acquaviva generális idézett körlevelében – bár címet nem említ – minden bizonnyal giulio mazarini pratica breve del predicare című munkájára utal.77 erre következtethetünk abból is, hogy a rendfőnök olyan műről beszél, amely röviden tárgyalja a témát, de kiváló tanácsokat és a módszer tekintetében követendő mintát ad.78 Bár mazarini könyve csak 1615-ben jelent meg, acquaviva körlevele pedig 1613. május 28-án kelt, a generális már 1613-ban látta a kéziratot, mivel a kötetben az általa adott engedély (nihil obstat) az 1613. október 23-i dátumot viseli.79
75 FUmarOli 2002b, 208.
76 BattiStini 2002, 84–85.
77 mazariniről l. giulio BeSana, mazarino (mazarini), giulio = DHcj iii, 2589;
SOmmervOgel, v, 826–829.
78 monita…, i. m., 386.
79 mazarini 1615a.
172
a pratica breve del predicare a jóval terjedelmesebb Somma della vangelica osservanza első részének rövid összefoglalása, amely 1615-ben a Somma végén és külön kiadásban is napvilágot látott.80 mazarini azonban már egy korábbi művében, az ötvenedik zsoltárhoz írt száz beszédében is kitért olykor a prédikáció kérdé-seire.81 a következőkben ezek alapján mutatjuk be a marino által is nagyra tartott jezsuita hitszónok nézeteit a prédikálás tudomá-nyáról.82
az 1615-ben mazarini már több évtizedes prédikátori tevékeny-séget tudhatott maga mögött. Számos itáliai városban, többek között torinóban, milánóban és Bolognában is prédikált. itt szer-zett tapasztalatait minden bizonnyal felhasználta a Somma della vangelica osservanza című munka megírásához. ennek első köte-tében szabályok és tanácsok megfogalmazásával igyekezett a kezdő prédikátorok segítségére lenni (ragionamenti i–XliX), míg a második kötetben beszédtémákat adott meg, melyekhez főleg bibliai történeteket és rövid érvelést kapcsolt (ragionamenti l–ci).83 ily módon létrehozta a prédikációk magját, egy kiindulá-si alapot, amelyből a hitszónokok a könyvben ismertetett szabályok alkalmazásával megalkothatják saját szövegüket.
a prédikáció tartalmi határait, ahogyan a trienti zsinati doku-mentumokban is, az erények és a bűnök, a jutalom és a büntetés jelölték ki. mazarini szerint a prédikátori munka hosszú távú hatása abban mutatkozik meg, hogy egyre több jó keresztényként élő ember lesz, akik végül egy keresztény államot, sőt inkább ke-resztény családot alkotnak majd.84
a prédikátoreszményt számára krisztus jelenti, ezért műve elején a hegyi beszéd kiválóságát szemlélteti (ragionamenti i–Xv), és az abban elmondott témákat ajánlja a leendő hitszónokoknak a második kötetben. ezt követően tér rá a felkészülés kérdésére, hangsúlyozva annak fontosságát a prédikáció eredményessége
80 mazarini 1615b.
81 mazarini 1600.
82 marinO 1675, 146.
83 később, a mű folytatásaként további két kötetet töltött meg beszédmintákkal:
mazarini 1618.
84 mazarini 1615b, i, a.2, 567; mazarini 1600, ii, 6, 229.
szempontjából (ragionamento Xvi). elsőként a tanulás szüksé-gességéről beszél (ragionamento Xviii), majd második kívána-lomként, de jóval hosszabban az erényes keresztényi életről, és különösen az imádság hasznairól (ragionamenti XiX–XXiv ).
ennek kapcsán fejtegetésbe bocsátkozik arról, mivel magyaráz-ható, ha a prédikáció kevés gyümölcsöt terem. Úgy véli, ennek felelőssége nem hárítható át kizárólag a prédikátorra, hanem annak gyakran a hallgatóság is oka, olykor pedig mindkettő. a bűnös prédikátor ugyanis nem tud eredményes lenni a mégoly érdemes hallgatóság előtt, de a tiszta életű hitszónok sem az arra érdemtelenek előtt.85 az előzetes teendőkre vonatkozó rész az olvasás lelki felkészülést segítő és tudásgyarapító szerepének tárgyalásával (ragionamenti XXv–XXviii) ér véget, és itt kez-dődnek a prédikáció megírásával és előadásával, a hallgatóság jellemzőivel és a három szónoki feladattal foglalkozó fejezetek.
a prédikátornak mindenekelőtt el kell döntenie, mi lesz beszé-de tárgya. mazarini ajánlásában olyan témák szerepelnek, mint a megfelelő élethivatás kiválasztása, a feljebbvalók igazságossága és őrködése a rend felett, a gyóntatók kötelességei, a bűnök kár-hoztatása, az isteni gondviselés, isten ember iránti szeretete.86 általános szabályként ő is kimondja: nehéz, bonyolult kérdésekről ne beszéljen a hitszónok, és mindig alkalmazkodjon a hallgatóság értelmi képességeihez.87 ezt azonban korántsem úgy értette, aho-gyan carlo Borromeo, akivel vitába is keveredett, amelynek során az érsek a jezsuita prédikációs modorát is kifogásolta.88 előbbi értelmezésében, amint azt láttuk, az alkalmazkodás kizárólag egyszerű, könnyen érthető témák elővezetését jelentette. mazarini azonban úgy vélte, hogy a hallgatóság nem fosztható meg a nagyobb intellektust igénylő kérdésektől, hiszen azok is a keresztény vallás részei,89 sőt azokkal érzékeltetheti leginkább a prédikátor az
85 mazarini 1615b, i, 269.
86 Uo., i, 568–570.
87 Uo., i, 389, 566.
88 BattiStini 2003, 197–198.
89 mazarini 1600, ii, 208–209.
174
ni természet milyenségét, és mozdíthatja elő a mindenható iránti tiszteletet.90
művében mazarini ezután a beszéd egyes részeinek tárgyalá-sára tér át, melyben a következőket mondja el. a szokásnak meg-felelően a prédikátor először a Szűzanyához forduljon segítségért, azután köszöntse a hallgatóságot, majd latin nyelven adja meg beszéde tárgyát.91 a bevezetés legyen világos, egyszerű és rövid.
a propositio jellemzője szintén a rövidség, a narratio tanító célza-tú legyen. a conirmatio és a confutatio feladata, hogy megerősítést nyerjenek a krisztusi tanítások, úgymint az ellenségek szeretete, az emberi dicséret és a világi dicsőség megvetése, a világi dolgok-ról való lemondás szükségessége. végül a prédikátor nagyon rövid befejezésben foglalja össze az elmondottakat, majd fogalmazza meg a végső konklúziót.92
mazarini szerint először a bűnt kell kiirtani, és utána a hívek-be plántálni az erényt, azaz először a bűnöket és a bűnösöket kell kárhoztatni, majd megoldást, gyógyírt kínálni nekik.93 ennek sokféle módja van, a „betegektől és betegségektől” függően,94 azonban a prédikátor mielőtt megfeddi hallgatóit, dicsérje is őket.95 acquaviva tanácsával megegyezően mazarini is óva int attól, hogy a hitszónok bárkit személy szerint marasztaljon el, valamint attól is, hogy a fejedelmeket és az egyházi vezetőket nyilvánosan dor-gálja meg.96 a dicséretet illetően ő is arra figyelmeztet, hogy az sohase váljon hízelgéssé.97 további intelemként adja, hogy amikor a prédikátor hallgatóit bűneik miatt korholja, mindig szeretettel-jesen beszéljen, éreztesse velük, hogy haragja, dühe nem megve-tésből ered, hanem igazságszeretetből és krisztus ügye iránti buzgalomból.98
90 BattiStini 2003, 199–200, ahol a szerző idéz mazarini munkájából, amely a cento discorsi harmadik köteteként és negyedik részeként 1609-ben jelent meg.
91 mazarini 1615b, i, 419.
92 Uo., i, 542–546.
93 Uo., i, 552.
94 Uo., i, 434.
95 Uo., i, 428.
96 Uo., i, 428–429.
97 Uo., i, 545.
98 Uo., i, 472.
a hallgatóságról szólva a rossz hallgatók három csoportját különíti el, azokét akik: 1) szándékosan nem akarják hallgatni isten igéjét; 2) meghallgatják isten igéit, de figyelmesek az ördög szavaira is; 3) hallják isten szavait, de nem értik, azok nem jutnak el a lelkükig.99 a hallgatóság által megfogalmazott gyakori kritikák közül kettőt említ. az első szerint a prédikátorok mindig ugyanazt ismétlik, a második szerint állandóan másokat idéznek, másokra hivatkoznak. nem késnek szerzőnk válaszai sem: mivel a vallás állandó, a tartalom nem változhat; az idézés pedig mindaddig el-fogadott és bevett gyakorlat, amíg nem mások műveinek plágiu-ma.100
mazarini sem kíméli azonban a hallgatókat, felrója nekik, hogy a prédikátortól azt várják, hogy komédiás legyen, színházat akar-nak, mindazonáltal azt is kénytelen elismerni, hogy sajnos vannak olyanok, akik meg akarnak felelni ezeknek az elvárásoknak. Ők azok, akik a szenvedő krisztusról beszélve szögeket kalapálnak, hatalmas lármát csapnak, gyászos trombitaszóval kísértetik be-szédüket, és más ehhez hasonlókat találnak ki, csak azért, hogy együttérzést ébresszenek, és megindultságot váltsanak ki a hall-gatókból.101 a leírás a népmissziós prédikációkat juttatja eszünk-be, nem tudjuk azonban, hogy mazarini milyen élményére alapoz-va fogalmazta meg kritikáját.
a beszéd három feladatát illetően nála egyértelműen elsőbbsé-get élvez a docere, ezt a szerző már az olvasónak írt előszavában is kijelenti, mint írja: a prédikátornak inkább feladata az értelem megvilágosítása, mint az érzelmi megindítás.102 később meghatá-rozza, mit ért tanítás alatt: elmagyarázni a Szentírás eredeti és igazi értelmét, megerősíteni a hitigazságokat, meghatározni a hittételeket, és ismertetni az erényes élet előírásait.103 a tét igen nagy, aki ugyanis nem tud különbséget tenni jó és rossz között, szeretni sem tudja a jót és gyűlölni sem a rosszat.104
99 Uo., i, 494–497.
100 Uo., i, 533–534.
101 Uo., i, 536–538.
102 Uo., i, a 2. számozatlan lapon.
103 Uo., i, 562.
104 mazarini 1600, ii, 203–205.
176
a beszéd második feladata a movere, amelynek két típusát különbözteti meg, az egyiket egyértelműen elítélően.105 Helyesen azt kellene jelentenie, hogy a prédikátor a hallgató értelmét kü-lönböző bizonyítékokkal, érvekkel meggyőzi, akaratát a jóra haj-lítja és felkelti benne azt az érzelmet, amely az adott beszédben kitűzött cél eléréséhez szükséges. nem helyénvaló azonban kizá-rólag arra törekedni, hogy a beszéd könnyekre indítsa a hallgató-ságot, főleg ha azok nem is belső megindultságból erednek. a sí-rásnak helye van a prédikációban – hiszen a Szentírás is dicsére-tesnek tartja azt, míg a nevetést elítéli106 –, azonban csak a befe-jezésben kaphat helyet. a hallgatók könnyei végső soron a pré-dikátor dicséretére válnak – így tartotta ezt acquaviva generális is –, azonban a sírás önmagáért való cél nem lehet.107
mazarini ezen ponton is szembekerült carlo Borromeóval, aki a megindítást tartotta a legfontosabbnak, és úgy gondolta, hogy az a prédikátor, aki nem képes könnyekre fakasztani a hallgató-ságot, nem teljesítette küldetését. Sőt milánó bíboros-érseke még ennél is tovább ment, amikor eretnekséggel vádolta meg mazarinit, a vádpontok egyike pedig éppen az volt, hogy a krisztus szenve-déséről tartott beszédekor a jezsuita elítélően nyilatkozott a sírás-ról. Felszólította ugyanis a hallgatóságot, hogy prédikációját a szívükkel és a lelkükkel hallgassák, mert sírni a gonoszok is tudnak, aztán amikor a könnyek elfogynak, mindegyik visszatér régi bűnös szokásához. ezután közölte az asszonyokkal, hogy ha sírni óhajtanak, menjenek másik prédikációra, mert ő nem tud olyat tartani, amely ezt az igényt kielégíti.108 ennek alapján jól látszik, hogy mazarini teljesen másképp értelmezte a movere feladatát, mint Borromeo.
a jezsuita munkáiban a delectare a harmadik helyre került, érezhetően lemaradva az első kettő mögött. a cento discorsiban
105 mazarini 1615b, i, 585–598.
106 Uo., i, 454.
107 Uo., i, 455.
108 „invitando alla predica della passione, disse; che venissero per sentirla interiormente; perchè il lagrimare di fuori ancora lo fanno molti cattivi, et inite le lagrime, tornano ai costumi antichi. però le donne, che desiderano piangere, faranno bene ad andare ad una altra predica, perchè egli non sa far piangere, nè ha tale talento.” idézi: BOerO 1849, 77.
a zsoltár szavai („Docebo iniquos vias tuas: et impii ad te con ver-tentur”) kapcsán azt fejtegeti, hogy a Szentírás itt csak két fel-adatról (docere, movere) emlékezik meg, ugyanakkor elismeri, hogy maguk a szentek is törekedtek a gyönyörködtetésre. ezt a funkciót szerinte a logikus szövegfelépítés, a igurák, a hasonlatok, a szentenciák, a nemes gondolatok változatossága, a kellemes stílus, a zengő és tiszta hangú előadás által töltheti be a prédiká-ció.109 a fő szabály azonban, ahogyan reggiónál is, a mértékletes-ség.110 a prédikátor élhet a változatosság, az erudíció, az érdekes-ség kínálta lehetőérdekes-ségekkel, azonban csakis a hasznosság jegyé-ben.111 a gyönyörködtetésre rávetül a kortárs prédikátori gyakor-lat árnyéka, azoké, akik a tanítást és a megindítást mellőzve ki-zárólag a csodálatkeltésre törekszenek, ami egyértelmű oka eredménytelenségüknek.112
a generális által javasolt mindkét retorikára igaz, hogy eltérő irányt képviselnek, mint a maraviglia-központú, elsősorban spa-nyol hatás alatt álló hitszónoklat vagy a marinista világi irodalom, amely olyan egyházi műfajban is teret követelt magának, mint a prédikáció.113 ezért, bár semmiféle utalás nem árulkodik Segneri műveiben arról, mely retorikai kézikönyvek tanításait tartotta szem előtt, mégis ebben a hasonlóság kétségtelen jeleit fedezhetjük fel. a következőkben – részben ennek alátámasztására – Segneri prédikációról és a prédikátori hivatásról tett megállapításait vesz-szük számba.