Fizikai aktivitás, testmozgás és fizikai edzettség fogalmainak

energiafelhasználást eredményez. Az aktivitáshoz szükséges energiamennyiség kilojoule-ban vagy kilokalóriában mérhető (Dishman és mtsai 1985). A kalória felhasználás mennyisége kapcsolatban áll az izomtömeg mennyiségével – amely részt vesz a mozgásban –, a mozgás intenzitásával, időtartamával és az izom-összehúzódások gyakoriságával (Taylor és mtsai 1978). Mindenki végez fizikai aktivitást a mindennapi

életében, viszont mennyisége nagymértékben egyéni, személyről személyre, valamint egy adott személynél időről-időre is változik.

A fizikai aktivitás komplex, összetett viselkedés, többféle módon osztályozzák.

Általában a napi élet azon részeiként azonosítjuk a kategóriákat, amelyben maga az aktivitás megjelenik, így a legegyszerűbb osztályozás az alvás, munka és szabadidő során megjelenő aktivitásokat tartalmazza (Dishman és mtsai 1985). A szabadidős fizikai aktivitásnak további alkategóriáit is elkülöníthetjük, mint a sportolás, testedzés, házimunka és más aktivitások.

A testmozgásnak és a fizikai aktivitásnak közös eleme 1) a vázizomzat által létrehozott testi mozgás, amelynek 2) energiafelhasználása kilokalóriában mérhető, alacsonytól a magasig terjed és mindkettő 3) pozitív kapcsolatban áll a fizikai edzettséggel, ahogy a mozgások intenzitása, időtartama és gyakorisága emelkedik (1. táblázat). A testmozgás viszont nem a fizikai aktivitás szinonimája, hanem a fizikai aktivitás egy alkategóriája (Taylor 1983; Casperson és mtsai 1985). A testmozgás olyan fizikai aktivitás, amely tervezett, strukturált, repetitív (ismétlődő) és szándékos abban az értelemben, hogy a fizikai edzettség egy vagy több komponensének javítása vagy fenntartása lehet a célja.

1. táblázat: A fizikai aktivitás és testmozgás jellemzői (Caspersen és mtsai1985 nyomán)

FIZIKAI AKTIVITÁS TESTMOZGÁS

1) Vázizomzat általi testmozgások 1) Vázizomzat általi testmozgások 2) Energiafelhasználással jár 2) Energiafelhasználással jár 3) Az energiafelhasználás (kilokalória)

folyamatosan változik, alacsonytól a magasig

3) Az energiafelhasználás (kilokalória) folyamatosan változik, alacsonytól a magasig 4) Pozitív kapcsolatban áll a fizikai

edzettséggel

4) Pozitív kapcsolatban áll a fizikai edzettséggel

5) Tervezett, strukturált és repetitív testi mozgás

6) Egyik célja a fizikai edzettség komponensének (komponenseinek) javítása vagy fenntartása

A fizikai aktivitással ellentétben, amely a személy által végrehajtott mozgásokhoz kapcsolódik, a fizikai edzettség képességek/attribútumok készlete, amivel az egyén rendelkezik, vagy amit elért. Fizikailag edzettnek lenni azt jelenti, hogy „képesek vagyunk mindennapi feladatainkat ellátni megfelelő erővel és éberséggel anélkül, hogy

tevékenységeket folytassunk és szembenézzünk a váratlan vészhelyzetekkel” (Caspersen és mtsai1985). A fizikai edzettség komponenseit két csoportba osztják, egy részük az egészséghez kapcsolódik, másik részük olyan készségeket foglal magába, amelyek inkább az úgynevezett atletikus képességekkel állnak kapcsolatban (Pate 1983). A fizikai edzettség egészséggel kapcsolatos komponensei: 1) kardiorespiratorikus állóképesség, 2) izom-állóképesség, 3) izomerő, 4) testfelépítés és 5) flexibilitás (rugalmasság). Ahogy a fizikai aktivitás mennyisége alacsonytól a magasig terjed, úgy a fizikai edzettség szintje is változó. Továbbá az egészséggel kapcsolatos öt komponens nem egymással összefüggésben változik, pl.: valaki lehet erős, de nem flexibilis. A fizikai edzettség egészséggel kapcsolatos komponensei fontosabbak a népegészségügy szempontjából, mint az atletikus képességgel kapcsolatos komponensek (agilitás, egyensúly, koordináció, gyorsaság, erő és reakcióidő) (1. ábra).

1. ábra: A fizikai edzettség komponensei (Caspersen és mtsai 1985 alapján)

Végül fontos még hangsúlyozni, hogy az aerob és anaerob megnevezés nem a testmozgás típusára, formájára vonatkozik. Az aerob/anaerob terminusok a szervezet kétfajta anyagcsere (energiatermelő) folyamatait jelentik, azaz szervezetünk két különböző módon jut hozzá a mozgáshoz szükséges energiához. Aerob mozgás során az izmok számára szükséges energiát szervezetünk oxigén jelenlétében történő energiaszolgáltatással biztosítja. Anaerob tevékenységnél viszont nem áll rendelkezésre elegendő oxigén az izommunkához szükséges energia előállításához. Aerob folyamat

játszódik le minden olyan mozgás közben, amely viszonylag csekély vagy közepes erőkifejtést igényel, anaerob folyamat pedig minden olyan mozgás közben, amely intenzív erőkifejtéssel jár, az anaerob tartományban történő mozgás azonban csak rövidebb ideig tartható fenn a magas intenzitás miatt.

Testmozgás végzése során az izomzat más és más energiahordozókat (szénhidrátok, zsírok, fehérjék) helyez előtérbe, más és más energiatermelő folyamatot használ (aerob, anaerob), amely függ a testmozgás időtartamától és intenzitásától is. Az aerob energiaszolgáltatás maximális értékkel rendelkezik, így bizonyos időtartam és intenzitás felett már nem képes elegendő energiát szolgáltatni az izmoknak, és az anaerob szolgáltatás kerül előtérbe. Az anaerob tartományban azonban hosszan nem tartózkodhatunk, így a terhelést olyan szintre kell csökkenti, amihez a szükséges energia alapvetően aerob energiaszolgáltatással fedezhető. Ugyanakkor e két folyamat egyidejűleg, párhuzamosan megy végbe, nem egymástól elkülönülten, csak az adott pillanatban egyik vagy másik előtérbe kerülése jellemezhető a fentiek alapján (Osváth 2010). A napi fizikai aktivitásnak is gyakran eleme, mind az aerob, mind az anaerob aktivitás.

E rövid konceptualizációt követően a következő részben a testmozgás jelenlegi szerepét vizsgálom a mentális betegségek megelőzésében és kezelésében a hazai és nemzetközi szakirodalmak, valamint hivatalos állásfoglalások és szakmai irányelvek alapján. Mára már megkérdőjelezhetetlen a testmozgás és a szomatikus egészség kapcsolata, a testmozgás fiziológiai, szomatikus hatásai. Számtalan szomatikus, krónikus betegség, többek között kardiovaszkuláris betegségek, diabetes mellitus, bizonyos daganatos betegségek (emlő és vastagbél), elhízás, magas vérnyomás, csont- és ízületi betegségek esetében bizonyították, hogy a rendszeres és megfelelő mennyiségű testmozgás a megelőzés és kezelés hatékony eszköze (Bouchard és mtsai 2007). Látni fogjuk azonban, hogy a mentális betegségek gyógyításában a szomatikus betegségekhez képest viszonylag alulértékelt a testmozgás szerepe, így részben arra a kérdésre is keresem a választ, hogy a ’tudomány’ és a gyakorlat miért fektethet kisebb hangsúlyt a testmozgás preventív és intervenciós szerepére a mentális betegségek területén.