Élet az élet előtt: szellem a Sok hűhó semmiért ben Almási Zsolt
6. Innogen és a Sok hűhó semmiért világa
Innogen néma jelenléte alapvetően meghatározza az első felvonás első jeleneté-nek értelmét befolyásolva ezzel az egész mű jelentésrétegeit. Az első felvonás első jelenete, a mű kezdete különös jelentőséggel bír, hiszen meghatározza a darab világának az atmoszféráját, a szereplők egymáshoz való viszonyát, a mű tematikáját és hangulatát. Innogen másodszor a második felvonás első jelentében tűnik fel egy kifejezetten családi jelenetben. Kezdjük tehát az első felvonás első jelenetével az elemzést.
A helyszín Messina, Leonato háza előtt négy, Innogennel együtt öt szereplő beszélget. Először is megtudjuk, hogy egy győztes hadsereg érkezik Messinába.
Céljuk azonban kellően homályos, hiszen nem magyarázza el senki, mi keresni-valójuk van a városban, ha senki sem messinai lakos. A rendező szabad kezet kap tehát, hogy milyen célt ad a látogatásnak: győzelem utáni pihenés, testi-lelki feltöltődés, egyéb testi vágyak kielégítése vagy könnyed és vidám megszállása az itáliai városnak.
Ezenfelül azt is megtudjuk, hogy milyen a szereplőknek az egymáshoz való viszonya. Leonato a látszólagos főnök, aki mindennek örül, ami a közelgő sereg érkezéséből következik. Neki hozzák a hírt, ő olvassa a levelet, értelmezi és magyarázza, kérdéseket fogalmaz meg a levélben olvasottak alapján. Másod-sorban hölgyek is jelen vannak, akik közül Beatrice az, aki kérdez, félrevezet és szarkasztikusan beszél Benedekről. Nem kötik a társadalmi konvenciók, van véleménye és bátorsága szóba hozni számára fontos témákat, valamint Benedek
iránti érdeklődése határozza meg színpadi jelenlétét. Jelen van még Hero, aki nem tesz mást, mint értelmezi kuzinja szavait, hogy a kívülálló, Beatrice személyes történetét nem ismerő hírmondó is megértse, mit is szeretne. Beatrice a nyelvi virtuóz, aki a beavatottak értelmezési horizontjára számít, uralja és kitölti a verbális teret, a világa személyes és egyszerre enigmatikus, akihez képest a többi jelenlevő, különösen Hero csak másodlagos, aki csak az önálló magánnyelvet tudja értelmezni, akit nem önállóság, hanem közvetítőképesség jellemez.
Az első jelenetben megjelenik a mű egyik legfontosabb témája is: a nemek háborúja. Férfi és nő ellentéte, viszonya, távolsága, egymás számára való értel-mezhetetlensége és ezzel együtt közelsége, egymásra irányuló vágya, hierarchiá-jának rugalmas volta. Az első jelenet mindezekkel együtt megteremti a vígjáték derűs és humoros hangulatát: mindenki örül az érkezésnek, a háború sem volt különösebben véres, hiszen senki, aki számít, még csak meg sem sérült. Ahogy háború dúlhatott − ha akarjuk operetti35 − a külvilágban, úgy dúl egy másfajta háború a nemek között is, „tréfás háborúsdi” az elismerésért, az elfogadásért, talán a szerelemért.36
Innogen jelenléte ebben a helyzetben egy meglehetősen fontos, valójában pozi-tív elemmel egészítheti ki a nyitott első jelenetet. Ha a mű a romantikus vígjátékok tematikája szerint a férfi és nő küzdelmét jeleníti meg, akkor szerencsés lenne látni a műben egy beteljesült és/vagy intézményesült szerelmet, egy házasságot.
Talán erre gondolhatott Shakespeare is, amikor Innogent felvette a szereplők közé. Szükséges lett volna ugyanis egy működő házasságot a fiataloknak pél-dául állítani, egy anyát a színpadra helyezni, aki esetleg megvédte volna, vagy megvédhette volna a leányát a méltatlan vádaktól. Innogen pont jó lett volna erre. Továbbá jelenléte Messina férfisoviniszta világának kérlelhetetlenségét is fellazította volna, és példát szolgáltathatott volna arra, hogy a férfiak irracionális és univerzális félelme a felszarvazástól alaptalan. Mindezt a jót azonban nem tudta beteljesíteni, hiszen léte csak a szellemé, a szótlan és megszólítatlan jelenlété.
A szótlan és megszólítatlan jelenlét azonban nem csak pozitív, hanem a pozi-tivitáson túl valójában meglepő is. Meglepő, hiszen nem tudunk olyan szereplő-ről, különösen a shakespeare-i színházban, aki semmit sem mond, sőt a nyelvi világban sem jelenik meg, hiszen a jelenlét mindig verbális jelenléttel párosul.
Meglepőnek hat tehát a shakespeare-i életművön belül egy olyan szereplő, aki csak nézi az eseményeket, de azokba nem szól bele, azokat nem hozza szóba, és a beszéd erejével nem is alakítja azokat. Hat másik szereplőről tud a szakirodalom, akik ugyanígy csak a rendezői utasításban szerepelnek. Ilyen Petruchio aRómeó
35 Géher István,Shakespeare olvasókönyv: tükörképünk 37 darabban,Budapest, Cserépfalvi Kiadó, 1991, 139.
36 A háború (külső és belső, férfiak-férfiak, nők-férfiak) különböző szintjeinek nagyon alapos elemzésért lásd Elisabeth Bronfen,The Day After Battle: Much Ado about Nothing and the Continuation of War with other Means,Poetica 43, 1/2(2011), 63–80.
és Júliában, Violenta aMinden jó, ha vége jóban, Lamprius, Lucillius és Rannius azAntonius és Kleopátrában,Beaumont azV. Henrikben és Mercer azAthéni Ti-monban. Ezekről a szereplőkről úgy tartja a szakirodalom, hogy csak a (javítatlan) kéziratokon alapuló kiadásokban léteznek, ott is csak tévedésből, ezért ezt az In-nogennel együtt nyolc szereplőt „szellemkaraktereknek” (ghost characters) nevezi.
Persze ezen a ponton hozzá kell tenni, hogy magáról a shakespeare-i színházról vajmi keveset tudunk, nem állnak rendelkezésre adatok sem arról, hogy voltak-e néma szereplők, sem arról, hogy nem voltak, csak feltételezhetjük, hogy nem fért bele a kora modern színház költségvetésébe néma szereplők felvonultatása.
Az abszurditás mellett félelmetes is ez a szótlan jelenlét, hiszen nem világos, miért is nem szólal meg Innogen. Azért nem szól a világ dolgaiba, mert nincs mit mondania? Az egyetlen édesanya a darabban nem tud mit mondani, nem jut eszébe semmi, amikor a családját és őt magát is érintő hírek érkeznek. Vagy azért nem szólal meg, mert amit mondhatna, csak megerősítené az irracionális és univerzális férfiúi félelmet? Félelmet a kiszolgáltatottságtól, attól, hogy másvalaki is gondolkodhat helyesen, esetleg hogy a másik is élhet önálló életet?
A félelmetesség mellett talán tragikus is lehetne Innogen szótlan jelenléte.
Talán ebben a világban a férjes asszonyt olyan mértékben nyomják el, hogy szava sem lehet, sőt megszólításra sem méltatható? Jelenléte vészjósló, hiszen min-denkivel ez történhet, aki közel kerül a házasság intézményén belül a kicsinyes, kisszerű férfihoz, aki a megalázás és hatalmaskodás eszközeivel némaságra és láthatatlanságra kárhoztatja a nőt? Ebben a világban a nők talán feleséggé téve a szótól fosztatnak meg, a teremtő, a valóságalakító szótól, végeredményben attól a logosztól, amely a közkeletű arisztotelészi definícióban az emberségdifferentia specificája az élettel rendelkező dolgok között. A feleség nem annyiban fél, hogy vele együtt teljes a férfi, hanem fele, azaz beteljesületlen, üres léttel rendelkezik, ami egy szellem-lénnyé degradálja?37 Élettel rendelkező dolog, amelynek vég-eredményben nincsendifferencia specificája, azaz nem rendelkezik önálló egzisz-tenciával, önálló identitással? Miféle létmód ez? Olyan mértékben üres e lét, hogy megszületése már ebbe a vákuumba utalja, és ezáltal nem is tűnik, tűnhet fel, hogy lassan eltűnik a darabból, kimarad Messina világából, hiánya nemcsak a nézőnek nem tűnik fel, hanem a szereplőknek sem.38
37 Mary Beth Rose,Where are the Mothers in Shakespeare? Options for Gender Representation in the English Renaissance,Shakespeare Quarterly, 42, 3 (1991), 291–314. A tanulmány – ugyan nem említia Sok hűhó semmiértet – amellett érvel, hogy a hagyományos feleség szerep a rene-szánsz Angliában problematikussá kezdett válni elsősorban a protestáns szemléletben, mégis Shakespeare inkább a konzervatív oldalhoz húzott. Ebben a kontextusban például a feleség gyakorlatilag nem játszott szerepet: „According to the law, in sum, the married woman did not exist” (293.). Innogen tehát pompásan, pontosan szótlanságával illik ebbe az elképzelésbe.
38 Ebből a szempontból különösen fontos Maurice Hunt tanulmányaThe Reclamation of Language in „Much Ado about Nothing”, Studies in Philology, 97, 2 (2000), 165–91., ahol a szerző a
Innogen azonban mielőtt végleg eltűnne a darabból, még egyszer feltűnik, bár név nélkül, csak feleségként egy rendezői utasításban (B3r), ami a modern kiadások szerinti második felvonás első jelenetét hívatott bevezetni. Ez a jelenet nevezhető családi jelenetnek, ahol Leonato, Hero, Beatrice s Antonio lépnek színre, és a házasság témáját feszegetik. Ebben a jelenetrészletben tehát meglehe-tősen logikus a feleség és anya jelenléte, aki példát szolgáltathatna és tanácsával láthatná el a házasságra készülő lányt. A jelenetet Beatrice vezeti fel, aki a férjvá-lasztás lehetetlenségét vázolja fel Leonatóval és Antonióval folytatott humoros beszélgetésben. Majd Leonato odafordul Heróhoz, és felszólítja, hogy fogadja el Don Pedro ajánlatát. Talán itt szólalhatna meg Innogen és adhatna tanácsot lányának, ám helyette Beatrice fűz kommentárt Leonato kérés-felszólításához.
Innogen némasága ismét meglepő, abszurd és tragikus is egyben.
Ami talán további fájdalmas következménye lenne Innogen jelenlétének itt és az első felvonás elején, hogy a romantikus komédia nem is lehetne romantikus és komédia. Talán a szótlan jelenlét eltántorítaná végül is a fiatalokat a szerelemtől és a házasságtól. Talán Beatrice ráébredne, hogy ha ez a feleség szerepe, akkor köszöni szépen, ez mégsem a nagy álom beteljesülése. Beatrice joggal maradna férfigyűlölő, aki nem házasodik, mert a férj olyan ellentmondást hordoz magában, ami élhetetlenné teszi a világot. És talán Benedek is maradna nőgyűlölő, lenne is rá kicsinyes jó oka. Ebből következően pedig nem lenne komédia sem a mű, inkább a problémadarabok előfutára, az ösztönös elnyomás parabolája és görbe tükre, a kényelmetlen nevetés világa.
Persze meg kell jegyezni, hogy már Innogen nélkül sem problémamentes a mű műfaji besorolása. A Hero–Claudio cselekményszál olyan mértékben terhelt, hogy a komédia műfaji kereteit feszegeti a darab: a megalázástól, a látszatha-láltól és a látszathalálból történő feltámadástól, valamint Claudio büntetésétől, aki beleegyezik abba, hogy nem is tudja, végül kit vesz feleségül. Ezek alapján Géher István „fanyar”-nak39találja a mű végét, míg Bronfen „problémadarabnak”,
„sötét komédiának”40 nevezi. Mindezek ellenére, ha a Beatrice-Benedek cselek-ményszálra koncentrálunk, mint ahogy Kenneth Branagh teszi a méltán híres 1993-es filmadaptációjában41 vagy ahogy Puskás Tamás a Centrál Színházban játszott előadásban42 a „romantikus komédia” megjelölés nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak. Még akkor sem, ha Beatrice utolsó verbális megnyilvánulásába
nyelv, mint a manipuláció és igazság eszközeként különleges szerepet tulajdonít a beszédnek, nyelvnek.
39 Géher,i. m.,143.
40 Bronfen, i. m., 63, 67.
41 William Shakespeare,Much Ado About Nothing,rend. Kenneth Branagh, 1993.
42 William Shakespeare,Sok hűhó semmiért,rend. Puskás Tamás, 2016.
Benedek vagy Leonato belefojtják a szót43 tehát mintha őt is némaságra kárhoz-tatnák, hiszen a jelenet örömteli egymásra találása és jövőorientáltsága elterelik erről a figyelmet. Berger szavaival: „A darab boldogan ér véget, hiszen aSok hűhó semmiért shakespeare-i komédia, azaz egy olyan tapasztalat, amely éppen jókor ér véget.”44azaz még mielőtt rosszabbra fordulhatnának az események.
7. A hiány hermeneutikája
Mindezek alapján örülhetünk, hogy szerencsénkre talán Shakespeare jókor meg-gondolta magát. Kihagyta a darabból az abszurd, a félelmetes és kényelmetlen lehetőséget, életet csak az élet, a verbális születés előtt adott, csak még mielőtt ténylegesen élhetett volna Innogen. A kihagyás, a hiány ilyen értelemben azonban legalább annyi jelentéssel bír, mint a lét, hiszen a hiány, a kihagyás valószínűsíthe-tő ténye jelentésképző erővel rendelkezik, magát a megjelenített világot, és benne minden embert s emberi kapcsolatot ruház fel egy árnyaltabb értelemmel. Az élet élet előtti abortálására pedig logikusan elfogadhatjuk Theobald orvosi-szerkesztői beavatkozását, amennyiben potenciális létet sem engedélyezett Leonato felesé-gének, Hero édesanyjának.45Örömmel spekulálhatunk hát, hogy a kiszerkesztés révén megszülethetett egy jobb, kellemesebb, szórakoztatóbb vígjáték. Vagy még-sem?
43 Friedman hatásosan érvel amellett, hogy Beatrice Benedek mellett csak néma feleséggé válhat.
Michael D. Friedman,„Hush’d on Purpose to Grace Harmony”: Wives and Silence in „Much Ado about Nothing”,Theatre Journal, 42, 3(1990), 350–63.
44 Harry Berger,Against the Sink-a-Pace: Sexual and Family Politics In Much Ado About Nothing, Shakespeare Quarterly, 33, 3(1982), 313.
45 Hosszasan bírálja Theobaldot ezért David Weil Barker,„Surpris’d with all”: Rereading Character in Much Ado About Nothing=Second Thoughts: a Focus on Rereading,szerk. David Galef, Detroit, Wayne State University Press, 1998, 228–246.