Emese állattá vált. Ezt tök komolyan mondom. Nyilván naphosszat ültek otthon a disznóval, aki már jól magához disznósította, és csak zabáltak, zabáltak.
Elfogyott a karaj, picim? Nem baj, itt a szalontüdõ! Ja, hogy már azt is föletted?
Ott a dagadó, a sonka, a jó házi szalonna! Édeském, hát azt is elcsipegetted? Félre van rakva egy kis pacal, rossz idõkre. Szóval így beszélgettek. Szerintem sör he-lyett friss, habos zsírt ittak, azért tudtak így elhájasodni három hónap alatt. Nõt-tek bele abba a buzi nagy lakásba, mint az amõbák. Állat lett az Emese, komo-lyan mondom. Mintha nálam nem kapott volna enni. Mindig tele volt a hûtõ, mert én etettem, mert én eltartom ám, akit szeretek, aki páromnak választok.
Eltartom az én kis családomat. De ez neki nem volt elég. A dagadó kellett neki, a napi bifsztek! Rendelték a pizzát, a magyarosat, mintha a fáról szüretelnék a pénzt. Pedig én sem kerestem keveset. Igaz, sokat dolgoztam, sokat dolgozom ma is. Mint egy proletár, reggel felkeltem, melóztam érte, kimentem délután a Tesco-ba, este meg vártam, jöjjön. Nem értettem soha, miért nem bírta a Tesco-t. Nekem fontos a gazdaságosság. Mert nem vagyok totál idióta, nem bírom, ha átbasznak. Emese szerint a napi benzinköltség több volt, mint amit megspóroltam. De hát a benzint a cég fizette! Ezt persze nem mondtam neki.
Mindegy, a másik állattal biztosan nem spórolgattak. De annak könnyû volt. Az viszont ordas tévedés, hogy a gyereket a pénz miatt nem akartam.
2.
Épp kinn voltunk a Tesco-ban. Nehéz nap állt mögöttem. Az új sörbõl akar-tam venni párat, az akciósból, de nem volt. Nagyon dühít, hogy amikor
behoz-* Az alábbi szöveg bevezetõként hangzott el az elõadás elõtt.
Észre kellett ám vennem, hogy a környezetem és az én humorom nem kompatíbilis. Amin én nevetek, azon sajnos senki más. Gyerekkorom óta a világ legviccesebb dolgának a Gálvölgyi-showban elhangzott német popdal paródiát tartom, melynek refrénje ennyi: danke, danke hózentróger, danke, danke perna-hajder. Második helyen pedig a hahota áll, és abban is egy rajz. Két egyforma fejet látunk, az egyiken hatalmas, kucsmaszerû haj, aláírva: téli szõrzet. A másik fejen ugyanez szakállá fordítva, és az aláírás: nyári szõrzet. Azt hiszem, mindenkinek világos már, mirõl is beszélek.
A nagybátyám, mikor megjegyeztem, humoránál van, azt felelte, ez kész szerencse, mert ha az enyém-nél lenne, nagy baj kerekedne. Szerinte a családban egy nõnek van humora, a nyolcvanéves nagyanyám-nak, igaz, az is elég sajátos. Két hete például tetováltatta a szemöldökét. Igaza lehet így, humorügyben, mert például múltkor, egy viccem után valaki megkért, hogy inkább próbáljak meg úgy beszélni, hogy közben nem nyitom ki a számat. Hát, mindenesetre: igyekszem.
36 KARAFIÁTH ORSOLYA
zák a jót, olcsón adják, aztán mikor rászokunk, felmegy az ára az égig, ha lehet kapni egyáltalán. Nagyon fontos az a sör, próbált visszahúzni, mikor mindezt az egyik üzletvezetõvel is közöltem. Persze, hogy fontos. Megszerettem. Hisz azt ittuk két hétig, minden este. Hogyne lenne fontos. De ott az a másik fajta, az a jó búzasör, mondta, amit azelõtt vettél. Azelõtt! Hördültem fel. Mert azelõtt nem volt ilyen rohadtul drága! De hát az olyan finom, vegyünk abból újra, mondta.
Éreztem, hogy mindjárt felrobbanok. Abból, mi? Azt vegyék csak a hülyék! Igyák a barmok, habosodjon tõle az agyuk, nekik való. Mi nem isszuk azt a drága szart.
Reméltem, ezzel lezártuk a vitát. De Emese csak nem hagyta abba. Valamit csak-csak inni kell, nem? Igen, inni kell, de nem amit ezek az ocsmány árdrágítók a nyakunkba varrnak. Azt hiszik, velünk mindent meg lehet itatni! Már majdnem kiabáltam, mikor észrevettem a másik akciót. Ott lapult egy távoli polc legalján.
Barna sör. Utálom. Ez volt az elsõ gondolatom. Aztán, hogy miért ne szerethet-nénk meg? Miért is ne lenne legalább olyan jó a barna sör, mint a fehér? Nyilván azért árulnak belõle olyan sok fajtát. Sokan szeretik. Mi eddig nem szerettük, de ki tudja? Elkezdtem rámolni a kosárba. De én utálom a barna sört, mondta Emese. Elképesztett. Egészen elképesztett. De ma nem akartam veszekedni. Nem baj, mondtam, majd megszereted. Miért is ne lenne legalább olyan jó a barna sör, mint a fehér? Nyilván azért árulnak belõle olyan sok fajtát. Sokan szeretik.
Mi eddig nem szerettük, felelte. Szó nélkül rámoltam tovább. Erre levett a polc-ról két fehéret. Megõrültél? Rühellem a barna sört. Kikaptam a kezébõl a cuccot, visszaraktam a polcra. Egész este nem szólt hozzám. Otthon beraktam a Mézga családot, hogy jobb kedve legyen. És hogy koccintson velem. Befordult, aludni próbált. Direkt hajnal négyig néztem a filmet, többször vissza kellett tekernem.
Alig bírtam fennmaradni, de tûrtem. Pokoli nehéz volt az ébrenlét, fõleg, hogy megittam közben a jó barnából vagy tíz üveggel. Hiába, a neveléshez kitartás kell.
3.
Másnap arra mentem haza, hogy az egész hûtõ teli van búzasörrel. És rajtuk a címke. A lenti boltban vette. Vagy harminc százalékkal drágábban. Felbontot-tam az üvegeket, és az összes sört lehúzFelbontot-tam a sloziba. Megint alig szólt egész este.
Megkínáltam az újfajta rágóval, de nem tudta, mi az. Azzal az olvadóssal, ami ilyen lapos dobozban van, és csak rá kell tenni a nyelvedre. Nem fogtam fel, miért ilyen primitív. Hogyhogy nem érdeklik ezek az új dolgok. Mert ilyet nem rágott még, az biztos. A kutyának is hoztam kaját, meg sem köszönte. Te, Eme-se, kezdtem. Biztos nem kérsz a tegnapi barnából? Direkt hagytam neked… Ezt persze nem a rágó után kellett volna, kész pocséklás rágó után a sör, de valamit ki kellett találnom. Nem kért. Azt mondta, biztos, drága az ilyesmi, nem akarja elenni elõlem. De hát húsz darab van benne, kiáltottam, abból jut neked is. Meg tudod, Emese, én nem azon akarok spórolni, akit szeretek. Annak én mindent adok, azzal nekem mindenem közös. Mert én nagyon tudok ám ajándékozni. És ez a rágó a mai ajándékom neked. Bevezetõ áron volt, a hülyének is megérte, de
37
KARAFIÁTH ORSOLYA
ezt persze neki nem kell tudnia. És milyen jó, sokan még nem ismerik azt a fajta rágót, csak most jött be hozzánk. Azt sem tudják, mi fán terem az ilyesmi, ízesí-tik magukat a megszokottal, mikor itt van ez az egészen takarékos találmány.
Sokkal kisebb helyen elfér, mint a közönséges, a megszokott rágó, és sokkal finomabb is. Nyilván beleettem, úgysem számolja meg, hogy most tizenkilenc, vagy húsz ilyen szopogatós izé van benne, és igenis nagyon jó. Frissít, satöbbi, igazán remek ajándék. Emese, ugye tudod, hogy még a hülye kollegáid sem is-merik ezt a nagyszerû rágót? Erre azt mondta, hogy szarik bele. És hogy dugjam fel magamnak csomagostul, mind a húsz kis lapocskát. Haha! Tizenkilencet!
Dehogy dugom! Úgy tettem, mint aki ezt az õrültséget meg sem hallja. És tu-dod, mit hoztam még neked? Na, mit? Ezt egyébként holnapra akartam, de valamit tenni kellett. Egy csomag kávétejszínt! Döbbenten nézett rám. De hát nem is kávézom. Majd rászoksz, mondtam, és elõvettem hozzá a kávét is. Azon-mód felrakok egyet, jó? De hát mindjárt lefekszünk aludni. Nem baj, feleltem.
Valahol el kell kezdeni a szoktatást.
4.
Másnap nem jött át. Pedig nagyon vártam. Megvolt az ajándék is, ez termé-szetes. Egész éjjel hívogattam a lakását, nem vette fel. Hajnal négykor úgy gon-doltam, ideje a mobilját is megcsörgetni. Szörnyû zaj volt a háttérben. Kértem, gyorsan mondja el hol van, mikor jön, mert ketyeg az óra, és én már különben is aludnék, másnap dolgozom, és még a Tesco-ba is el kell mennem, elfogyott a WC- papír. A papír, amit egyébként õ is használt, de ezért sosem szóltam, mert nem vagyok kicsinyes, csak nem fogok ilyen filléres dolgokon ugrálni, mint a WC-papír. Lecsapta a telefont. Küldtem neki egy SMS-t, hívjon már vissza, és mondja el mi van, mert megtébolyodom az aggodalomtól. Nem válaszolt. Meg-csörgettem újra. Nem hívott vissza. Ismertem már az agyát, tudtam, kikapcsol-ta, ezért rácsörögtem még párszor, mibe kerül az. Lássa csak, milyen fontos ne-kem, én keresem, nem számít a pénz. Aztán egész éjjel nem tudtam aludni. Be-tettem a Frakkot, hátha az lenyugtat, de nem. Blöki ott feküdt mellettem, nézte Károly bácsit és a macskákat, aztán õ is elaludt. Hajnal öt körül megint hívogat-ni kezdtem Emesét. Persze otthon találtam, és most fel is vette. Mit akarsz, kérdezte. Eléggé el volt ázva, az biztos. Gyere át Emese, gyere most át hozzám, kérleltem. Biztosan nem is vacsoráztál, meg lassan kellene egy jó kis reggeli is, én megetetlek mondtam. Hogy õ már evett valahol. Mit ettél? Ezerért valami sza-ros tésztát egy vendéglõben? Tizedannyiból kihozom neked. Hogy õ ezt unja, õt ez nyomasztja. Ez a szarrágás. Hogy miért ne ülhetne be valahová, ha ahhoz támad kedve. Hogy miért ne?! És egyébként is meghívták, ha már errõl beszé-lünk. Ugyan, ki hívott meg téged, hahotáztam. Ugyan ki? Ez tényleg viccesen hangzott. Erre valami hülye sztoriba kezdett. Hogy a munkahelyén volt ez a Lajos, és nagyon jól dolgoztak együtt. Hogy a Lajos nagyon jó fej, ötletes, meg csinos is, és hogyhogy ezt eddig nem vette észre. Hogy milyen klassz fej ez a Lajos. Köpni-nyelni nem tudtam. Éreztem, hogy meghülyült. Pedig akkor még
38 KARAFIÁTH ORSOLYA
nem is vált állattá. Ez még bõven ezelõtt volt. És a füstölt hal? Amit most vettem neked? Azzal mi lesz? Ez volt a végsõ érvem. A hal, a lazac! Lazacot vettem ne-ked, próbálkoztam. Jó lesz az még holnap is, felelte. Lecsaptam a telefont. Hogy lenne jó még holnap is? Aznap reggel járt le a szavatossága.
Homicskó Atanáz: Karikatúra (évszám nélkül, tus, papír; 257×195 mm; Munkácsy Mihály Múzeum;
ltsz.: 82.17.1.; jelezve jobbra lent: Homicskó)
39