Illyés Gyula követelésének, hogy „a költő nem lehet más, mint eredeti", meg
felel az ő életműve. Sosem volt hajlandó költészetét egyetlen verstípusra korlátozni, egyetlen, egyféle tárgyra korlátozni. Mint egyéniség, kialakította a saját stílusát; egy
aránt jól írt szabad verset és „kötöttet", egyszerre tudott példát adni arra, hogyan le
het hagyományőrző módon az irodalmi értékeket felhasználni és az új művészi törek
vések kibontakozását szolgálni. Tisztázta a maga számára, hogy műfaja nem ez vagy az a hagyományos műfaj, hanem ragaszkodik ahhoz, hogy „az alkotói gyakorlat önkőré
ben dönthesse el, mit tekint fölhasználhatónak".2 Két kultúrában - a magyarban és a franciában — élve, Illyés Gyula tudatosan merített a költészet különbözőbb forrá
saiból.
Alkotóútját és stílusát egyszerre jellemzi „Ozora" és „Párizs", vagyis mind a ma
gyar népköltészet hagyománya, Petőfi népi realizmusa, Berzsenyi klasszicista költésze
ti öröksége vagy Erdélyi József lírájának egyszerűsége, mind a magyar és a francia avantgárdé stílushatása. Illyés elemezte Petőfit, Fazekast és a magyar népköltészetet, de a legjobb magyar esszéket írta Eluard-ról, Moliére-ről, Jean Follain-ről. Minden mű
fajban jelentőset alkotott. A népköltészetben az egyszerű közmondástól kezdve a lí
rai és epikus dalokon át a jelképes mesékig tükröződik a magyar nép története. Illyés minden érzékével a köznapok világában élt, költészetének tárgya a cselekvő módon felfogott valóság, a minden összefüggésben kikutatható, meghódítható élet. Mindig nyomatékosabban tette fel a kérdést: mi a dolga az embernek itt és most? Mi a köte
lessége az egyénnek a közösség, a nemzet, a társadalom iránt?
A magyar nép problémái, fennmaradásának és fejlődésének kérdései mindig alapvető gondjai közé tartoztak. Ahogyan a magyar történeti népdal-költészet a sza
badságharc hőseihez és mártírjaihoz kapcsolódik, az elnyomott nép keserveit, a nagy küzdelem minden fordulatát végigkíséri, úgy a költő Illyés a jövőre kérdez. Ezért idézi a történelmi múltat, a hőstettek és százados kudarcok, az emelkedések és a bukások idejét életművében. Feltűnő, hogy a nemzeti sors iránti érdeklődése szociális tudatos
sággal és küzdelemmel forrt össze. (Csak a. Nehéz föld című verseskötetére, & Puszták népe szociális mondanivalójára, illetve történelmi drámáira utalok.) Ezzel a közössé
gért vállalt felelősségével, a magyarság és az emberiség iránti elkötelezettségével Illyés nagy költői hagyományokhoz csatlakozott. Újra élesztette Zrínyi, Balassi, Petőfi ma
gatartását: országot, hazát, népet akart mindig jó sorsra segíteni. Ezeket a költőelődö
ket, akik a magyarság és európaiság szintéziséért fáradoztak, vallja Illyés mestereinek és példáinak.
Költői hivatását a való világ tárgyszerű lírai ábrázolásában, pontos leíró vizsgála
ti-tában és kritikai kommentálásában látta, „mert a költő és a vers közös dolga" — ahogy Illyés egyszer írta — „mindig is valami fölfedezés..., tudatosítás". Ahogy a népkölté
szet számos műfaját átszövi a magyar nép elvi, politikai állásfoglalása, kemény plebe
jus harciassága, ugyanúgy Illyés is hirdette, hogy művészi munka nincs tudatosság és határozott szemlélet nélkül. Eszménye Petőfi plebejus demokratizmusa: ebből adódik független és mégis elkötelezett magatartása a nép szolgálatában. A néphez kötöttség érzése Illyést a szocialista költészethez kapcsolta. Realizmus, egyszerűség, világosság, tárgyias szemlélet, tapasztalati világkép, empirikus racionalizmus: forrásai, illetve alap
pillérei Illyés Gyula művészetének.
Illyés nem egyszerűen átvevője a népköltészetnek, motívumait, stílusfordulatait különböző módon továbbgazdagítja és beépíti költészetébe. Gondolok itt a magyar népköltészet két általánosnak tekinthető vonására: a valósághoz ragaszkodó realista ábrázolásmódra és a legkülönbözőbb műfajaiban megnyilvánuló drámai szerkezetre.
De hivatkozhatnék a népköltészet nyelvére, kifejezési eszközeire, tartalom-forma vi
szonyára: ezek is inspirálták Illyés költészetét.
Közismert, hogy a magyar népdal gyakori sajátossága: a kezdőkép, sokszor a ter
mészeti kép. A magyar lírai népdalnak legfőbb verskezdő eleme, sőt igen gyakran nem
csak verskezdő hasonlat, indító kép, hanem az egész verset szerkezetileg meghatározó elem. A természeti kezdőkép „rendre két részre bontja lírai dalainkat" — mint Ortutay Gyula megállapította: „egy bevezető részre, ez maga a természeti kezdőkép, s ehhez kapcsolódik (különböző törvényszerűségek szerint) a vers érzelmi, értelmi mondani
valóját tartalmazó második rész. És a magyar népdalnak további sajátossága az, hogy a kapcsolatrendszert, a természetinek és a személyesnek egymás felé tapogatózását őrzi szerkezeti struktúrájában. Illyés Gyula egy népdalelemzésben figyelmeztet arra, hogy a vers közvetlen tartalma ugyanis nem a reális kép, hanem az ürügyén átélt szen
vedés és indulat:
Ég a kunyhó, ropog a nád, / Öleld hozzád azt a barnát! — így hangzik a népdal.
És Illyés hozzáfűzi: „ebben a versben nem a nád ég, hanem a szenvedély". Itt tehát a ,Jcülső"-„belsővé" válási folyamatáról, átlényegüléséről van szó. A kép csak felidéz va
lamit, a hírértéke több, mint szavainak összege. E két sor kapcsolódásában és átmenet
nélküliségében is feltűnik a „külső" és a „belső" naiv és egyszerű képjáték, amely meg
felel a legmagasabb esztétikai igényeknek. Illyésnél, akinek legtipikusabb versépít
kezési módja a konkrét életszituációból kibomló gondolatiság induktív strukturáló
dása, az analógia révén a ,,külső és belső világ" részei önállók, pontosabban melléren
deltek. Diószegi András írja erről: „Érezhető, Illyés a pontosan megfigyelt tárgyi va
lóság egész gazdagságában birtokolt külső és belső világ megfelelő mozzanatait töké
letes biztonsággal választja ki. ... A kép jelentése mindig közvetlen, de a jelentést so
hasem a kép külső héja, látható felülete adja, hanem a lefojtott, belső kép, az, amelyik nem a szem, hanem a lélek, az eszmélet előtt jelenik meg." Hogy mennyire jellemző az emberi bensőnek a külső rajzán keresztül történő megjelenítése, ezt Illyés szerelmi költészete is bizonyítja.
De Illyés eredetisége: a szüntelen váltás. A költő és az író stílusa különleges ter
mészetességgel, spontaneitással folyik. Eszközeit fölényes tudással, virtuozitással vá
logatja és alkalmazza. Az író egyszerűségre törekvőén tudatosan használ minden nyel
vi elemet, ha például a Puszták népében előbb a haza kifejezést, a fogalom kialakulását
355 eredete szerint intellektuálisan tárgyalja, később a fogalmi magyarázatot elhagyja — és hasonlattal, képpel dolgozik, mint a következőben: „Szülőföldemmel úgy vagyok, mint a szegény király az országával. Magántulajdona nincs benne egy talpalatnyi sem, de gondra és tetszelgésre mindenestül az övé." Ez a kép szinte népmesei egyszerű
ségű, de ebben az egyszerűségben Illyésnél is van mindig bizonyos intellektuális számí
tás. Szándéka, hogy minél tisztább, minél egyszerűbb legyen; eszménye a népi beszéd tisztasága. Máskor bonyolult, gazdag tartalmú, egyenesen rafináltan egyszerű Illyés lírája, gondoljunk a Fekete-fehér című kötetben megjelent verseire. Ezek egyszerre kristályosan áttetszőek és gondolattal telítettek; a kimondás és elhallgatás, a megne
vezés és a csönd, a kiemelés és kihagyás eszközeit együtt-villogtató, kifejtő s ugyanak
kor sűrítő költőiség ez. Itt a költői szemlélet fölényes birtoklója az alakítás minden eszközének, különösen az említett ellenpólusokra épülő feszültségnek vagy drámai sűrítésnek.
A magyar népköltészet egyik legjellemzőbb szerkesztési elvét éppen a drámai szerkesztési módban látjuk — erről tanúskodik a népmese és a népballada felépítése, hármas ismétlő szerkezete (a három testvér, a három próbatétel, a három kívánság esz
közével) éppúgy, mint a legkisebb lírai népdalban is megtalálható drámai szerkesztés és ábrázolás módszere. Az utóbbi példa esetében a természeti kép, kezdőkép versépítő szerkezeti elve és a dallam-építkezés találkozott „a magyar népköltészetnek a drámai formálásra való hajlamával, tehetségével". így a természeti kép segítségével is a nép
dal rímelésének tisztaságát és egyszerű szépségét őrizzük. Hogy milyen szuverénül és tudatosan merít a népdal kincséből a „népdalnak... valóságos meseföldjé"-ről szár
mazó Illyés, ennek sok bizonyítéka van. A költőnél nemegyszer találkozunk - mint például a Szülőföldemen, a Kaszálásra érett vagy a Lefelé a hegyről című verseiben — olyan jelenséggel, hogy dallamos, könnyed népdalformákat, amelyek szorosan össze
forrtak a rímességgel, rímtelenül használ, vagy ritkázza rímeiket. Máskor - mint az Óceánok című versében — Illyés halvány rímeket, többnyire asszonáncokat használ, ahol a magánhangzók azonosak, a mássalhangzók pusztán rokonok, vagy még azok sem, így: „között-kíkötó't", „meredeken-végtelen", „lelkem-szigetekben" - ame
lyekre Pomogáts Béla már utalt. Ezt a mindenekelőtt a népköltészetben otthonos asszonáncot Illyés úgy kezeli, hogy nála a távoleső hangzók is összecsengenek. Ezek
kel „váltotta fel a tiszta rímek túlságosan is magukkellető csilingelését". De talál
ható Illyésnél tiszta rím is (csak A kacsalábonforgó vár című versére utalok, amely a gondolati, formai és rímelemek egymásrautalásával klasszikus elődjére, Csokonaira mutat — különösen a „Kanász—ananász—kalász" rímes ellentétet kifejező strófák
kal).13
Ellentét, párhuzam, fölsorolás, ismétlés, fokozás — ezek olyan fogalmak, ame
lyekre a költemények elemzése során Illyésnél gyakran hivatkozni kell. Különösen a felsorolás, a litániáSzerű szerkesztésmód az egyik legfontosabb gondolatrendező, rit
musteremtő eszköze számos Illyés-versnek. Ilyen értelemben példaadó a Koszorú cí
mű verse. „Egy magyar nyelven szóló költő üzenete a magyar nyelvről azoknak, akik magyar nyelven beszélnek" — ahogy Tüskés Tibor egy elemzésben találóan kifejez
te. Ebben a költeményben, amelyben a vers és a próza határai feloldódnak, a rímek hiányoznak a sorok végéről, a fölsorolás ritmusa uralkodik, és ezenkívül más ritmus
törvények is feltűnnek, mint a daktilus és a spondeus, a nyelv több mint puszta
kife-jezőeszköz, mert kifejezendő tartalom is. Nyelv és nemzet, mint az irodalom emberi valósága, Illyésnél összekapcsolódó fogalmak. Illyés szerint a nyelv is „hajszálgyökér", melyből a szellem, a gondolat, a nemzeti érzés, a közösségi tudat táplálkozik. Nem utolsósorban ezért is fakad az ő emberi és művészi értéke vagy a népből, vagy oda tart, s ez az ellentétes irányú mozgás egy és ugyanaz. Ezért Illyésnek — ahogy a Fekete
fehér című kötet előszavában megállapítja — „A magánélet, de még a magánvélemény, sőt magánérzés is: nyersanyag, eszköz. Rendeltetése másodrendű". Ezt a gondolatot, hogy a közösségi, a néphez szóló irodalmat, a közösségi életérzést kívánja szolgálni, legszebben talán a következő ars poeticaszerű versében juttatja kifejezésre:15
'Legyen a költő hasznos akarat...' Azt gondolom, hogy itt a pillanat.
Dics, bér, babér, - rég tudom én, mit ér!
Az ér valamit vers, mely földet ér.
Gyökeret ereszt és gyümölcsöt ad — Adjon, ha lehet, minél hamarabb!
Jegyzetek
1. Illyés Gyula: A költészet egyetemessége. In:Illyés Gyula: Iránytűvel. Bp., 1975. II. k., 535.
2. Kenyeres Zoltán: Gondolkodó irodalom. Bp., 1974. 96.
3. Illyés Gyula: Follain. In: Iránytűvel. II. k., 397.
4. Ortutay Gyula: Bevezetés. In: Magyar népköltészet. Bp., 1955.1. k., 64.
5. Illyés Gyula: A népdal jelképes nyelve. Korunk, 1935. 510.
6. Diószegi András: Illyés őszikéi. Kortárs, 1961. 606.
7. Illyés Gyula: Puszták népe. Bp., 1970. 24.
8. Ld. Harsányi Zoltán: Stíluselemzések (Prózai művek stílusa). Bp., 1975. 218.
9. Ortutay Gyula: I. m. 67.
10. Ld. Illyés Gyula: Minden jó hatás: Eró'sítés. In: Iránytűvel. II. k., 648.
11. Ld. Pomogáts Béla: Versek közelről. Bp., 1980. 45.
12. Uo. 46.
13. Ld. László Zsigmond: A rím varázsa. Bp., 1972. 412.
14. Tüskés Tibor: A költő tanúságtétele. Jelenkor, 1972. 1008.
15.Illyés Gyula: Hasznos akarat. ln:Illyés Gyula: Teremteni. Bp., 1973. 404.
MIKÓ KRISZTINA (Budapest)