Midőn III. Károly Savojay Jenő herczegnek, a nagynevű hadve
zérnek Bécsben 1717. május 14-ik napján, azt a kort jellemzőleg, a vezéri pálcza helyett egy arany feszületet a többi között e szavakkal adott á t: „ 0 a fe lfe s z ite tt legyen a legfőbb vezér, te az Ő paran
csainak végrehajtója, az Ő vezérlete alatt győzni fogsz ezzel egy
szersmind kiadta a parancsot a Nándorfehérvár ellen való támadó hadjáratra.
A török Nándorfehérvárit 1521-ben foglalta el s az 1688. és 1690. év közötti, rövid időszak kivételével, mely alatt az a mi kezünk
ben volt, bírta azt a török 1717-ig.
Ama 194 esztendő alatt, mig a török Nándorfehérvárt bírta, koronként mindig erősitgette azt, mert hisz ez volt hatalmának tám
pontja az Aldunánál.
Ezt tudva nagy előkészületek után és nagy erővel indult meg Savojay Jenő hadserege Nándorfehérvár ellen.
A török is minden erejét megfeszítette a védelemre s a felsza
badítást és visszafoglalást tervező hadsereg visszaverésére.
Egyik hadműveleti fogása, a többi között az volt, hogy a tatá
rok pusztító csordáit megindította Magyarország ellen.
A S te in v ille gróf és M anrocordátó J á n o s között létrejött semlegességi szerződést a porta figyelmen kívül hagyván, a tatárok R eg eb basa vezérlete alatt julius havában szabadon vonultak át Oroszországon, hogy az Alduna felé törekvő Ozmán főhaderőt kiegé
szítsék.
Augusztus hó 22-én jelentette a beszterczei magisztrátus, hogy
„ ta tá rc so rd á k m u ta tk o z ta k a h a tá ro n .u A khán fia vezérlete alatt álló 20,000 főnyi lovas hadsereg volt az, mely a rosszul bevá
gott és egyáltalában nem védett radnai szorosan rontott be.
124 M Á R A M A R O S ! E M L É K K Ö N Y V .
Azon a ponton törtek be 1241-ben IV. Béla idejében azok a mongol csordák is, a kik tűzzel vassal pusztítva száguldottak végig az ország sok részén.
A khán fia Máramaroson át óhajtott volna az országba beron
tani, különben is az lévén a porta terve, hogy ezek a kibocsátott polypkarok az ország védő erejét a török hadsereg zömétől minél távolabb eső pontokon kössék le ; de a máramarosi havasok szorosai, a vármegye és gróf K á rolyi intézkedései folytán, erősen be voltak vágva, eltorlaszolva.
Ezen tatárhad egyrésze Erdélyből csakhamar visszaszorittatott s az országból kiüzetett, mig a másik rész a Szamosvölgyön át Szinér- váralját és Aranyosmedgyes vidékét özönlötte el.
Elpusztítottak, felégettek Szatmár, Ugocsa vármégyében sok községet, általában Doboka, Kolozs, Torda, Besztercze, Kővár vidéke, Szatmár, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyék nagyon sokat szen
vedtek testben, lélekben, vagyonban.
Talán még tovább is folytatják pusztító garázdálkodásaikat, ha el nem jut hozzájok is a belgrádi vereség hire és az, hogy szorítják őket hátulról.
Batárról, a hol 3 napig táborozott a rémes had, augusztus 30-án indult meg Forgolányon, Csepén, Fekete-Ardón, Szászfalun, Gődényházán, Újfalun, Csarnatőn, Veréczén és Velétén át Máramaros felé, mindenütt pusztítva, rabolva, gyújtogatva.
A Tisza balpartján előhaladva szeptember 1-én Visk korona város alá jutott a pusztító had. Itt érezték először, hogy oroszlán barlangba jutottak. A huszti várparancsnok egy kirohanást intézett ellenök, a melyet S z to jk a Z sigm ond a fölkelt magyar nép élén vitézül támogatott. Derekasan megszabdalták és tovább vonulásra kényszeritették a rabló sereget.
Técsőn, Szigeten át igen gyors menetekben az Izavölgynek tar
tottak, imitt-amott csak azért rabolva, öldökölve, hogy visszavonulásuk
nak támadó szint adjanak.
A rablócsapat egy kis része Kapnikbánya felé menekült.
Máramarosban úgy a felkelés szervezésénél, mint a határszo
rosok bevágásánál, őriztetésénél rendkívül nagy erélyt fejtett ki S zto jk a László alispán, a ki gróf K á r o ly it és gróf S te in v ille t minden mozzanatról sürü levelezésben értesitette. így irta — a többi között
— gróf Károlyinak Szigetről augusztus 15-én : „én a nemes várme
gyét insurgáltattam, magam is ezen órában indulok Borsa felé" —
A B O R S A I T A T Á R V E R É S E M L É K E . 125 tovább : „a két felső járások a borsai passzuson, Sziget járás in me
dio, az alsó járás pedig az ökörmezői passzuson vigyázásban és őrködésben lészen.“
Sztojka László nagy buzgalommal s törhetlen kitartással teljesí
tette hazafiúi kötelességét, a mi a többi között — az eseményeket a közvetlen közelben szemlélő huszti várparancsnoknak, báró K u c h la n - d e r n e k S a v o ja y Jen ő h ö z intézett jelentéséből is kitűnik.
A többi között ezt Írja szeptember 3-án a tatárverés előtti na
pon : „Valóban igazságosan mondhatom, hogy Sztojka úgy ő császári, királyi felségének, mint a vármegyének hasznát ig a z i h ű ség g el h o rd ja s z iv é n
Az Izavölgyi Barczánfalva község határában a Szurdok felé vezető utón a két község között levő útvonal közepén, az Iza folyó jobb partján fekszik az úgynevezett C z ig á n y o k sirh a lm a nevű oly keskeny sziklaszoros, hogy 2 szekér egymással szembejőve alig térhet ki egymásnak. Az északi oldalt meredek magas hegyek határolják, a melyet akkor sürü erdőség borított, mig délről több ölnyi mélyen zuhog az Iza folyó.
E szorosban érte a tatárokat a második vereség, a midőn a B a g o s s y á liás: B n b o csa y L á s z ló vezérlete alatt álló népfelkelés egyesülve a N a g y Z sig m o n d , S z a p lo n c z a y S im o n és S ztá n J ó n á s szolgabirák vesetése alatti técsői és szigeti hajdúkkal, valamint más falubeliekkel és a sóvágókkal : erős csapást mértek a különben is már nagyon megrémült tatárseregre.
A zaklatott tatárhad Rozávlyán, Konyhán, Szacsalon át folyvást üldöztetve átkelt az Iza és Visó közötti vízválasztón és szeptember 3-án érkezett a vármegye végső községébe Borsára, 8 —10 ezernyi fogolylyal, rendkívül nagyszámú gyülevész néppel, 3 nap alatt téve meg a 120 kméternyi utat, — az utolsót.
A borsai bátor román nép nem pihent, hanem a magyarokkal szövetkezve Sztojka alispán utasításai nyomán mindent megtett nem a védelemre, hanem a ta tá ro k m e g sem m isítésére.
Borsának lelkes, erélyes papja S á n d o r L u p u (Farkas), a ki részt vett a Rákóczy alatti hadjáratokban s igy meglehetős gyakor
lottsággal birt a katonai dolgokban, — megtudva a rabló sereg kö
zeledését, a Sztojka László által történt felhívás és utasítás nyomán a legnagyobb részletességgel beoktatta népét a teendőkre.
Borsa a 700 lábnyi Pietrosz havas tövében a Csizla és Visó- viz alkotta keskeny völgyben fekszik s 8 Q mértföldnyi határán az
1 2 6 M Á R A M A R O S I E M L É K K Ö N Y V .
egymás mellett emelkedő hegyeket, havasokat, rengeteg fenyves ős
erdők borították akkor, — és borítják részben még most is.
A Borsától Bukovina felé a Visóvölgyben vezető keskeny hegyi utón Borsától 9 és l/2 kméterre, a határszéli vízválasztót képező Styol havas aljában van az úgynevezett Sztrimtura szoros, 2 kméternyi hosszúságban. A román elnevezés is „szoros“-t jelent.
Ezt a pontot választotta ki Sándor a tatárok sírhelyének . . . — és jól választotta.
A völgynek Bukovina felé vezető kijárását úgy torlaszolta el.
hogy minden átjárás, — még gyalog is — lehetetlenné vált. A szük- völgy fölött emelkedő meredek helyeken a 20 30 öl magas fenyő
fák derekát nagyrészben átfürészeltette, ezenkívül a közeli hegyolda
lokon számtalan ponton sok követ halmoztatott össze. így várta a hős pa p -vezér a tatárokat.
A rabló had, a megyében már két helyütt szenvedett vereség gondjaitól űzetve és mert több oldalról kapott baihireket, hogy az üldöző hadak nyomukban vannak, nem merészelt Borsán a faluban vagy körülötte megpihenni, hanem tovább vonult; de mégis nyilvá
nította dulási szenvedélyét a község felső végén levő templom lángba borítása által. Az alsó templom felgyujtását is megkisérlette, de az otthon maradt bátor öreg asszonyok, - - mert az ifjú asszonyok, lányok az öreg és ifjú férfiakkal mind a torlaszoknál voltak, — sürü kőzáporral elriasztották őket.
Ez egyik legszembeszökőbb bizonysága a rablók gyávaságának és annak, hogy minden támadással saját megrémülésüket igyekeztek palástolni.
Két völgy kínálkozott az országból kimenekülhetésre : a Csizla és Visóvölgy ; de miután ez utóbbi tágasabbnak és járhatóbbnak mu
tatkozott és mert a khán fia előtt azt „fedezte fel“ egy mojszéni oláh ifjú, a ki Sándor Farkasnak kém e volt s a kit a khán fia gazdagon megajándékozott, hogy a Csizla völgy nagyon bizonytalan, mig a Visóvölgyön sokkal könnyebben és biztosabban vonulhatnak Mold
vába : a khán fia, hitelt adva az ügyes ifjú ravasz előadásának, reá ment a lépre s a Visóvölgyét választotta.
És ezzel aláírta sa já t és sereg én ek halálos ítéletét.
Ha a Csizla-völgyet választja, — a hol semmi előkészület nem történt, — kimenekül.
A végzetes völgyön, keskeny utón haladva a mértföldnyi hosz- szura elnyúló karaván, alkonyat táján érkezett a „Sztrimtura“ közelébe,
A B O R S A I T A T Á R V E R É S E M L É K E . 1 2 7
a hol rendkívüli kimerültsége miatt meg kellett pihennie ; de külön
ben is megtudta a vezér, hogy a határ még messze van s ezért sem merészelt a rengeteg erdőségek, sziklák között vezető szorosoknak, az éj közeledtével, neki indulni.
Pihenőre szállt tehát a tábor, a melyet a szerencsétlen foglyok siránkozásai, a tatárok barbár elbánása és saját szorongatott állapotuk miatt inkább g y á s z m e n e tn e k lehetett nevezni.
Az éji nyugalmat csak egyes puskalövések, éles fütytyentések zavarták meg, különben mély csend ült a bérczeken és völgyekben.
Fel virradt szeptember 4-ike. D u n k a L á szló és kálin fal vi Ba logh G y ö r g y felső járási szolgabirák az összegyűjtött s mintegy 300 főből álló megyei néppel, ugyszinte S ziá n J ó n á s és S z a p lo n c z a y Sim on szolgabirák, nemkülönben K a rá c so n y T iv a d a r az ő embereivel két vonalban nyomultak elő a hegyoldalokon s megkezdték a puskázást a völgyben levő tatár seregre.
A vadcsordakat rémület fogta el, mig a foglyok lelkét a meg
szabadulás reménye szállotta meg, semmit sem törődve azzal, hogy a puskagolyók az ő soraikban is pusztítanak. A sanyargatott szeren
csétleneknek még a halál is kedvesebb volt, mint a haza földjéről, a
„kedves otthon“-ból való elhurczoltatás keserűsége és a ta tá rra b sá g . A legnagyobb zavarban indult meg a felriadt tábor.
Támadniok nem lehetett; de még védekezniök sem, mert a rengeteg erdők fái biztosan fedték a támadó kicsiny, de bátor csa
patot, a melyet a sziklában sokszorosan visszhangzó, folyvást zugó puskaropogás miatt a tatárok tízszeres erőnek véltek.
Nem maradt más eszközük a védelemre, mint a m e n e k ü lé s ; ez is csak lassú ütemben történhetett, mert a hegyszorosak, a kes
keny utón nem engedték a tö m e g e s m e g íu ta m o d á st. A hosszú, vékony vonalban kígyózó sereg éle már a „Sztrimturá“-nál volt, mig az egymást kergető, letaposó s az utjokban levő foglyokat öldöklő utócsapatokra még mindig lövöldöztek a mieink.
A mint a hosszú láncz egy része a „Sztrimtura“ szorosain be
haladt, éles fütytyentések süvöltöttek végig az ős fenyveseken. És alig pár perczczel ezután, — mintha ezer ágyú bömbölt volna, — olyan fülhasogató rémitő moraj, zugás töltötte be a levegőt.
A félig keresztül vágott szálas fenyőfák mellé állított fejszések a fütytyentésre ledöntötték azokat az élő, vastag kolossusokat, az asszonyok és leányok pedig eltávolították a domboldalokon fölhalmo
zott kőrakások előtt álló gátakat s a lezuhanó fák s a gyorsan
1 2 8 M Á R A M A R O S I E M L É K K Ö N Y V .
alágördülő kövek megölték, eltemették mindazokat, a kik útjukban állottak.
És azok, a kiket a fa és kő nem talált, kétségbeesetten futottak előre s midőn az áthághatatlanul eltorlaszolt szorosra bukkantak, a melynek román neve „Tyeje“ (kulcs) rémületes orditás között visz- szafordultak, őrülten rontva neki saját csapatjuk végső részének, a foglyok tömegének, a hol a mieink golyózáporával találkoztak és igy
— menekülést semmi irányban sem találtak.
Irtóztató mészárlást vittek véghez a magyarokkal szövetkezett románok karddal, fejszével, vasvillával, a mi még tetemesen fokozó
dott, midőn délután a magyarok és románok támogatására Felső
bányáról 50 bányászlegény érkezett meg.
Részlet a Priszlop hegyből.
Az öldöklés hevében nem feledkeztek meg a mieink a foglyok
ról sem, a kiknek kötelékét feloldozták s ezek közül is a fegyvert foghatók, a kiket a kínos ut fáradalmai még el nem csigáztak, a megszabaditókkal versenyezve, a holt vagy megsebesült tatárok fegyvereivel szabdalták az eszeveszetten ide-oda futkosó tatárcsa
patokat.
A véres aratásnak a beállott éj sötétsége vetett véget. A tatárok közül mintegy 6000-en estek el, mig a mi harczosaink közül aránylag kevesen, mert a megrémült tatárnép minden egyébbre inkább gondolt,
A B O R S A I T A T Á R V E R É S E M L É K E . 129 mint a fegyveres ellentállásra. Azonban a foglyok közül sokan estek el áldozatul.
Sztojka alispán 70 szekeret rendelt fel az alsóbb részekből, hogy a támadó csapatból s a foglyok közül elesetteket leszállítássá.
A megszabadított foglyok száma a 7000-et meghaladta.
Borsáról szeptember 16-án Írja Sztojka gróf Károlyihoz: „A Moldvából szaladott rabok beszélik, nem vihetett el igen sok rabokat a pogányság ; feles apró gyermekek vadnak még vármegyénkben, kiket Szigetre — hogy inkább ráakadjanak szüléjek és interteneáltat- hassanak — szekereken hordattam ; de halnak szegények, mert igen eléheztenek.“
Szeptember hó 21-ről pedig ezt jelenti :
„Az elhagyatott vagy megszabadult apró gyermekeket szekerekkel hordattam Szigetre és házanként gazdákra felosztván, interteneáltattam, kiket az aktus idején vagy lóval el nem tapostak, vagy le nem vag
daltak, — megvallom, hogy sokan éhen is halhattak meg."
Tatármező a Priszlop alatt Borsa felől.
A 12000-nyi tatárhadnak mintegy fele a gyilkoló szorosból az óriási magas torlaszok kikerülésével a hegy oldalokon elmenekülvén, a Styol havas alján elemi csapással is találkozott. Egy irtóztató felhő- szakadás következtében nagy hegyomlás történt, mely a felduzzadt
9
130 M Á R A M A R O S I E M L É K K Ö N Y V .
patakkal szövetkezve, mintegy kétezer tatárt temetett el. A nép e helyett ma is „ S g y á b u ta tá r ilo r“ (tatár-csatorná)-nak nevezi. A lakosok hónapokon át nem mertek inni a Visó vizéből, mert azon még mindig érezhető volt a hulla iz és a szag.
A tatárok megmaradt része, a khán több sebbel terhelt fiával a havas ösvényén elmenekült Moldvába, miután kifáradt harcosaink az üldözésre nem gondolhattak.
A hadi zsákmány szerfölött sok volt nemcsak fegyverekben, lovakban, hanem a tatárok által erdélyi és magyarországi pusztításaik alatt elrabolt kincsekben is. Tatárlovakat közvetlen a csata után 5—6 írtjával is lehetett venni a néptől.
A Károlyi által küldött segédcsapat már csak a győzelem után való napon, szeptember 5-én, vasárnap délben érkezett a csata he
lyére. A csapatot Dónk Ferenc/,, — a Rákóczy idejéből való ezre
des, — a szatmári békeokmány egyik aláírója vezette.
A megyei vitézek által elszedett nyolcezer tatárlóból nagyon kevés maradt a megyénkbeli harcosoknak, a legna
gyobb részt Deák vette el. adván ezekből min
den tisztjének kilencet, minden közembernek ötöt.
Ez a zsákmány sok levélváltásra adott okot gróf Károlyi és Sztojka között, mig elvégre az 1718-iki királyi parancs a kérdést a harcoló és ta tá r v e r ő m áranm - rosi nép j a v á r a dön
tö tte el.
Szavoyai Jenő her
ceg, a mennyire a kö
rülmények engedték, —
Román legények.
A B O R S A I T A T Á R V E R É S E M L É K E . 1 3 1
minden intézkedést megtett, hogy M artigui altábornagy négy lovas ezreddel Erdélybe, esetleg felső-Magyarországba nyomuljon a tatárok üldözésére.
Mindez azonban már e lk é se tt dolog volt ; de ha ez az intéz
kedés közvetlenül Nándorfejérvár capitulatiója után történik is, a kül
dött ezredek a távol földön dúló tatárcsordák pusztításait nehezen gátolhatták volna meg, — Borsáig pedig épen nem juthattak volna el.
Úgy akarták az egymást gyorsan követő események, hogy a tatársereg elpusztításának dicsősége, öröme a maroknyi katonai erővel egyesült máramarosi népnek jusson.
Borsa Puzdrea havassal.
A tatárverés ezen dicsőségének megörökithetése érdekéből indít
ványozta volt V á rad y (labor másod alispán, vármegyénk 1867. évi junius 2-án tartott bizottmányi ülésében, hogy a megyénk lakói közt ősi időktől fogva fennállott jó egyetértés megdicsőitésére azon évi szeptember 4-ike, mint a borsai tatárverés másfél százados évnapja, az ország nagy részére kiható eme győzelem emléke, a megye által a helyszínén ünnepeltessék meg s ennek rendezésével, valamint a régóta óhajtott emlékszobor iránt való intézkedéssel egy küldöttség bizassék meg.
9*
132 M Á R A M A R O S I E M L É K K Ö N Y V .
Az indítvány közlelkesedéssel egyhangúlag elfogadtatván, az indítványozó másod alispán több maga mellé veendő egyénekkel a terv kivitele iránt való véleményadásra kiküldetett.
A küldöttség a másodalispán elnöklete alatt azonnal egybegyül- vén, 10 pontba foglalt javaslatot terjesztett a megyei bizottmány elébe, a mely javaslat minden pontjában közhelyeslésre találván, egyhangúlag elfogadtatott. A másfél százados ünnepély megtartásának ideje a javaslat értelmében 1867. évi szeptember 4-re, mint a tatárverés évforduló
jára tűzetett ki, helyéül pedig Borsa községnek Sztrimtura nevű határ
része, mint a legnagyobb győzelem helye jelöltetett ki.
Ugyancsak a javaslat értelmében az emlékszobor felállítása, valamint az egész ünnepély költségeinek fedezésére szükséges összeg beszerezhetése végett a szolgabirák gyűjtésre utasittattak s a közsé
gekhez és közbirtokosságokhoz felhívás intéztetett. Pénztárnokul A s z talos M ihály megyei pénztárnok választatott meg.
Kimondatott, hogy az ünnepélyre Szatmár, Bereg és Ugocsa vármegyék, továbbá Kővár vidéke, Felső- és Nagybánya, úgyszintén Szatmár kir. városok, valamint a magyar tud. Akadémia, a termé
szettudományi, történelmi és földtani társulatok az említett ünnepélyre a megyei bizottmány által meghivassanak.
Elhatároztatott, hogy miután a Borsáról Bukovinába vezető országút még elkészítve nincs, kéressék meg a kereskedelmi minister, hogy a már utalványozott összeg kiegészítése által, a Borsától Sztrim- turáig vezető útszakasznak az ünnepély napjára leendő kiépítését tegye lehetővé.
Végül a javaslat értelmében a másod alispán elnöklete alatt egy számos tagból álló központi választmány küldetett ki a határo
zatok végrehajtására szükséges intézkedések megtétele végett.
Ez a központi választmány V á rn d y (labor elnök és M ihályi János jegyző aláírásával már azon évi május 9-ik napján kibocsá
totta a lelkesítő felhívást a gyűjtések eszközlése s a nevezett csa
tára vonatkozó adatoknak, okmányoknak, ha eredetben nem lehetne, legalább másolatban a központi választmányhoz beküldése végett.
Az itt jelzett határozatok nem foganatosíttattak. A különféle tárgyi és subjectiv okok felsorolása messze vezetne.
*
1888. évi október 9-én megyei bizottmányunk is intézkedett, hogy a törvényhatósági bizottság határozata nyomán Borsa kösség
A B O R S A I T A T Á R V E R É S E M L É K E . 133
határában a tatárverők hősiességének megörökítésére emlékoszlop állíttassák.
Midőn a Millenium miként megünneplése érdekéből Kutka Kálmán boldog emlékű alispánunk elnöklete alatt 1896. január 14-én értekezlet tartatott, Várady Gábor indítványozta, hogy a megyei törvényhatósági bizottság által 1867. és 1868. években egyhangúlag hozott határozatok nyomán a millenáris év szeptember 4-én, a helyszínen ünnepeltessék meg a testvéries egyetértéssel kivívott győzelem évfordulója s ugyan
azon alkalommal emlékoszlop állíttassák föl.
Az indítvány egyhangúlag elfogadtatott s intézkedés történt az emlékoszlop tervezetének elkészítése iránt.
Ez alkalommal az értekezlet örvendetes tudomásul vette az alispán azon jelentését, hogy az 1867. évben elrendelt gyűjtés követ
keztében e célra már 2100 frt fekszik a vármegye betéti pénztárában.
Az 1896. évi október hó 15-iki bizottsági közgyűlés alkalmára jelentette Kutka alispán, hogy a tervezett emlékoszlop felállítása aka
dályokba ütközött, miután az e célra fölhasználható pénzösszeg a fölszámolás alatt álló szigeti takarékpénztárnál lévén elhelyezve, a betétek lekötöttsége miatt a szükséges pénzösszeg rendelkezésre nem állott. Egyébaránt a tervek már elkészültek és alispán a tervező Gerster Kálm án és K reis/.el Gáza építészeknek, vármegyénk közönsége nevében a köszönetét kifejezte.
*
Vajha a többször megismételt régi határozat mielőbb végrehaj
tatnék, úgy a borsai hősies győzelem megörökítésére, mint a megyénk népei között századokon át fennállott és fennálló testvéries egyetértés
megpecsételésére. V á r a d y G á b o r .