A magyar törvényhozás, T h a ly K álm án országgyűlési képvi
selő kezdeményezésére elrendelte, hogy az ország hét pontján : a m u n k á c s i v á r h e g y e n ,
a brassói C zen k orm án, a n y itr a i Z obor h e g y e n ,
a d é v é n y i v á rte tő n , P u szta sze ren ,
Z im o n y b a n , és P annonhalm án
az utódok hazafiúi kegyeletének egy-egy maradandó emlékjele állit- tassék fel.
A munkácsi emlékjel alapkőletételének ünnepén Máramaros várme
gye közönsége nagy küldöttséggel képviseltette magát, melynek tagjai vol
tak Szabó Sándor főjegyző vezetése m ellett: Lator Sándor, dr. Pap Tibor, Pogány Ödön, dr. Csipkés Károly, Kovássy Zoltán, dr. Korányi Gyula, Szabó Elemér, Örlősy Ferencz, Romanecz Aladár.
Julius 19-én tartották meg az emlékünnepet. F ir c z á k G yu la püspök a vár alatt ünnepi misét mondott fényes^segédlettel^/sW/é/jT S á n d o r igazságügyminiszter díszsátorba helyezett emelvényre lépve mondott nagy hatású ünnepi beszédet. „Fényes nap virradt ma — úgymond a többi közt — Munkács vidékére. A hajdani fényes napok fátyolképe ott lebeg a látóhatáron. A vitéz hadseregek, fényes győ
zelmek, a zajos áldomás, az édes megnyugvás, a békés munkának termő verejtéice, sok szép nagy alkotás ott vonul el lelki szemeink előtt. Munkács látóhatárán meg van világítva fényes glóriával a haza- szeretet és a királyhoz való hűség. Munkács város népe, összegyűlt vendégek, hazám hü polgárai, a hazaszeretetben, a királyhoz való
140 M Á R A M A R O S I E M L É K K Ö N Y V .
hűségben sohase ernyedjetek. Ebben összpontosul erőnk és hatal
munk.“ A miniszternek nagy hatást tett beszéde után a meghívottak csoportjai felmentek a várba, hol a turul-madaras emlékoszlop alap
kövét tette le a miniszter s az okmányt, melyet a miniszter s az összes ottlevő képviselők aláírtak : betették az elzárt dobozba és be
falazták. — Az okmány szövege a következő : „Ez az emlék, melynek alapkövét Erdély Sándor m. kir. igazságügyminiszter, az országgyűlés tagjainak, Lónyai Sándor Beregvármegye főispánjának, a vármegyei hatóságnak s nagyszámú ünneplő közönségnek jelenlétében 1896. év julius hó 19-ik napján tette le s a mely mű Bérezik Gyula műszaki tanácsos terve szerint készült, hivatva van megjelölni e sok vérrel áztatott szirtfokot, mely a bölcs és dicső honalapító Árpád vezérlete alatt a Beszkidek erdős bércein át nagy munkával beköltözött ősök seregének az uj hazában első pihenő helye, első erőssége s évszá
zadok lezajlásával az alkotmányért vívott súlyos harcok korában a szabadságnak hősileg védett vára, utolsó bástyája vala mindenkor, dicsőséges Magyarország zivataros történetében. Te pedig emlékkő, állj az időknek végezetéig! Állj, a mig a haza á ll!“
Az okmány szövegét G ulácsv Dózsa országgyűlési képviselő olvasta fel s a kalapács ütéseknél úgy a miniszter, mint a jelenvolt képviselők jelmondatokkal dicsőítették a hazát, kívántak a viharos múltra békés jövőt. Ezután K iss Áron a tiszántúli egyházkerület püspöke mondott lelkeket magasztos ihletre emelő imát. Az ünneplő közönség megtekintette a várban a Rákóczy-fát, honnan szép kilátás nyílik nagy vidékre. Munkács közönsége e nap délelőttjén ünnepelte színháza alapkő letételét is, melyen Fazekas Bála mondta az alkalmi beszédet.
A munkácsiak ünneplése alkalmával a máramarosiak tisztelegtek az ott jelen volt igazságügyminiszter előtt, a mikor Szabó Sándor vármegyei főjegyző a következő beszédet mondotta :
A szomszédos Máramaros vármegye törvényhatósága nevében örömmel és tiszteletteljesen üdvözöljük Nagyméltóságodat, midőn ha
zánk bölcs kormánya képviseletében a honalapitás egyik emlékjelének alapkőletételénél részt venni méltóztatik.
Ez emlékoszlop nemcsak elődeink vitézségét, gondos előrelátását fogja hirdetni, de fenntartja azoknak a kiváló államférfiaknak emléke
zetét is, a kik a jogrend megszilárdítása által forrón szeretett magyar hazánk védelmét erősen biztosítják.
Nagyméltóságodnak széles körű tudása, igaz hazafisága,
törvény-A B E R E G I E M L É K J E L E K . 141 hatóságunk területén általános tisztelettel találkozik, meg nem szűn
hető hálánk ápolását pedig biztosítja közviszonyaink iránti meleg érdek
lődése, mely által vármegyei székhelyünk nagyobb külső diszt nyert, az igazság istenasszonya pedig állandó hajlékul kényelmes csarno
kot talál.
Lelkesen üdvözöljük Nagyméltóságodat vármegyénk határain kívül is s e jóleső érzésünket fokozza annak reménye, hogy a közeli napokban bérceink között egyesülhetünk a meleg óhajtásban, mely egy hosszan tartó életen keresztül az ég áldását, a nemes munka sikerét s a megelégedés derűjét kívánja Nagyméltóságod részére.
Szivünk igaz érzéssel köszönti Nagyméltóságodat, melyet a leg
nagyobb sajnálatára személyesen meg nem jelenhetett alispánunk megbízásából, továbbá vármegyénk közönsége és itt tisztelgő küldött- ségi tagtársaim részéről én vagyok szerencsés tolmácsolhatni s kérem Nagyméltóságodat, hogy azt úgy küldőinktől, mint saját részünkről kegyesen fogadni méltóztassék.
A miniszter szívesen fogadta a máramarosi küldöttség tisztel
gését, megköszönte a főjegyzőnek meleg hangú üdvözletét.
A munkácsi ünneplések ulán julius 20-án kisebb számra apadt társaság külön vonaton ment Volócra, onnan kocsikon a vereckei szoroshoz és a Beszkidek magas ormára. A miniszter és kísérete, a törvényhozás küldöttsége és a szomszédos vármegyék képviseletének tagjai megtöltötték a külön vonatot, mely ragyogó időben gyönyörű vidéket szelt át. Szolyván és Hársfalván az állomáson ünneplőbe öltözött közönség fogadta a vendégeket, rutén és izraelita iskolás gyermekek magyar dalokat énekeltek.
Volócról kilencven kocsin ment a vendégsereg Vereckére. Felső- vereckéri diadalkapu alatt vonult át az ünneplő sereg. Innen a verec
kei szoros legszűkebb részén vezet át az ut egész az ünnepély szín
helyére, hol Árpád ezer esztendő előtt főseregével bevonult Verecke völgyére. Az északkeleti oldalon méternyi magasságban kiszökellő szikladömb oldalán van elhelyezve az emléktábla. Itt, e szűk helyen, égbe nyúló sziklák előtt szállt ki kocsijából a miniszter és kísérete, félkörben elhelyezkedve a zöld mohos sziklatömb alatt s szemben az emléktáblával előállott F an ko vich A n ta l volóci rutén pap és tet
szésben részesített beszédet mondott. Mire Erdély Sándor miniszter a következő választ adta :
Mélyen meghatva, hálával, örömtelt szívvel borulok le előtted örökható jó Isten, hogy meghagytad érnem e mai napot, a melyen
1 4 2 M Á R A M A R O S l E M L É K K Ö N Y V .
hazaszeretetünk adóját rójjuk le a haza oltárán, midőn egy ezer évi lét után hazám minden polgárának szivében a hazaszeretet lángja lobog a nemzet egy nagy munkája után, a mely történelmi létének első határkövét képezi. Köszönetét mondok és elismeréssel adózom hazám mindazon férfiainak, kik lehetővé tették a mai ünnepélynek e helyen való megtarthatását. Adja a magyarok Istene, hogy a hazafi- ság e vidéken, az eddiginél még dicsőbb aratást hajtson. Éljenzés és taracklövések kisérték a miniszter beszédét. Az emléktáblán a következő felírás és metszés van domború betűkkel :
A z e z e r é v e m lé k é re .
Közepén az ország címere nemzeti színekben. Balról : 896.
Á rp á d . Jobbról : 1896. 1. F eren o z J ó zse f. A címer alatt félkörben : Iste n á ld d m e g a lm zá t.
Majd a beszkidi határ emlékoszlop leleplezéséhez mentek. Út
közben Alsóvereckén, mindenkit mélyen megható jelenet játszódott le.
A falu lakossága, az iskolás gyermekek mind kivonultak a miniszter tisztelgésére. Itt Asztalos József, nyolc esztendős kis rutén fiú, a nép
nevelés kis atomja mondta a következő szavakat:' Nagyméltóságu miniszter U r!
Kegyelmes Urunk !
Reszketve állok Nagyméltóságod előtt. Gyermek vagyok, erőm kicsi. A legifjabb nemzedék mégis azt akarja, hogy Nagyméltóságodat magyar szavakkal lepjük meg, mert mi lenne más, a mi e vidékről kellemesebben érintené? Méltóztatik látni, csak ruhánk más, mi mind
nyájan magyarok vagyunk. Érezni is tudunk magyarul. Lelkesít az édes haza, érte élünk s ha kell meg is halunk. Tudjuk azt, hogy drága honunk Magyarország. Ezt nekünk Árpád szerezte. Tudjuk azt, hogy Nagyméltóságod a miniszterünk, nemzetünk küldötte, kit egy ezredévi béke és harc avatott fel ez örömünnep vezérfőnökévé. Hozta Isten. Üdvözöljük Nagyméltóságodat s a nemzet küldötteit szép hazánk ez örökemlékü völgyében. Üdvözöljük szívből a legifjabb magyar nem
zedék nevében és óhajtjuk, hogy egy másik ezer év után, egy, ennél még szebb, dicsőbb felvonulást tartsanak késő unokáikban és akkor majd ne legyen s z í v, lélek, ajak, mely e szép haza nyelvén, magyarul ne szóljon.
Köszönjük, hogy megállották e helyen, meghallgatták beszédünket s kívánjuk, hogy I. Ferencz József apostoli királyunkat, Nagyméltósá
godat, fényes kíséretét drága honunk, édes hazánk dicső vezetésére a magyarok Istene soká éltesse.
A B E R E G I E M L É K J E L E K . 143 A minisztert igen meghatotta a rutén vidék e pontján az iskolás gyermekek nevében mondott üdvözlő beszéd. A kis szónokot meg
ölelte, megcsókolta. A képviselők közül hasonlóan tettek többen. Lónyay Sándor főispánnak és Kiss Endre tanítónak megköszönte a miniszter ezt a nagyon kedves jelenetet.
Ezen lelkesedésre fokozó epizód után a társaság tovább utaztá- ban megállapodott a Rákóczy-szálláson és délután 2 órakor a kanyargó magas utakon eljutott a Beszkid hegyre, hol az ünnepélyek végső jelenete folyt le. Az emlékoszlop előtt H a tk o v ic s B erta lan alsó- vereckei rutén pap mondott magyar és rutén nyelven beszédet, majd lehullott a gránit obeliszkről a lepel. Az obeliszk felírása ez : Egyik oldalon :
A honfoglalás emlékére Magyarország ezer éves fennállásának országos ünneplése alkalmából 1896-ik évben.
A második oldalon : Lónyay Sándor főispán, Jobszty Gyula alispán közrehatása, Káldy Gyula kir. főmérnök művezetése mellett emelte a vármegye közönsége.
A harmadik oldalon : I. Ferencz József királynak dicsőséges uralkodása és Bánffy Dezső báró miniszterelnöksége alatt.
A negyedik oldalon Kóródy Sándornak következő verse :
Honfi, e bérc ormon szived hevesebben dobogjon.
Jelzi, hogy ősi honod drága határa ez itt.
Itt hangzott egykor riadó csatakürtje Lehelnek, Nagy Rákóczynk itt hullatá búcsú könnyét.
Szent kegyelet tüze gyűl itt minden csipkebokorban : Oldozd meg saruid, szent hely ez itt a hol állsz.
Alsóvereckén gróf Schönborn B. Ervin vendégelte meg a társa
ságot. Julius 20-án, este 11 órakor már vármegyénk székvárosába érkezett a Bereg vármegyében ünnepelt miniszter és kísérete, hogy megtekintse Szigeten a sóbányát, meg a Tiszavölgyet. Julius 21-én kora reggel az épülőben állott törvényszéki palotát tekintette meg. 8 órakor már a Kunigunda aknához érkezett, hol Gschwandtner Albert főbányatanácsos üdvözölte a minisztert. Az aknába siklón ment le a miniszter, a hatalmas földalatti tárna fényesen ki volt világítva. A nagy obeliszken ott tündököltek a miniszter nevének kezdő betűi : E. S.
A bányász zenekar a Hymnust adta elő. Úgy a minisztert, mint a többi vendégeket meglepte a bánya tündéri képe. 9 órakor a szigeti vasúti állomás Zóna-vendéglőjében reggelizett meg a társaság. Innen
a
Tiszavölgy megtekintésére utaztak. Epizódja volt a kirándulásnak,1 4 4 M Á R A M A R O S I E M L É K K Ö N Y V .
hogy mikor Bergman kőrösmezői rabbi német beszédét a miniszter megköszönte, nyájasan azt a reményét fejezte ki, hogy : „ha még egyszer találkozunk, ugy-e már magyarul fogunk egymással beszélni!“
Vendégeink a legkülönbözőbb szempontokból vizsgálták vidé
künket. Egyik úgy vélte, kiválóan alkalmas a vadászati sport kultivá
lására, a másik szőlőhegyeket óhajtana a napnak fekvő oldalokon, voltak, kik nyaraló telepeket kerestek, de nem találtak. Voltak, a kik ezek nélkül is, elragadóan szépnek találták Máramarosnak legnagyobb útvonalát, a Tisza völgyet, mely a vármegyét a nagyobb északnyugati és a kisebb délkeleti részre osztja és sajnálták, hogy csak most fedez
ték fel : a millenáris esztendőben. Különös véletlen intézkedése volt a sorsnak, hogy az igazságügyminiszter máramarosi látogatása idején fogtak el két nemzetközi kasszabetörőt vármegyénkben : Kázár Amb
rust és Affendákisz Periklészt, kik a pesti törvényszék fogházából szöktek meg és vármegyénkben igyekeztek a határon átlépni. A vasúti állomáson Kutka Kálmán alispán e szavakkal jelentette a távo
zásra készülő igazságügyminiszternek : Kegyelmes Uram !
„Ez a két gazember volt itt közöttünk, kiket átadunk az igazság
szolgáltatás őreinek kezébe; több nincs.“ Az igazságügyminiszter öröm • mel vett tudomást a két betörő elfogatásáról.
Nem is illenek a nemzeti kegyelet által támasztott magasztos hangulatba a banditák fejei, kiknek sem országuk, sem hazájuk, sem törvénytiszteletük nincs.
A rend és közbiztonság, meg a magán vagyon ellen vétők elkü- lönitendők a társadalomtól.
Ez volt a tiszavölgyi utazás epilógusa, mely a közrend őreinek javára jegyzendő fel.
R máramaros-ugocsai ev. ref, egyházmegye ünnepélye,
Az egyházmegye még 1895. évi őszi közgyűlésén elhatározta, hogy Magyarország fennállásának ezredik évfordulója Nagy-Szőllősön megünnepeltessék.
Ezt teljesitőleg az egyházmegye 1896. szeptember 16-án Nagy- Szőllősön ünnepélyes közgyűlést tartott.
Az ev. ref. templomban C sornák Istv á n esperes imája után B i k y F eren o z egyházmegyei főjegyző prédikált.
Isteni tisztelet után az egyházmegyei gyűlés tagjai, úgyszintén a nagy-szőllősi és vidéki értelmiség, felekezeti különbség nélkül a vármegyeház termében gyűltek össze a diszülésre s azt zsúfolásig megtöltötték.
Csernák István esperes hazafias szellemű buzgó imával kérte Isten áldását. Imája végeztével fenkölt szellemű beszéddel nyitotta meg a gyűlést, egyszersmind fölkérte S z e n tp á ly Istv á n t, mint leg
idősebb világi tanácsbirót a társelnöki szék elfoglalására, miután az egyházmegyei gondnok akadályoztatása miatt meg nem jelenhetett.
Szentpály István hazaszeretettől áthatott rövid, de lelkes beszéd
del foglalta el a társelnöki széket.
A megbízó levelek igazolása után elnöklő esperes fölkérte V á r a d y Gábor egyházmegyei volt gondnokot, hogy a diszülésen ünnepi emlékbeszédét előadni szíveskedjék, a mire Várady Gábor következőleg beszélt:
„Nagytiszteletü és tekintetű egyházmegyei küzgyülés ! Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim !
Ezer év ! Csak egy perc ez a világi nagy mindenség örökéle
tében, még egy nemzet történelmében képzeletiieg is alig megmérhető
10
146 M Á R A M A R O S I E M L É K K Ö N Y V .
nagy és hosszú idő, főleg, ha tudjuk, hogy ez az ezer év, a mely mö
göttünk áll, legalább egy hatodrészét képezi annak a múltnak, a melynek legtávolabb határvonaláig a történetbuvárok kutatásaikkal eljutni képesek.
Ennek a fényben és borúban, örömben és gyászban, diadalok
ban és veszteségekben, szerencsében és balsorsban egyaránt gazdag ezer évnek képei, emlékei vonulnak el lelkünk előtt e szent órában, a midőn azért gyűltünk egybe, hogy a máramaros-ugacsai ev. ref.
egyházmegye testületé és minden egyes tagja részéről és nevében megünnepeljük hazánk ezredéves fennállásának évfordulóját és hálás érzelemmel boruljunk le előtted Atyánk, Mindenható Isten, a ki ezt a mi édes magyar hazánkat, ennek népeit, annyi vész, vihar és meg
próbáltatás között nemcsak megtartottad, de sőt e nemzetet szabad
ságra, erkölcsi, szellemi emelkedésre, anyagi jólétre irányzott törekvé
sében gyámolítottad, hősies küzdelmeiben bátorítottad és lehetővé tetted, hogy most, ezer év múlva is fölkiálthassunk :
„Él nemzet e hazán.“
I.
Az egész ország ünnepel, ünnepiünk mi is itt, a Magyar Biro
dalom északkeleti határánál, a Kárpátok tövében, partjain annak, a mi kedves folyónknak, a mely bölcsőjét és sírját egyaránt e haza földjében leli, a mely tehát örökös jelképe, megtestesítője az intő szózatnak :
„Itt élned, halnod kell!“
És egybegyültünk itt szomszédságában a klasszikus földnek, Munkácsnak, a hol nemzetünk legközelebb ünnepelte Árpád hősies honfoglalásának dicső emlékét.
Egybegyültünk itt, Vérbőczy szülővármegyéjében, a Perényiek hazájában, azoknak a Perényieknek a földjén, a kik egyikének özve
gye, Frangepán Katalin Nyaláb várában fordittatta le Komjáthy Bene
dek által az uj testamentum egy részét, mely 1533-ban Krakkóban került ki a sajtó alól. És összegyűltünk a 11. Rákóczy Ferencz gyű
lése által nevezetessé lett Salánk közelében, azon egyházmegye által rendezett ünnepélyen, mely mint máramarosi és ugocsai külön egy
házmegye majdnem háromszázados fennállása után 75 évvel ezelőtt testvériesen egyesült.
És midőn a dicső ősök által tiz század előtt elfoglalt, azóta támadó ellenségek és hősiesen védelmező honfiak vérével áztatott, bánat és öröm könnyeivel megszentelt földön ezt az ezredik esztendőt
A Z EV. R E F . E G Y H Á Z M E G Y E Ü N N E P É L Y E . 1 4 7
itt, e helyütt is, a mi szerény körünkben megünnepeljük, engedtessék meg nekem, hogy most, a lefolyt évezred zárkövénél, az uj ezredév küszöbén egy rövid visszapillantást vethessek a múltra, hazai törté
nelmünk azon szélső körvonaláig, a melyről koszorúsunk m ondja:
„A képzelet sebes szárnyú sas, elfárad mégis, mire odaér.“
II.
Az Ural völgyeiből, Skithia földjéről ezer évvel ezelőtt költözött ki az a hét külön törzsből, 108 nemzetségből álló magyar nép, mely a Hunnoknak Attilától meghódított földjére itt a közelben, a beregi magaslatokon át vonult be Munkács felé, a midőn a honszerző Árpád s vezértársai a tejjel és mézzel bővelkedő Kánaánnak öt fejedelem alatt álló, különféle népeit néhány év alatt legyőzték s rövid időn a Kárpátoktól Adriáig, Erdély határától a Morva folyóig terjedő ezen nagy és szép birodalomban a magyar lett az ur. Ezért méltán irta a lánglelkü ifjú költő :
„Mig csak Szer áll, Mig hon leend, Mig érez a kebel, A honfi és emlékezet Árpádról énekel.“
És a fejedelmi hős hadvezér után jött a honalapító, a hittérítő Szent István, a kinek nagy bölcsességéből semmit sem von le annak a tévtannak inaugurálása, melyet az akkori nehéz viszonyok által igényelt opportunizmus szült, hogy „Unius linguae uniusque moris regnum inbecille et fragile est,“ mely tévtan nekünk annyi bajt okozott, hogy századok alatt szerzett szomorú tapasztalatok s az egy
nyelvű hatalmas államok példái voltak szükségesek arra, hogy meg
győződjünk a nagy igazságról : „Nyelvében él a nemzet.“
És jött a magyart gyűlölő Péter, a kegyetlen Aba, a bizalmat- lankodó Endre, a népszerű, munkás Béla, a nyughatatlan, álhatatlan Salamon, a szelíd lelkű, buzgó Géza király után a bölcs törvényhozó és hős Szent-László.
Előttünk lebeg a cserhalmi győző, a kunokat meghódító, a val
lásos, nemesszivü király emléke s az a ténye, hogy Szent-István biro
dalmát Horvátországgal nagyobbitotta. Előttünk lebeg Könyves Kálmán is, a boszorkányok iránti hitet, a babonát irtó szellemével, a tudo
mányt a vitézséggel párosítani tudó bölcsességével, miről Dalmácia annektálása is tanúskodik.
És ezen négy évtizedes emelkedés fokozatos fejlődése után jött 10*
í 48 M Á R A M A R O S I E M LÉ K K .Ö Y N V .
egy félszázados visszaesés. Jött a kegyetlen, kicsapongó II. István, a lágyszívű, gyenge Vak Béla, a gyermek II. Géza s az ifjan elhalt III. István.
De a hosszas ború után már évtizedig ismét derengeni kezdett Hunnia téréin, III. Béla céltudatos, rendszeres, bölcs országlása alatt, hogy azután II. Endre alatt újra a testvérháboru, pártviszály üsse fel rémes fejét, elannyira, hogy a szent földre vándorolt király távollété
ben a végromlás szélére jutott nemzet sorsán az utóbb kiadott „arany bulla“ már vajmi keveset enyhített.
A bölcs és erélyes IV. Béla üdvös működésének is gátat vetett a tatár pusztítás, de a mohi pusztán vívott gyászos emlékű csata után a király, mint a földre sújtott Anteus, uj erővel látott a mun
kához, hogy regenerálja nemzetét.
Minden hasztalan ! Az anyagi, erkölcsi hanyatlás rohamosan növekedett, a melyet az atyja ellen fellázadt hálátlan V. István, a kicsapongó Kun László, a trónkövetelők által ostromolt III. Endre, már nem voltak képesek végzetes útjában feltartóztatni, s az Árpád
ház fiága a XlV.-ik század küszöbén kihalt.
A lángoló szabadság és honszereteten s az európai nagy missió tudatán kívül Istennek csodatevő hatalma kellett ahhoz, hogy ámbár az öt fejedelem és 23 király sorából több, mint négy századon át csak nehányan emelkedtek ki államférfiúi bölcsességökkel, a pártos- kodó, szilaj, harcias nemzet megfékezésére szükséges országlási tehet
ségűkkel, ennek dacára a nemzet zöme, az ő határtalan szabadság, és hazaszeretetével megvédelmezte imádott hazáját, a mely, mint a pálma növekedett a reá rakott terhek súlya alatt.
III.
A következő korszak nem kevesbítette a nemzet szenvedéseit, sőt fokozta azokat; de a dicsőséget sem csökkentette, sőt tetemesen megsokszorozta azt. Az Árpád-ház leányági utódai között a magyar korona bírásáért megeredtek a villongások, az ádáz tusák.
A nemzet a reá visszaszállott királyválasztás jogán cseh Venczelt ültette a trónra, a kit arról bajor Ottó szorított le.
És jött utánuk a nápolyi Anjouház sarja : Róbert Károly, hogy mint rendtartó, az ipart, kereskedelmet előmozdító államfő egyengesse utait a hatalmas, vitéz Nagy Lajosnak, a kinek örök emlékű, dicső
séges országlása alatt, a költő szavai szerint is : „Három tengerpart virányai vetettek határfalat,“ a kinek lábai előtt feküdt a hatalmas Velencze, a ki meghódította Moldvát, Oláhországot, Boszniát, a kinek
A Z EV. R E F . E G Y H Á Z M E G Y E Ü N N E P É L Y E . 1 4 9
fején díszlett Lengyelország koronája is. E ragyogó négy évtized után
fején díszlett Lengyelország koronája is. E ragyogó négy évtized után