Juracsek Kata
3. A hazugság mint központi motívum
3.1 A hazugság elméletei
Az Életművésznők ábrázolásmódja alapvetően realisztikus, tehát így – bár művészi szövegről, fikciós világról van szó –, a regényben ábrázolt belső folya-matok a „szövegen kívüli” valóságot hivatottak megjeleníteni. Ebből kifolyólag elemzésünk során az ábrázolt jelenségek vizsgálatakor nem csupán elméleti, hanem empirikus kutatásokra is támaszkodunk. A továbbiakban röviden át-tekintünk néhány, a hazugság témájában született fontos, az értelmezés során hasznosítható szöveget, majd közelebbről is megvizsgáljuk, hogyan működik a jelenség a mű világában, az abban ábrázolt realitáson belül.
A hazugság vizsgálatának irodalma hosszú történetre tekint vissza.
Alapvetően két megközelítéssel találkozunk: vallási és filozófiai szövegekkel, melyek a hazugság erkölcsi vonatkozásait tárják fel (ide sorolhatjuk Immanuel Kant21 a hazugság minden formáját helytelenítő álláspontját, valamint Szent Ágoston22 és Sissela Bok23 árnyaltabb tipológiáit), illetve társadalomtudományi
20 Hajdu Péter (2003), „A regény egységességéről” In: Józan Ildikó, Kulcsár Szabó Ernő, Szegedy-Maszák Mihály (szerk.), Az elbeszélés módozatai. Narratíva és identitás. Budapest, Osiris, 9–27.
21 Kant, Immanuel (1991), Az erkölcsök metafizikája. Budapest, Gondolat, 543–547.
22 Saint Augustinus (2010), Treatises on various subjects. H.n., The Catholic University of America Press, 47–110.
23 Bok, Sissela (1983), A hazugság. Köz-és magánélet válaszútjai. Budapest, Gondolat.
és pszichológiai tanulmányokkal, melyek sokkal inkább magát a hazugság-mechanizmust és annak kulturális vonzatait tárgyalják.
A hazugság jelenségének társadalomtudományi megközelítése nem annak erkölcsi értékelésére, hanem elsősorban működésére és szereplőire fókuszál, gyakorlati szempontok miatt így a következőkben elsősorban ezt a megköze-lítést fogjuk használni az elemzés során. A magyar szerzők közül a témával behatóan Nábrády Mária pszichológus foglalkozott, aki annak különböző definícióit szintetizálta.24 A hazugság szerinte az, amikor „valaki szándékosan, a másik megtévesztésére, mást közöl viselkedés, kijelentés vagy elhallgatás formájában, mint amit igaznak vél.” Ebben a definícióban a hazugság sok, szá-munkra a továbbiakban fontos aspektusa helyet kap: a szándékoltság, vagyis a hazugság tudatos volta, az, hogy nem csupán az explicit, verbális kijelentéseket tekinthetjük hazugságnak, hanem az elhallgatást is, illetve a viselkedésben megnyilvánuló jelzéseket is.
A hazugság jelenségének empirikus kutatói közül kiemelhetjük Bella M.
DePaulót és munkatársait, akik a hazugságot, több kutatásukban is vizsgálva, elsősorban a mindennapi interakciókban vették górcső alá, több, a továbbiak szempontjából fontos következtetésre jutva. Eredményeik felhívják a figyelmet arra, hogy a hazugság mindennapjaink szerves része, sokszor nem is tudatosan élünk azzal.25 A kutatócsoport szintén vizsgálta a két fél, a hazugság elkövetője és annak fogadója közötti kapcsolatot, arra a következtetésre jutva, hogy inkább a tőlünk érzelmileg távol állóknak hazudunk.26 A hazugságot az életkor alap-ján Feldman és társai vizsgálták, akik szerint az idősebb emberek nem csupán magabiztosabban hazudnak, hanem könnyebben is felismerik, mikor nekik hazudnak.27 A megtévesztés jelenségét empirikus módszerekkel feltáró tanul-mányok eredményeit, így DePaulo és Feldman kutatócsoportjainak munkáját is felhasználva, Claudine Biland alkotott összefoglaló igényű tipológiát.28
A hazugság egy másik típusa, melyet meg kell említenünk, az öncsalás.
A jelenségről szintén Nábrády Mária ír részletesen: ebben az esetben „a meg-tévesztő és a megtévesztett ugyanaz a személy”, ugyanakkor interakció során
24 Nábrády Mária (2006), A hazugság pszichológiája. Budapest, Akadémiai.
25 DePaulo, Bella M., Kashy, Deborah A., Kirkendol, Susan A., Wyer, Melissa M. (1996),
„Lying in Everyday Life” Journal of Personality and Social Psychology. 70(5), 979–995.
26 DePaulo, Bella M., Kashy, Deborah A. (1998), „Everyday Lies in Close and Casual Relationships” Journal of Personality and Social Psychology. 74(1), 63–79.
27 Feldman, Robert S., Jenkins, Larry, Popoola, Oladeji (1979), „Detection of Deception in Adults and Children via Facial Expressions” Child Development. 50(2), 350–355.
28 Biland, Claudine (2009), A hazugság pszichológiája. Budapest, Háttér.
is megmutatkozik, hiszen minél nagyobb mértékben hiszünk a hazugságban, annál biztosabban állítjuk azt igazságként a másik félnek, bár ez sok esetben nyilvánvaló a válaszoló számára. A jelenség pszichológiai haszna a saját én-képünk védelme, rossz érzéseink elhárítása, tehát védekező funkciója van.29
Kommunikációelméleti szempontból fontos aspektusa a hazugság jelen-ségének, hogy az nem csupán egyirányú kommunikáció, hanem interakció keretében jön létre, így dinamikusan strukturálódik, ennek kutatásával rész-letesen David B. Buller és Judee K. Burgoon foglalkoztak.30 Interperszonális megtévesztés-elméletük (interpersonal deception theory) szerint az ilyen inter-akciókban megtévesztő és válaszoló szerepköröket különíthetünk el, az adott szituáció alakulása pedig a másik verbális vagy nonverbális válaszától függ.
A hazugságot leleplező jelek összességét kiszivárgásnak (leak) nevezik. Ezek a válaszolót gyanakvásra késztethetik, ugyanakkor a megtévesztő is megvál-toztathatja kommunikációs stratégiáját, annak stílusát a másikéhoz igazítva, ezzel elháríthatja annak gyanakvását.
A hazugság motívumát mint műelemzési szempontot Deborah A. Martinsen emelte be elméletébe Dosztojevszkij regényeinek poétikája kapcsán. Szerinte a megtévesztés Dosztojevszkij hőseinek esetében mindig valamiféle szégyent leplez, aminek „ábrázolása áthágja a textuális kötöttségeket”, az olvasó érzel-mi involvációját eredményezve: „Szégyent látni annyi, érzel-mint szégyent érezni.
Dosztojevszkij kihasználja a szégyen eme tulajdonságát és narratív stratégia-ként használja.” Elmélete szerint a regények fontos kulminációs pontja a nyil-vános lelepleződés, a botrányjelenet, ami „a személyes krízist a közszférába hozza”. Martinsen szerint Dosztojevszkij hősei – ellentétben az úgynevezett
„hamisítókkal” (falsifiers) –, „exhibicionista hazugok”, azaz a megtévesztés célja nem valamiféle gyakorlati, materiális nyereség, hanem „a hazugság mint védőlepel használata”, tehát a szégyen leplezése céljából egy alternatív én meg-alkotása és prezentálása a külvilág felé (self-fashioning). Az elmélet az exhibicio-nista hazugság három fajtáját különbözteti meg: a „hiperbolát”, a „süketelést”
(bullshitting)31 és a „plagizálást”.32 Az Életművésznőkben Martinsen elméletének dinamikájához hasonlóan a hazugságnak leplező funkciót tulajdoníthatunk, azonban a szöveget megvizsgálva megállapíthatjuk, hogy Ulickaja félrevezetői
29 Nábrády Mária (2014), A megtévesztés művészete. Budapest, Libri.
30 Buller, David B., Burgoon, Judee K. (1993), „Interpersonal Deception Theory” Communication Theory. 6(8), 203–242.
31 „Kijelentéseket tenni, azok igazságértékére való tekintet nélkül.” (Martinsen, 2003)
32 MARTINSEN, Deborah A. (2003), Surprised by Shame. Dostoevsky’s Liars and Narrative Exposure. Colombus, Ohio State University Press.
nem szégyent kívánnak elfedni, hanem saját életük valamely alkotóelemének hiányát, ahelyett egy alternatív, vágyott életutat felvázolva fikcionalizálják a művön belüli valóságot.