Karassron István
Egy társadalom fejlettségének mindig fokmérője az, hogy milyen elbánásban részesülnek a társadalom azon tagjai, akik aktív munkavégzés re önhibájukon kívül nem alkalmasak. Ez így volt már az ókori Keleten régtől fogva: az özve-gyek és árvák védelme (oly fontos téma a Héber Bibliában is!) már az ugariti szövegekben is királyi funkciót jelentett - igaz, inkább "szociális juttatás", semmint tényleges jogszolgáltatás formájában.'
Az óizraeli jog azonban pontosan körülírja, hogy miként kell védeni azokat a családokat (vagy családtagokat), akiket az elszegényedés fenyeget.s Különösen is fontos (és bizonnyal gyakran előforduló) eset volt az, amikor a családfő ide-jekorán távozott a minden élők útján, s nem volt olyan fiúgyermeke, aki helyére léphetett volna. A levirátus (sógorházasság) egészen biztosan olyan intézmény volt, amelyik a családfő nélkül maradt családot védte az elszegényedéstől - ezt a meglehetősen bonyolult történeti kérdéseket fölvető problémát azonban itt nem kívánjuk tárgyalni.' Inkább az öröklés joga felé fordulunk, amelyet - úgy tűnik - elég részletesen tárgyal a 4Móz 27,8-11:
Ha valaki úgyhal meg, hogy nincs fia,juttassák az örökséget aleányának.
Ha leánya sincs, akkor adjátok az örökséget a testvéreinek. Ha pedig testvérei sincsenek, akkor adjátok az örökséget az apja testvéreinek. Ha apjának sincsenek testvérei, adjátok az örökséget annak, aki a nemzetsé-gében a legközelebbi rokon, azörökölje.
Ez a törvény a jelenlegi összefüggésében a késő papi rendelkezések között maradt fenn, bár minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy korábbi
ICsupán megemlítjük, hogy feltételezés szerint a Khirbet Qeijafában végzett ásatások során egy i. e.10. századra datálható feliratot találtak - ami nyilván azt jelenti, hogy a legrégebbi héber írásos emlékkel van dolgunk, ha ez a feltételezés bebizonyosodik. Ez a felirat is említi az özve-gyek védelmét, tehát ez azt jelentené, hogy ez a szociális kérdés már az izraeli irodalom kezdetén fontos téma volt. Egyelőre mindazáltal nehéz bármit is mondani. A feliratot csupán szabad szemmel tudtam megvizsgálni, s így még afelől sem tudtam bebizonyosodni, hogy héber betűket látok - igaz, i. e. 10. századból származó feliratot eddig még senki nem látott Izraelben. Az érdemi kiértékelést így későbbi írásszámára kell fenntartanom.
2Hívjuk fel a figyelmet egyolyan könyvre, amely most jelent meg magyarul, skitűnő analí-zist ad az ókori Izrael társadalmáról: Kessler 2011! Különösen 126sköv lapjai értékes háttéranyagot szolgáltatnak azi.e. 8-ó. század társadalomtörténetéről.
3E téma tárgyalásánál magyarul leginkább Egeresi 2006a tanulmányaira érdemes figyelni.
szokásokat is magában foglal.' Ugyanakkor pedig az is világosnak tekinthető, hogy nem egyszeruen a régi szokások kodifikálás avolt e passzus célja, hiszen már tartalmazza aleányági öröklést (egyfajtapragmaticasanctio'ként), amit a 4Móz 27 szerint Celofhád lányainak a kérésére iktattak be az izraeli jog rendelkezései közé.> Ez a kérés nem is annyira anyagi természetű, hanem inkább a család fennmaradás ának elvi kérdését veti fel:"Miért tú'!fék el apánk nevea nemzetségébó~
csak azért,mertnemvoltfia?' (v. 4.)6
A jogi szövegek vizsgálata és értelmezése egy kicsit eltér más irodalmi emlé-kek hermeneutikájától: ténylegesen csak akkor tudjuk megérteni a jogi rendelkezéseket, ha figyelünk azok végrehajtására is, tehát azt tartjuk szem előtt, hogy az illetőrendelkezés mennyire határozta meg azéletet magát.Sajnos
4 Egészen érdekes Phillips 2004: 126 magyarázata: "In conclusion, then, in Israel betrothal and rnarriage were effected uniliterally by the father of the girl pronouncing the appropriate formula in the home, andwere no concern of the courts, nor do provisions concerning betrothal and marriage appear in law collections. The only exception concerns the practice of levitate (sic.0 marriage (Gen. 38) which was c1earlydisliked, and an attempt made to regulate it (Deut.
25.5-10), before it was finally prohibited (Lev. 18.16; 20.21< 22,13; Num 27.8-11)." Tehát feltételezzünk egyősi gyakorlatot, amelynek kritikáját tartalmazza Júda ésTámár története; arégi társadalmi intézmény megjavított formában állelőttünk a deuteronomiumi törvényben, de aztán mégis elhagyták ezt a szokást, sőt megis tiltották a későbbiekben?! Itt nyilván aza meghökkentő, hogy a 3Móz 18.és20. fejezete nem ameghalt, hanem amég élőtestvér feleségére vonatkozik, s ezért tiltja a szexuális kapcsolatot a sógornővel. Celofhád lányainak az esetében nem derül ki, miből gondolja Phillips, hogy tiltva van anyjukszámára, hogy sógorházasságra lépjen - igaz,ha a levirátus egyik céljaaz,hogy a meghalt férj helyett utód rólgondoskodj on annak testvére, akkor ebben azesetben immár szükségtelen a sógorházasság. A 1Móz 38 esetében én úgygondolom, hogy jóval későbbi elbeszélésről van szó, mint Phillips feltételezi, lásd tanulmányomat:
Karasszon 2010: 12-18. Talán még inkább E. Otto magyarázata túnik elfogadhatónak, aki alter-natív megoldást lát a szükségben levő özvegy számára alevirátus mellett: TheologischeEthik des A/ten Testaments, Stuttgart: Kohlhammer, 1994, 58: "In einer Erbrechtsüberlieferung (Num
27,1-11), die alsAlternative zur Leviratsehe den Töchtern eines ohne Söhne verstorbenen Mannes das Erbrecht zuerkennt, wird ein Zusammenhang zwischen der Genealogie und dem Landbesi tzhergestellt."
5A kérdés annál isbonyolultabb, mivelaz idézett törvény nem aklasszikus papi törvényben (2Móz 25-3Móz), hanem a Numeri (4Móz) könyvében fordul elő. Mármost pont ennek a könyvnek a magyarázata okozott oly sok fejtörést aPentateuchos kutatóinak, hiszen a klasszikus forráselméletbe igen nehezen illik bele a könyv tartalma (ezt hangsúlyozta már M. Noth is!).
Újabban azt vélik sokan, hogy a Numeri könyve talán a legkésőbbi a Pentateuchos könyvei között, segyszerűert a kimaradt tradíciók gyújteménye akart lenni. Schmid 2008: 173 megjegyzé-sei jellemzők az elmúlt évtized kutatásaira: a 4Móz "eigentlich kein Buch, sondern eine literarische Etappe im Pentateuch", ill"Sammelbecken der Gesetze ...,die nicht mehr in Ex-Lv ader Dtn Aufnahme fanden, da diese Corpora bereits zu einem gewissen Abschluss gefunden hatten". Teológiai mondanivalóját tekintve a Numeri könyve párhuzama akart lenni a Deuteronomiumi Történeti Mú felfogásának: az Istentől való elhanyatlást már apusztai vándor-lásra is kivetíti.
6 Levine 2000: 357 hangsúlyozza, hogy kivételes dolog az ókori Közel-Keleten, de a mediterráneum országaiban is,hogy férjezetIen nők örököljenek. Valóban! De ahelyzet ennél is bonyolultabb: nemcsak anők szociálishelyzete akérdés itt,hanem a család fennmaradása általá-ban. Ez pedig a szigorú patrilineáris társadalomban igen jelentős eltérés a szokástól - aligha gondolhatunk tehát ősi rendelkezés kodifikálására a4Móz 27,4-ben!
HASZONÉLVEZET AZ ÓKORI IZRAELBEN
azonban az óizraeli jog esetében elég gyakran előfordul, hogy a történetírás dokumentumai nem őrizték meg, hogy hogyan hajtották végre a rendelkezése-ket. Jelen esetünkben az a kérdés merül föl- már magának a szövegnek az első olvasása után is -, hogy mi lesz annak az özvegyasszonynak a sorsa, akinek nincs olyan gyermeke, aki az elhunyt férj helyébe léphetne. Az özvegy öröklés é-ről egy szó sincs a bibliai rendelkezések között. ilyen szempontból üdvözlendő, ugyanakkor pedig elég nagy tudományos vitát is váltott ki az az osztrakon, amelyet az elmúlt években publikáltak Slómó Moussaíeff londoni hagyatékából.
A tartalom ui. egy özvegy kérése a falu elöljárójához, amelyben előtárja, hogy gyermektelenül elhunyt férjének vagyonát kívánja tovább élvezni. A szöveg paleográfiai vizsgálata durván az i. e. 6. századra utal; sajnos azonban nem tud-juk, hogy milyen összefüggésben találták meg az osztrakont; márpedig egy ókori archeológiai emlék magyarázata mindig nagy mértékben függ attól a kőr-nyezettől, amelyben fölfedezték. Ennek megfelelően az eredetiség kérdése is fölmerült. Ennek eldöntése nem a mi feladatunk most. Végső soron célunk most inkább a Biblia értelmezése e tanulmányban, s nem annyira az archeológi-ai emlékek verifikálása. Lássuk azonban a szöveget, amit (bár jól tudom, anakronisztikus) az egyszerűség kedvéért kvadrát betűkkel kőzlők.?
~~, nJ)1!:h~:l i11i1'l~i:l' no fo1]r1~~ n~ [i~li1 'l'~ J)
li' i1'i11Cl:l ~!;, ,~,~
i1 n~ ln~~ i':l i1nm1'Ol) o~J)!;,i1ni:li i~~ i1!;,nl
~~ c~ni1 i1iWn~1 1i1' nJ)!;,i1nnl i1~J)l:li
l'
A szöveg jól érthető, s a bibliai héber nyelv ismeretében is lefordítható minden nehézség nélkül. Ugyanakkor azonban vannak benne olyan sajátossá-gok is, amelyekkel mindenképpen foglalkoznunk kell.
Áldjon meg téged]HWH békességgel. Most pedig hallja meg az én uram, az elöljáró, szolgálóját! Meghalt a férjem, gyermektelenül. Kezed legyen8
velem: add szolgálódnak azt az örökséget, amelyet megígértél
'Amasz-7 Aszöveget Dobbs-Allsop - Roberts - Seow - Whitaker 2005: 570-573 alapján idézem.
Felhasználtuk mégGogel1998: 424-425.
8Dinarrúkusan ekvivalens fordításban: "Légy segítségemre!"
jáhúnak.? Azt a búzamezőt, amely Na'arnában!" van, a testvérének adtad.
Az érthető szövegben szereplő furcsaságok némelyeket arra indítottak, hogy esetleg hamisítványnak tartsák az osztrakont. Érdemes ezeket az érveket meg-ismételni! Először is az első szó tűnik fel:jbárekeká - ez ugyan betű szerint így található az Ároni áldásban (4Móz 6,24), viszont érdekes, hogy a Biblián kívüli, feliratos anyagban ugyanez a szuffigált igealak egyetlen ka] írásával szerepel. A Ketef Hinnomban talált amulett első ezüst táblácskáján a 14. és 15. sorban így látjuk,'! valamint a Kuntillet Adzsrudban találtpithos feliratának 6. és 7. sorában sincs kettőzött kaf.12 Fölmerülhet a gyanú, hogy valaki a bibliai szóhasználatot jobban ismerte, mint a feliratos anyagot, s ezért "túl jóra" sikerült a hamisítás. -Az érv mindenesetre nem túl erős. Hiszen a korabeli pontozatlan írás inkább csak az emlékezés megkönnyítését szolgálta (aid mémoirelehetett), s ez esetben csupán helyesírási kérdés, hogy ha az ige "k" betűre végződik, ismét jelöljük-e a szuffixumot. Miként tudjuk: az ortográfiát majd csak a maszóréták fogják egy-ségesíteni, így természetszerűleg nyitva maradt, mely írásformát választotta a szöveg írója korábban.
Hasonlóan meglepetést jelenthet a bérékige és a sáfómfőnév összekapcsolá-sa - bár tartalmilag kétségkívül összetartoznak, mégis érdekes és fontos tény, hogy a feliratos héber anyagban a kettő együtt sehol nem fordul elő! Úgy tűnik, a héber szerzők az ókorban inkább vagy egyiket, vagy másikat használták az áldás kifejezésére.
Itt ismét óvatosságra int bennünket valami: bizonnyal nem a te!ieshéber nyelvet ismerjük a Biblia korából, hanem annak csak egy kis szeletét. Ha tehát egy fordulat nem szerepel a ránk maradt irodalomban, akkor az még nem szük-ségszerűen jelenti azt, hogy az idióma nem létezett, hanem csak számunkra ismeretlen. A két szó összekapcsolása egyébként a Bibliában is csupán egy helyütt maradt fenn - mégis: fennmaradt, a Zsolt 29,11-ben: jhJvh jbárék 'et
'ammó besálóm.A szófordulat tehát aligha sérthette a korabeli hallgató fülét. Igaz ugyan, meg kell jegyezzük, hogy jelen ismereteink szerint ez a lezáró mondat nem a fogság előtri "hét mennydörgés zsoltárához" tartozott, hanem annak fogság utáni kiegészítő részéhez.t- Ez a redakció-kritikai megjegyzés azonban nem bír jelentőséggel, ha nyelvhelyességi kérdést tárgyalunk!
9Dobbs-Allsop - Roberts - Seow - Whitaker 2005: 572: "Presumably, this is the deceased husband, but this is not absolutely certain." Ha elfogadjuk, hogyAmaszjáhú azonos az elhunyt férjjel,akkor egyszóban adott végrendeletról lehet szó. Ha egyszámunkra ismeretlen harmadik személyról van szó, akkor úgy kell értsük, hogy egy kőzvetító személy biztatta azözvegyet kér-vénye benyújtására. A kérdés eldöntése azonban nem föltétlenül fontos.
10A helypontos meghatározása körül ugyan viták vannak, de annyi bizonyos, hogy Na'amá Lákístól északra feküdt, néhány kilométer távolságban.
11Magyar kiadását lásd Karasszon 2007: 55, további irodalommal.
12Magyar kiadását lásd Kószeghy 2003: 121, további irodalommal.
13Lásd tanulmányomat: Karasszon 2004: 214--238.
HASZONÉLVEZET AZ ÓKORI IZRAELBEN
Megjegyzendő, bár nem feltűnő és nem eltérő jelenség, hogy mind a férj ('ÍJz), mind pedig az adás (nátatta) szavakplene írásmóddal szerepelnek a felirat-ban.l+ Ez mindenképpen arra utal, hogy i. e. 6. század előtti nem lehet a felirat - amennyiben eredeti. Ugyanakkor azonban az írásmód semmiképp sem je-lenthet érvet az eredetiség ellen. A férj 'ísszóval való jelölése egészen gyakori a Héber Bibliában (pl. 2Sám 14,5: 'issá 'almáná 'ání wqjjámot 'ÍJz), még ott is, ahol nyilvánvaló a szövegből, hogy a férj megjelölésére pl. a ba 'alszó is használatos lehet (így Hós 2,18:tiqr'! 'ísí, utló-tiqr"í-Ií 'ód ba'h).
Inkább elgondolkodtató azonban a gyermektelenség kifejezése: enigmatiku-san hangzik aló' báním kifejezés. A mi fülünk talán úgy érezné, hogy helyesebb lenne az 'qjin tagadószó használata e helyütt; a vonatkozó jogi szövegek leg-alábbis így hozzák a kifejezést, lásd pl. az emlitett 4Móz 27,8 szóhasználatát: 'ís kíjámút úbén 'én ló.Ezzel együtt azt kell mondjuk, hogy aló'tagadószó használa-ta is előfordul a Héber Bibliában: úc<lo/hádben-héferló' htijú ló báním (4Móz 26,33), vagy Eleázárról: wqjjámot 'el'ázár utló' htijú ló báním (1Krón 23,22). A két tagadó-szó használata közötti különbséget alig lehet érzékelni! Meglehet, hogy csupán stiláris eltérés van a kettő között, de talán hangsúlybeli különbség is lehet az eltérő szóhasználat oka: a 4Móz 27,8 az emlitett fiú immár jogalany - az örö-kös. Ezt a nyomatékot a 4Móz 26,33 és az 1Krón 23,22 esetén nem érezhetjük, csupán közlésértéke van annak, hogy utód nélkül halt meg Celofbád és Eleázár is. Erdekes továbbá az is, hogya bánímkifejezés - jóllehet hímnemű szó - talán inkluzív jelentés sei bír, s lányt is jelent. Legalábbis ezt kell föltételezzük, ha a szöveg szerzője számára ismert volt a 4Móz 27 rendelkezése a leányági örökö-södésről. Ez azonban határozottan eltér a Szövetség könyvének korábbi, az i. e.
8. századot tükröző szóhasználatától, ahol pontosítva látjuk: báním 'ó bánót (2Móz 21,4), de a szokásos báním úbánót kifejezés is gyakran előfordul (pl.
1Móz 5,4.7.10 stb.). Nincs kizárva, hogy az inkluzív szóhasználat a fogság utáni héber nyelv jellegzetessége, hiszen Jeremiás könyve pontosítani kényszerül, amennyiben az illető fiú az örökös is egyben: bén zákárOer 20,15).
További furcsaság, hogy a harmadik sorban nyelvtani inkongruenciát olva-sunk, hiszen ha htijá jádeká kiejtést feltételezünk, úgy mindenképpen az ige hímnemű formáját kell látnunk a szövegben, jóllehet ajád ('kéz') szó nyilvánva-lóan nőnemű. Ritka dolog (bár nem példátlan), hogy a nyelvtani nemek kérdésében tévedjen egy anyanyelvű egyén; vajon itt most erről van szó? Véle-ményem szerint az ilyen "tévedések" általában inkább a megbízhatóság jelei, hiszen ki lenne az az ostoba, aki hibákkal akarna elfogadtatni eredetinek egy hamisított iratot? A bibliai héber alapján azonban nem szükségszerű, hogy hibáról beszéljünk: egyeztetési inkongruencia igenis előfordulhat abban az
eset-14Ez annál inkább meglepő, mivel aur'attá ('most pedig') kifejezés defec/iveszerepel szöve-günkben - ami önmagában még nem jelentene problémát, hiszen az arádi vagy lákisi osztrakonok is. A ma/res lectiosis használatának a kezdeteire utalhat, hogy nem szisztematikus a plene ésdefectiveírás ortográfiája.
ben, ha az állítmány megelőzi az alanyt.i> W. Gesenius (és E. A. Cowley) nyelv-tana ezt nyilván mondja is: "The speaker or writer begins with the most simple form of the predicate, the uninflected 3rd singular masculine, and leaves us without indication as to which the following subjects (and so which gender or number) is to define the predicate thus left temporarily indefinite."16
Jegyezzük meg, hogy ez a jelenség más nyelvekben is előfordulhat, így pl. a franciában a les gens (emberek') himnemű szó (plurale tantum), mégis nőnemű egyeztetést igényel - de csak abban az esetben, ha a melléknév 1JIegelő~!a főne-vet. Példa a Langenscheidt szótár szerint: "bonnes gens, ill. tous les gens vertueux sont honorés".J7 Nem anyanyelvi olvasó számára mindez meghök-kentő lehet, jelen esetünkben viszont éppen azt bizonyítja, hogy az osztrakon (akár eredeti, akár hamisított) a beszélt nyelvet adta vissza írásban. A hivatalos, írásos (bár kétségkívül maszóréták által már egységesített) szöveg azonban megmaradt a logikus nyelvtani forma mellett: hc!itájádtká 'i1Jlmí(1Krón 4,10).
Az emlitett furcsaságok azonban semmiként sem jelentenek bizonyítékot arra, hogy nem eredeti, hanem hamisítvány lenne az osztrakon: éppen a csekély számú eltérések mutatják, hogy nem egyszerűen rplica, hanem eredeti mű van a kezűnkben.P Ezzel együtt igaz, hogy a mai régiségpiac elég sok hamisítványt tartalmaz, így az óvatosság nem árt! A. Lemaire beszámol arról,'? hogy több, szám szerint három vizsgálatot is végeztek az osztrakonnal: nyilvánvalóan a karbon-tesztet, az írás mikroszkopikus vizsgálatát, ill. a felhasznált írásanyag vizsgálatát, s mindhárom teszt nagy valószínűséggel autentikusnak mondja az osztrakont. Ha nincs is teljes bizonyosságunk az eredetiségről, mégis elmond-hatjuk, hogy jogos inkább ezzel számolni, mint az osztrakon hamisítvány jellegével!
A szöveg tartaimát illetőleg több kérdés is fölmerülhet a mai olvasóban.
Először is az, hogy ha valaki tudja, hogy örökös nélkül fog meghalni, miért nem végrendelkezik, így gondoskodván özvegyéről (esetleg özvegyeiről). Bár jogi szövegekben nem fordul elő ez a jogi eset, az elbeszélő szövegek mégis tudnak arról, hogy ez lehetséges. Létezik olyan formula is a héber nyelvben, ami úgy tűnik, speciálisan a végrendelkezés kifejezéséül szolgált: ciJvwá'el-bajit (esetleg febqji~.Ahitófelről olvassuk például, hogy amikor látta terve sikertelen-ségét és öngyilkosságra szánta el magát, előzőleg még rendelkezett háza felől (wqjcaw 'el-bétá, vö. 2Sám 17,23). Egészen hasonló helyzetról van szó, bár a haláleset nem következett be, a 2Kir 20,1
=
Ézs 38,1 elbeszélésében. A próféta (Ézsaiás) szólítja fel Ezékiás királyt: can: febéteká kí mét 'attá ('rendelkezz házad15Talán vehetjük összehasonlítási alapul Mózes elfáradó kezeit a 2Móz 17,12-ben, bár ott nominális mondatról van szó. A I/Jídémáse k'bédí,,, kifejezésben azonban szintén egyértelműen rumnemű melIéknevet vonz ajód nőnemű főnév.
16Gesenius / Kautzsch - Cowley 1910: § 145,7.
17Lange-Kowal1976: 304.
IB A hamisÍtványok kérdésével magyar nyelven foglalkozik Egeresi 2004: 52-58, valamint Egeresi 2006b: 7-11.
19Lemaire 1999: 1-14.
HASZONÉLVEZET AZ ÓKORI IZRAELBEN
felől, mert meg fogsz halni,). Ugyan szó szerint nem szerepel ez a fordulat az 5Móz 21,16-ban, de ez az érdekes passzus feltételezi a végrendelkezés lehető-ségét.Arról van ui. benne szó, hogy ha valakinek két feleségevan, saz egyiket szerette, de a másikat nem (ld. pl. Jákób és Ráhel/Lea- vagy Elímelek és Hanná/Peninná esetét), de az elsőszülött gyermeke nem a szeretett feleségtől származik - nos, úgynem teheti meg a végrendeletében, hogya szeretett fele-ségtől származott gyermeket tegye meg elsőszűlőtté.w A végrendelkezés lehetősége biztosan huzamosabb ideig fennállt, hiszen még Sírák könyvében is olvasunk róla:"Amikor betelik napjaid száma, halálod óráján oszd szét öröksé-gedet" (33,24).21
Röviden: bizonnyal megvolt a végrendelkezés lehetősége Izraelben, de a je-len szöveg egyolyan esetet tárgyal, amikor váratlanul következett be valakinek a halála, s ezért a végrendelkezés hiányában a szokásos örökösödési jog lépett érvénybe. Ennek értelmében az elhunyt férfi testvére örökölt, az özvegy pedig kiszolgáltatott helyzetbe került, mert sem gyermeke, sem vagyona nem maradt.
S itt kell megjegyeznünk egy számunkra kissé nehezen magyarázható tényt.
Az izraeli jogban ui. az özvegy nem örökölt - ez pedig eltér az ókori keleti joggyakorlattóI. Hammurapi törvénye köztudottan ezt tartalmazza a 150. § szerint: "Ha valaki feleségének földet, kertet, házat, avagy más holmit ajándé-koz, pecsét alatt ráhagy: férje után a gyermekek nem indíthatnak keresetet ellene;azanya hagyatékát, annak a gyermeknek a kit szeret, adhatja; testvérnek nem adhatja."22J. A. Wagenaar még ahettita jogot és ugariti szokást is idézi, hogy az izraeli sajátosságot jobban kidomborítsa.ö Itt megint meg kell jegyez-zük, hogy egészen biztosan nem pillanatnyi joghézagról van szó, hanem folyamatosan érvényben, sőt gyakorlatban lévő jogszokást állapíthatunk meg:
még az i. sz. 2. században is probléma lehetett az ilyen típusú örökösödés, amint azt a Nahal Heverben föllelt iratok Babata esetében elárulják.> S bár nem világos, milyen megoldást talált ez a 2. századi özvegy peres ügyére, az a tény, hogy sor kerülhetett olyan perre, amelyben az özvegy második férjének első házasságából származó gyermekével áll vitában, mutatja, hogy az özvegy meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben volt még ekkor is!
Röviden: úgytűnik, az özvegy öröklés ének lehetősége azért nincs benne az izraeli jogban, mert a törvényhozó biztosítottnak látta az özvegy ellátását azál-tal, hogy a gyermekek (leányok is!)örökölhettek. Mint a gyermek gyámja, az özvegynek joga volt férje vagyonának a használatára - a gyermek felnőtté válá-sa után anyja eltartása nem csak erkölcsileg, hanem jogilag is kötelessége volt.
20 "since the father would be alive, the action is equivalent to making awill ... the father is forbidden to followhis natural inclinations ..." - ígyértelmezi a passzust Craigie 1976:283.
21 Végre olvashatjuk héberül is ezeket aszavakat, ld. Beentjes 1997:107. Ezúttal azonban az
21 Végre olvashatjuk héberül is ezeket aszavakat, ld. Beentjes 1997:107. Ezúttal azonban az