Julius 24-én reggel hajnalban, az itten m egism erkedett olasz hadi foglyoktól érzékenyen elbúcsúzva, tizennyolczan, tizenkét oszt
rák katona által kisérve elindultunk dél felé. A ro p p a n t hőségben csak lassan haladhattunk és csak délután érkeztünk T obitschau éjjeli állom ásunkra. E n n ek a kis városkának, m ely a főközlekedéstől egészen félre esik, szabályos négyszögletű oly piacza van, azon oly csend uralkodik, hogy az em ber inkább tem plom ban m int egy város központjában érzi m agát. Itt is m ár a jö v ő n ap ra kaptunk egy kis kenyeret, m elyet m indjárt reggelire m egettünk. Szép ki
látás a jövő napra, félig telt gyom orral indulni és estig sem m it sem k a p n i! *
U tunk innen a M orva síkság legszebb és legterm ékenyebb részén át vezetett. N em sokára m egláttuk legközelebbi állom ásunk K rem zier város tornyait, de oda csak délután három ó rakor ér
keztünk. A M orva folyón át kis lánczhid v ez etett a város főpi
aczára. Itt egy nagy épület tű n t fel, m ely előtt k ét vaságyú és ezek m ellett két gránátos őrt állt. E z volt az a nevezetes épület, m elyben az 1848/49-iki osztrák reichsrath tanácskozott addig, m íg szét nem kergették. Itt ad ta ki az osztrák hatalom azt az octro- jált alkotm ányt, m elyben a m agyar királyság állam isága eltöröl
tetett és az osztrák császárság tartom ányai közé soroztatott.
É hesen és szom jan h em p eregtünk a deszkapritschen, a m int egyszerre szép m agas fiatal táb o rn o k egy százados kíséretében belépett. A századós ránk m utatva azt m ondta »Das sind diese K ossuth-H unde, kaiserliche H oheit!« A császári fenség — L ip ó t főherczeg — a századost, azon félhalkan m o n d o tt szavakkal:
»M oderiren Sie sich H e rr H aup tm an n 1« re n d re utasítván, hozzánk
jö tt és jó m agyarsággal beszélgetett velünk. T öbbi közt azt is k é rd e z te : »el v agyunk e látva m inden szükségessel?« E rre egy öreg borsodi guerilla fogolytársunk egész naivsággal azt m ondta:
»Bizony nagyságos Uram , m ég m a sem m it sem ettünk és pénzünk H radisch városában k em ény deszkapritschen töltöttük.
A következő napon U ngarisch-B rod várszerüen erődített vá
—
97
— császári biztos itt fogadott, csúnyán leszidott, K ossuth-lázadóknak nevezett és a katonai k aszárnyába vezetett, hol k em ény deszka- pritschen háltunk.R eggel egy m egyei hajdú jö tt értünk, ez vezetett m inket a m egyeházára, hol k en y e ret és sajtot kaptunk, F orgács p edig egy dupla saspecséttel ellátott »Geleitscheint« adott. Ezzel a paszussal egy hajdú kíséretében tovább m entünk. F él úton m egfürödtünk a Vág folyóban és ez által felfrissítve az első kis faluba érkez
tünk. Itt egy földes úr elfogott m inket és kastélyféle lakására vitt, hol virstlivel, vajas k enyérrel, pom pás borral és szulini vízzel m egvendégelt. A lig akart elereszteni, annyira tetszettek neki k a
landjainkról m ondott elbeszéléseink. Á ldva őt, elbúcsúztunk és este Bellusa faluba érkeztünk, hol »Geleitscheinunk« előm utatása után jó vacsorát és szalm afekvőhelyeket kaptunk.
rom -három széles szalmaüléssel. E zeken valahogyan m indnyájan elhelyezkedve folytattuk útunkat. D e a lovak oly nyom orultak voltak, hogy a m egterhelt szekerek et alig elbírták és m ár éjjel volt, m időn mi egy m agánosán álló korcsm ába betértünk, és mivel itten m egtudtuk, hogy A lsó-K ubinban oroszok v annak és nekünk
7
—
98
— bizonyos udvariassággal elengedett. U tunkat 'm ost gyalog folytatva, alig voltunk ezer lépésnyire R ubintól, m áris vágtatva jö tt álltunk, összesereglettek körülöttünk R ózsahegy intelligens pol
gárai — kik a szabadságharcz alatt a liptói tótság közöl m indig nevezetű, volt rézm űves, kastellán és vicekom isziárus-féle szerepben fogadott m inket. Ez jó l ism ert engem m ég fiúkorom óta, a m i
9 9 —
sem m ehettem hozzájuk, annyira m egörültem H odza dühénél·:, m ert úgy biztosan tudtam , hogy sógorom , ki m agyarul és ném etül alig tudott valam it és csak tótul beszélt, a tó t nem zetiséget szerette és pártolta, a m ellett m égis jó m ag y ar hazafi m aradt.
Alvó szobánkban egész éjjel rongyos hurbanisták strázsáltak.
R eggel csakham ar elterjedt a hir, hogy én a m egyeházon vagyok. ezek valam it sejteni kezdtek, egyszerre csak visszam aradtak, egy
»zpánom bohom -«m al elbúcsúztak és gyorsan siettek vissza H ibére.
A vázseczi éjjelezés után nem sokára átléptük a határt és ott voltunk kedves Szepességünkben. L ucsivnát elhagyva délben Pop- rá d ra értünk. Itt elváltunk egym ástól és érzékeny elbúcsúzás után m indegyik a m aga útján sietett hazafelé. F ogoly társaim ról
ké-7*
— ioo
honvédhadsereghez, hogy tovább harczolhassak hazám ért.Nem-—
101
.sokára .azzal a hírrel is állt be hozzám egyik ism erősöm , hogy W eisz, volt századosom , a m agyar korm ány m egbízásából, m int önálló parancsnok új guerilla vadász csapatot szervez és szepesi- göm öri hegységben tartózkodik. O da szándékoztam teh át m enni, hogy a kineveztetésem hez k ép e st elfoglaljam nála őrm esteri állá
som at és hogy az ígért hadnagyi rangot m ielőbb kiérdem eljem . E nnek az ábrándnak csakham ar borzasztó hírek és esem é- m ények v etettek végett. V ége lett m indennek, vége a hon v éd hadseregnek, vége W eisz guerilla csapatjának. Ö t m agát az osztrák hatalom kereste, üldözte, ső t dijat tűzött ki fejére, de ő közön
séges drótos tótnak öltözve, barangolt a felső vidéken és úgy m enekült m eg a sok évi b örtöntől v agy talán akasztófától egy időre, de az ötvenes években m égis elfogták K assán és a hadi törvényszék elé hurczolták. H ogy mi tö rtén t vele, azt m eg nem tudhattam .
XX.