B:VI.2.1. A helyi lapok
1939-ig Győrött két napilap jelent meg, a Győri Nemzeti Hírlap és a Győri Hírlap;
utóbbi főszerkesztője Kolb Lajos volt. A két lap teljesen eltérő értékrendszerű. A Győri Hírlap a zsidórendeletekről jóindulatúan, együttérzéssel számolt be. A Győri Nemzeti Hírlap újságírók általában „helyi liberális lap” megjelöléssel illették, s még nevének leírásától is ódzkodtak. A Győri Hírlapot 1939. szeptember 30-án tiltották be. A Győri Nemzeti Hírlap 1939 októberében beszámolt arról, hogy Győrött aláírásokat gyűjtöttek a Győri Hírlap visszaállítása érdekében.630
A Győri Nemzeti Hírlap hangvétele sem volt ugyanaz az egész időszakban. 1938-39-ben, a zsidótörvények megjelenésének idején jellemző volt a durván zsidóellenes hang, ami gyakorlatilag nem tért el az 1944-es hangvételtől. 1940-ben azonban, amikor a lap felelős szerkesztője Németh Imre volt, a lap sokkal visszafogottabb hangon írt. A zsidórendeleteket csupán közölte, de nem közölt egyéb írásokat a zsidók ellen. Pohárnok Jenő 1940. november 3-án vette át a lap főszerkesztését. Elsősorban ő tehető felelőssé azért, hogy a lap országos szinten is az egyik legszélsőségesebb hangú sajtótermék volt. 1944-ben a Győri Nemzeti Hírlap volt az egyetlen napilap Győrött. A lap felelős kiadója Liszy Lajos, szerkesztője Gerő László, felelős szerkesztője 1945 márciusáig Pohárnok Jenő volt. A lap fejlécén a
„Keresztény politikai napilap” megjelölés szerepelt, amit 1945. február 25-étől a „Nagypéntek nélkül nincs feltámadás!” felirat, Szálasi Ferenc egyik jelszava váltott fel. 1945. január 23-tól a lap neve felett jobboldalt egy nyilaskereszt látható.
628 1939:II. törvénycikk a honvédelemről. 151. szakasz. MT., 1939. 89.
629 10750/1944.M.E. BK., 1944. április 30. (97. szám) 4-5.
630 GYNH, 1939. október 24. 5.
Győrött jelent meg a Dunántúli Hírlap című hetilap, Szabó Árpád felelős szerkesztésében. Mosonmagyaróvárott a Mosonvármegye jelent meg hetente kétszer, a lap felelős szerkesztője Ruff Andor volt.
B:VI.2.2. A helyi sajtó a zsidórendeletekről
1944-45-ben a területen megjelent lapok mindegyikének egyik legfontosabb témája volt a zsidórendeletek végrehajtása. A Dunántúli Hírlap és a Mosonvármegye a rendeletek és azok végrehajtásának rövid ismertetésére szorítkozott, a Győri Nemzeti Hírlap viszont nagy terjedelemben foglalkozott az eseményekkel. Fontosak voltak a kormány tagjainak a beszédeit ismertető cikkek is.631 Ennek az eltérésnek természetesen az eltérő terjedelem is oka lehetett, hiszen egyedül a Győri Nemzeti Hírlap volt napilap. Érdekes azonban, hogy elsősorban a vagyonnal kapcsolatos rendeleteket, valamint a zsidók mozgásszabadságát korlátozó rendeleteket ismertették. A zsidók szempontjából legjelentősebbeket, a gettózást és deportálást elrendelő intézkedések közül csak a győri gettó megnyitását elrendelő polgármesteri rendelet jelent meg; a mosoni gettóról kiadott alispáni rendelet nem olvasható sehol. A két gettó gyűjtőtáborba szállításáról pedig már csak egy rövid hír tudósított.
A sárga csillag viselésének elrendelését „kortörténeti érdekességű mozzanatként”
köszöntötte Gerő László a Győri Nemzeti Hírlapban.632 A jelvény jelentősége az volt, hogy már látható módon is szétválasztja a zsidókat és a nemzsidókat. A jelvényt színvallásnak tekinti, a cikkíró szerint „nincs abban semmi emberi megaláztatás, ha meg kell vallanunk hovatartozásunkat.” A cikk az első nap tapasztalatairól is ír: e szerint voltak, akik megpróbálták a jelvényt eltakarni. A szerző szerint „nem kell ennyire titkolni. A magyar nem olyan kíváncsi fajta. Egyszerűen tudomásul vette, hogy idegen fajúnak magyar földön jelvénye van. Semmi más nem történt.”
A vármegyei zsidók gettózását a lap az „országból való távozás” „kis előjátékaként”
mutatta be.633 Az intézkedést itt is a zsidók és nemzsidók elválasztásának szükségességével indokolta a szerző (B:VI.3. A propaganda zsidó-képe). Liszy Lajos a gettózásról tudósítva kiemelte, hogy „mindenütt humánusan bánnak” a zsidókkal, „a huszadik század kultúremberéhez illó emberséges bánásmód alapján.”634
631 A kormány tagjai 1944 tavaszán, az új főispánok hivatalba iktatásakor mondtak beszédeket vidéki városokban.
632 GYNH, 1944. április 6. 5.
633 GYNH, 1944. május 16. 2.
634 GYNH, 1944. május 17. 2.
Ugyancsak a zsidókkal való humánus bánásmódot hangsúlyozta Pohárnok Jenő a győri gettó megnyitásáról tudósítva635: „a zsidó mind fedél alá jut, életét semmi nem veszélyezteti.” A gettó megnyitását a „zsidóság elválásának napjaként” értékeli. Szerinte a gettózottak sorsa a háború után a kivándorlás lesz, egy Európán kívüli országba, ahol „majd nemzeti zsidó élet fakadhat.”
A deportálásról nem közöl tudósítást a lap, sőt, ebben az időszakban a zsidókérdéssel foglalkozó cikkek száma is csaknem nullára csökkent. A szigeti gettó barakkba költöztetéséről is csak egy rövid hír jelent meg a lapban, az is már az esemény után, az első deportáló vonat indulásának napján636, annak ellenére, hogy a négy napig tartó „átköltöztetés”
elég feltűnő jelenség lehetett a városban. Ezen kívül a polgármester rendelete, ami a szigeti házakba való visszaköltözésre szólította fel az ott lakott nemzsidókat, utalt arra, hogy a zsidók helye megürült.637
A deportálás után másfél hónapig hallgatott a témáról a sajtó. Július végén jelentek meg ismét írások a történtekről. E cikkek alaphangneme a védekezés az ellen a vád ellen, hogy a deportált zsidókat megölték. (Ez azt is mutatja, hogy a lakosság körében voltak ilyen híresztelések.) „Mindenki tudja, hogy egyetlen zsidót meg nem öltünk, akiket meg munkaszolgálatra fogtunk, meg kell nézni őket, duzzadnak az erőtől, egészségtől.”638 „Mi nem öltünk meg egyetlen zsidót, nem kínoztunk egyetlen zsidót … Nekünk bűnhődni valónk nincsen.”639 Pohárnok Jenő július 25-én egy „Jámbor Nénikét” nyugtatott: „Az elszállított zsidók megérkeztek már új munkahelyükre és most kapaszkodjék meg félrevezetett Nénike, még levelet is írnak és írtak már többen. … Saját kézzel jámbor Nénike, hát élnek, nem haltak meg.”640
A zsidók deportálása előtt tehát elsősorban a zsidók és nemzsidók egymástól való elválasztásának szükségességével indokolták az eseményeket. A gettózottak további sorsáról pedig annyit írtak, hogy a háború után elviszik őket az országból. A deportálás után viszont megváltozott a fő érv, valószínűleg azért, mert az „elszállítás” előbbre hozatalát meg kellett
635 GYNH, 1944. május 31. 3.
636 GYNH., 1944. június 11. 6. A hír a következőképpen szólt: „A budai úti barakokba költözött a gettó.
Győrött pár nap óta nagy csoportban vonultak a zsidók nyugatról keletre, Szigetből a gettónak berendezett budai úti barakokba.”
637 GYNH., 1944. június 13. 2.
638 GYNH., 1944. július 20. 3.
639 GYNH., 1944. július 23. 5. Pohárnok Jenő ugyanebben a cikkben írta a következőket: „Nem rózsavizes időket élünk. … Hagyjuk a zsidókat most már sorsukra. … A zsidók az életükért remegnek?
Remegjenek! Nekünk vannak fontosabb életek: szüleink, testvéreink, gyermekeink, feleségünk, magyar testvéreink élete. … A zsidóság viselje sorsát, mi közöm már hozzá!”
640 GYNH., 1944. július 25. 4. A szerző a Waldsee-lapokra utalhat, melyeket elgázosításuk előtt írattak a zsidókkal Auschwitzban.
indokolni. Ekkor azt írták, hogy a zsidókat dolgozni vitték. Az előző érv alapján igazolható minden zsidó gettózása; az utóbbi érv utólag megkérdőjelezi a munkaképtelenek gettózását és deportálását. Valószínűleg pszichológiai jelentősége volt annak, hogy a gettózás alatt, amikor még látták az emberek, hogy mi történik, a hivatalnokok pedig még döntési helyzetben voltak, olyan érvet használt a sajtó, amellyel minden zsidót nyugodt lelkiismerettel gettóztak.
A lakosság nyugtatásában nagy jelentősége lehetett a kormánytagok olyan állításainak, amelyek a zsidók sorsáról valami elfogadhatót állítottak. E beszédek közül Szász Lajos iparügyi miniszter nyíregyházi beszéde a legfontosabb példa: „senki nem célozza a zsidók kiirtását, kipusztítását. A zsidókérdés megoldásánál nem lehet irányadó a gyűlölettől fűtött antiszemitizmus, egyedül és kizárólag a szeretettől áthatott fajvédelem.”641
A nyilas hatalomátvétel után, a pesti zsidók gyalogmenetének megindításakor nem próbálták az eseményeket igazolni. A cikkek mindegyike a zsidóknak élelmet adó nemzsidók lelkiismeretére próbál hatni azzal, hogy inkább a saját fajtájukat segítsék, mint a zsidókat.642 (B:IV. Mentés) December elejére a nemsegítésre szólító érv megváltozik: a zsidók sorsát az isteni elrendelésnek tulajdonítja a cikk írója.643 A gyalogmenettel november közepéig foglalkozik a sajtó; utolsó említés december 1-jén volt.
A zsidó vagyont nemzeti vagyonnak tekintették az újságírók: „ennek a nemzetnek a verejtékéből facsarták ki a zsidók, tehát az az igazság, ha visszajut a nemzet összességének birtokába.”644 A zsidók lakásainak és üzleteinek üressé válását „új honfoglalásként”645, őrségváltásként értékelték az újságírók. A lakások elosztásában szerintük az a fő feladat, hogy
„a magyar fajta erősödjék”; az üzletek nemzsidóknak juttatásánál pedig szerintük nem történt más, mint hogy „a magyar kereskedők elfoglalták azokat a helyeket, melyek már régebben őket illették volna meg.”646 Érdekes ugyanakkor, hogy egy olvasói ötletre, miszerint ne csak a bombakárosultak kapjanak a zsidó holmikból, Pohárnok Jenő azt válaszolta, hogy „Ne várjuk a zsidó holmit, hanem segítsünk magunkon.”647
641 GYNH., 1944. május 25. 2. Ezt az idézetet választotta Ránki György könyvének a „végső megoldással” foglalkozó fejezetének címéül. Ránki, 1978. 238.
642 GYNH., 1944. november 15. 2., 16. 2.
643 GYNH., 1944. december 1. 2.
644 GYNH., 1944. június 14. 2.
645 GYNH., 1944. május 25. 3. Pohárnok Jenő cikke.
646 GYNH., 1944. augusztus 18. 3. A cikk címe: „Új keresztény élet a zsidók nyomán”
647 GYNH., 1944. augusztus 20. 5. Pohárnok Jenő a cikkben azt javasolta a kevés pénzt keresőknek, hogy menjenek el háztartási alkalmazottnak.