Kőrösmező határszéli község intelligentiája az 1896. évi március hónapban mozgalmat indított egy emlékjel felállítása iránt. Támogatta a dicséretes mozgalmat Pogány Zsigmond, a tiszavölgyi járás fő- szolgabirája. Az április 2-án tartott képviselőtestületi gyűlés, nagyobb többségben rutén és izráelita jelen voltak részéről egyhangú hatá
rozat kívánása mellet — kimondta, hogy Kőrösmező közönsége a mil
lenáris évet méltóan fogja megünnepelni, és elhatározta :
a) A Kristoff és Berger telkei alatt levő tér, melynek kibérlése iránt előzőleg a m. kir. erdőigazgatóságnál kérvényezett az elöljáróság, dísztérré alakittassék.
b) A lazescsinai hídtól a Hávrilecsi patakig a főúton két oldalt milleniumi fák ültetendők.
c) A községházat renováltatja és előtte egy kőoszlopot emeltet ezen felirattal : — H azánk ezeréves fennállásának em lékére 896—1896.
d) A községháza előtti tér és vásártér rendezése és a vízfolyások szabályozása.
Ezen és más dolgok teljesítésére bizottságot szerveztek, melybe beválasztották Erdélyi Gyula kir. főerdészt, Urbanovszky Béla, Feny
ves Lajos erdészeket, dr. Folkman János orvost, Dimand Lajos, Csopey József lelkészeket, Csics János jegyzőt, Pichovszky Miklós bírót, Rozenthal Jónás, Kupay Sándor, Jahr Sámuel, képviselőtestületi tagokat, Tivadar Ferencz, Havas Antal tanítókat. — A közgyűlés 1000 koronát szavazott meg az emlékoszlopra. Az utak tereit községi köz
munkával végezteti. A község lakosai között gyűjtést eszközöl. — A bizottság elnökéül Erdélyi Gyulát, pénztárnokául dr. Folkmann Jánost és jegyzőjévé Tivadar Ferenczet választották meg.
Ez a bizottság munka programmjába vette Kőrösmező község 8*
116 MÁRAMAROSI EMLÉKKÖNYV.
utcájának, árkainak, utszéleinek rendbehozását. Nagy György műszaki tanácsos, államépitészeti főmérnök nagy segítségére volt a bizottság
nak ezen fáradozásában, aki útmutatást és szakvéleményt adott min
den egyes alkalommal. Szabó Adolf erdőigazgató az összes kincstári épületek és terek csinosbbá tételét eszközöltette. Erdélyi Gyula 3792 korona (1896 frt, a millenáris esztendő jellegzetes száma) összeget gyűjtött a költségek fedezésére.
Az ünnepélyt augusztus 20-án, az első magyar király: Szent István névnapján tartották meg. Ez a határszéli község díszbe volt öltöztetve. Reggel hat órakor indult el Pichovszky Miklós községi biró vezetése mellett a népvándorlást ábrázoló menet. A biró népies magyar viseletben ült fehér lován, Bunkó szatmári zenekara a Rákócy- indulót játszotta. Két szekér zöldágakkal, magyar címerekkel volt feldíszítve s hat-hat ökör vonta. A szekerek mellett juhászok lépdeltek hosszú havasi kürttel kezökben. Közbe, közbe mozsarak durrogtak.
Az ünnepélyen nemcsak a szomszédos Borkút község lakossága vett részt, hanem Bogdán, Rahó is nagy számmal volt képviselve, a tisza- völgyi járás községeinek elöljárói és tanítói pedig mind ott voltak.
A vármegye részéről jelen volt Szabó Sándor főjegyző, Szerémy György aljegyző, Barényi Jenő főispáni titkár, továbbá Lírányi Imre országgyűlési képviselő, Szabó Adolf erdőigazgató.
Az ünneplő sokaság reggel 9 órakor a róm. kath. templomba ment isteni tiszteletre, hol Dimand Lajos lelkész, majd a felső-oroszi gör. kath. templomba, hol Csopey Oreszt esperes mutatott be hála
adó isteni tiszteletet. Végül az izr. imaházat keresték fel, hol a szigeti izr. szefárd hitközség főkántora, énekkarával együtt, megható egyházi énekeket adott elő. A kőrösmezői izr. hitközség jelentékeny anyagi áldozatot hozott a kitűnő énekkar meghívása által. Megemlítendő, hogy a róm. kath. templomban Reisz Kálmán által előadott egyházi énekek nagyban emelték az ájtatosságot.
Tizenegy órakor vette kezdetét a község díszközgyűlése, a köz
ségháza előtt levő téren, hol díszes lombsátor állott a szereplő és képviselő egyének befogadására. A rutén lakosság színes öltözetében festői látványt nyújtott.
Pogány Zsigmond járási főszolgabíró a következő beszéddel nyitotta meg a képviselőtestületi diszgyülést :
Tisztelt díszközgyűlés !
Ezer éves fennállását ünnepli szeretett magyar hazánk e végső
A KŐRÖSMEZŐI EZREDÉVI EMLÉKOSZLOP. 117
községének vegyes ajkú népe, azért egy szívvel lélekkel gyűltünk e mai napon egybe leróni adónkat a hazaszeretet oltáránál.
Ha vissza emlékezünk mennyi öröm és bánat, dicsőség és gyász, jólét és szenvedés, harci diadal és csatavesztés, összetartás és pártveszély váltakoznak ezer éves múltúnkban, úgy nincs magyar, ki büszke fővel ne hirdetné Európa államai között elfoglalt positiónk nagyságát.
Ezen eredményt pedig elértük az önzetlen hazaszeretet által, mely tulajdonság fejleszti és teheti nagygyá a nemzeteket.
Szeretett hazánk ezen vegyes ajkú népe, kik a múltban a his
tóriai feljegyzések szerint is mindenkor tanujelét adták hazafiúi érzel
meiknek, úgy most is részt követelnek magoknak a haza iránti tör
hetetlen ragaszkodás kifejezésénél és igy Kőrösmező községe önerejéből rendezi e mai ünnepséget.
A midőn őszinte köszönetét mondok a tekintetes vármegyei törvényhatóságnak azért, hogy nemzeti ünnepünkön magát képvisel
tetni méltóztatott, üdvözlöm az egybegyült honfitársakat és a díszköz
gyűlést ezennel megnyitottnak nyilvánítom.
Csopey Oreszt gk. esperes vázolta ezután az ünnepély jelentő
ségét és megköszönte a vármegye közönségének, hogy Kőrösmező ezen ünnepszentelésére képviselőket küldött.
Szabó Sándor vármegyei főjegyző adott választ a köszönő sza
vakra és felemlítette, hogy a két érdemes férfiú, a kiket nemcsak hivatalos állásuk, hanem egyéni kiváló tulajdonságaik, közbecsülés és szeretet állítottak közügyeink élére, részint családi körülmény, részint hivatalos elfoglaltatás miatt nem jelenhetett meg e szép ünnepélyen : ő általa küldik legmelegebb üdvözletüket. A főjegyző e kijelentését lelkes éljenzéssel fogadták. A közgyűlés véget érvén, a közönség, a képvi
selőtestülettel élén az emlékoszlophoz ment. A nagyteret ekkorra már elözönlötte az érdeklődők nagy száma. Itt Dimand Lajos róm. kath.
lelkész a következő alkalmi beszédet mondotta : Mélyen tisztelt Polgártársak !
A vándorutas, ki célul tűzte ki, hogy bejárja a világot, hogy tengernyi viszontagságok után elérje a messze távol ködében vélt határkövet: gyakran meg-megáll útközben, hogy csak rövid időre is pinenőt tartson. Jóleső megelégedéssel tekint ilyenkor vissza oda, honnan kiindult s midőn végre eljutott a határkőhöz, lerázza magáról a hosszú ut fáradalmának porát ; megtörli verejtékes, izzó homlokát ; leemeli fövegét és eltelik hálával a mindenható Isten iránt.
1 1 8 MÁRAMAROSl EMLÉKKÖNYV.
Élted ezredik évének határkövénél, én is visszatekintek hazám s hálát adok Istenemnek, hogy annyi millió között egyedül a magyart tüntetted ki azzal, hogy a mit oly régen vérrel szerzett, azt ma — ezer esztendőnek lassú leforgása után is — nemes önérzettel mutat
hatja be a világnak, hogy ez még ma is az övé.
Oh végy szárnyaidra emlékezet! Emelj föl abba a csodálatos magasba, a honnan egy pillantással áttekinthetem hatalmas arányait az időnek s megmérhetem egy ezredév történelmének mélységeit.
Hadd gyönyörködjem nemzetem múltjának dicsőségében ; hadd néz
zem végig a honfoglaló ősök dicső küzdelmeit; szent királyaink apos
tolkodását, midőn a vad, a kemény törzsbe a kereszténység friss gályát oltják, hogy vele a fajt megnemesitsék.
De az ember sohasem érzi annyira gyarlóságát, mint mikor a múltnak emlékei előtt áll. Látása összeszorul egy szűk körre s hiába akar belőle kitörni, korlátokba ütközik, mint a vergődő madár kalit
kájának rácsaiba. Nekünk a múlt csak egy behantolt sírbolt, melyben kegyeletünk porladozó ereklyéket rejt, de a miket életre kelni nem látunk többé soha. Tehetetlenül zárom le tehát én is szemeimet, hogy a mit nem látok a múltban, — azt saját lelkem megindulásában keresem.
Szivem megtelik áhítattal, mint a virág nyári reggel harmatával.
Szeretnék én is leborulni a földre, mint egykor Mózes a Hóreb hegyén az égő csipkebokor előtt, mert érzem, hogy szent ez a hely, a hol állok. Te szentelted meg azt óh Isten ! aki nemcsak a szeretetről beszélsz nekünk, hanem arról az állandó kapocsról is, mely gondvi
selő szeretetedet egy nemzetnek sorsával ezer év viszontagságaiban is összefűzte.
Hálát adok neked Uram, hogy ez a nemzet az én nemzetem ! az én elhagyott, szegény népem, a kit a népvándorlás vihara — mint az ágról elszakadt levelet — ide sodort a messze idegenből, hogy új hazát találjon e vérrel megszentelt földön. Itt élt, itt küzdött ezután végig egy ezredévet, hogy fajának nemes tulajdonságaival pótolja a rokoni és baráti támogatás hiányát. Mert csak a te szent kezed tá
mogatta a népemésztő harcok viharaiban. Te voltál ótalma a nehéz napokban ; segítsége a megpróbáltatások idejében ; menedéke a két
ségbeesés szomorú perceiben. Hazát adtál s fönn is tartottad azt. Te voltál mellettünk a dicsőségteljes csatákban, mikor a családi tüz- helylyel együtt kellett védelmezni a keresztény Nyugatot, a művelt
séget és emberi haladást.
A KŐRÖSMEZŐI EZREDÉVI EMLÉKOSZLOP. 1 1 9
Nehéz napok voltak ezek ! Mi is, mint egykor a templomot építő zsidók, csak egyik kezünkkel rakhattuk a téglát hazánk művelődésé
nek szentélyéhez, mert a másikban kardot kellett forgatnunk, hogy megvédelmezhessük a nyugati keresztény társadalmat az ellenségtől.
Testünkkel fogtuk föl a csapásokat, mint az anya kebele a gyerme
kének irányzott vasat. Hányszor roskadtunk össze saját vérünkben, midőn szomorú tekintetünket — elhagyatva — emeltük az égre ? — Nemzedékeinket irtották ki emberöltőkre, rakásra gyilkolt csecsemők hulláin tört előre a pusztítás, hogy üszköt vessen a családi tűzhely szentélyébe és kiirtsa onnan a mosolyt és boldogságot. De az össze- roskadó hamvakból mindig csak megújulva támadt föl ez a nemzet, mert nincs oly tátongó örvény és ijesztő mélység, a melyekben biz
tosan ne vezethetne keresztül egy nemzetet az Urnák szent keze. Ő volt velünk ; megkönyörült rajtunk s a fölemelt fegyvert, melyet a diadalmas ellenség a letiport nemzet szivébe akart verni, mindig kicsavarta a népek Ura és Istene.
A mi ezredéves történetünk minden lapja elárulja az isteni kéz nyomát. Azóta népek tűntek és enyésztek el a semmiségbe. Virágzó nemzetek porát szórta szét az idők vihara s világhódító birodalmak roskadtak össze saját sulyok alatt. Régi nagyságuk csak történelmi emlék. Hol vannak ? hova lettek ? vájjon melyik élt közülök ezer évet ? — S ez a kis nemzet, a kis maroknyi nép visszatekint egy ezred évre s a múltnak dicső emlékeiből meríthet uj erőt, kitartást a szebb jövendőre.
A hatalmas isteni gondviselés mellett a magyarnak honszerelme volt az, a mi számára egy ezredévet biztosított. Az embernek sok veleszületett nemes tulajdonságai között, van egy hatalmas érzelme, melyet a Gondviselés állandó csodaképen tart fenn az emberiség szivében. Ez a hazaszeretet. Ez az erény egyedül a gondolkodó em
bernek sajátja. Az állatok ott telepednek le, hová őket titkos ösztönük hajtja. A hova a vihar sodorja őket, ott van az ő hazájuk ; könnyen felejtik érte a régit. Csak az ember nem tudja felejteni hazáját, azt a földet, a hol bölcsője ringott, a hol az anyacsókok melege keltette föl álmából, a hol bölcsődallal, vagy imádsággal szenderült el gyer
mek-ágyában. Remegő szive csak oda kívánkozik vissza, mint a fészkéből kivetett pelyhes madár az anyja szárnyai alá. Add neki a világ összes kényelmét és gazdagságát, boldogtalanul fogja magát érezni a távol idegenben. Csak oda, csak oda az anyaföldre vágyik vissza. „Szivet cseréljen, a ki hazát cserél1 — úgymond a költő. —
120 MÁRAMAROSI EMLÉKKÖNYV.
S igaza van. Isten egy embernek csak egy szivet adott, egy szívnek csak egy hazát. „Még a nap sem világíthatja be a világegyetem min
den zugát.“ Az emberi szív pedig csak parányi lámpa, mely egy
szerre csak kicsiny kört tölthet meg fényével és ragyogásával. Vidd egyik helyről a másikra, sötétséget hagy maga után. Bizonyos helyhez kell azért kapcsoltatnunk, hogy azt jótékony világítással állandóan boldogíthassuk.
Haza ! te szent titok, te fönséges szó, megmérhetetlen szeretet
nek forrása ! miért is vagy te oly drága a mi szivünknek ? — Mert mindazt, a mi szivünknek kedves, a miért élni édes és jó, föltaláljuk a te nevedben. Nem egy eszmény vagy te csupán, hanem élő való
ság, melyet látunk, érzünk és tapinthatunk. „A múlt s benne az emlé
kezés mosolygó vagy komor képei ; az egykor vértől ázott, most kenyér termő föld ; a síkság, a hegy, a folyók és a teng er; a tem
plom, mely apánk, anyánk frigykötését látta ; az oltár, mely értünk könyörgő imájok szavát illette ; a sirhalom, mely alatt nyugvó csont
jaik porladoznak; a családi kör, gyermekörömünk, az ifjúkor gondat
lansága, a hitves szerelme, a közös bubánat és öröm — gyász és dicsőség — a nyelv, melyen először ejtők ki szülőanyánk, teremtő Istenünk nevét, bölcsőnk, mely egykor ápolt, siruuk, mely majdan eltakar;“ - ez a haza. És mi a magyar haza? Ezer éves valóság!
„Az anyaföld: Kárpátoktól Adriáig! A múlt homályában : Árpád s a Hadúrra esküvő vezérek ; István, az alkotmány szerző király, a hithirdető apostol s koronájának hosszú sorban örökösei ; a szabad
ságért együtt küzdő nemzetiségek ; a csaták riadója : Kenyérmező és Mohács ; a hősök, kiket megölni lehetett, de legyőzni nem ; maga a szent korona, a háromszinü zászló, a cimer s benne az apostoli kereszt; az alkotmány és törvény, a szabadság és törvényes hatalom, a magyar nyelv édes zenéje — iparunk, művészetünk, irodalmunk, költészetünk, szent vallásunk — szóval az elmúlt ezer év minden búbánata, vigasza, erkölcse, bűne, intézménye, története együttvéve mind s a j'ó ezer évhez fűződő minden remény : ime, ez a magyar haza; — ez a mi hazánk.“
Ezt a magyar hazát tartotta meg nekünk az isteni Gondviselés mellett az emberi szívnek azon csodás érzése, melylyel békében hazáját szereti, háborúban pedig, ha száz élete volna is, örömest fel
áldozza érette. Azért, ha a tatárdulás által letarolt hazánkat újra láb- badozni látjuk ; ha a mohácsi temető fölött feltámadott Magyarorszá
got ismét élni és erősnek érezzük : ugyan minő csodás erőnek lehet
A K Ő R Ö S M E Z Ő I E Z R E D É V I E M L É K O S Z L O P . 121 azt tulajdonítanunk, ha nem a haza szeretetnek. Igen, e szent érzelem volt mindig a csodás isteni erő, mely a meghalt Lázárt föltámasztotta sírjából s nincs is párja a magyarnak honszeretetben sehol e nagy világon.
Édes hazánknak észak-keleti határán, a Kárpátoknak fenyvesek
kel koszoruzott bércei között élünk mi, e községnek lakói, e hazának gyermekei. Távol estünk az aranykalászszal ékes rónaságtól ; földünk szegényebb, mint az alföld Kanaánja, de szivünk épp oly gazdag a honszeretetben, mint a hazának bensejében lakó honfié. „Mert — mint Chateaubriand mondja — minél szegényebb a föld, a hol szü
lettél, minél ridegebb az éghajlat, minél több nélkülözéssel küzdöttél benne, annál kedvesebb szivednek. Az embert erősebben leköti a bal
sors, mint a jólét; s az sajnálja legjobban az atyai házat, aki benne csak egy szalmafödelet veszített.“ Nem egy nyelven mondjuk ki az édes haza nevét, de a szívnek egy érzelmével szeretjük forrón, lángolón
E honszerelem szülte a mai ünnepet, ez állította föl ez em
lékoszlopot, melyet le
leleplezni ma egybe- gyültünk. Hulljon le hát a lepel, hadd hirdesse kőbe vésett örök irás ezer éves múltját a magyarnak, hadd legyen oltára a jövő nemzedéknek, melynél eltanuljahon- szerelmét a buzgó elődöknek.
És most átadom ez emlékoszlopot első sorban vármegyénk itt megjelent T. kép
viselőjének, a járás főszolgabirájának s a község érdemes elöl
járóinak.
Kőrösmezői emlékoszlop.
122 M Á R A M A R O S I E M L É K K Ö N Y V .
Vegyétek át, gondozzátok, ápoljátok, hogy e kőből is a hon
szeretet virága fakadjon.
Éljen a haza ! Éljen a király !
E nagy tetszéssel fogadott beszéd után Szabó Sándor vármegyei főjegyző a törvényhatóság részéről mondott köszönetét Kőrösmező község lakosságának áldozatkészségéért s midőn az emlékoszlopot a község kegyeletes gondozására bízza, óhajtja, hogy a mint e márvány
oszlop anyaga apró részecskékből szilárd testté tömörült; akként egye
süljön e község lakossága is hazafias érzésben, a közügyek iránt való buzgóságban s pártoskodás ne válaszsza szét soha. A haza és király iránt való ragaszkodásra és hűségre emlékeztessen mindig ez oszlop s ez érzés szent örökségül szálljon át késő utódokra is.
Puza Antal gk. lelkész ruthén nyelven méltatta a millenium jelentőségét, ismertette hazánk történetét s kijelentette, hogy az orosz ajkú lakosságnak csak a nyelve más, de szive, érzése magyar. Ezután Pichovszky Miklós községi biró vette át a szürkés márványból készí
tett, két és fél méter magas emlékoszlopot a község gondozásába. A közönség együtt énekelte a szózatot. Három órakor 150 teritékü lakoma volt. Este kivilágítás.