Mindenekelőtt hangsúlyoznunk kell, hogy a korai freiburgi időszakban (1918 és 1923 között), majd pedig a marburgi korszakban (1923 és 1928 között) Heidegger újra meg újra elhatárolja a filozófiát a világnézettől. A világnézet problémája már az 1919-es úgyneve-zett „háborús félévben” tartott előadásban is felvetődik; Heidegger azonban nem hagy kétséget afelől, hogy szerinte „egy világnézet kialakítása semmilyen módon, még a filo-zófia határán felmerülő feladatként sem tartozik hozzá a filozófiához”.35 A marburgi évek előadásaiban Heidegger az ekkor már határozott körvonalakat öltő fundamentálontológiát élesen megkülönbözteti ugyan az „ontikus” résztudományoktól, ámde ennek ellenére is „tu-dományos filozófiaként” írja le, és megköveteli tőle, hogy minden „világnézeti spekulációt”
elkerüljön. A Prolegomena az időfogalom történetéhez című 1925-ös előadásban ezek a gondolatok már érett megfogalmazásban állnak előttünk.36 Egy másik nevezetes előadás-ban, A fenomenológia alapproblémáielőadás-ban, amely immár a Lét és idő megírása után keletke-zett, Heidegger a fenomenológiát „a tudományos filozófia módszerének” nevezi.37 E helyütt is leszögezi: „A filozófia lényege szerint nem világnézetalkotás […]”.38 Ezúttal azonban hozzáteszi, hogy a tudományos filozófiával tulajdonképpen még csak szembe sem állít-ható a világnézeti filozófia, mert „a világnézeti filozófia fogalma egyáltalában véve kép-telen fogalom [Unbegriff]” – „fából vaskarika”.39 Nem változnak meg Heidegger nézetei gyökeresen még a marburgi időszak legvégén sem. A Leibnizhez kapcsolódó nevezetes előadásban, amely A logika metafizikai alapelveit tárgyalja, továbbra is csak ezt olvashat-juk: „Nem azért filozofálunk ugyan, hogy filozófusok legyünk, ámde nem is azért, hogy a magunk és mások számára megmentő világnézetre tegyünk szert, amelyet úgy ölthetünk magunkra, mint valami kabátot vagy kalapot.”40 Mindazonáltal az utolsó marburgi előadás-ban már egy új nekiindulás érlelődik. Erről tanúskodik a következő szöveghely: „Valóelőadás-ban létezik filozófiai világnézet, ámde az nem a filozófia eredménye, és nem is az élethez kínált gyakorlati útmutatásként csatlakozik a filozófiához, hanem magában a filozofálásban rej-lik.”41 E gondolat további kifejtése azonban egyelőre még várat magára.
35 HEIDEGGER 1987, 12.
36 HEIDEGGER 1979, 21. sk.
37 HEIDEGGER 1975, 3.
38 HEIDEGGER 1975, 13.
39 HEIDEGGER 1975, 16.
40 HEIDEGGER 1990, 22.
41 HEIDEGGER 1990, 22.
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 22
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 22 2012.02.21. 9:08:042012.02.21. 9:08:04
23 Áttörést majd csak az az 1928–29 fordulóján keletkezett freiburgi előadás hoz, ame-lyet Heidegger – immár Husserl kinevezett utódjaként – „Bevezetés a filozófiába” cím-mel tart meg. Első ízben hangzik el ebben az előadásban a kijelentés: „A filozófia nem tudomány […]”.42 Heidegger nyomban hozzáteszi ugyan, hogy a filozófia nem keve-sebb, hanem inkább több, mint tudomány, már csak azért is, mert forrása és szülőhelye valamennyi tudománynak. Így is nyilvánvaló azonban a filozófia mint szigorú tudomány husserli elképzelésétől való eltávolodás. Ez már előre jelzi, hogy Heidegger megkísér-li majd összekapcsolni a filozófiát a világnézettel.
Vajon mi szól egy ilyen kísérlet mellett? Talán arra gondolhatnánk, hogy egy olyan fel-ismerés készteti erre a próbálkozásra Heideggert, amelyet az 1928–29 fordulóján tar-tott freiburgi előadásban így fogalmaz meg: „Elvi okoknál fogva egyikünk tudományos munkája mindig helyettesíthető marad a másikunkéval; az egyikünk által tett tudományos felfedezésekhez a másikunk is eljuthatott volna. A filozófiában sohasem ez a helyzet; itt mindegyikünk önmagában valóan egész és egyszeri. Ezért a filozofálás csak akkor válik elevenné és hatékonnyá, ha ez a filozofálás a másokkal [értsd: más filozófusokkal] való érintkezés hatására a maga eredetiségében és önállóságában felébred bennünk, és ebben az értelemben megismétlődik.”43 Heidegger e helyütt felfigyel arra, hogy a filozofá-lás szorosabban kapcsolódik össze a filozófus egyszeri és megismételhetetlen lényével, mint a tudományos tevékenység a tudóséval. Ezzel függ össze, hogy, amint már Hegel állította: „Minden filozófia önmagában befejezett, és – akárcsak a műalkotás – magában hordozza a totalitást.”44 Heidegger szerint ez a legkevésbé sem teszi ugyan történelemfe-lettivé a filozofálást, de a filozófia történetiségének sajátos jelleget ad. Az idézett sorok-ban az ismétlés fogalma, amelyet jól ismerünk a Lét és idő lapjairól is, a filozófiának ezt a sajátos történetiségét hivatott közelebbről megvilágítani. Az ismétlés azonban a Lét és idő tanúsága szerint olyan történetiséget alapoz meg, amely mindenkor személyes dön-tésben gyökerezik, és az adott kor személyesen érzékelt feladataiból táplálkozik. Husserl szemében azonban éppen ez a személyes jelleg, a gondolkodó véges életösszefüggé-sétől való elválaszthatatlanság a világnézeti filozófia legfőbb jellemzője. Felmerül tehát a kérdés, hogy vajon a filozófus egyszeri és megismételhetetlen lényétől való elválaszt-hatatlanság nem teszi-e a filozófiát eleve világnézeti jellegűvé.
A válasz azonban végül is tagadó. A gondolkodó véges életösszefüggése főképp az egyes filozófiákban relevánsnak számító problémák kiválasztására van hatással. Ért-hető módon minden gondolkodó feladatának tekinti, hogy az általa egy élet munkájával felismert problémák között összefüggést teremtsen. E törekvés eredménye többnyire elválaszthatatlan a gondolkodó egyszeri és megismételhetetlen lényétől és korának általa érzékelt feladataitól. A világnézettel való hasonlóság ezen a ponton nyilvánvaló.
A kérdést azonban mégiscsak az dönti el, hogy a gondolkodó által tárgyalt problémák egyszersmind egy olyan összefüggésbe is beleilleszkedhetnek, amelyet a filozofálás mint átfogó – avagy Husserl szavával: végtelen – feladat jelöl ki.
Nem ebben keresendő tehát annak oka, Heidegger filozófia és világnézet kapcsolatát most új megvilágításban szemléli. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az 1928–
29-es téli szemeszterben tartott előadás szövege éppoly kevéssé tűzi ki a filozófia elé a világnézetalkotás feladatát, akárcsak az 1920-as évek korábbi előadásai.45
42 HEIDEGGER 1996, 14.
43 HEIDEGGER 1996, 226.
44 HEGEL 1972, 12.
45 HEIDEGGER 1996, 354. sk.
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 23
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 23 2012.02.21. 9:08:042012.02.21. 9:08:04
24
A változás inkább azzal függ össze, hogy Heidegger ez idő tájt a fundamentálontológiai látásmódot egy új megközelítéssel igyekszik kiegészíteni, amelyet az utolsó marburgi előadásban „metontológia”-ként jelöl meg. Ezekben az években gyakran megfogalma-zódik az a gondolat, hogy a metafizika egyrészt a létezőt mint létezőt vizsgálja, másrészt viszont a létezőt a maga egészében taglalja. Az első feladat a lét kérdését veti fel; erre a kérdésre igyekszik Heidegger választ adni a fundamentálontológia kidolgozásával.
A második feladat ezzel szemben annak tisztázását kívánja meg, hogy milyen hely illeti meg a létezők főbb fajtáit a világegészben; ez a feladat hárul az utolsó marburgi előadás szerint a metontológiára. Heidegger világosan látja, hogy a fundamentálontológia egy ponton szükségképpen átmegy, átfordul avagy „átcsap” metontológiába. A „metontológia”
kifejezés erre a hirtelen átcsapásra (görögül: metabolé-ra) utal; elhangzik ebben az ösz-szefüggésben egyébként a „fordulat” (Kehre) szó is.
Feltevésem szerint elsősorban metontológiai jelentősége van annak a változásnak is, amely az 1928–29-es előadásban filozófia és világnézet viszonyát érinti. Heidegger arra a belátásra jut, hogy a filozofálás eleve egy meghatározott világnézet hordozója. Ez azzal függ össze, hogy a filozófia történelmi létezésének kezdetén úgyszólván kitépi magát a miti-kus gondolkodás kötelékeiből. A mitimiti-kus gondolkodás, amelyet Heidegger Ernst Cassirerre támaszkodva elemez,46 a maga részéről feltételezi az ember világban való létének és más létezőkhöz való viszonyának egy meghatározott módját. Heidegger azt a beállítottságot, amely eredendően a mitikus gondolkodásra jellemző, de minden vallásos hitben megőrző-dik, a „védelem” avagy „védettség” (Bergung, Geborgenheit) igényével jellemzi. A filozofá-lás szerinte eleve szakítást jelent ezzel a törekvéssel. Ezért a filozófia megszületésével az ember világban való léte és más létezőkhöz való viszonya gyökeresen megváltozik. Úgy is fogalmazhatnánk: egy új metontológiai alapállás jön létre. Első ízben teszi lehetővé ez az alapállás a tudományt,47 amelynek a mitikus gondolkodás nem adott teret.48 Ennek követ-keztében azonban a filozofálás mint olyan maga is világnézet hordozójává válik: mégpe-dig egy olyan világnézet hordozójává, amelynek tétje nem az ember védettsége, hanem az a „tartás” (Haltung), amelyre az ember a világban szert tehet.
Itt érthetjük meg, hogy miért is állítja Heidegger: csupán a metontológia keretei között válik felvethetővé „az etika kérdése”.49 Az etika ebben a szóhasználatban nyilvánvalóan nem az erkölcsnek vagy morálnak nevezett társadalmi szabályrendszer elmélete, hanem olyan elmélkedés, amely a világban való gondolkodói tartás kialakításának lehetőségei-re irányul. Enélkül pedig – amint Heidegger világosan látja – nincs valódi filozófia.
Világosan kell látnunk, hogy ez a felfogás a filozófiát létében, nem pedig tartalmi irányultságában kapcsolja össze a világnézettel. Ezért nem összeegyeztethetetlen azzal a Husserltől származó és Heidegger által is ismételten hangsúlyozott belátás-sal, hogy a filozófiának a legkevésbé sem feladata a világnézetalkotás. Ártalmatlan-ná tehetjük a „világnézet” szó haszÁrtalmatlan-nálatában mutatkozó kétértelműséget, ha hozzá-tesszük, hogy a filozófia csak annyiban világnézet, amennyiben egy meghatározott metontológiai alapállást feltételez.
Nem túlzás azt állítani, hogy a metontológia a fundamentálontológiánál is funda-mentálisabbnak bizonyul. A fundamentálontológia ugyanis a létmegértés faktumára alapozódik; ez a faktum azonban a maga részéről feltételezi „a jelenvalólét tényleges
46 Lásd ehhez HEIDEGGER 1991, 255–270.
47 HEIDEGGER 1996, 370.
48 HEIDEGGER 1996, 362.: „Das mythische Dasein hat keine Wissenschaft […].”
49 HEIDEGGER 1978, 199.
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 24
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 24 2012.02.21. 9:08:052012.02.21. 9:08:05
25 egzisztenciáját”, sőt ennek közvetítésével egyszersmind „a természet tényleges meg-létét [Vorhandensein]” is. Mindebből Heidegger gyökeres következtetést von le: „Épp a radikálisan felvetett létprobléma horizontján mutatkozik meg, hogy mindez csak akkor válik láthatóvá és létként érthetővé, ha a létezőnek egy lehetséges totalitása már jelen-való.”50 A létező eme lehetséges totalitásának megragadása és további tagolása azon-ban a metontológia feladata, amely éppen ezért végső soron nem csekélyebb dologra hivatott, mint hogy felmutassa a fundamentálontológia faktikus fundamentumát.
Érdekes párhuzam mutatkozik itt Husserllel, akiben az 1920-as év folyamán egy olyan fenomenológiai metafizika alapeszméje körvonalazódik, amely a heideggeri metontológiához hasonlóan „az esetleges ténylegességet” (zufällige Faktizität) állít-ja meggondolásainak középpontjába. Ez az alapeszme világosan megfogalmazó-dik a Karteziánus meditációk utolsó oldalain,51 majd még határozottabb alakot ölt az 1930-as évek kutatási kézirataiban, amelyek különféle „őstényeket” tematizálnak.52 A metontológiával való párhuzam azon alapszik, hogy a metafizikai meggondolások végső célja mind Husserlnél, mind pedig Heideggernél bizonyos alapvető tények avagy faktumok egymáshoz való viszonyának tisztázása. E párhuzam felveti egyszersmind azt a kérdést is, hogy miként tekint a filozófia mint szigorú tudomány eszméjére Husserl élete utolsó időszakában.
Egyik híres feljegyzésében, amely a Krízis-könyv XXVIII. számú mellékleteként jelent meg, ezt olvashatjuk: „Filozófia mint tudomány, mint komoly, szigorú, sőt apodiktikusan szigorú tudomány – az álom véget ért.”53 Husserl itt – a szónak egy bizonyos értelmé-ben – kétségkívül legfőbb törekvésének kudarcára utal. Ne gondoljuk azonban, hogy elméletileg tarthatatlannak kívánná minősíteni a filozófia mint szigorú tudomány elkép-zelését. Gadamer már a hatvanas évek elején felemelte a szavát minden effajta értel-mezés ellen. Ne feledkezzünk meg róla, hogy az idézett sorok a kéziratos feljegyzés-ben idézőjelek között szerepelnek. Husserl csupán abban a – végső soron külsődleges – értelemben utal legfőbb törekvésének kudarcára, hogy korának uralkodó tendenci-ája e törekvés ellen hat, és megakadályozza annak érvényesülését. „Egy hatalmas és egyre növekvő áramlat, a vallási hitetlenség és a tudományosságról lemondó filozófia áramlata árasztja el az európai emberiséget”54 – hangzik Husserl kordiagnózisa. Hogy a filozófia mint szigorú tudomány álma véget ért, az csupán e kordiagnózis más meg-fogalmazása: azok véleménye, akik a kor uralkodó tendenciájának hatása alá kerültek.
Husserl szemében ezt a kordiagnózist feltehetőleg csak még nyilvánvalóbbá teszi az a meggyőződés, hogy legtehetségesebb tanítványai – köztük is elsősorban Heidegger – a jelek szerint immár végleg elfordultak a fenomenológiától. Erre a helyzetre azon-ban Husserl nem azzal reagál, hogy feladja eredeti elképzelését, hanem azzal, hogy ezt az elképzelést újfajta vizsgálódásokkal igyekszik alátámasztani: történelmi szem-lélődésbe mélyed, abban a reményben, hogy „létezik a praktikus lehetőségeknek és szükségszerűségeknek olyan evidenciája, mely kívülről nézve kudarcnak látszik s min-dent egybevetve valóban az is, mégis: tökéletlen, egyoldalú, részleges siker evidenci-ája, ámde e kudarcban is sikeré”.55
50 HEIDEGGER 1978, 199.
51 HUSSERL 1987, különösen 142 és 160.
52 HUSSERL 1973, Text Nr. 22, főként 385. sk.; továbbá: Text Nr. 21, főként 371.; valamint: Text Nr. 22, 381.
53 HUSSERL 1998, II. kötet, 249.
54 HUSSERL 1998, II. kötet, 250.
55 HUSSERL 1998, 251.
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 25
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 25 2012.02.21. 9:08:052012.02.21. 9:08:05
26
Utólag visszatekintve arra a Dilthey-től Husserlig és Heideggerig terjedő időszak-ra, amelyben filozófia és világnézet viszonyának kérdése középpontban állt, magunk sem tehetünk egyebet, mint hogy a „tökéletlen, egyoldalú, részleges siker evidenci-ája” után nyomozunk. Azt láthatjuk, hogy a totális világnézetek romjain és a tetsző-legesség önkénye ellenére is mindeddig fennmaradtak olyan filozófiai kezdeménye-zések, amelyek létükben ugyan világnézet hordozói, ámde tartalmi síkon elutasítják maguktól a világnézet-alkotás célkitűzését. Ma is e kezdeményezések közé tartozik a fenomenológia, amely időközben francia és más országokbeli tapasztalatokkal is bővült, és amelyhez késői korszakában bizonyos értelemben Heidegger is megpró-bált visszatérni. Ha ma úgy ítéljük meg, hogy félrevezető e nekiindulások megjelölé-sére a „szigorú tudomány” terminusát alkalmazni, akkor ennek nem az az oka, mintha a „tudományos filozófiával” szemben a „világnézeti filozófiát” részesítenénk előnyben, hanem csupán az a felismerés, hogy a filozófiát és a tudományt egyáltalán lehetővé tevő beállítottság a körbenforgás veszélye nélkül nem nevezhető tudományosnak. Fen-ti megfontolásainkból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy e beállítottság létrejöttét a metontológiai alapállás síkján kell megragadnunk. Ezzel egyszersmind új feladat áll előttünk, amelyet azonban e helyütt már éppen csak megjelölni van módunk: az elő-zőekből az következik, hogy az esetleges fakticitás fenomenológiai metafizikájának keretei között kell számot adnunk arról a történésről, amely a metontológiai alapállás megváltozásához vezetett.
IRODALOM
ADORNO, Theodor W. 1994. Negative Dialektik. Frankfurt a. M.: Suhrkamp.
CANTOR, Georg 1962a. Mitteilungen zur Lehre vom Transfiniten (1887–88). In von E. Zermelo (Hrsg.), Gesammelte Abhandlungen. Hildesheim: Georg Olms Verlagsbuchhandlung. (Reprographischer Nachdruck der Erstausgabe von 1932.)
CANTOR, Georg 1962b. Über die verschiedenen Standpunkte in Bezug auf das aktuelle Unendliche (1885). In on E. Zermelo (Hrsg.), Gesammelte Abhandlungen. Hildesheim: Georg Olms Verlagsbuchhandlung. (Reprographischer Nachdruck der Erstausgabe von 1932.)
DILTHEY, Wilhelm 1924. Das Wesen der Philosophie (1907). In Gesammelte Werke, Bd. V, Leipzig:
Teubner.
FEHÉR M. István 2002. Heidegger, Husserl, Descartes. A filozófia mint szigorú tudomány újkori eszméje Heidegger első marburgi előadásának tükrében. In Schmal Dániel (szerk.): Descartes, Kant, Husserl, Heidegger. Tanítványok írásai Munkácsy Gyula tiszteletére. Budapest: Atlantisz.
HEGEL, G. W. F. 1970. Vorlesungen über die Philosophie der Weltgeschichte. Theorie Werkausgabe in zwanzig Bänden. Hrsg. von E. Moldenhauer und K. M. Michel, 16. kötet. Frankfurt a. M.:
Suhrkamp.
HEGEL, G. W. F. 1972. Differenz des Fichteschen und Schellingschen Systems der Philosophie. In Jenaer Schriften. Berlin: Akademie-Verlag.
HEIDEGGER, Martin 1975. Die Grundprobleme der Phänomenologie. Gesamtausgabe, Bd. 24. Hrsg.
von F.-W. von Herrmann. Frankfurt a. M.: V. Klostermann.
HEIDEGGER, Martin 1978. Metaphysische Anfangsgründe der Logik im Ausgang von Leibniz (Sommersemester 1928). Gesamtausgabe, Bd. 26. Hrsg. von K. Held. Frankfurt a. M.: V.
Klostermann.
HEIDEGGER, Martin, 1979. Prolegomena zur Geschichte des Zeitbegriffs. Gesamtausgabe, Bd. 20.
Hrsg. von P. Jaeger. Frankfurt a. M.: V. Klostermann.
HEIDEGGER, Martin 1987. Zur Bestimmung der Philosophie. Gesamtausgabe, Bd. 56/57. Hrsg. von Bernd Heimbüchel. Frankfurt a. M.: V. Klostermann.
HEIDEGGER, Martin 1989. Beiträge zur Philosophie (Vom Ereignis). Gesamtausgabe, Bd. 65. Hrsg. von F.-W. von Herrmann. Frankfurt a. M.: V. Klostermann.
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 26
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 26 2012.02.21. 9:08:062012.02.21. 9:08:06
27 HEIDEGGER, Martin 1991. Besprechung von Ernst Cassirers Philosophie der symbolischen Formen. 2.
Teil. Das mythische Denken (1925). In Martin Heidegger: Kant und das Problem der Metaphysik.
Gesamtausgabe, Bd. 3. Hrsg. von F.-W. von Herrmann. Frankfurt a. M.: V. Klostermann. 255–270.
HEIDEGGER, Martin 1994. Einführung in die phänomenologische Forschung. Gesamtausgabe, Bd. 17.
Hrsg.: F.-W. von Herrmann. Frankfurt a. M.: V. Klostermann.
HEIDEGGER, Martin 1996. Einleitung in die Philosophie. Freiburger Vorlesung Wintersemester 1928/
29.Gesamtausgabe, Bd. 27. Hrsg. von O. Saame und Ina Saame-Speidel. Frankfurt a. M.: V.
Klostermann.
HUSSERL, Edmund 1972. Válogatott tanulmányok. Szerk.: Vajda Mihály. Budapest: Gondolat.
HUSSERL, Edmund 1973. Zur Phänomenologie der Intersubjektivität. Dritter Teil: 1929–1935.
Husserliana, vol. XV. Hrsg. von I. Kern. Den Haag: M. Nijhoff.
HUSSERL, Edmund 1976. Ideen zu einer reinen Phänomenologie und phänomenologischen Philosophie.
Bd. I. Husserliana, Bd. III/1. Hrsg. von K. Schuhmann. Den Haag: M. Nijhoff.
HUSSERL, Edmund 1987. Cartesianische Meditationen. Hrsg. von E. Ströker. Hamburg: Meiner.
HUSSERL, Edmund 1993. Die Krisis der europäischen Wissenschaften und die transzendentale Phänomenologie. Ergänzungsband: Texte aus dem Nachlaß (1934–1937). Husserliana, Bd. XXIX.
Hrsg. von Reinhold N. Smid. Dordrecht/Boston/London: Kluwer.
HUSSERL, Edmund 1998. Az európai tudományok válsága és a transzcendentális fenomenológia. Ford.
Berényi Gábor és Mezei Balázs. Budapest: Atlantisz.
HUSSERL, Edmund 2002. Logische Untersuchungen. Ergänzungsband, Erster Teil. Entwürfe zur Umarbeitung der VI. Untersuchung und zur Vorrede für die Neuauflage der Logischen Untersuchungen (Sommer 1913). Husserliana, Bd. XX/1. Hrsg. von U. Melle. Dordrecht / Boston / London: Kluwer.
JAMES, William 2003. Essays in Radical Empiricism. Mineola, New York: Dover Publications.
KIERKEGAARD Sören 1998. A keresztény hit iskolája. Ford. Hidas Zoltán. Budapest: Atlantisz.
NIETZSCHE, Friedrich 1993. Die Geburt der Tragödie. Stuttgart: Philipp Reclam jun.
SCHELLING, F. W. J. 1859. Philosophische Einleitung in die Philosophie der Mythologie oder Darstellung der reinrationalen Philosophie. Sämmtliche Werke. Hrsg. von K. F. A. Schelling. II. Abteilung, 1.
Bd. Stuttgart und Augsburg: Cotta.
WHITE, Hayden 1973. Metahistory. The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe. Baltimore/
London: The Johns Hopkins University Press.
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 27
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 27 2012.02.21. 9:08:062012.02.21. 9:08:06
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 28
Vilagossag tel_munkacsy_beliv.indd 28 2012.02.21. 9:08:062012.02.21. 9:08:06
29