A hetedik éjszaka' vége felé, kéré Dinarszád a Szultánnét, beszélné tovább a' történetet, mellyet tegnap el nem végezhe-te.
,,Örömmel cselekszem" felele Seherazád, 's hogy a' történet fonalát el ne ejtsem, azt mondom, hogy az öreg a' két fekete kan ebbel, folyton beszélé történetét a' Szellemnek, mint szinte a' két másik öregnek is, és a' kalmárnak.
,,Végre," így szóla hozzájok, „két holnapi hajózás után sze-rencsésen egy tengeri révbe értünk, hol kiszállánk, 's partéká-inknak jó kelete vala. Legkivált én olly jól eladtam az enyéme-ket, hogy egyért tizet nyertem. Helyettök más ottani partéká-kat vásárlottunk, hogy azopartéká-kat honunkba szállitsuk 's ott elad-juk.
Midőn már készek valánk haza felé megindulni, a' tenger parton egy asszonnyal találkoztam, ki nagyon csinos arczú de igen nyomorúságos öltözetü vala. Hozzám jött, megcsókolá kezemet, 's a' legesdeklőbb szavakkal könyörge, vegyem fele-ségül, 's vigyem el magammal. En vonakodtam kérését telje-síteni; de olly sokat beszélt, hogy rá birhasson, ne nézzek
sze-génységére, okom fogna lenni magaviseletével megelégedni, hogy végre meggyőzettem. Illendő ruhákat csináltattam neki, 's minek utána házassági szerződéssel, annak módja szerint, elvettem volna, velem együtt hajóra szállitám, 's elindulánk.
Tengeri utunk alatt új hitvesemben olly sok szép tulajdono-kat födözgettem fel, hogy napról napra jobban szeretém.
Bátyáim azonban, kiknek nem vala olly jó vásárok, 's irígy-lették szerencsémet, gyülölséget forraltak ellenem. Sőt annyira ment dühök, hogy életem után is incselkednének. Egy éjjel, míg én feleségestül csendesen aluttam, megragadának bennün-ket, 's a' tengerbe hajitának.
Feleségem tündér vala következőleg a' Szellem nemzetség-ből; elgondolhatjátok tehát, hogy a' vízbe nem fúlt. A mi engem' illet, én segéde nélkül bizonynyal elvesztem volna; de alig estem a' vízbe, midőn felfoga, 's egy szigetbe vitt.
Midőn megvirrada, így szóla hozzám a' tündér: „Látod, kedves férjem, hogy, a' midőn éltedet megmentettem, kegye-det, mellyet irántam bizonyítottál, nem roszúl háláltam meg.
Tudjad, én tündér vagyok, 's a' mint a' tengerparton hajóra szálltodnál megláttalak, nagy gerjedelmet érzettem irántad.
Megakarám kísérteni szíved' jóságát, azért jelentem úgy elöl-tözve meg előtted, a' mint láttál. Te nagy lelküleg viselted magadat irántam ; 's örvendek, hogy alkalmat leltem értte háladatosságomat kimutatni. De boszonkodom bátyáidra, 's nem nyugszom addig, míg életökkel nem lakoltatom meg őket.
Amélkodva hallottam a' tündérnek ezen beszédét, teljes szívből köszöntem a' nagy jótéteményt, mellyet velem csele-kedett. „De asszonyom, mondék neki, a' mi bátyáimat illeti, kérlek bocsáss meg nekiök. Bár melly okom legyen ellenök a' panaszra, még sem vagyok olly kegyetlen, hogy vesztöket akarjam." Elbeszéltem neki ezután, mit tettem mindegyikkel ; 's tudósításom még nevelte ellenök haragját. ,,Nyomban utá-nok kell repülnöm," monda, ,,e' hálátlan árulóknak, 's gyorsan boszút állanom rajtok. Elsülyesztem hajójokat 's őket a' ten-ger fenekére taszítom." _ ,,Nem, asszonyom," felelék „az isten nevéért ne cselekedd azt, hanem mérsékeld haragodat ; gondold meg hogy testvéreim, 's hogy a' gonoszért jóval kell fizetni."
178
,,Megengesztelém a' tündért ezen szavakkal; 's minek utána így szólottunk, egy pillantat alatt a' szigetről, mellyen valánk, házam lapos fedelére tett le, 's mindjárt azután eltünék. Le-szállottam, kinyitottam az ajtókat, 's felvettem a' három ezer zecchinót, mellyet elástam. Ezután azon helyre mentem, hol boltom állott ; felnyitottam, 's elfogadtam szomszédaímnak a kalmároknak örvendezéseiket haza érkeztemen.
Midőn ismét haza mentem, e' két fekete kan ebet találtam, kik alázattal járulának előmbe. Nem tudtam mit jelentsen ez 's igen csodálkoztam rajta; de a' tündér, ki akkor megjelenék, megmagyarázá nekem. „Ne csodálkozzál édes férjem," szóla hozzám, „hogy e' két kan ebet magadnál látod: ezek bátyáíd."
Elszörnyedtem e' szavakra, 's kérdém, ki hatalma által volná-nak ez állapatban. „En vagyok az," felele, ,,ki őket ebbé tet-tem; vagy legalább egy az én testvéreim közül, kire ezt biz-tam, 's ki egy úttal hajójokat is a' tenger fenekére lökte. Te ez által partékáidat veszted el, mellyek rajta voltak, de én ezért neked elegendő pótlékot fogok adni. A' mi bátyáidat illeti, tíz esztendőre kárhoztattam őket, hogy ez alakot viseljék: hitet-lenségök nagyon is érdemesekké teszi őket e' büntetésre."
Végre minekutána megtanított, hol tudakozódhatnám továb-bad róla, eltünék.
Jelenben, minthogy a' tiz esztendő eltelt, útban vagyok őt keresnem, s' midőn itt elmentemben a' kalmárt, 's a' jó öreget a' nőstény ebbel itt lelém, itt maradék nálok. Im ez történe-tem, oh Szellemek' fejedelme; nem tetszik e' az előtted egynek a' legrendkivüliebbek közül?"
,,Megismerem" felele a' Szellem, 's azért második harmadát is elengedem a' véteknek, mellyet a' kalmár ellenem elkövetett Mihelyt a' második öreg, történetét elvégezé, megszólamlott a' harmadik, 's ugyan azon kérést tette a Szellemnek, mint a' két előbbiek, hogy a' kalmár vétkének harmadik harmadát is engedje, el feltévén, hogy a' történet, mellyet elbeszélni akar, különös eseteivel, a' kettőt, mellyeket az imént hallott, még felül mulandja. A' Szellem azon ígéretet tevé neki, mit a' másik kettőnek. ,,Hallj átok tehát," monda erre az öreg
„De már virrad" szóla Seherazád, 's itt meg kell állanom."
„Edes néném" monda erre Dinarszád, „nem győzők eléggé
csodálkozni a' kalandokon, mellyekett itt beszéltél." _ „Még más számtalanokat tudok" felele a' Szultánné, ,,mellyek még sokkal szebbek."
Sackriár kivánván tudni, ha a' harmadik öreg története is olly kellemes-e, mint a' másodiké, elhalasztá Sekemzád halálát, holnapig.