A Z
J I i
-N a g y Gróf — Te nagyobb Festetits !!
Szívem’ kedvelt embere, Te Balatoni Maecenas,
Gazdaság’ nagy mestere.
Emlékezvén szép Lelkednek Meg esínért Érdemiről , Hozzád bús bangón kiáltok
Erdélynek hegyeiről.
Egy szomorú Újság Levél’
Komor tudósítása — Abban egésséged’ Léted’
Kétséges változása — Midőn Te a’ Nagy Tó partyán
Bádjadsz erőtlenülve, Hazám Havassai köztt
Nyögök itt el merülve, (
4
Jól - léted hoszas és boldog Éltedért ohajtásim, Érzéseimnek szárnyain
Repülő sohajtásim — Engedd két Ország határin
Túl — nállnd hallassanak, A’ két Magyar Haza’ gyászán
Alt — Hozzád hathassanak, — Te két élet’ birtokossá!
Nemes Lélek — bőv vagyon, Okos helyes bőHselkedés —
Földi Jó nállad vagyon ; Egyikben gyönyörűséged
Magánoson találod, Másikat pedig ez által
Nagy lelkűleg használod.
Igaz Érdem — való nagyság Földünk’ ditső embere!
Téged vitorlákkal tisztel Balaton’ kis tengere, a.)
a.) G ró f Festetits tengeri k e re sk e d ő hajót álított n é h án y eszten d ő k k el ez előtt a’
Balatonén.
A’ Főid gazdag termesivei, A’ Rétek virágokkal, A’ szöllő szép fürtjeivel,
A’ kert szelíd ágokkal — Az erdőség’ Vadonjának
Rendbe szedett osztálja Nemes hasznos Intézeted’
Kegyes czélját hálálja.
Szaporított ‘nemesített
Csordák’ nyájak’ bőgőse, A’ Gazdaság nemeinek
Ki tanult mívelése — Az értelem’ formálása,
A’ Tudomáuyosodás Törekedő tapasztalás,
Okos világosodás —
^zek földi gazda gságod’
Halhatatlan kintsei, kzek földi életednek
Égi emlék Jelei.
^ Szülők Gyermekeikben, A’ Gazda Vagyonában ,
^ Szegény nyer Kenyerében , A’ Magyar a’ Haeában
—-A’ Külföld nagy szomszédjában ^ Ember — Főid barátjában, A’ Természet hív Fiában ,
Keszthely hegyes Urában — Érez — betsűl — tisztel, mind ezt
A’ maradék’ szívére Köti — ’s hálával emlékszik
A’ FESTETITS nevére.
E n n y i J ó s á g é re z te tv e
Egy Embernek éltében , Ennyi nagyság képzelteivé
Egy Festetits nevében;
Egy embernek — ki FŐ lévén Futja a’ Szél-vészeket, A’ ki bőltsen ki kerüli
A’ meredekségeket ; Aranv középszerűséggel
El Blandusiájában , Magyar Horátz bőltselkedik
Balatonnál Szálában;
Ki ember esméretével Visza ül a’ mezőbe, Sok tapasztalásival él
Örökül az időbe;
6
1
Keszthely okos Fábiussa El hagyván a’ Világot,' Szánt, ’s Ekéjénél meg veti
A’ fényes Consulságot; <
Tsak a* jó-tételben tartja A’ valódi érdemet Utálja a lármás kűl- színt
Meg vakítja a’ szemet;
Nem bánja — ha szép mezején, Selyem Juhán babírkál, ó,) A’ hízelkedő Chronica
Másról akár mit firkálj, Az Érdem magában lévén
Azt mástól nem keresi, A’ csalárd — a’ hiú reményt
’Sibbadozva nem lesi j
á.) E z a’ n a g y Ur Keszthelyen velem né*
zegetvén a ’ (yeorgicon Span yol K o s s a it, azokat nevenként esmérte, m aga k e z e i
v e l rajtok b a b írk á lv á n mutogatta a’ fái*
n a b b nem eket, *s a! l é g fáinabból e g y tintset k isza k a sztv á n , n ék em adta — • m ellyet ma is tartok.
A’ Rendelés jól talalva Adott néki Jószágot Adott főként okosságot
’S nemes hajlandóságot ; így Fűnpk Fának segítve
Le élvén a’ Világot, Az Embert gyámolítva győz
Emberi gyarlóságot.
Hát-tsak ott nagy á’sibbajban ,P
A’ pompás falak között, Hol a’ politica, penna,
Fegyver öszve ütközött — Hát — a’ bőlts magánosságban
Kitsin, sőt nem - is ember, Bár jóltévőleg sugárzik?
Hát — tsak ott nagy az ember Jaj ! e’ mind Jó — de az élet
A* mezőben sarjadzik, E' nélkül az Éhei-halás
A’ várba harapadzik ; A’ Természet’ Ura kertet
Előbb, ’s Gazdát teremtett, A’ Szükség — Társaságosság
Majd Igazgatókat tett;
8
Nagy tekintet Kát ezeknek, Áldás a Jó Gazdának, Tisztelet a’ Felsőbbségnck;
Béke Keszthely Urának!
Ki jóltévőleg sugárzik
Noha nem fellengő Nap, Kitől földünk egy darabja
Kettős clemedést kap ; Ki társa volt a’ Jó-tétel
Szép pályáján ezeknek Á’ kis Hazánk díszére éltt
Nagy két Sámueleknek ; c.)
9
c.) Hazánk több J ó l - t é v ő U r a h k ö z tt E r
d é l y i U dvari C ancellarius G r ó f T e l e k i Sámuel e g y é b Jó-tettei köztt, egy Maros V ásárhelyen fel álított, tulajdon k ö lts é gén e g yb e gyűjtött — ’s a ’ Nem zetnek k i nyitott derék Könyv - T á r r a l tette halhatatlanná nevét. E rd é ly i Statusok Praesesse G ró f Kemény Sámuel p e d ig e g y e b e k k ö z i t , az utolsó Háborúban ö zv e g y e n és árván m arad o tt, néhány H á z o k n a k holtig való pénz segedelm et,
’ s némely Háza szo lgalatjáb an magát m egkülómböz te tetteknek Jószágok at kö
tött le.
Egjgyik — bőlts Teleki már tsak Fogytán van a’ reménynek, A’ másban — nyugodj derék Úr!
Vége a’ nagy Keménynek;
’S már túli — a’ térés Országban Festetits is cl gyengültt, Hát a’ Végzés’ gyászos sora
A’ Jóllévőkre kerúltt!* -Te Arany Idő polgárja!
Ki hozzánk le szakadál, Élsz e’ ? vagy már áldott élted
Meg fagylalta a’ Halál.
A’ Balaton’ hullámjai
É rte d b u s á n z a j o g n a k ,
A’ mező remény színei Komoran mosojognak.
A’ kövér rétek virányja
S árgulva k op árko d ik,
A’ jó borra míveltt gazdag Szöllő-hegy kopatzkodik.
A’ szelíd ág, a’ vad erdő Lehullott levelekkel, A’ nieszire terjedtt nyájak Szomorú bőgésekkel,
A’ mezei ni ív* tudomány Áldván hasznos munkáját, Mély bánattal le könnyezi
Országink' nagy Gazdáját, Az Öröm Apák sohajtnak ,
Az szűkúltt el jajdula, A’ jó Hazafi nemes szív
Gyászos ködbe borula, A’ Külföld — az emberiség —
A’ Föld munkás Barátját Méltó érzéssel kesergi
A’ Természet hív Fiát, A’ Főség a* derék polgárt,
Alatt-valók sorsokat
K e s z t h e ly ie k jó F e je k b e n
Gyámolító Urokat, A! míveltség’ Epochája —
Mind ez — érez — sóhajt — Beteg — gyengült nagy Festetitsd
Érted — toliam Téged ír.
Az esztendő kezdetében Víg hangon énekele — Egy szomszéd Hazai derék
író Hozzád versele —
12
Kazinczy — az írtt Újságnak Egy vidám darabjában, Kazinczy — kit egyszer láttam
Császárunk’ Schunbrunjában, A’ nagy Magyar Litterator —
Erzésiben sajátom, Egyszer látott, munkáiban
Régen tisztelt Barátom.
Nagy Gróf! ő Téged örvendve Magaszlaltt Széphalmában, Ah! de én dítsőitlek már
Busongva Kutyfalvában.
A’ magyar Főid’ bőv lapálja
I d v e z le l t Ö r ö m é b e n ,
Szomorúbb sors! sóhajtozik A’ más hegyes Szögében.
Minden Magyar’ — minden jó s z í v’ Kivel együtt szenvedem — Bár nem birja gyenge toliam —
Krzésit öszve szedem — Azt ki öntöm szűk mejjemből
A’ Haza Oltárára, Jól-léteit — áldást óhajtók
Keszthely beteg Urára.
Én — ki Téged nagy Ur! midőn Keszthelyen tiszteltelek, Tartós — betses emlékezet! —
Egy nap ki esmertelek, Kiben Lelkem okos Bőltset,
Nyájas ember-barátot,]
Ki — Benned kedves nagyságot, Egy magyar Títust látott — Meszi de atyafi Főidről
Nyögni el nem felejtek, Csekély de Baráti szívből
Egy pár bús könnyet ejtek.
T o l d a l é k . Kertemben játszó Gyermekim
Midőn végzem versemet, Véletlen — kis Violákkal
Koszoruzák Fejemet.
Ki tőre kis Leikeikből A’ nagynak szeretető, lm! már bennek is tsirádzik
Festetits tisztelete.