Alak és adat 1
HUSSERL ÉS A RÉSZ-EGÉSZ PROBLÉMA KORAI VÁLTOZATA
Könnyű úgy látni Husserl egyes elgondolásait, mint amelyek mögött éppen az olyan elméletekkel – például a Gestalt-pszichológiával – való számvetés húzódik meg, ame-lyek a sokaságok felfogása során az egészet bármilyen értelemben is elsődlegesnek tartják a részekkel szemben. A Karteziánus elmélkedésekben Husserl explicit módon hangot is ad ennek az ellenszenvének. Bár mind James elgondolásai, mind a Gestalt-pszichológia kifejezetten a szenzualizmus kritikájából indul ki, Husserl furcsa módon minden, az előbbi elvre alapozó elképzelést éppen a szenzualizmus egy válfajának tekint. „A szenzualizmus elve magától értetődőnek tekinti, hogy a tudati élet a ’külső’
és (kedvező esetben) a ’belső érzékiség’ adatainak összetétele, melyben az adatok egységét az alakminőségek biztosítják. S annak érdekében, hogy az ’atomizmus’ vád-ja elkerülhető legyen, egyesek még azt az elméletet is előveszik, mely szerint az érzé-ki adatokban az alak szükségképpen megalapozó, tehát, hogy az egész önmagában korábbinak tekinthető a résznél. De a radikálisan újrakezdő, leíró tudatelmélet nincs tekintettel ilyen adatokra és azok egészleges egységeire, hiszen a tudatelmélet szá-mára e fogalmak előítéletek eredményei”.12
Érdekes módon a megjegyzés könnyen érthető úgy is, mint amely nem is annyira a Gestalt-elméletre vonatkozik – hiszen a Gestalt-elmélet nem fogja úgy fel a tudati életet, hogy ott valamiféle adatok alakminőségek révén kapcsolódnak össze – hanem sokkal inkább Husserl saját korábbi elképzeléseire.
A problémához kapcsolódó nézetei egészen a Philosophie der Arithmetik koráig nyúlnak vissza. A rész-egész probléma egy alesetét, a sokaságok vagy halmazok adottságmódját tanulmányozva Husserl már ebben a korai művében rámutat: soka-ságok tapasztalatának érzékelésekor szükséges feltennünk, hogy képesek vagyunk olyan mozzanatokat vagy jegyeket észlelni, amelyek révén közvetlenül egy sajátos egységként ragadjuk meg elemek bizonyos halmazát. Amikor egy birkanyájat, egy madárrajt, egy kutyafalkát vagy egy fasort látunk, akkor nem elemek egymásutáni megragadása révén fogunk fel egy sokaságot, vagyis az elemeket nem ragadjuk meg egyesével, külön-külön, hanem közvetlenül egy bizonyos típusú egésznek vagyunk tudatában. Ezt a közvetlenül érzékelhető jegyet, amely révén egy konfigurációt (rajt, nyájat, rakást, falkát stb.) ragadunk meg, Husserl „figurális momentumnak”, „kvázi-kvalitatív karakternek” vagy „másodrendű érzéki minőségnek” nevezi.13 Elemzései szerint egy sokaság felfogása egy bizonyos típusú szervezett összesség közvetlen egészként való érzékelését feltételezi.14
11 A fenomenológiában inkább szokásos az érzetadat-elmélet általam elsőnek kiemelt pontjának kritikájából kiin-dulni, ahogyan azt pl. Merleau-Ponty is teszi az Észlelés fenomenológiája bevezetőjének első fejezetében.
Az itt javasolt „stratégia” célravezetőbb, hiszen így egy csapásra elbukhat az elképzelés minden eleme.
12 HUSSERL 2004, 51.
13 HUSSERL 1970. 201. 203–204.
14 Husserl a Logische Untersuchungenben, amint arra Tengelyi László felhívta a figyelmemet, a kategoriális szemlélet fogalmának bevezetésével némileg változtat a halmazok adottságmódjára vonatkozó nézetein.
A figurális momentum sokaságok észlelésével kapcsolatos fogalma azonban, amint majd látni fogjuk, ebben a műben is megmarad, és egy olyan összetettebb fogalomrendszer egy eleme lesz, amelyet itt nem fogok minden részletében tárgyalni.
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 97
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 97 2012.02.21. 9:08:352012.02.21. 9:08:35
98
Husserl annak állításáig is eljut, hogy a figurális momentum tapasztalata bizonyos értelemben elsődleges a „részek” vagyis az elemek tapasztalatához képest. „Ezek a kvázi-kvalitatív karakterek, amelyek szemben az őket feltételező elemi relációkkal πρότερον πρός ημας lennének, az asszociációk mindenkori alapjául szolgálhatnak.
Indirekt módon ezek kezeskednének a komplex relációk és a nekik alapul szolgáló, relációban álló pontsokaságok létezéséért”.15
Ahhoz, hogy egy nyájat észleljünk, nem kell az egyes elemeit külön-külön felfognunk.
Az elemek a figurális momentumban „összeolvadnak”. „Úgy fogalmazok, hogy ’össze-olvadnak’, amivel éppen azt kívánom hangsúlyozni, hogy az egységes momentumok nem puszta összességet alkotnak. A szemlélet egészében megjelenő kvázi-kvalitatív karaktert mint egyszerűt fogjuk fel, és nem úgy, mint tartalmak és köztük fennálló relá-ciók kollektív összességét”.16
Amikor viszont a nyáj egy elemét észleljük, ez az elem a nyáj közvetlenül észlelt kva-litatív mozzanatából utólagosan emelkedik csak ki, így az alkotóelemek mint különál-ló egységek tapasztalatát a kvalitatív mozzanat teszi csak lehetővé: „Ám az először egyszerűként felfogott, az utólagos analízis számára sokrétűként jelenik meg. Fellel-jük a szóban forgó kvázi-kvalitás belső és relációs sajátosságait, és világosan átlát-juk, hogy ezek a kvalitatív karakter részei... Ezután már az eredetileg egyszerűt úgy fogjuk fel, mint ami valójában sokrétű, és ennek megfelelően nem úgy, mint ami egy puszta sokféleség. A sokrétűség nem egyszerűen sokféleség, hanem egy a szó leg-szigorúbb értelmében vett egésszé egyesített részekből álló sokféleség. Semmiféle nehézség nem rejlik tehát abban, hogy a kvázi-kvalitatív mozzanatot mint valami egy-szerűként felbukkanót, majd azután mégis mint önmagában megálló részek sokasá-gában adottat kell elemezni”.17
Husserl számára ekkor még nincs ellentmondás abban, hogy az egységként meg-jelenő kvázi minőségi mozzanatról egyrészt mint eleve adott elemek összeolvadá-sa révén előállóról beszél, másrészt azt hangsúlyozza, hogy az elemek cösszeolvadá-sak utólag emelhetőek ki az eredetileg homogén egységként észlelt mozzanatból. A két fogalom – az összeolvadás révén nyert egység és a közvetlenül megragadható kvalitatív karakter – azonban valójában már ekkor is nehezen egyeztethető össze, és ugyanaz-zal a feszültséggel terhes, mint a jamesi tranzitív rész-fúzió kettőse.
Ennek következtében a Philosophie der Arithmetikban az a tény, hogy elsődlegesen egy szervezett totalitást érzékelünk, amely megragadásához nem kell elemeket explicit módon felfognunk, furcsa módon mégsem jelenti azt, hogy ebben az esetben az egész minden értelemben elsődleges volna a részekhez képest. Husserl itt gyakran úgy beszél, mintha egy ontológiai és egy ismeretelméleti nézőpont egyszerre fennálló vagy fenntart-ható különbségéről lenne csak szó.
Egyrészt állítja, hogy „minden olyan egység, amelyen belül szemléletileg elkülöní-tett részeket találunk, egy a részek szukcesszív felfogása révén adódó egész”, és hogy
„ugyanekkor minden ilyen esetben jelen vannak bizonyos jellegzetes jegyek is, ame-lyek a részleges tartalmak ... összeolvadása révén, az érzéki minőségekre jellemző módon közvetlenül észlelhetőek...”.18 Az összeolvadás egyrészt feltételezi az összeol-vadó elemek jelenlétét, másrészt azonban egy olyan mozzanathoz vezet, amely, mint
15 HUSSERL 1970, 201.
16 HUSSERL 1970, 204.
17 Uo.
18 HUSSERL 1970, 202–203.
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 98
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 98 2012.02.21. 9:08:352012.02.21. 9:08:35
99 láttuk, elsődleges az elemekhez képest. Ugyanakkor az adott elemek összeolvadása nem lehet valamiféle „tudattalanul” lezajló folyamat, hiszen a fogalom bevezetésével Husserl éppen az ilyen jellegű értelmezések problémáit próbálja megoldani.19 A dilem-mából itt még látszólag nem marad más kiút, mint két különböző szférába száműzni az elemeket és a belőlük összeolvadás révén adódó mozzanatot.
Ahhoz, hogy lássuk, miként vezet ez a Philosphie der Arithmetikban rejtetten maradó feszültség a Logische Untersuchungen újabb fogalmi megkülönböztetéseihez, meg kell említeni, hogy Husserl az összeolvadás fogalmát Stumpftól veszi át.20 Ehhez azonban rögtön hozzá kell tenni azt is, hogy ő egészen más jellegű jelenségek elemzése révén jut el ugyanahhoz a fogalomhoz, mint Stumpf. Stumpf, Husserltől eltérően, nem soka-ságok elemzésével foglalkozik, hanem a hang pszichológiájával. Ennek megfelelően az általa leggyakrabban használt példa a hang és a harmónia példája.
Az eddig elmondottak mutatis mutandis működnek a harmónia esetében is: amikor egy akkordot hallunk, vagyis hangoknak egy harmóniában felhangzó egységét, akkor a hallott harmónia nem külön-külön felfogott hangok összessége. Például laikus kísérle-ti alanyok könnyedén képesek azonosítani egy harmóniát a nélkül, hogy bármely ben-ne „részként” szereplő hangot fel tudnának ismerni. A hangok a harmóniában, ebben az újonnan keletkező érzékelhető egységben is „összeolvadnak”. Ahhoz, hogy felfe-dezhessük a harmóniában a hangokat, ebben az esetben is egy külön, utólagos erő-feszítésre van szükség, amely esetleg hosszas gyakorlást igényel.
A fogalomnak ez a stumpfi eredete lehetővé teszi Husserl számára, hogy a jól elkü-löníthető elemekből álló sokaságok esetében megfigyelt jelenséget egészen általá-nosnak tekintse. Ha csak a számfogalom alapjául szolgáló sokaságok esetét tartanánk szem előtt, könnyen azt gondolhatnánk, hogy messze távolodtunk az érzetadatokkal kapcsolatos eredeti kérdéskörtől. Első pillantásra nem világos, mi köze van az érzet-adatok tanának az itt tárgyalt sokaságok tapasztalatához. Miért kellene úgy felfognunk, hogy az érzetadatokból, például színekből, alakokból álló tapasztalati egységek úgy tevődnek össze, mint birkákból a nyáj?
Husserl a Philosphie der Arithmetikben mégis azt gondolja, hogy a sokaságok tapasz-talatában szerepet játszó összeolvadás ezeknek az elemeknek az együttesét is jellemzi.
Először is von Ehrenfels nyomán21 és Stumpftól eltérően ő sem korlátozza a jelenséget időben egyszerre megjelenő tartalmakra. Már von Ehrenfels sem elsősorban a harmó-nia, hanem a dallam felfogásáról beszél, míg Husserl a Philosphie der Arithmetikben a térben adott alakzatokról először a változás és a mozgás felfogására általában terjeszti ki nézeteit, majd olyan időbeli „alakzatokra”, amilyen a dallam, végül bármely eddig emlí-tett, tehát térbeli vagy időbeli alakzat alkotóelemeinek absztrakt „belső tulajdonságaira is”, amilyen például egy hang esetében az intenzitás és a hangminőség. „Talán nem tel-jesen alaptalan ezekre ... is a figurális momentum terminust alkalmazni”,22 jegyzi meg.
Láttuk, hogy az összeolvadás problémája rejtett módon a tapasztalat szenzualis-ta, atomisztikus felfogásában gyökerezik, s ezért Husserl is közvetett módon elkötele-zi magát e mellett a felfogás mellett: a tapasztalat úgy áll össze összeolvadó elemek-ből, mint pixelekből egy kép.
19 HUSSERL 1970, 201.
20 HUSSERL 1970, 206.
21 von EHRENFELS 1975.
22 HUSSERL 1970, 208–209.
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 99
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 99 2012.02.21. 9:08:352012.02.21. 9:08:35
100