával (mivel csak 11-et fejlesztettek felsőfokú intézetté) a régi tanítóképzős pedagógiatanárok egy része is elvesztette ko-rábbi munkakörét, és így – ha alkalmasnak mutatkozott a tudományos munkába való bekapcsolódásba – az általános iskolai tanárképzés szolgálatába állítható volt. (Ilyen módon került Egerben a nagy tapasztalatú Somos Lajos az ottani Pedagógiai Főiskola Neveléstudományi Tanszékére.) A nyíregyházi tanítóképző ugyan nem szűnt meg, azok között az intézmények között volt, amelyek elindulhattak a felsőfokúvá válás – sokszor rögös – útján, azonban innen is került a tanszékre két oktató, Porzsolt István és B. Papp János. Ez a tény mutatja azt, hogy a régi (Apponyi Kollégiumi) pedagógiatanári végzett-ség és annak a bizonyos „tanítóképzős pedagógiának” az ismerete Nyíregyházán még a 60-as évek elején is jó ajánlólevélnek számított, illetve ennek volt az is a következménye,
1 Dr. Almásy György 1962. augusztusi 1-jei hatállyal lett kinevezve adjunktusnak a főiskola Neveléstudományi Tanszékére. 64/1962. ügyiratszámú levél. NYFI
hogy a főiskola első éveiben a „tanítóképzős pedagógia” hagyományaihoz állt inkább közel a hallgatók pedagógiai felkészítése. Másrészt a régióban (illetve a városban) nem is lehetett máshonnan megfelelő képzettségű és hosszas pedagógiatanítási tapasztalattal rendelkező, ráadásul az ideológiai elkötelezettség tekintetében is támadhatatlan szak-embert szerezni.
A négyféle pedagógiaoktatói típust képviselő tanárokról igen sokat elárul az is, milyen kísérőlevelet csatoltak álláspályázatukhoz. (Mai szóhasználattal motivációs levélnek ne-veznénk ezeket a rövid bemutatkozásokat.) A legtömörebb, legszűkszavúbb bemutat-kozás dr. Almásy Györgyé volt, ő viszont elég tekintélyes (15 tételből álló) publikációs listával egészítette ki a hárommondatos szakmai önéletrajzot.2 Nyilván úgy gondolta, beszéljenek helyette a publikációi, ezek között is leginkább azok a kiadványok, amelyek KPTI gondozásában jelentek meg. Almásy neve tanítóképzős tankönyv társszerzőjeként ismert volt már ekkoriban, ráadásul bőven volt tapasztalata a pedagógusképzésben: egy-kor gyaegy-kornok volt a szegedi Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolán, később taní-tott a hódmezővásárhelyi tanítóképző intézetben, majd dolgozott rövid ideig a Fővárosi Pedagógiai Szemináriumban és négy éven keresztül az egri pedagógiai főiskolán is. A későbbiek során beigazolódott Kovács József választásának helyessége: tekintélyes, nagy munkabírású, sokat publikáló és sokoldalú tanárt nyert a főiskola Almásy személyében, mind didaktikai, mind ismeretterjesztési, mind pszichológiai tárgyú írásai hozzájárul-tak a fi atal intézmény jó hírnevének megalapozásához. Az 1960-as évek közepén készült tanszékvezetői minősítés is a lehető legpozitívabb képet rajzolta róla. Porzsolt a követke-zőket hangsúlyozza Almásy György jellemzésekor: „Sokféle munkakörből és sokirányú tanulmányainak végzése alapján széleskörű művelődési anyagot és gazdag tapasztalatot gyűjtött össze. […] E gazdag tapasztalati anyagot mind oktatási, mind nevelési vonat-kozásban nagy odaadással hasznosította meginduló főiskolánk és tanszékünk munká-jában. […] Hallgatói éppen ezt a sokoldalúságot, műveltséget értékelik benne, sokan fordulnak hozzá művelődési problémáikkal tanácsért.”3
A többi jelentkező nem tudott az Almásyéhoz hasonlítható tudományos előéletet felmutatni, egyébként az ő bemutatkozó levelük terjedelmesebb volt, ha már publiká-ciókkal nem tudták elhivatottságukat kellően igazolni, legalább szép ígéretekkel pró-bálták alkalmasságukat alátámasztani. Hetei András, aki a főiskolára kerülése előtt a Hajdú-Bihar Megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztályán dolgozott főelőadóként (a matematika, fi zika, kémia tárgyak szakfelügyelete tartozott hozzá), még ekkor fejezte be pedagógia szakos tanulmányait levelező tagozaton, igaz, bemutatkozásában célzott arra is, hogy doktori fokozatot kíván szerezni neveléstudományból.4 Azt a sajnálatos
2 Dr. Almásy György 1962. július 24-én kelt levele a Pedagógiai Főiskola Igazgatóságához. Csatolva a 64/1962. ügyiratszámú kinevezéshez. NYFI
3 Dr. Almásy György adjunktus minősítése. 3 oldalas gépirat. Az oktatók egyéni káderfejlesztési tervét tartalmazó dossziéban található anyag, iktatószám nélkül. Keltezés hiányában a gépirat keletkezése 1964-65 körülre tehető. NYFI
4 Hetei András 1963. július 15-i hatállyal kapott kinevezést a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola Pedagógia Tanszékére adjunktusi beosztásban. 502/1963. ügyiratszámú okmány, NYFI
124
tényt, hogy legszerényebb szakírói munkásságot sem tud felmutatni, a következőkép-pen indokolja: „A munkakör még nem enged alkotni, de vágyam, hogy tapasztalata-imat írásban is rögzítsem. Még egyetlen didaktikai tanulmányom született csupán; A megismerés folyamata az ált. iskolai oktató-nevelőmunkában, melyet szakdolgozatként készítettem, így nyomtatásban nem jelent meg.”5 Hetei, aki érezte, hogy addigi szakmai teljesítménye nem teljesen meggyőző egy felsőoktatói állásra való jelentkezéskor, pub-likációi hiányát a bemutatkozó levélben előadói képességeinek és sikereinek megemlí-tésével kompenzálja. Előadói megbízásairól, melyekkel pedagógiaoktatói tapasztalatait kívánta igazolni, így számolt be a pályázó: „Pedagógiai felkészültségemet értékelve a Művelődésügyi Osztály számos alkalommal kért meg pedagógiai ülésszakokon neve-léselméleti, didaktikai és metodikai előadások tartására, továbbá a Megyei Tanács V.
B. Művelődésügyi Osztálya a képesítésnélküli nevelők 3 hetes tanfolyamán két nyáron bízott meg anatómiai, pszichológiai, és didaktikai előadások tartására [sic!] s munkám-mal meg voltak elégedve.”6
A gyakorlat világából érkezett Kormány Gyula még ennyit sem tudott felmutatni, ő ugyanis a jelentkezéskor még csak elsőéves levelező tagozatos pedagógia szakos hall-gató volt.7 Természetesen ő is megpróbálta bemutatkozó levelében bizonyítani, hogy nem méltatlan a meghirdetett tanársegédi állásra. Mivel más érdeme a kilencéves tanári gyakorlat mellett nem volt, a mozgalmi munka területén szerzett tapasztalatairól szá-molt be, ami a 60-as évek elején nemcsak jó ajánlólevélnek számított, hanem – valós jelentőségét messze felülértékelve – szinte egyenrangúnak vették a tudományos mun-kássággal. A nagyhalászi általános iskolai tanár így a felvétele szempontjából leghatá-sosabb, legnyomósabb érvet hozta elő, amikor úttörőcsapat-vezetői minőségében elért eredményeit összegezte a pályázatához mellékelt levele egy bekezdésében. A tanügyi hivatalnok és a tudományos tapasztalatokkal nem rendelkező, csak az iskolai gyakorlat világát ismerő pedagógus alkalmazása némileg kockázatot jelentett, hiszen nem lehetett előre tudni, hogy fel fognak-e nőni az új szerephez. (A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy Kormány Gyula hamar megtalálta a helyét a felsőoktatásban, elismerésre méltó tudományos munkásság fűződik a nevéhez, szép számmal születettek publikációi, önál-ló kötetei is, csak éppen nem a neveléstudomány, hanem a földrajztudomány területén.)
A tudós tanár mellett a tanítóképző-intézeti tanár típusa jelentett egyedül garanciát arra, hogy megnyugtató mederben, vállalható színvonalon folyik majd a tanárképző főiskola hallgatóinak elméleti pedagógiai képzése. A tanítóképző-intézeti tanárok-nak nemcsak a pedagógiai tárgyak oktatásátanárok-nak terén voltak gazdag tapasztalataik, de a tankönyvírói, szakírói tevékenység sem állt messze tőlük. B. Papp János 1963-as
5 Hetei András tanulmányi felügyelő levele a Tanárképző Főiskola Igazgatóságának. Csatolva Hetei András kinevezési okmányaihoz. Az okmányok ügyiratszáma: 502/1963. NYFI
6 Uo.
7 Kormány Gyulát 1963. november 16-i hatállyal nevezték ki a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola Pedagógia Tanszékére tanársegédnek. Már a Pedagógia Tanszék oktatójaként is inkább földrajzi tárgyú kutatásokat folytatott. Néhány év után átkerült a Pedagógia Tanszékről a Földrajz Tanszékre.
pályázatához csatolt bemutatkozó levelében ilyen szempontból fontos információ volt az, hogy neveléselméletből házi jegyzetet írt. Erről a munkájáról – meglehetősen sze-rénytelenül – az alábbiakat közölte a Felsőfokú Tanítóképző Intézet tanára: „Kartársi kapcsolataim révén jegyzetem a szomszédos tanítóképző intézeteknek is segítséget ad.
A jegyzet összeállításával célom az volt, hogy világos-rendszerű, a felesleges részeket mellőző, tanítóképzős szellemű, korszerű neveléstant állítsak össze. A jegyzet jelentő-ségét a jól sikerült kollokviumok, valamint a kartársak és a hallgatók köszönet-nyilvá-nításai igazolják.”8 B. Papp Jánosnak a másik két jelentkezővel szemben az az előnye is megvolt, hogy publikációkat is fel tudott tüntetni a bemutatkozó levelében, ha nem is sokat. Publikációs listájának rövidsége egyébként őt is zavarhatta, mert egy magyaráz-kodó mondatot odavetett a végére. A pályázat beadásáig (1963 májusáig) napvilágot látott írásait az alábbi módon mutatta be B. Papp: „A Felsőoktatási Szemle januári számában jelent meg: A közösség fejlődése intézetünkben c. pedagógiai dolgozatom.
Tanítóképzői tanulmányi vezetőségem idején jelent meg 2 cikkem a Szabolcs-Szatmári Néplapban. Az egyik Makarenkóról szólt, a másik a Balkányi Gyermekotthonról. A Szegedi Tudományegyetemen 1947-ben pályadíjat nyertem Széchenyi történet fi lozó-fi ája [sic!] c. dolgozatommal. Talán több tudományos munkára lettem volna képes, ha ebben anyagi körülményeim és a középfokú tanítóképző korlátai nem gátoltak volna.”9
Az induló gárda tagjainak érdeklődéséről, a neveléstudomány különböző ágainak, részterületeinek tanszéken belüli elosztásáról sokat elárulnak a kezdeti időszakban fel-kínált neveléstudományi és pszichológiai vonatkozású szakdolgozati témák. Ezek persze nemcsak a fi atal tanszék lassan alakuló profi lját, arculatát, de nyilván a kor igényeit, elvárásait is tükrözik. Almásy György, a tapasztalt, művelt, sokoldalú felsőoktató, aki később egyértelműen a pszichológiára állt rá, pl. 1965-ben a következő témákat kínálta kidolgozásra:
1. Személyiség- és fejlődéslélektani problémák Németh László „Leányaim” [sic!] c.
művében.
2. Lélektani problémák Makarenko műveiben.
3. Tanulói személyiségrajzok készítése. /A gyakorló iskola V-VIII. osztályos tanulói-nak megfi gyelése. 8-10 tanulóra terjedjen ki a megfi gyelésünk köre./
A felsőoktatásban 1965-ben még kezdőnek számító Hetei András ennél jóval álta-lánosabb, kevesebb ötletességet, olvasottságot mutató címeket fogalmazott meg, ame-lyekből az látszik, hogy kezdetben még a neveléselmélet iránt mutatott nagyobb fogé-konyságot. Az általa felkínált címek vélhetően szinte minden tanárképző és tanítóképző intézményben megjelentek a szakdolgozati témakínálatban. Ezek pedig pontosan az alábbiak voltak:
1. A nevelés lehetősége és tényezői a családban.
2. A világnézeti nevelés lehetősége a tanítási órákon.
8 B. Papp János 1963. máj. 14-én kelt levele a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola igazgatóságának. Csatolva a pályázó kinevezési okmányaihoz. Ügyiratszám: 425/1963. NYFI
9 B. Papp János 1963. május 14-én kelt levele. Adatait lásd az előző jegyzetben.
126
3. Az esztétikai nevelés feladatai és elvei az általános iskolában.
Az irodalomtanári végzettséggel és évtizedek pedagógiatanári tapasztalatával rendel-kező Porzsolt István, akinek érdeklődése a 60-as években didaktikai problémák felé fordult, a következő témákban vállalt szakdolgozat-vezetést az említett évben:
1. A Horthy-rendszer /nép/iskolája irodalmunk tükrében.
2. Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig c. regényének pedagógiai elemzése.
3. A tanítási óra hatékonyságának növelését szolgáló törekvések legújabb didaktikai irodalmunkban.
Kormány Gyula egykori munkaterületéhez, az úttörőmozgalomhoz kapcsolódó té-mákkal színesítette a tanszéki témakínálatot, az általa kitalált címek – a fentiek né-melyikéhez hasonlóan – jól szemléltetik a kor jellemző lózungjainak érvényesülését a képzésben. A fi atal tanársegéd a következő címekre várt jelentkezőket:
1. Hogyan használhatjuk fel az irodalmi műveket, történelmi példákat az úttörőélet törvényeinek feldolgozásában?
2. Hagyományok és távlatok szerepe a rajközösség kialakításában, fejlesztésében.
3. Mennyiben segítheti elő az úttörőélet a személyiség fejlesztését?
4. A szocialista hazafi ság és az internacionalista szellemű nevelés lehetőségei az úttörő munkában? [sic!]
5. Milyen eszközökkel és hogyan mélyíthetik el csapatainkban az úttörők között a népek barátságának eszméit?10
Egy illusztris jelentkező elutasításának története
A nyíregyházi főiskola Neveléstudományi Tanszékének indulásáról nemcsak az mond el sokat, hogy az első két-három évben kiket vettek fel a képzés motorját jelentő szervezeti egység oktatójának, hanem az is, hogy kiknek a munkájára nem tartottak igényt. Ezek egyike volt a jeles pszichológus, a Piaget-tanítvány Kiss Tihamér is. Kiválón jellemzi az akkori politikai helyzetet és a fi atal nyíregyházi főiskola túlzott alkalmazkodását a főiskola létrejöttében szerepet játszó szervek és a helyi pártvezetők meglehetősen szigorú elvárásaihoz az a levélváltás, amely Dr. Kiss Tihamér debreceni tanítóképző-intézeti tanár és Kovács József főiskolai igazgató között zajlott. Mint ismeretes, az induló nyír-egyházi intézmény nem volt igazán ellátva tudományos minősítést szerzett oktatókkal, az 1950 előtti rendszerben egyetemi magántanári fokozatot szerzett oktatója pl. nem is volt (szemben az egri főiskolával, amelynek a tanári testületében 1948-as debreceni indulása idején négy egyetemi magántanár is szerepelt). Nagy nyereség lett volna a sok gyakorlatból jött oktatóval induló nyíregyházi intézmény számára, ha egy olyan neves, sok publikációval rendelkező, elismert elméleti szakember, mint Kiss Tihamér segíti – a
10 Javasolt szakdolgozati témák a neveléstudomány köréből. 3 oldalas gépirat, Porzsolt István aláírásával és 1965. március 20-i keltezéssel. VIII. – 121- 16 -1965. sz. alatt iktatva a Neveléstudományi Tanszék 1965-ös iratanyagában. NYFI. Az idézett címek a gépirat 1-2. oldalain találhatók.
tekintélyével, szakmai súlyával, kapcsolataival – a pedagógia- és pszichológiaoktatást az első években. A főiskola mégsem élt ezzel a lehetőséggel, noha Kiss Tihamér szívesen be-kapcsolódott volna a személyi feltételek hiányával küszködő intézményben folyó okta-tómunkába. 1963. ápr. 16-án kelt „felajánlkozó” levelének teljes szövegét azért közlöm, mert jól mutatja, mely információkat kellett megjeleníteni, és melyeket volt érdemes elhallgatni egy (akárcsak részmunkaidős) felsőoktatói állás megpályázásakor a hatvanas évek elején. Az egykori lelkész, aki a Mitrovics-érában szerzett pedagógiai doktorátust a debreceni egyetemen, meglehetősen tömören, szinte távirati stílusban írt szakmai múlt-járól az igazgatónak, bár lett volna mit felsorolnia, felsorakoztatnia széles körű szakírói, tudományos működése eredményeiből. Az említett levél szövege a következő:
„Dr. Kovács József11 főisk. igazgató kartársnak Nyíregyháza
Tisztelt Igazgató Kartárs!
Tanítóképzőintézetünkhöz juttatott körleveléből olvasom, hogy még mindig van ellátatlan tanári feladat főiskoláján, amikre pályázatot hirdetett. Addig míg a Tanárképző főiskolán a tantestület véglegesen kialakul, szívesen felkínálom előadói szolgálatomat a Főiskolának, ha alkalmaztatásom fél állással lehetséges.
Pedagógia szakos tanítóképzőintézeti tanár vagyok. A kolozsvári, majd a deb-receni egyetemnek voltam gyermeklélektanból a magántanára. A debdeb-receni egyetemen 18 éven át tanítottam a gyermek-, általános, neveléslélektant és népműveléslélektant, aminek a szakirodalomban úttörője vagyok s jelenleg az egyetemi és tanítóképzőintézeti népműveléslélektani jegyzet írója, illetőleg társ-szerzője.
Jelenlegi óra beosztásom olyan, hogy heti három napom teljesen szabad.
Debrecen és Nyíregyháza között a távolság csupán 50 km s így az átjárás nem jelentene nehézséget.
További információt Porzsolt István és Birtalan István kartárs adhat rólam.
Kartársi üdvözlettel
/Dr. Kiss Tihamér/ int. tanár MTA. nev. lélektani albiz. tagja Debrecen. Tanítóképző. Liszt F. u. 3.”12
A főiskola igazgatója nem vette igénybe Kiss Tihamér felajánlott segítségét, fi nom,
11 Dr. Kiss Tihamér itt – szándékos szervilizmusból vagy valós tájékozatlanságból – helytelenül írja le a címzett nevét, Kovács József, a nyíregyházi főiskola első igazgatója ugyanis sohasem szerzett doktori címet.
12 Dr. Kiss Tihamér levele Kovács József főigazgatónak. Érkezett: 1963. IV. 22-én. 351/963. sz. alatt csa-tolva a válaszlevélhez. Rajta kézírással: „Választ küldök.” NYFI
128
de határozott elutasítással válaszolt a levélre. Vélhetően Kiss Tihamér számára – aki mellőzöttnek érezhette magát amiatt, hogy nem a debreceni egyetemen, csak a nem-rég felsőfokú intézetté emelt tanítóképzőben volt főállásban, némi kárpótlást jelentett volna a nyíregyházi félállás. A debreceni, majd Egerbe költöztetett pedagógiai főiskola
de határozott elutasítással válaszolt a levélre. Vélhetően Kiss Tihamér számára – aki mellőzöttnek érezhette magát amiatt, hogy nem a debreceni egyetemen, csak a nem-rég felsőfokú intézetté emelt tanítóképzőben volt főállásban, némi kárpótlást jelentett volna a nyíregyházi félállás. A debreceni, majd Egerbe költöztetett pedagógiai főiskola