M á r akkor fütyült a vonat és meg se simogathat
t a m az érsekújvári vadembereket. H a n e m az álom egyszerre kiment a szememből, amint megláttam, mit h a g y t a k ott.
H á t ez az a ló, amivel a p a p a tartozik az ő külön vademberének. E z a valóságos j ó ló, amely megfelel minden vademberi követelményeknek. Csak feje v a n , mint az óperzsa királyi p a l o t á k oromdíszül szolgáló lovainak, de az szaggatható fekete sörényt visel, ami
lyent a p a p a is hordott ezeknek előtte. A teste nád-pálea, amely nem ingerel kinyitásra, ellenben leesni se lehet róla.
Most m á r csak az a kérdés, h o g y h i p p , h o p p , oda megy-e vele az ember, ahová a k a r ? Reggelre az is ki
tudódik, m e r t ide fektetem m a g a m mellé a pesti ho
tel-ágyba. Majd megválik, elvisz-e piros ködön innen, fehér ködön t ú l Seholország közepibe, fekete erdő tö-vibe, ahol nincs se toll, se t i n t a , csak lapulevél s az a l a t t m é g az idősb vadember is a d d i g alszik, amed
dig a k a r .
A B Á R Á N Y U T A Z Á S A
Valahol, j ó n é h á n y száz kilométerre i n n é t , Gyü
mölcsoltó délelőttjén v i r á g s z a g ú ú r i h á z t o r n á c á n fiatal lány j á t s z o t t a n a p s u g á r r a l és egyszer csak elmosolyogta m a g á t . Lehet, hogy öreg v a r j ú t l á t o t t a rózsafa-karón, v a g y koldustarisznya f o r m á j ú felhőt az égen, olyant, amilyennel a múzeumigazgatók szok
tak j á r n i , — elég az hozzá, hogy bekiáltott a szobába:
— T u d j á t o k m i t ? K ü l d j ü n k a szegedi a p a p á n a k húsvéti b á r á n y t és üzenjük meg neki tőle, hogy sze
retjük.
H á r o m d r á g a j ó ember nevetett vissza a n a p s u g á r b a öltözött l á n y r a és vita nélkül megszavazta a j a v a s latot. Először azért, m e r t csakugyan lehet azt sze
r e t n i , akit egyszer l á t t u n k az életben, v a g y egyszer se. Másodszor, m e r t menyasszonnyal nem szokás el
lenkezni, m á r pedig a n a p s u g a r a s lány menyasszony, m é g p e d i g hódított. Bécsből hozta a kis g a z d a s ú g y m e g t a n í t o t t a m a g y a r u l , hogy m á r az én írásom is megérti, amit p e d i g én se mindig m o n d h a t o k el ma
g a m r ó l . (Nono, csak a sajtóhibákra célzok.)
— Ohó, hiszen ez t u l a j donkép a m a g y a r irodalom diadala — p a t t a n t fel az öreg g a z d a és szaladt bá
r á n y t keríteni. P e d i g nem m a i g y e r e k m á r ő se, hogy
A BÁRÁNY UTAZÁSA
is mondjam, olyan m a g a m f o r m á j ú meglett férfi, de azért addig tüsténkedett, míg csakugyan kerített húsvétra való b á r á n y t . Hófehéret, rózsás o r r ú t , göm
bölyűt, kezeset, a z őseit bizonyosan a betlehemi mező
k ö n legeltették a csordapásztorok.
A ház fehérhajú ú r n ő j e piros p á n t l i k á t keresett elő, a kis g a z d a ezüstcsengőt szerzett, valóságos an
ziksz-bárány lett a bariból. Tömték sós kenyérrel, hízelegtek neki tejes euelival s hogy még a szél se ártson neki, éjszakára az előszobában vetett neki á g y a t a menyasszony, bársonypokróecal t a k a r t a be s azzal cirógatta álomba, hogy siessen elaludni, mert reggel k o r á n kell kelni, hogy le n e késsen a vonatról.
Persze mit t u d h a t j a azt egy menyasszony, hogy ha a gyereket utazással biztatják, egész éjszaka nem t u d a l u d n i ? Kihajnallott, mire a b a r i k a álomba bégte m a g á t , addig a ház n é p e se f o g h a t t a le a szemét s így bizony m i n d n y á j a n későn ébredtek. Lóhalálban kellett v á g t a t n i a kocsisnak, hogy elérje a déli vona
tot s közben a b á r á n y t is ölelgetni, hogy ki ne ugor
j o n a kocsiból. M á r a k k o r érezte az á r t a t l a n , hogy a k u l t ú r a vívmányait n e m neki találták k i s egész ú t o n h a j t o g a t t a a m a g a bárány-idiómáját:
— Szegény anyám, h a t u d t a volna, dehogy szült volna engemet!
H á t még h a mindazt t u d t a volna, ami meg volt í r v a róla a csillagokban!
A vonatot ugyan elérték, de azzal nem sokra men
tek. A forgalmi irodista mérgesen csapta össze a kezét:
A BÁRÁNY UTAZÁSA
— De h á t micsoda ember kend, hogy így a k a r egy bárányt f e l a d n i !
A kocsis engedelmet kért, hogy ő nem micsoda ember, h a n e m Mihály, a főügyész ú r kocsisa és ő nem tudja, hogy í g y kötőben, rossz n a d r á g b a n nem iehet b á r á n y t föladni, h a t u d t a volna, akkor fölvette volna az ünneplő-ruháját.
— Bolond kend, — nevette el m a g á t a tiszt ú r
— a fene b á n j a a kend g ú n y á j á t , nem a r r ó l beszé
lek én. Mit m o n d t a k kendnek o t t h o n !
— H o g y a d j a m föl ezt a bürgét, vesszen meg a gazdája.
— H á t ki a g a z d á j a !
Mihály előkotort a kötényzsebből egy névjegyet.
— E r r e föl v a n í r v a m i n d a kettő. A tekintetes főügyész ú r is, meg a szegedi tekintetes ú r is.
— N o j ó . H á t m o n d j a meg kend otthon, a bá
r á n y t tegyék ketrecbe és állítsák k i r ó l a a fuvarleve
let, m e r t kend ahhoz nem ért.
H á t a ketreccel n e m volt b a j , m e r t a h á z ú r n ő j e rögtön fölajánlott e célra egy tyúkketrecet, amiből ügyes emberek könnyűszerrel szerkeszthetnek b á r á n y -p a l a n k i n t . P l á n e a k i s g a z d a elektrotechnikus mér
nök, h á t most m e g m u t a t h a t j a , mit t u d .
H a n e m a fuvarlevél kiállítása m á r nem m e n t ilyen könnyen. A z t a menyasszony m a g á n a k követelte. Ő í g y a k a r levizsgázni a m a g y a r tudományból.
L e is vizsgázott. A „címzett n e v e " r o v a t b a b e í r t a , hogy „ I d . és i f j . F e r e n c u r a k n a k , Szeged". Bizonyo
s a n ilyen tökéletesen megfelelt volna a többi kérdésre
48 A BÁRÁNY UTAZÁSA
is, de & többi kérdést nem é r t e t t e meg. Kénytelen voit a vőlegényét ültetni az íróasztalhoz, ő m a g a pedig elment b á r á n y k a i i t k á t szerkeszteni.
A kalitka el is készült, m á r az utolsó lécet szegez
ték a b á r á n y r a , m i k o r a vőlegény kitámolygott az u d v a r r a . H a l á l s á p a d t volt, ősz hajtincs t a p a d t v e r e j tékes homlokára és megtört hangon k é r t egy p o h á r vizet.
— Nem bírom tovább — támaszkodott a falhoz.
— M i t ? — r o h a n t a k hozzá.
— A íuvarlevélkiállítást. N e m nekem való ez. É n csak mérnök vagyok. Te vagy a jogász, p a p a . Neked kell mindenhez értened.
A főügyész egy kiesit b á t o r t a l a n u l mosolygott, mi
k o r leült az asztalhoz, de mire felkelt, egész i m p e r á -torproíilt n y e r t az arca.
— Mi lesz a m a i ifjú nemzedékből, h a m á r egy fuvarlevelet se t u d kiállítani? — kérdezte szelíd dölyífel és ú j r a ú t n a k indította Mihályt a b á r á n y nyal.
Mihály elment, m i n t n y á j a s tavaszi reggel és visz-szajött, m i n t förgeteges n y á r e s t .
A ménkű üsse meg ezt a b á r á n y t , ü n n e p délután nincs fölvételezés.
No, ezt j ó t u d n i , m e r t h o l n a p is ü n n e p lesz, tehát Mihálynak m á r kakasszókor jelentkezni kell a teher
rel a forgalmiban. Mihály jelentkezett is és meg
hozza a h í r t , hogy a fuvarlevél rossz, tessék okos emberrel kitöltetni, az az üzenet. A j o g t u d o m á n y egy kiesit h e r v a d t n a k érzi m a g á t , a mérnöki t u d ó t
A BÁRÁNY UTAZÁSA 40
mány elnézően mosolyog, aztán tanácsot t a r t a két tudomány, hogy hol tehetne okos embert keríteni, kiitönösen így kettős ü n n e p második déletőttjén.
F a r k a s t emlegetnek, kert a l a t t j á r : k o p o g t a t az ajtón az okos ember. Megyei virilista, kereskedelmi kamarai t a g , gyárigazgató, h á t ez m á r csak t u d j a a dörgést. Hozzá fekete szakálla is van, t u d imponálni, tia a r r a kerül a sor. Lecsap a fuvarlevélre, mint a héja s rögtön fölfedezi a hibát.
— H á t persze, igaza volt a vasútnak, így kell ezt ni, most m á r mehet a Mihály.
Mihály viszi a b á r á n y t és hozza a b á r á n y t és kije-tenti, hogy a fuvarlevél most m á r valóban gilt, de a forgalmi iroda és a haza üdve passzust is kíván.
Az ám, csakugyan, hogy is lehetett ezt elfelejteni?
— kérdik a lecsökkent tudományok az okos ember
tőt.
— Az semmi, — legyint a gyakorlati élet embere
— azt ád akármelyik mészáros.
Hiszen lehet, hogy ád, de hol lehet ü n n e p más
n a p j á n olyan mészárost találni, aki józanul tekinti a világi d o l g o k a t ! H á r m a n négyfelé szaladnak, végre találnak egy vérben dolgozó iparoskeblű honfitársat, aki azonban túlságosan józanon fogja fel a dolgot.
— H o g y gondolják ezt, u r a i m ? Állategészségügyi k i h á g á s r a a k a r n a k engem csábítani?
I t t nem imponál a legkoromfeketébb szakáll se.
E g y törvénytisztelő mészárosmestert veszedelmes dolog sokáig kísérteni, mert b á r d van a kezében. Mit lehet most m á r csinálni?
Móra Ferenc: A vadember. f
50 A BARANY UTAZÁSA
- — Mi l e h e t ! — l é p fel mosolyogva a ház fehér
h a j ú úrnője, m i n t a remény angyala. — H á t i t t van a kománk majorja, ő földbirtokos ember, bizonyosan megszánja passzussal S á n d o r t , h a kiszalad hozzá.
A m a j o r alig húsz kilométerre van a városhoz, öreg este v a n , m i r e S á n d o r t , a főügyészt hazadöeög-teti Mihály a k á t y ú s , hanesíkos mezőkön keresztül, de hála Istennek, legalább megvan a passzus. Megcsör
getik a b a r i k a előtt, aki kissé mélabúsan néz ki a rácsai mögül, nyilván a r r a gondol, hogy b á r á n y n a k u g y a n még b á r á n y , de m i lesz ő belőle, mire a hús
véti címig és jellegig e l é r !
Reggel kettős l á r m a veri fel álmából a házat. A kocsin a b á r á n y béget, a tornácon Mihály károm
kodik.
— A hétszentségit ennek a dögnek! Meg a n n a k is, akinek m e g y !
Mihály kellő nyomatékkal Hgyelmeztettetik a ká
romkodást tilalmazó törvényre, minélfogva most m á r nem a b á r á n y t szidja, h a n e m azt, a k i a t ö r v é n y t csi
n á l t a .
— D e h á t m i b a j a kendnek a t ö r v é n n y e l !
— M e r t a vasútnál is azt verték a fejemhez. H o g y a törvény állatorvosi bizonylatot is kíván a bürgétől.
Ú j a b b konferencia a gyakorlati ember bevonásával, aki fölényesen mosolyog.
— Nem kell kétségbeesni, emberek. K é t n a p a v a s ú t fütyült r á n k , most mi fütyülünk a vasútra.
F ö l a d j u k a b á r á n y t postán. Gyerünk csak, Mihály, a p o s t á r a .
A BÁRÁNY UTAZÁSA
A postafőnök, kedves, derék úriember, van érzéke az irodalom i r á n t is és azt m o n d j a a g y á r o s n a k a hrlyszíni szemle u t á n :
— Rendben van, eltekintek a kedvedért az állat
orvosi dokumentumtól, esak a ládát vegyétcí*
kisebbre, mert ezt nem vehetem fel, e tekintetben nagyon szigorú a szabály.
A család szétszedi a ládát, elfűrészelnek a le*sek-ből és megszerkesztik az ú j ketrecet, tekintetbevevén azt is, hogy a b á r á n y h á r o m n a p a l a t t h a t á r o z o t t a n összébb ment h á r o m kilóval. D e ú g y látszik, inkábh lelkileg van megviselve, m e r t íme kiderül, hogy az új ketrecbe nem fér bele, tehát szétszedik és össze
r a k j á k mégegyszer. Még ide egy szög, ohó, amazt meg el kell verni, hogy meg n e szúrja m a g á t a bari, no, most m á r viheti, Mihály.
Mihály elmegy és Mihály visszajön. Most m á r szólni se t u d a dühtől, csak az öklét emelgeti az ég felé. Szeretne valami alkalmas istennyilát elfogni.
— A posta csak húsz kilóig vehet föl csomagot. A mi csomagunk huszonegy k ü ó és ötven deka.
Az ötös t a n á c s elhatározta, hogy megköveti a vas
u t a t és Mihály mint nagykövet és meghatalmazott miniszter, szerdán ú j r a felveszi a t á r g y a l á s fonalát a forgalmi irodával. A vasút megbocsátott, de kötötte m a g á t az orvosi bizonyítványhoz. Mihály megpróbált előhozakodni a b á r á n y megrendült egészségi állapotá
val.
— H i s z e n láthassák, m á n alig áll a lábán a szc*
gény p á r a - j ó s z á g ! — bökött felé az ostorával.
52 A BÁRÁNY UTAZÁSA
— A n n á l elengedhetetlenebb az állatorvos — for
dította Mihály ellen saját fegyverét a vasút.
A b á r á n y beszállíttatott a városi állatorvoshoz, aki élénk figyelemmel kísérte lélekzését, megmérte a vér
nyomását, megnézte a nyelvét és megmarkolászta a hasát, végül kiállította az írást, hogy a hazai j u h állomány veszélyeztetése nélkül elutazhat Szegedre.
Természetesen mindez időbe került s ezúttal megint a vasút f ü t y ü l t a b á r á n y r a .
Csütörtökön Mihály m á r h a j n a l b a n megszállta az állomást s minden p a k e r n e k és vasúti b a k t e m e k az o r r a alá dörzsölte az állatorvosi okmányt.
— Csúffá van téve a v a s ú t !
A v a s u t a t persze nem lehet csúffá tenni. A vasút föltekintette az o k m á n y t és visszaadta Mihálynak.
— E z nem j ó , öregem. N e m a városi állatorvostól kíván bizonyítványt a szabály, hanem a járásitól.
Mihályt egy kiesit megütötte a szél, de aztán csak helyrekáromkodta m a g á t és kijelentette, hogy ő szé-gyenletiben sem megy haza,* míg a b á r á n y t föl nem adja. Elfuvarozta a j á r á s i állatorvoshoz, azt délután h á r o m ó r á r a előkerítette s most m á r triumfálva t é r t vissza a vasúthoz.
— No, van-e még baj ?
Nem, most m á r minden rendben találtatott, az irás kiállíttatott s Mihállyal közöltetett, hogy mennyi a szállítási sarc.
— H ű , az á r g y é l u s s á t ! — h ö r d ü l t fel a kocsis — ötven fillérem hibádzik. Muszáj volt egy kis nyak
olajjal erősíteni m a g a m a t , m e r t még m a egy falatot
A BÁRÁNY UTAZÁSA 53
no ettem. M i n d j á r t hazaszaladok érte, u g y a n vigyáz
nának erre az istenadta teremtésre. V a g y t á n be is tettetnénk m á r a vagonba, egybe i t t leszek a pénzzel, inkább kocsit, lovat itt hagyok zálogba.
A vasút j ó szívvel volt Mihályhoz, de m á r ezt az igyet igazán nem tehette meg neki, m e r t ez fegyelmi vétség lett volna. Azt mondja a szabály, hogy a szál-tításra felajánlott t á r g y a k letétbe nem tehetők.
í g y az én húsvéti b á r á n y o m még egy u t a t megtett a városba s egy v o n a t t a l később fogadta u t a s á n a k a magyar állam. M á r nem tudom, az életbiztosítás hasz
nált-e neki, vagy a kettős állatorvosi bizonyítvány, de örömmel jelentem, hogy elegendő erőben megérkezett.
Ahhoz elegendő ereje van, hogy szívszaggató kérdé
seket intézzen hozzám:
— Me-é? — M e - e - é !
Hiszen h a én azt t u d n á m , hogy m é r t ? I f j a b b F e r e n c őszinte részvéttel kérdezi:
— A p a p a , m i t mond a b a j i k a ?
— Azt, Fereneem, hogy le ne vágjuk, m e r t egy hét alatt nemcsak ezt a szegény b á r á n y t átkozták meg, hanem azt is, aki megeszi!
H A L Á L N A K T Ü K Ő R E
E z szép régies cím így m a g y a r u l is, latinul még szebb: Speeulum mortis. Lírai költőkoromban ez
volt a legkedvesebb témám, r o p p a n t sokat foglal
k o z t a t o t t a k k o r a halál g o n d o l a t a . M i n d i g ú g y k é p zeltem, az ember életében az a l e g r o m a n t i k u s a b b pillanat, m i k o r eljön é r t e a h a l á l . P i p á l g a t ebéd u t á n a hintaszékben, egyszerre valami hűvöset érez a h á t a mögött, az ördög vigye el a dolgát e n n e k az Ételnek, m i n d i g rosszul c s u k ajtót, ablakot, h a a legényeken j á r az esze — m i t kellene csinálni, hogy fel se kelljen állni, mégis megszűnjön a c ú g ? Az ember hátrabillenti a fejét s akkor veszi észre, hogy a halál tüsténkedik mögötte, egyszerre r á lehet ismerni a fehér lepedőről, ő r i n g a t j a a hintaszéket és ő csinálja a hideget. I l y e n k o r aztán az ember ma
g á r a k a p k o d j a a eelle-eulláját, ijedtében fölszalad a havasokra, lebújik a piramisok gyomrába, tanácsot kér a esépai szent takácstól, h a n g y a t o j á s t eszik mé
zes fokhagymával, ami külön-külön is isteneknek való eledel, h á t még e g y ü t t ! — de h á t mind nem ér ez semmit. A halál u t o l j á r a csak leveszi a válláról a fe
hér lepedőt, beleköti az embert, m i n t valami szeny-nyest és elviszi kimosni a K i d r o n vizébe. A k i a z t á n oda nem é g a vasalásba, az m a j d előkerül szép fehér gyolcsnak a Jozsafát-völgyében. Szóval szórói-szóra
HALÁLNAK TÜKÖRÉ
úgy, ahogy a pisai Santo-eampo p o r t i k u s á n a k a fa
lán meg v a n festve a H a l á l n a k T ü k ö r é . Ahol is a csontember harapófogóval kergeti hegyen-völgyön ke
resztül a népeket.
H á t lehet, hogy hatszáz esztendővel ezelőtt í g y volt, de most nem ú g y van. N e m szívesen teszem, de el kell szomorítanom azokat, akik m é g nem p r ó b á l t á k , hogy nincs a dologban semmi r o m a n t i k u s se. É n t u dom, m e r t most vizsgáztam belőle.
Először is az ember nem ül hintaszékben. E g y részt azért, m e r t nem ér r á , másrészt azért, m e r t a megbízható hintaszék a legritkább természeti tüne
mények egyike. V a g y a t a l p a szűnt meg ragaszkodni a n a g y egészhez, vagy a srófja v a n lazulóban, vagy a szalmája elmenőben. Egészen olyan megbízhatatlan, mint egy m o d e m királyi trónus. Kicsiből meg lehetne u g y a n csináltatni, de ellustálkodja az ember; aztán meg nem is nagyon fontos. Hiszen úgyis csak a ven
dég esik ki belőle, a n n a k m e g ú g y kell, minek ült b e l e !
Tehát nem a hintaszéken ül az ember, hanem az íróasztalánál és az adócédulákban gyönyörködik, amiktől nem hidege lesz, hanem melege. A hideg csak a k k o r j ö n , m i k o r nyílik az ajtó és belép r a j t a a ka
szás ember.
— E z a halál — szorul el a szíve az embernek. Az p^dig alázatos tisztelettel bemutatkozik.
— A g á z g y á r i inkasszáns vagyok, kérem.
I g e n , a halál részletekben. Először a g á z g y á r