Zoárd tanácsa.
Nem ült ám renyhe gondban Zoárd, a hunvezér, Siratni gyáva könnyel a tettet rá nem ér:
Előbb is megkerüli a tornyos palotát, Megnégyszerezve kívül az őrállók hadát.
s Aztán sietve kiilde mind a három kapun : Buda köriil hogy állna, min egy erdő, a hun, Fegyverben éj- s naponta, lóháton a nyereg, Így várja bé parancsát .a fennálló sereg.
"Egyszersmind a kiáltók kiáltsanak jelet
10 Egész birodalomban, mint a gyors képzelet:
Hogy mindenik szabad hún, .fő, vagy köznép legyen, Legott gyűljön hadastul a rendes gyülhelyen.
Tudnillik ezt először Atila rendelé
Hosszú láncban kelet, dél, éjszak, nyugat felé,
1s Hogy ember ember ellen, mint őrszemek sora, Budától a h~tárig ne szűnne meg soha.
Mint hancsik a mezőben, áll egy-egy híradó, Amennyire kiáltás ereje hallható,
:íts mint kakas, szomszédját ébresztve a falun,
20 Adá tovább a jelszót egymás között a hun.
Zoárd pedig azonnal a palotába tért,
Ottan lelé a kádárt s kemény Bulcsu vezért, Ősz Torda is belépett; döbbénve álla meg, Mintha urát először most látta vo~a meg.
181
182
2s De. Bulcsu a vértóban, melytől az ágy setét, Megforgatván szemének gyilkos tekintetét :
»Mit habozunk,« kiá1ta,» vagy meddig habqzw1k?
Ha nincs erőnk segítni : van rettentő boszw1k !
»Egy, ann én előttem világos, mint a nap:
30 Hogy ezt nem hún, szabad vér,'- ezt tette szolga, rab;
A hún, kicsinye nagyja, szerette Atilát,
Imádva, inint az Istent, nem félve, inint nyilát.
»De sunnyogó királlyal e vár mindig tele, Rájok nemes kegyelmét pazarlá Etele:'
35 Ez a hálája, itt van! ez a jutalma, lám!
ó,
nagyszivíi királyom! beh mindég gondolám!»Ki fogja megtorolni méltóan estedet?
Vérrel beundokított fejdelmi testedet?
Sze:qied fényes hatalmát, mely már sötét, hideg?
40 Vitézségét karodnak, mely már szakadt ideg?
»De, aini bosszuállás hatalmunkban vagyon. : Igaz torod megíiljük az idegen fajon;
Mint bíinös a fakó szem, és mind a szőke arc : Vér van köztünk s közöttök, élet-halálra harc!«
45 Így szóla Bulcsu. Erre :felelt agg Torda bölcs :
»Megilleti e nemes ·bú téged vezéri hős!
Mindegyik hun szivéböl szóltál - s azon felyül Etel királyi húgát, Arát, birod nejül.
»De tudja Isten, hogy lesz. Kettős ez a dolog.
so Ha egyfelől tekintem vagy arra gondolok
-ól
mindenkép h~lálos nekünk1 ez a halál:Elromlunk, nemZetestíil, ha a jóslat megáll.«
Itt elhagyá zokogva s nem szólhatott az agg, Rázkódván .ősz szakála, mint ki szörnyen kacag ;
55 Megütközve tékinté mind . a három vezér :
Minő jóslat - kiálták - az, amiről beszél?
))Midőn elhunyt - viszonzá - a jó király, Buda, Öccsével, Atilával történt ilyen csuda :
Egy s,zép kies mezőben verette sátorát,
60 Kisded halom högyé, mint fejdelmi koronát.
&Akkor volt ez, hogy Isten csodás kardját lelé, Mely kezdetben jövendő hatalmát jelelé ; Majd bátyjáról gonosz hírt lehete hallani
-~s a király megindult világ-hódítani.
65 »Övé volt már az éjszak, övé a napkelet, Indúla fegyverével megbirni a delet:
Görög földjére ronta, mélyen nyomult belé, Ott, mondom, egy mezőben tanyáját emelé.
•))Arannyal volt a bársony hímezve gazdagon,
10 • Maga a sátor'' állott vert arany rűdakon,
Gyémántos, foglalóit szorít~ érc-csavar : Nem egykönnyen birá azt feldönteni vihar.
»S im hirtelen - nem ingott se fű, se falevél, Déli álmát, szunyadta minden fuvóka szél,
75 · Eliúladt a hőségben az ég lehellete, A legkisebb pehelyszál békén pihenhete;
»S egyszerre, ím, a sátor, derült, fényes napon, Mint sokszinű buborék eltűnik a habon, -Egyszerre csak ·leroskad Etele sátora,
so Hogy ollyat földi ember nem látott még soha.
»Remegve a hatalm~ nézett az ég felé;
Nagy gazdag, áldozattal Istent engesztelé:
De nem csapott fel a láng merészen, könnyedén, Mint sárkány mászott a füst a föld felűletén.
ss »Egyszersmind Isten akkor sűi.yos igét ada : ,Hogy elvész mind személye országa és hada ; Csupán egy, kit nem ismer, élő fia: pedig, -Az megmarad, s h.atalma ujan emelkedik.'
183
184
1>Most a rettenhetetlen, hallván e jós igét,
90 Döbbenve forditá meg hadrontó seregét,
Győzelme fele-utján megtére ; ám jövet Száguldva ért elébe haz~ról egy követ.
»Örömhirrel köszönt be, (Átila is vidult) : Királyné, Ríka asszony hogy már megszabadult
~s Egy szép fiúval. Ez lőn a megjósolt Csaba, Kit, fiai közül, még nem ismert az apa.
»De többé mégse hallók nevetni Atilát, Hordozva nagy szivében a végzetek nyilát ; Csabára láttuk néha kissé mosolygani.
1oó Azonban ujra indult világhódítani.
1>Háromszor még azontul, hogy e jóslat kele, ítrezte Isten ujját megdöbbent kebele : Egyszer a Lek vizénél, hol ama csoda-nő
,Vissza, Etel!' kiálta, - s nem mert átkelni ő.
ios 1>Másszor, hogy Katalonnak mezején folyt a vér, Hömpölyge gyászos árján ember, ló és szekér
Nyeregből ott magának máglyát emeltetett, Azt híve győzelmében, hogy már legyőzetett.
»Harmadszor, Róma ellen hogy vitte harc-vasát,
110 Tőbül kivágni készült a világ városát : De kardos ősz, csikorgva, fölötte megjelent, S megtérve a kapuktól, Atila vis.5zament.
»Ó, mondom én, halálos nekünk ez a halál!
Ím bételik a jóslat - nagyon, nagyon talál:
11s rtt fekszik a bizonyság -« tovább nem szólhatott, Ősz Torda nagy keserves sírásra fakadott.
Mint nyári lanyha esső, szeméből folyt a .köny
Alápere~e tisztes szakálán, mint a gyöngy;
Hallgatva jó-sokáig a három .fő hun állt,
120 Búsan hol egymást nézve, hol a nyugvó királyt.
Végre szavát emelve Zoárd főkapitán Fölegyenesödék, mint növény a vész után :
»Mit ér a bállat,« ugymond,» vagy dőre lobbanás?
Istené a jövendő, emberé a tanács.
1 2s &A megtorlást bizonnyal ohajtja mindegyünk : De vajh núkép nyomozzuk? és boszút kin vegyünk?
Mert egy-két tolvaj szolga halála itt kevés : Nagyobb dolog van itten, nagy összeesküvés!
&Megvallatám az őrsöt : mind olyan, mint a vak :
1 30 Bejőni vagy kimenni senkit se láttanak ; De bár, teszem, kerülne egy-két gaz cimbora:
Ez-é nagy Átilának méltó boszú-tora? !
»Ez-é a visszatorlás, mit szelleme ohajt?
Mely égi sátorában kiengesztelje majd?
135
ó,
vérnek itt özönnel áradni kellene, Mégsem vón' megtorolva Átila szelleme!»Nem mint bajnok, dicsően, esett el a csatán, Nem nyúgodott le, mint nap, piros vénség µtán, Orozva, böcstelen tőr ejté meg a kjrályt :
140 Méltóan ki torol meg ily méltatlan halált!?
»Talán hogy bűnös a gót, és mind a szőke arc:
De jaj! vesztünkre válna most egy belföldi harc A hun szivét lesujtá rémület és iszony:
Hamar .fejünkre telnék ama jóslat, bizony!
145 »S én nem tudom, ha népünk, hallván az igazat, Hogy így bukott el a hős, ~int véres áldozat . ftn nem tudom, mi lenne. Arúló aki fél:
Mert lám a fű is hajlong, bárhonnan fú a szél.
»Ha .elfogy a nap és hold, vagy a föld méhe reng, so Megbódul a közember, feje mingyárt kereng,
Bujtó temonda támad, zavargás, pártütés:
Mit nem csinálna köztük egy ily villám ütés!
185
186 Királlyá tenni gyorsan távollevő Csabát, Számára én az ország hatalmát fölveszem, Megtisztelvén sebekkel dicső nagy Etelét.«
:Mindnyájan ott helyeslék amit Zoárd beszélt,
NEGYEDIK ENEK.
Atila terítőn.
Immár az áldott szép nap feltűnt, a szín-adó, Világot ékesítő, sötétség oszlató,
Búbánat üldözője, ,halandók öröme, Sziv-lélek bátorító, az égre feljöve.
s De a hunok szemében fénye halotti gyász, A szép kies világot borítja sárga máz, Mint napfogyatkozáskor, idétlen félhomály;
Búsan szédelgenek, mint pásztor nélküli nyáj.
Qyűl a királyi lakhoz tengernyi népözön,
10 Aradva minden utcán, térhelyen és közön;
Elképedt arccal egymást alig hogy ismerik ; Csend vagyon: a közös jajt emlitni sem merik.
Egyszerre most Zoárd a kaput felnyittatá, Fekünni a királyt benn sok ember láthatá,
is Láttára tompa jajszó, nyögés keletközött, '.fovább-tovább morogván a tenger nép között.
Z oárd pedig siratja Etelét hangosan, Mint egy sívó oroszlán, üvölt magánosan ; Karddal megvérzi arcát, elmetszi fürtjeit;
20 »Ó, én uram, királyom, miért fekszel te itt?
»Avagy miért nem inkább sebekkel a csatán", Mint illik a vitézhez erős harcok után? 1 Miért hogy csöndes éjjel szakadt meg vér-ered?
Egy karcolás sem érte vitézi kebeled?
187