Pankának, szeretettel ... és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Bizony, bizony, furcsa mesekezdet, elismerem, de mit tudok csinálni, ha egyszer ez a mese ott kezdődik, ahol az előzőnek vége volt? Mert, tudjátok, az előző mesében mindenki megtalálta a maga számítását. A szegénylegényből királyfi lett, a királylány nyalka, deli legény férjet kapott, az öreg király pedig nyugodtan visszavonulhatott, mert tudta: jó kezekben hagyja az országot, s örült, hogy nyugdíjas éveit hobbijának, az üvegcímke-gyűjtésnek szentelheti. Egyszóval mindenki boldog volt és elégedett.
Mindenki? Na, ez persze nem igaz. Természetesen elégedetlen és boldogtalan volt a boszorkány és a mese többi pórul járt gonosz alakja. Ez már csak így szokott lenni, sőt ez így a rendjén való. Csak az a baj, hogy még rajtuk kívül is volt valaki, aki ha nem is volt boldogtalan, vagy elégedetlen, de joggal volt egy kicsit (na azért nem nagyon) mérges, ugyanis mindenki (de tényleg mindenki!) megfeledkezett róla. Hogy ki ő? Hát a Hamubasült Pogácsa!
Ugye, most már emlékszünk rá? Ő volt a szegénylegény útravalója, de a szegénylegény (teljesen érthető módon) végül mégsem ette meg, hiszen annyi, de annyi más dolga volt. Majd mikor királyfi lett, rengeteg új teendője támadt, valljuk be, fontosabb dolgok, mint Hamubasült Pogácsa sorsa.
Egy szó mint száz, szegény Hamubasült Pogácsa meseszereplőhöz méltatlan sorsot kapott az eddigi mesékben.
Kedves Hamubasült Pogácsa! Ne keseredj el! Ez itt a te meséd, ennek a mesének főhőse te vagy, s mint minden mesében, ebben is a végére minden jóra fordul. Te pedig, kedves olvasóm, ne tedd le a mesekönyvet, hidd el, a Hamubasült Pogácsáról szóló mese épp olyan jó mese, mint ami a szegénylegényről szól.
Most aztán már tényleg kezdődjön a mese! A palotában épp tartott a világraszóló lakodalom. Ott volt a királyság apraja-nagyja. Mindeközben a palota egyik félreeső szobájában csak úgy ledobálva hevertek a királyfi régi ruhái, vándorbotja és természetesen Hamubasült Pogácsa.
- Na, rólam szépen megfeledkeztek! - gondolta magában. - Addig-addig nem evett meg ez a szegénylegény, hogy teljesen megkeményedtem. Ilyen egy szerencsét, mint ennek a szegénylegénynek volt! - gondolkodott tovább. - Nahát, nahát! - morfondírozott. - Én is elindulok szerencsét próbálni, még mielőtt megpenészednék! - jutott végül elhatározásra, ami bölcs dolog volt a részéről, mert pogácsának rosszabb sorsa nem is lehet a megkeményedésnél. Így hát elindult szerencsét próbálni.
Gurult, gurult a Hamubasült Pogácsa, egész addig, míg egy nagy sötét erdőhöz nem ért. Ez az erdő olyan sötét volt, hogy Hamubasült Pogácsa először nem is merte folytatni az útját, de aztán remek ötlete támadt:
Majd dúdolgatok magamban, és akkor a bátorságom is hamarosan visszatér. - És úgy is tett.
Nekikezdett egy ősi pogácsabátorító nótának:
„Hej pogácsa, pogácsa!
Te vagy szerencséd kovácsa!”
Ezt énekelte Hamubasült Pogácsa, s közben bátran nekivágott az erdőnek. Gurult, gurult, énekelt, énekelt, mikor egyszer csak a feje fölül megszólította egy madár:
- Engem keresel, idegen?
Hamubasült Pogácsa maga fölé nézett, s meglátta a furcsa madarat.
- Üdvözöllek, kedves madár! Nevem Hamubasült Pogácsa, s csak azt dúdolgattam, hogy én vagyok a saját szerencsém kovácsa.
- Hát akkor innen a félreértés - szólt a madár. - Kalapácscsőrű Harkály vagyok, a Meseerdő kovácsa. Segíthetek valamiben? Mi járatban vagy errefelé, Meseerdő közepén?
- Szerencsét próbálok, kalandot keresek - válaszolt Hamubasült Pogácsa.
- Hát kalandot itt bőven találsz, kérdés, hogy szerencséd lesz-e?
- Szerencsémre gondod ne legyen, csak azt mondd meg, a kalandot merre találom, ugyanis ott van az én helyem!
- Jól feleltél, Hamubasült Pogácsa, ott majd megmondják, mi lesz a feladatod.
S úgy is lett. A kovácsmadár egy szempillantás múlva a Tündérhivatal előtt tette le Hamubasült Pogácsát, majd így szólt:
- Ne haragudj, kedves Pogácsa barátom, de most már magadra kell, hogy hagyjalak, ugyanis rengeteg dolgom van ma még, több táltosparipa is bejelentkezett patkolásra.
- Menj csak, kedves Harkály ha dolgod van, így is rengeteget köszönhetek neked. Viszontlátásra, kovács uram!
- Viszlát, Pogácsa, viszlát! - mondta a mesebeli kovács, majd elrepült, de olyan gyorsan ám, ahogy csak a mesékben lehetséges.
Hamubasült Pogácsa belépett a Tündérhivatal ajtaján.
- Hová, hová ilyen sietősen, barátocskám? - szólította meg a Tündérhivatal portása.
- Szép jó napot, szép jó napot portás uram! Én vagyok a Hamubasült Pogácsa, szerencsét próbálok, kalandot keresek. Meseerdő kovácsa hozott ide, hogy a tündérek döntsenek sorsomról.
- Kedves Hamubasült Pogácsa, szívesen szólnék én a Pogácsák és Más Péksütemények Sorsáért Felelős Tündérnek, csak tudod, a tündérek épp gyűlést tartanak egy nagyon fontos probléma miatt.
- Mondja el, kedves portás uram, mi az a probléma, hátha tudok segíteni.
- Elmondom én szívesen: az a baj, hogy a Vadász elment a palotába a lakodalomra. Na már most Piroska nemsokára indul a Nagymamához, és ha megeszi őket a Farkas, akkor ki fogja őket kiszabadítani?
- Ha csak ez a baj, egy percet se aggódj, ezen könnyen segíthetünk. Már kész is van egy remek tervem. Vezess a tündérek elé, hadd mondjam el nekik!
Így hát a portás bevezette barátunkat a tündérek konferenciatermébe. Ott a tündéreknek hősünk előadta a tervét, mely a következő volt: Piroska kivételesen kalács helyett őt vigye a kosárkában, s ha jön a Farkas, akkor Piroska kínálja meg Hamubasült Pogácsával. Ha a Farkas beleharap, akkor biztos, hogy beletörik az összes foga, s mire azok újra kinőnek, addigra a Vadász is visszaér a mulatozásból. A tündérek megvitatták a tervet. Szó szót követett, de mivel jobb terve senkinek nem akadt, végül is elfogadták Pogácsa tervét.
Kedves olvasó! Ugorjunk egy picit a történetben! Újra itt vagyunk a tündérek konferenciatermében, miután minden kalandor barátunk terve szerint sikerült. Hallgassuk csak meg beszélgetésüket:
- Kedves Hamubasült Pogácsa! Nagy szolgálatunkra voltál, s most jutalmat érdemelsz. Kívánj bármit, és mi teljesítjük - mondta a Főtündér.
- Magasságos Főtündér! Nem kívánok egyebet, csak annyit, hogy mutassátok meg, merre menjek tovább, merre van az én helyem Nagy Mesevilágban.
- Hát ebben a kérdésben a Pogácsák és Más Péksütemények Sorsáért Felelős Tündért kell megkérdezni - szólt a Főtündér.
- Igen, ez az én asztalom - mondta a Pogácsák és Más Péksütemények Sorsáért Felelős Tündér -, azt hiszem, új barátunknak Maradékországban van a helye, hiszen jogi állapotát tekintve, leginkább ételmaradék.
- Kedves barátom - szólt a Főtündér -, hallottad tündér kollégámat. Mondd! Szeretnél Maradékország lakója lenni?
- Nagyságos tündérek! Ha ti úgy gondoljátok, hogy ott a helyem, akkor ott is van - mondta Hamubasült Pogácsa, majd a konferenciaterem közepébe állt. A tündérek köré sereglettek, felemelték varázspálcájúkat, azt mondták, hogy csiribú, csiribá, és Hamubasült Pogácsa a következő pillanatban Omlett király palotájában találta magát.
Mint bizonyára kitaláltad, Omlett király Maradékország uralkodója volt. De vajon azt tudod-e,
hogy milyen ország Maradékország? Ha nem tudod, hát azért nem tudod, mert Maradékországról eddig nem nagyon szóltak a mesék. Hogy miért nem? Mert Maradékországban eddig semmi izgalmas dolog nem történt. Itt élték békés, nyugodt életüket az ételmaradékok. Bizony, kedves olvasó, te, aki otthagytad a tányér szélén a főzelékből a sárgarépát, nem is gondolkodtál eddig azon, hogy ezeknek az ételmaradékoknak később mi lett a sorsuk. Pedig a válasz egyszerű: a maradékok kisebb-nagyobb kitérők után, épp úgy mint hősünk, Maradékország lakói lettek.
De térjünk vissza mesénkhez! Omlett király palotájában nagy volt a sürgésforgás, ugyanis Maradékország hadüzenetet kapott a Nagy Mesebeli Konyhamalactól. A hadüzenet így szólt:
HADÜZENET
Én vagyok a Konyhalamalacc, Jobb teszed, ha otthon maracc!
Nemsokára Omlett, Országodból rom lesz, Mind egy szálig megeszem, Úgy vigyázz, hogy megteszem?
Ui.: Tudom, hogy nem tökéletes a vers! majd az lesz, ha végeztem veletek, mert akkor így fog szólni:
Hahó, hahó Omlett!
Országodból rom lett!
Az az igazság, hogy Maradékországban nagy pánikot keltett ez a hadüzenet, hiszen ezek a maradékok nagyon békés természetűek, ugyanis (mint már említettem) országukban mindeddig semmi rémisztő vagy izgalmas dolog nem történt.
Szóval egy nagy sürgő-forgó, pánikba esett maradéktömeg lepte el a palotát, egymás szavába vágtak, senki sem értette a másikat. Hamubasült Pogácsának nem tetszett a szeme elé táruló látvány.
- Csend legyen már! - kiáltotta el magát, és a maradékok el is csendesedtek.
- Nicsak, nicsak. Ki vagy te? - kérdezte Omlett király.
- Uram, királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom, Hamubasült Pogácsa vagyok.
- Ne haragudj a furcsa fogadtatásért, de nagy bajba jutott az én országom.
- Uram, király, mondd el, mi a baj, majd csak megoldjuk valahogy.
Omlett király el is mondta részletesen Hamubasült Pogácsának, mi az ő szívének bánata.
- Ha csak ez a baj, akkor semmi pánik+ Ezen könnyen segíthetünk - mondta hősünk.
- Na, de hogyan? - kérdezte a király.
- Mi sem egyszerűbb. Kihirdeted országszerte, hogy lányod kezét, satöbbi, annak ajánlod, aki legyőzi a Nagy Mesebeli Konyhamalacot. Meglásd, tódulni fognak a jelentkezők.
- Ragyogó ötlet, nagyon szépen köszönöm.
Így hát kihirdetésre került, hogy Omlett király királyságának jutányos részét, s kölcsönös szimpátia esetén, három lánya közül egyiket annak adja, aki legyőzi a Nagy Mesebeli Konyhamalacot. Nem sokkal később három maradék-vitéz vágott neki a feladatnak: Spenót lovag, Sóska lovag és természetesen Hamubasült Pogácsa. Mentek, mendegéltek, s közben arról beszélgettek, hogy mit fognak csinálni, ha megtalálják az ellenséget.
- Ezt meg ezt fogom neki mondani, és így meg így fogok vele csinálni - mondta a két lovag, míg régi barátunk nem szólt egy szót sem, hanem csak mosolygott magában társai hősködésén. Addig-addig mentek, míg egy tisztáson meg nem látták magát a rémisztő Nagy Mesebeli Konyhamalacot.
Spenótnak és Sóskának egyből inába szaladt a bátorsága, lábaik dideregtek, fogaik vacogtak.
- Jaj, le fog minket győzni, jaj, meg fog minket enni! - sipítozták.
- Dehogy fog minket legyőzni! Hallgassatok ide, van egy remek tervem! - mondta Hamubasült Pogácsa.
- Halljuk, halljuk, reméljük jó a terved! - szólt Spenót és Sóska.
- Tervem alapja az a különleges tulajdonságotok, hogy úgy hasonlítotok egymásra, mint egyik tojás a másikra, ha nem haragszotok. - Spenót és Sóska persze nem haragudtak, hiszen Omlett király két idősebb lánya: Tükörtojás királykisasszony és Főttojás királykisasszony jutott az eszükbe, akikbe már régóta szerelmesek voltak.
- Azt fogjuk csinálni - folytatta Hamubasült Pogácsa -, hogy átmentek a tisztás két átellenes végébe, s ha már ott vagytok, akkor Sóska, kilépsz az erdőből, s elkiáltod magad: Itt vagyok, ragyogok, kapj el, ha tudsz!, azután visszalépsz egy fa mögé. Persze a Nagy Mesebeli Konyhamalac elkezd majd feléd rohanni, és amikor már majdnem odaér az erdőhöz, akkor a másik oldalon te lépsz elő, Spenót, és te kiabálod ugyanazt, s addig csináljátok mindezt, míg a Nagy Mesebeli Konyhamalac holtfáradtan össze nem esik, akkor majd előjövök az erdőből, és jól megkötözzük.
- Remek terv - mondták a lovagok, s úgy tettek, ahogy Hamubasült Pogácsa meghagyta.
Miután sikerült a fondorlatos csel, hátukra kapták foglyukat, s hazacipel
ték Omlett király palotájába. Először Briós udvari bolond vette észre a három hőst, és a következő versikével köszöntötte őket:
Hamubasült Pogácsa, Sóska, Spenót győztek, micsoda malac!
Ki a foglyuk? Ki a foglyuk? A Nagy Mesebeli Konyhamalac!
Omlett király roppant boldog volt, hősökhöz illően fogadta a három vitézt:
- Barátaim, örülök, hogy visszajöttetek! Hős Spenót lovag! Fogd Tükörtojás lányom kezét, tudom, régóta szeretitek egymást, s te Sóska barátom, tudom, ti is így vagytok Főttojás lányommal, legyetek ti is egymáséi! - mondta az öreg Omlett király, és így folytatta:
- Kedves Hamubasült Pogácsa, nézd legkisebb lányomat, s te kislányom, Rántotta, nézd hős Pogácsa urat, ha mindketten úgy gondoljátok, ma három esküvőt tarthatunk egyszerre.
- Uram, királyom! Életem, halálom kezedbe ajánlom: én lennék a legboldogabb pogácsa az egész Nagy Mesevilágban, ha legkisebb lányod, a szépséges Rántotta királykisasszony hozzám jönne feleségül - mondta Hamubasült Pogácsa, hiszen első pillantásra beleszeretett Omlett király gyönyörűséges lányába.
- Én is nagyon örülnék neki - mondta Rántotta, miközben egy kicsit elpirult.
Omlett király azonnal papot hivatott, majd az esküvő után a királyság összes zenészének közreműködésével hetedhét országra szóló lakodalom kezdődött. A meséknek itt szokott vége lenni, de én még azt is elmesélem nektek, hogy Hamubasült Pogácsa (bocsássuk meg neki) a lagziban egy kicsit több mesebort ivott a kelleténél, s ennek köszönhetően a következő nótát adta elő az asztal közepén, a násznép nagy gyönyörűségére:
Hej, pogácsa, pogácsa!
Te vagy a szerencséd kovácsa.
Hej pogácsa, pogácsa!
Öreganyád térde kalácsa!
- Csak ne bántsuk a kalácsokat! - mondta Briós kacsintva.
- Elnézést kérek - felelt Hamubasült Pogácsa, majd megcsókolta Hamubasült Pogácsánét, és boldogan éltek, míg meg nem haltak...
Grecsó Krisztián