A konstitúcióelmélet kidolgozása és annak hatása Husserl

Mint már említettem, Husserl a konstitúció bizonyos for-máival már azelőtt foglalkozott, hogy lett volna érett konstitúció-elmélete. Ez azt jelenti, hogy Husserlnek korábban is volt konsti-túcióelmélete, viszont az egy, a Logikai vizsgálódásokból örökölt egyszerű mintát vagy sémát követett. Ez a husserli életmű egyik legismertebb ismeretelméleti sémája, a felfogott tartalom és a fel-fogás, vagy formálisabb nevén a felfogás/tartalom modellje. Ezt a sémát Husserl többször kritizálta saját életművén belül, viszont bizonyos, hogy sohasem adta fel teljességgel.³²³

Ezt a sémát Husserl már az 1890-es években többször használta az észlelés leírására, vagyis az LV-ben való megjelenése nem történt előkészítés nélkül.³²⁴ Ellenben első rendszerezettebb

323 Vö. ennek új értelmezéséhez Lohmar 2009. A szöveg hosszasan kritizálja az úgynevezett Boehm-Sokolowski-tézist, amely szerint Husserl bizonyos ideig használta, majd teljesen elvetette a tartalom-felfogás modelljét. Az adott tézis klasszikus hivatkozása alapja Husserlnek egy az 1904-es téli szemeszteri göttinge-ni, belső időtudatról tartott előadásához fűzött jegyzete, amelyben megvallja, hogy „nem minden konstitúció rendelkezik a felfogás tartalom-felfogás sémával”.

(Hua X, 7 lj, ill. magyarul Idő, 17. lj.) Mivel Husserl minden fontosabb kései művében használta ezt a modellt, annak elvetése csak bizonyos konstitúciós szintekre érvényes. (Vö. Lohmar 2009. 12. skk.) Husserl az adott önkritikai kísér-letében is csupán annyit mond, hogy bizonyos helyzetekben, de nem minden esetben kell elvetnünk a tartalom-felfogás sémát.

324 Vö. pl. a Psychologische Studien zur elementaren Logik (1894) II. részét (Hua XXII, 114. skk.), illetve az említett szöveg előmunkálatainak tekinthető 1893-as Anschauung und Räpresentation, Intention und Erfüllung c. tanulmány-vázlatot. (Hua XXII, különösképpen 274. és 276.skk.) Ez utóbbiban különösen jellegzetes az alábbi meghatározás: „Tehát: egy tárgyat egyáltalán, egy objektív egységet

szemlé-bemutatására és szisztematikus integrálására a századfordulós

„áttörő” filozófiai műben került sor. A séma rendszeres felvezeté-sének alapja egy, még a III. logikai vizsgálódásban bemutatott koncepció, amelyet a rész-egész viszonyt konstituáló logikai aktu-sok tisztázása kapcsán említ. A III. LV itt bevezeti az úgynevezett fundációs viszony elképzelését, amely szerint a nem-független és nem-analitikus tartalmak esetében (amelyet tulajdonképpen ké-sőbb is mértékadóként ismer el a műben) fennáll az, hogy ha „lé-nyegileg egy α mint olyan, csak egy olyan átfogó egységben létez-het, amely azt egy μ-vel köti össze, akkor azt mondjuk, hogy az α mint olyan egy μ általi fundálásra szorul […].”³²⁵ Ezt Husserl később egyoldalú fundálásként jellemzi és megkülönbözteti a kölcsönös fundálástól, amelyet az LV későbbi fázisaiban nem használ. Az egyoldalú fundálás egyik klasszikus példája ráadásul bizonyos tar-talmak predikatív kifejezése, amely emblematikus lesz a konstitú-ció korai elméletében. A fundálási viszony struktúráját Husserl kiterjeszti mind az intencionális élmények szerkezetére az V. LV 14. §-ban,³²⁶ mind a kategoriális aktusok szerkezetére, és ezáltal a kategoriális szemléletek elméletére a VI. LV második részében (főleg a 40–48. §§). Mi több, a kategoriális aktusok szerkezetének előképét fundáció-fogalmának bemutatása kapcsán Husserl már a III. LV-ben is felfestette egy helyen.³²⁷

Ezt követi a megismerésnek a V. LV-ben előadott elmélete is, amelynek lényege, hogy a megismerés nem a különböző érze-tekből következtet valamilyen megismerésegységre, hanem a

lethez juttani azt jelenti, hogy alkotóelemeinek ideális egyesítéséből, mely gondo-lati szintézisnek egységét köszönheti, ezeket az alkotóelemeket (részeket vagy ismertetőjegyeket) succesive egy érdekünket kielégítő teljességben szemlélethez juttatjuk.” (274:8-13.)

325 Hua XIX/1, 267:16–19.

326 Hua XIX/1, 394. skk. (HLV, 32. skk)

327 Vö. Hua XIX/1, 288. skk, különösképpen 289. lj. Husserl itt Az aritmetika filozófiájában előadott elméletét egészíti ki, amelyet annak idején az „érzéki több-ség jeleiről”, vagy az ún. „figurális momentumokról” adott (Hua XII, 203.skk.).

Mint mondja, a kategoriális egység az érzéki egységtől abban különbözik, hogy a különböző érzéki tartalmaknak egy újfajta (kategoriális) megformáltságot ad, és nem csupán egy érzéki konfiguráció (madárraj, méhraj, fasor) egységéért kezes-kedik. A kategoriálisan megformált egységet mindig az azt alátámasztó tartalmak (és sohasem maguk az érzékelt tárgyak) fundálják egyoldalú módon. Ez kicsiben a tartalom-felfogás modelljének korrekt leírása.

gó aktus hermeneutikai tevékenysége révén teszi megismerésegy-séggé a különböző és legtöbbször szintetikusan egyesített (pl. egy tárgy elő- és hátoldala esetében tapasztalt) érzeteket. Az érzetek ebben az esetben érzettartalmaknak, vagy egyszerűen csak tartal-maknak tekintjük. A tartalmakat felfogó aktuskaraktert Husserl

„felfogásnak, értelmezésnek, appercepciónak” nevezi és az aktus deskriptív tartalmában megjelenő többletnek tartja „az érzet nyers létezésével szemben.”³²⁸ Ahhoz, hogy egy tárgyat megismerjünk, hogy azt észlelni tudjam, az intencionális tartalomnak (bizonyos érzeteknek) az apperceptív „átlelkesítésére” van szükség. Például ahhoz, hogy egy a látómezőmben levő és tapintóérzékem által hozzáférhető sajátos formájú tárgyat, amelyet barnának és kopo-gós, sima felületűnek érzékelek, asztalként észleljek, egyfajta apperceptív, értelmező tevékenységre van szükségem. Ezt Husserl a VI. Logikai vizsgálódásban is említi, és a felismerés mozzanatának is nevezi (6.§), amely nyilvánvalóan nem magából a felfogott tarta-lomból származik, hanem ahhoz képest valami újként jön létre.³²⁹ A felfogás vagy appercepció modellje ahhoz segít hozzá, hogy valamit mint valamit észleljünk, ahhoz elengedhetetlen, hogy ren-delkezzünk „az érzetek osztályából származó élmények bizonyos összegével, amely érzeteket a »felfogás« egy bizonyos, nekik objek-tív értelmet kölcsönző aktuskaraktere a maguk így és így meghatá-rozott egymásra következtetésben érzékileg egységesít és átszelle-mít.”³³⁰ Bármilyen tárgy, mint éppen az a tárgy (vagyis egy konkrét észlelés folyamatában megjelenő tárgy) a felfogás vagy appercep-ció révén konstituálódik, és tulajdonképpen azt a folyamatot jel-lemzi, amikor „felismerek” egy bizonyos tárgyat az észlelésben.

Ennek a modellnek a továbbvitelét az egyoldalú fundáció biztosítja. A konstitúció bonyolultabb szintjei mindig az egysze-rűbbekre, mint konstituáltakra építenek – az elemzés tehát alulról indul a konstituálótól a konstituált felé. Egy észlelés például a meglevő érzeteket egyesíti és appercipiálja, az így létrejövő észlelés (pl. ennek a – barna, kopogós felületű – asztalnak az észlelése)

328 Hua XIX/1, 399. HLV, 36.

329 Hua XIX/2, 558. skk, illetve HLV, 63. skk. Az érzéki tartalom a VI. LV-ben később is feltűnik még „primér tartalom” megnevezéssel, amely a „reflexiós tartalmakat” fundálja. (Vö. Hua XIX/2, 708–709.)

330 Hua XIX/2, 559:11–15. HLV, 64.