A megyében a honismeret/helytörténet két ikonikus személyisége Gubicza Ferenc és Wöl-ler István. Mindketten az éveik száma szerinti jubileumukat ünnepelték, az előbbi a nyolc-vanadikat, az utóbbi a kilencvenediket. Ők is azok közé tartoznak, akiket a jeles évfor-dulójukon a megyei egyesület vezetése és tagjai, barátaik nem csak közös összejövetelen szóban, számos fi gyelmességgel, hanem az életművüket bemutató kötettel is elismerik a munkásságukat. Az ilyen, nagy megtiszteltetéssel járó jubileumi köszöntés egy évtizeddel ezelőtt, még Bándi László elnöksége alatt kezdődött, és folytatódik napjainkban is Már-kusné Vörös Hajnalka elnök szakmai vezetésével.
Gubicza Ferenc agrármérnöki végzettséggel a kezdeti években több mezőgazdasággal kapcsolatos munkahelyen dolgozott, s 1978-tól 32 éven át volt a Balatonfüred–Csopak Tája Szövetkezet elnök-igazgatója. Több, a szövetkezethez tartozó térségbeli település mező-gazdálkodását irányította, s e tisztségében is meghatározó volt számára a földet művelők iránti tisztelet, és megőrizte azokat a hagyományokat, amelyeket gyermekként még ő is megtapasztalt, átélt a bakonyi szülőfalujában. A helyi múlt, a történelmi események, a fal-vak lakói emlékezetében megőrződött neves emberek életútja éppúgy érdekelték, mint a gazdálkodás régi eszközei, művelési formái, és azok a szokások, amelyek évszázadok alatt alakultak ki és határozták meg az emberek hétköznapjait és ünnepeit.
A helytörténettel egykori gimnáziumi történelemta-nára, a veszprémi vár és a város múltját kutató Hung-ler József révén került kapcsolatba. Ugyanis a tanár úr többévi kutatásai alapján megírta a város török kori történetét, de a kézirata megjelentetéséhez nem talált kiadót. Amikor Gubicza Ferenc értesült a megjelentetés nehézségeiről, készséggel vállalta, hogy nagy példány-számban kiadja. Ez az általa 1986-ban megjelentetett kötet volt az első, amellyel elindult egy olyan település-történeti könyvsorozat, amely akkor még példa nélküli volt az országban. Munkahelye, a szövetkezet pénzügyi támogatásával 2010-ig Balatonfüred és tizenegy község monográfi ája jelent meg úgy, hogy e települések minden családja térítésmentesen kapott egy-egy könyvpéldányt.
Ez azt is jelentette, hogy e nagy terjedelmű könyvek ál-tal Füred és a községek régi, őshonos családjai „vissza-kapták” a településük múltját, a „beköltözöttek” pedig megismerhették a lakó- és a munkahelyük évezredes
történetét. (Ez többnyire ezer kötetpéldányt jelentett egy-egy település számára.)
A településmonográfi ák többségét Veress D. Csaba írta, másokat muzeológusok, levél-tárosok közreműködésével. A kötetbemutatók (amelyeken mindig részt vettek a szerzők, a települések vezetői, s nagy számban a lakosok), azt is eredményezték, hogy szélesebb körűvé vált a helytörténeti (főképpen a régi életmódot megjelenítő) tárgyak gyűjtése, és ezeket később a közösségi terekben kisebb-nagyobb bemutatókon, falumúzeumi gyűjte-ményekben lehetett látni.
Gubicza Ferenc
Gubicza Ferenc mecénási munkája az évek során a Bakony és a Balaton-felvidék más kistérségeire is kiterjedt. 1994-ben tagja, majd elnöke lett Keszthelyen az egyetem Georgi-kon Közalapítványa kuratóriumának, s e felsőoktatási intézmény jubileumára (az elődin-tézmény alapítása 200. évfordulója alkalmából, 1996-ban) kétkötetes inelődin-tézménytörténeti mű, és tudós egyetemi tanárok életrajzi könyvei megjelenését segítette. Ugyancsak köz-reműködött ugyanebben az évben két bakonyi község, Lókút és Olaszfalu monográfi ája kiadásában
1996-ban, az eddigi monográfi ák sikere alapján, kezdeményezte a Balatonfüred Városért Közalapítvány létrehozását (amelynek elnöke volt 2000-től 2012-ig). Ennek fő célja a város történetét, a helyi szőlő- és borkultúrát, egykori egyesületeit, iskoláit és neves személyisé-geit (fürdőorvosokat, pedagógusokat, más szakmai és közéleti embereket stb.) bemutató könyvek megjelentetése. (E sorozat ma is folytatódik, s a kötetek száma a századikhoz kö-zeledik.)
Tagja a veszprémi és a füredi helytörténeti egyesületnek, tiszteletbeli társelnöke az egy-kori középiskolája, a Veszprémi Lovassy és volt Piarista Gimnázium Öregdiákjai Baráti Körének. Alapító elnök-nagymestere a szintén általa létrehozott Balatonvin Borlovagrend-nek. A borkultúra terén végzett munkájáért a Magyarországi Borlovagrendek Országos Szövetsége Életmű Díjjal tüntette ki. De számosan mások is elismerték a sokoldalú tevé-kenységét: a Honismereti Szövetségtől Honismereti Munkáért Emlékérmet és Honismereti Emléklapot, a megyei önkormányzattól Pro Comitatu díjat, a keszthelyi egyetemtől, Bala-tonfüred önkormányzatától és Lókút községtől díszpolgári címet kapott.
A jubileuma alkalmából Balatonfüreden az önkormányzat hivatalában, Veszprémben a megyei könyvtárban köszöntötték, s ez utóbbin adták át számára az ő tiszteletére készült kötetet: Hivatás és hűség. Köszöntések Gubicza Ferenc tiszteletére a 80. születésnapján. Ebbe olyan jeles megyei helytörténet-kutatók írtak köszöntőt vagy tanulmányt, mint Márkusné Vörös Hajnalka, Molnár Judit, Gubicza Ilona, Albrecht Sándor, Bándi László, Csiszár
Mik-lós, Földesi Ferenc, Kovács Győző Gyula, Sebő József, Somfai Balázs és mások.
Wöller István neve szinte fogalommá vált a malmászat történetét kutatók körében. S bizonyára ő az ipartörténet-kutatók közül azon kevesek egyi-ke, aki a hivatalos munkája mellett (a veszprémi malomnál a karbantartók csoportvezetője volt, akinek mint jó szakem-bernek nap mint nap szerszámok voltak a kezében) hármas feladatot látott el az egykori malmok és a molnárok életútja történetének a megörökítésében: kutatott a levéltárakban és a könyvtárakban, begyűjtötte és fényképezte a tárgyi emlékeket, tanulmányokban és könyvekben írta meg e munkája eredmé-nyeit. Az ország malmászattörténeti szakirodalmában az ő neve mellett található a legtöbb publikáció. Főképpen a Veszp-rém megyei, valamint az egykori zalai részek patakjai mentén működöttek műszaki és termelési adatait, elbeszélt történeteit, családi irathagyatékokat, s nem kevésbé: az elhagyott, romba dőlt malmok berendezései alkatrészeit is gyűjtötte, Wartburg-jával szállítva mentette meg ezeket az enyészettől. (Műszaki végzettsége, a megmentésük iránti elhivatottsága révén néhány gépet úgy helyrehozott, hogy azok működőképesek lettek, s a látogatók számára, ha éppen fel akarta idézni a régi malmok világát, ott duruzsoltak a veszprémi udvarukban.)
Wöller István
Wöller István életéből több mint hat évtized tellett el az egykori malmok bűvöletében.
Szinte megszállott volt: a hétvégék, az ünnepnapok is a malmok és az egykori molnárok történetei kutatásáról, s a terepi gyűjtőmunkáról szóltak. Ezekben következetesen kitar-tott. Amikor az időjárás nem engedte útnak, vagy esténként is, leült az írógépe elé, és szak-szerű, jól adatolt tanulmányokban, könyvekben írta meg, milyen volt az élet a patakokra épített egykori malmokban. Ezek nélkül sokkal kevesebbet tudnánk arról, hogy az akkori falvak élete hogyan és mennyire kapcsolódott a vízimalmok világához. (S vegyük hozzá:
sok esetben a betyárok védelméhez is, amikor a téli förgeteges időkben ide húzódtak be néhány napra.)
Élete legszebb időszaka az volt, amikor évtizednél is több időre megbízták az örvényesi vízimalom gondnokságával, amely egyben idegenforgalmi feladatokkal is járt: magyar és német nyelven ismertette meg a látogatókkal egy letűnt életforma világát. Mesélőkedve le-gendás volt az ide látogatók körében, sok külföldi autóbusz vendégeit az őt újra látni-halla-ni akarás öröme vezette vissza e kis malomhoz, amelyet őrlés közben is meg lehetett nézlátni-halla-ni.
(A Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtár-sorozatban mindkét nyelven megjelent a malom történetét bemutató írása.)
A begyűjtött dokumentumanyagai és tárgyi eszközei nem csak a maga kutatásai számá-ra biztosítottak forrást. Kötegnyi iszámá-ratot adott a megyei levéltárnak és más kutatóhelyeknek, s nem csak berendezési eszközökkel, tárgyakkal, hanem szakmai tanácsaival is segítette azokat, akik felújítottak egy-egy régi malomépületet, de főképpen azokat, amelyek bemu-tató malmok lettek, mint például a csopaki is.
Több ezer fényképfelvétel is az ő munkájának az eredménye. Ezek főképpen a malmok-hoz és Veszprém városképéhez kapcsolódnak, és külön részként tarthatók számon a port-réfotói. Valamennyi olyan kordokumentum, amely ma már nem lenne elkészíthető. Több nem általa írott könyvet, tanulmányt az ő fényképei illusztrálnak.
A számos tanulmánya és könyve közül néhánynak a címe: Vízimalmok a Tapolcán Pá-pától Marcaltőig, Balatonfüredi malmok, Egykori vízimalmok Veszprém megyében, Örvé-nyes – Csopak. De meg kell említeni még két, más témájú könyvét: az egyik szülőfaluja, Gétye monográfi ája, a másik a hadinaplója: Tizenöt évesen Németországban. Értékőrző és továbbadó munkájához tartoznak a szakmai előadásai is, amelyeket mindig örömmel vég-zett – mindig népes hallgatóság előtt.
Wöller István tagja volt a veszprémi üzemtörténeti klubnak, Veszprémben az MTA Ipartörténeti Munkabizottságának, s jelenleg is tagja a megyei honismereti egyesületnek.
A számos szakmai és közéleti kitüntetése között ott van a Honismereti Szövetség és a megyei egyesület elismerése, valamint Veszprém város díjai is. Szülőfaluja képviselő-testü-lete díszpolgári címmel tüntette ki.
A megyei könyvtárban megtartott, őt köszöntő ünnepségen ott volt a szülőfaluja, Gétye küldöttsége, és Talabér Lászlóné polgármesterasszony köszönte meg a faluért végzett áldo-zatos munkáját. Köszöntötte még Veszprém alpolgármestere, valamint Márkusné Vörös Hajnalka, a megyei egyesület elnöke, és a jubileuma alkalmára készített A tiszteletbeli mol-nár – Köszöntők Wöller István 90. születésnapjára című kötetben szereplő több szerző is.
A Gubicza Ferenc-kötetnél említettek mellett Talabér Lászlóné, Ács Anna, Édes Gyuláné, Hudi József, Gy. Lovassy Klára, Rainer Pál, Szabóné Vörös Györgyi, és mindkettőjüknél e sorok írója is.
A megyei egyesület 2020-ban – széles körű összefogással –, ismét helytörténet-kutatókat köszönt majd a jubileumuk alkalmából.
Tölgyesi József
In memoriam
„Szigetvár lelkiismerete”, Pálfy Cézár Alajos emlékezete
1927. augusztus 13-án Szigetváron született. Már keresztneve megválasztása is különleges volt: nehezen, császármetszéssel jött a világra, ezért a kor szokása szerint a Cézár nevet kapta. Másik nevét a szülést levezető Rosenberg Alajos kórházigazgatótól örökölte, aki az-tán minden születésnapján meg is jutalmazta egy kis zsebpénzzel. Az egyházi anyaköny-vezéskor édesapja után a Károly nevet adták neki, így a legtöbben Karcsinak szólították a családban és a városban is.
A helytörténettel való foglalkozása már 6–8 éves korában kezdődött: Salamon Béla pati-kus, a Zrínyi Miklós Múzeum Egyesület vezetője mellé szegődve gyűjtötte a régi ágyúgo-lyókat, használati tárgyakat. Polgári iskolai tanulmányai felkeltették benne a művészetek iránti érdeklődést is, még a szobrászkodással is megpróbálkozott. Különböző beosztások-ban 1952-től 1989-ig, nyugdíjba vonulásáig a Szigetvári Konzervgyárbeosztások-ban dolgozott, mi-közben önműveléssel állandóan gyarapította tudását, s folyamatosan végzett honismereti tevékenységet.
Nem véletlen, hogy a fényképezés és annak tech-nikai kivitelezése volt a legnagyobb szenvedélye. Azt tartotta, hogy a jelen és az utókor számára minden értéket meg kell örökíteni. A konzervgyárban fo-tószakkört vezetett és szakreferensként segítette a járásban működő szakkörök munkáját. A városban történt eseményeket, építészeti emlékeket több évti-zeden át fényképezte. A fotóiból készült diasorozatok TIT-előadásokon és a várban működő múzeumiskola foglalkozásain kerültek felhasználásra. Az 1960–1970-es években a Zselicben végzett kutatásoknak aktív részesévé vált. A Patapoklosiban helyreállított népi műemlék parasztházban Zselici tájak, zselici em-berek című állandó kiállítása ma is látható. Amikor Makovecz Imre megtekintette a házat, a következő szavakkal fordult Pálfy Cézárhoz: „Világhírű ember vagy, már életedben van emlékszobád.” Önzetlenül segítette Kováts Valéria régész-muzeológus mun-káját is. Amikor a 2010-es években megkezdődtek a Szulejmán szultán sírhelyét feltáró ásatások, a régészek az általa, az 1960-as években az akkori ásatásokról készített felvételekre (is) támaszkodhattak. 1996-ban Lantos Miklóssal és Pinczehelyi Józseff el volt közös kiállítása. 2001 októberében Csíkszentdomokoson, 2001 decemberében pedig Drávafokon nyílt önálló tárlata. Utolsó kiállítását 2017. szeptember 8-án nyitották meg a Szigetvári Vigadó Kulturális Központban.
Pálfy Cézár alapító tagja volt az 1959-ben Molnár Imre gimnáziumi tanár által létreho-zott Szigetvári Várbaráti Körnek. A várostrom és a Zrínyi család története levéltári kutatá-sainak is cselekvő részese volt. Odafi gyelt mindenre, ami a történelmi múlttal kapcsolatos.
Pálfy Cézár Alajos
Így került kapcsolatba a Franciaországban élő Konrád Ignác festőművésszel, illetve annak leányával, Hildával. Konrád Ignác rengeteg Zrínyihez és a szigetvári vár ostromához kap-csolódó képet is festett. Pálfy Cézár lassanként a magyarországi hagyaték gondozójává, Konrád Hilda „nagykövetévé” vált. 1991-ben a vár dzsámijában dr. Andrásfalvy Bertalan miniszterként nyitotta meg azt a kiállítást, amelyen Konrád Ignác Zrínyi-sorozatának 28 eredeti képe és tanára, Muszély Ágoston (egykori szigetvári polgári iskolai tanár) képei ke-rültek bemutatásra. 2001-ben a Szigetvári Vigadóban életműkiállítást rendezett. A művész szülőfalujában 2005-ben szülőházán emléktábla került elhelyezésre, a házban emlékszobát rendezett be Pálfy Cézár irányításával a község, a helyi általános iskola pedig felvette Kon-rád Ignác nevét. A Duna Televízió két fi lmet is készített: A lovak festője és a Szigeti vesze-delem címmel Konrád Ignác képeiről, a fi lmeken szakértőként szerepelt Pálfy Cézár neve.
Szenvedélyes bélyeggyűjtő volt, s Szigetvárról készült szinte teljes képeslapgyűjteményt tudhatott magáénak. Munkájáról számtalan publikáció jelent meg, s ő maga is rendsze-resen írt a Szigetvári Polgár című helyi lapba. Nem véletlenül mondta róla Kovács Sándor Iván professzor: „Ő Szigetvár lelkiismerete.” A Magyar Irodalomtörténeti Társaság 2006-ban Toldy-díjjal tüntette ki, 2013-2006-ban pedig Szigetvár díszpolgára lett.
Érdeklődését a város és a köz ügyei iránt idős korában is megőrizte. Hősiesen küzdött súlyos betegségével, miközben szerető család vette körül: felesége, két gyermeke, négy uno-kája és még egy dédunoka is. 92 éves korában hunyt el, szeretett városának lakói 2019.
december 18-án a Szent Rókus-plébániatemplomban gyászmise keretében köszöntek el a kiváló helytörténésztől.
Pálfy Cézár Alajos hazaszeretete és lokálpatriotizmusa egész életének része volt. Sziget-vár iránti szeretete konkrét cselekvések sokaságában öltött testet. Városunk történelmének egyik legjobb ismerője volt, tárgyi-szellemi hagyatéka a várostörténet fontos részét képezi.
Kolics Pál