2. Az események kerete – A proletárdiktatúra kiépülése fenyegetett demokráciától
2.1. A fenyegetett demokrácia
A XX. századi magyar társadalomtörténetben talán 1944–1945-ben ját-szódtak le a „legnagyobb és legmaradandóbb változások”.51 Ezeket a változásokat kétségkívül erős szovjet nyomás alatt fogadták el és vezették be. A szovjet meg-szállás 1945-től egészen 1991. június 19-éig tartott, bár a szovjet katonai jelenlétet 1945-ben még a legtöbben, beleértve a demokratikus polgári pártok vezetőit is, ideiglenesnek, a második világháborút lezáró békeszerződés megkötéséig tartónak hitték. A hazai szakirodalomban visszatérő kérdés, mennyire tekinthetők a máso-dik világháborút követő változások spontánnak, a „népakarat megnyilvánulásá-nak”, esetleg társadalmi szükségszerűségnek, a demokrácia kiteljesedésének52 vagy éppenséggel a proletárdiktatúra kiépítése irányába tett első lépésnek,53 amely – az utolsó baloldali rivális erő bekebelezése után – a Magyar Dolgozók Pártjának egyeduralmáig vezetett.54 Ez utóbbi nézetet látszik alátámasztani, hogy a „leendő népi demokráciákba küldött pártszervező stábok mindenütt a fokozatosság politi-káját képviselték és mindenhol olyan rezsimek jöttek létre, mint amit Magyaror-szágon koalíciós kormányzásnak hívtak.”55 Árulkodó lehet az is, hogy lényegi párhuzamosságok a szovjetizálásban –például az időben elnyújtott fokozatosság, a relatív rugalmasság és a baloldali erők önkéntes együttműködési készsége –
51 Rigó Róbert: Elitváltások évtizede Kecskeméten 1938–1948. Budapest – Pécs, ÁBTL – Kronosz Kiadó, 7.
52 „Való igaz, hogy a magyar néptömegek demokratizmusa, amely már a felszabadulást követő napokban nagy erővel tört felszínre, inkább spontán megnyilvánulása volt a valósággal szoros kapcsolatban lévő, nehéz fizikai munkát végző emberek józan gondolkodásának, ösztönös ember-ségének, közösségi hajlamának, és sok esetben nélkülözte a politikai tudatosságnak azt a fokát, amelyet más, ebből a szempontból viszonylag szerencsésebb történelmi múlttal rendelkező orszá-gokban a néptömegek elértek.” Balázs Béla: Népmozgalom és nemzeti bizottságok 1945–1946.
Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1961. 25.
53 Romsics Ignác szerint az 1945 és 1947 közötti időszakot „koalíciós időszaknak” vagy „népi demokráciának” nevezni „olyan eufémizmus, amely épp az átalakulás lényegét és irányát hagyja homályban.” Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris, Budapest, 1999.271.
54 Gyarmati et al. 1988, 29.
55 Szabó Miklós: A szovjet kommunista párt története. Szeged, 1983. 51.
18 gyelhetők meg „a szovjet megszállás alá került kelet–közép–európai államok-ban.”56
1956 története is valójában 1945-ben kezdődött.57 A szovjet csapatokat nem csupán a korábban mintegy öt-hatszáz aktív támogatóval bíró Magyar Kom-munista Párt tagjai követték országfoglalásukban, hanem a szovjet parancsuralmi rendszer is,58 annak minden sajátosságával, bátran kimondhatjuk visszásságával.
„Anyákat gyermekeik, férjeik szeme láttára erőszakoltak meg részeg katonák, fiatal, 12 évtől felfelé lévő korban levő fiatal leányokon az apáiktól, anyáiktól elhurcolva 10-15 katona is keresztülment, sok esetben nemi betegséget oltva belé-jük. Az első csapat elvonulása után újabbak jöttek, csinálva elődeik művét...”59 A szovjetek Magyarországot – minden kortárs és későbbi, beleértve a jelenkori pro-paganda ellenére – megszállt és ellenséges területként kezelték, aminek vitathatat-lanul bizonyítékait is adták, amelyek a mai napig elevenen élnek a kortársak és az utókor emlékezetében. „A 45-ös ostrom által lerombolt Várpalotán a harcok meg-szűntével sem létezett személyi biztonság. A lakosság félt a rabló, erőszakoskodó orosz katonáktól. Például a tehénpásztor Riszter Ferencnek csinos feleségét föl-dobták a teherautójukra s elhajtottak vele. Mikor Inotán lehajították a teherautóról, az asszony már halott volt.”60
Az ideiglenes kormányt azoknak a pártoknak a koalíciója alkotta, melye-ket engedélyezett a szovjet katonai vezetés alatt álló Szövetséges Ellenőrző Bi-zottság, így az a Független Kisgazdapártból,61 a Szociáldemokrata Pártból, a Ma-gyar Kommunista Pártból (MKP) és a Nemzeti Parasztpártból állt,62 a politikai vezetés valójában a Horthy-korszak anti-elitje63 kezébe került. Amíg a háború alatt a nemzetiszocializmus és a német megszállók elleni küzdelem sodorta egy-más mellé a polgári és a baloldali erőket, addig 1945-ben az ország politikai,
56 Kalmár Melinda: Történelmi galaxisok vonzásában. Magyarország és a szovjetrendszer 1945–
1990. Osiris, Budapest, 2014. 43.
57 „Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének egyik fő oka volt a II. világháborút köve-tő szovjet megszállás, annak minden borzalmával és az azt köveköve-tő kiszolgáló elnyomás.” Mészáros Gyula: Forradalom és szabadságharc Veszprémben 1956. Művészetek Háza, Veszprém, 2001 (a továbbiakban Mészáros 2001.), 19.
58 Rainer M. János: A fordulat évei, 1947-1949. 1956-os Intézet, Budapest, 1998. 17.
59 Szakács – Zinner i. m. 11.
60 Bátor Antal visszaemlékezése. Idézi: Fakász i. m., 14.
61 Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt, a továbbiakban Független Kisgazdapártként vagy FKgP-ként fogom említeni. G. I.
62 Szakács – Zinner i. m. 8.
63 Tóth Pál Péter – M. Kiss Sándor: A Horthy-rendszer anti-elitjének történetszociológiai vizsgála-ta. In: Társadalomkutatás 1986. (4. kötet) 1. 83–98.
19 dasági, sőt társadalmi megújítása lehetett volna – és látszólag volt is – az a nemze-ti minimum, közös cél, amely indokolhatta a pártok közötnemze-ti az együttműködés folytatását. Révai József szavaival „természetesen nem a szabadságharc gondolata volt többé az alapja […] a nemzeti egységpolitikának, hanem […] az újjáépítés.”64 Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Kormány által alkotott jogszabályok azonban nem csupán átalakították a közigazgatási, bírói vagy rendvédelmi szerve-zetet, hanem megteremtették a jogi környezetet a proletárdiktatúra kiépüléséhez.
A háborút követő változásokban „különösképpen a marxista-leninista program megvalósítására törekvők"65, majd a pártos történetírás elkerülhetetlen szükség-szerűséget láttak, illetve láttattak, bár az 1945. és 1947. évi választási eredmé-nyekből is kitűnik, hogy valójában nem a társadalom akarata, hanem a szovjet forgatókönyv érvényesült. A szovjet hadsereg révén66 a kommunisták akkora ha-talomhoz és olyan befolyáshoz jutottak, ami messze meghaladta a támogatottsá-gukat és a többi párt pozícióit és amelyet nem igazoltak a későbbi választási eredmények sem.67 Döntő szerephez jutottak már az ideiglenes kormányban is és befolyásuk, irányításuk szinte kizárólagossá vált a szovjetek által megszállt terüle-ten gyorsan kiépülő rendőrségben. A kommunista párt – követve a szovjet tanító-mesterek példáját – szinte azonnal megkezdte saját terrorszervezeteinek, elsősor-ban a politikai rendőrségnek a megszervezését, amely a Budapesti Rendőrfőkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya (PRO) néven, Péter Gábor irányításával de facto már 1945. január 17-én megkezdte működését az egykori Hűség Házában, az Andrássy út 60. szám alatt.68
Minthogy azonban a célként kitűzött proletárdiktatúra bevezetését a Szov-jetunió közvetlenül a világháború után még nem tartották időszerűnek az Egyesült Államokkal folytatott és ez időben még folytatni kívánt egyfajta együttműködés miatt, így Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország esetében a szovjet
64 Idézi: Szakács – Zinner 39.
65 Ö. Kovács 2002. 8.
66 Vorosilov például magához kérette Miklós Béla miniszterelnököt és átadta a fegyverszüneti szerződésre hivatkozva azt a listát, amely tartalmazta a Vörös Hadsereg ellátására követelt húst, zsírt, lisztet, olajat, cukrot, krumplit és más élelmiszert, csakhogy olyan tetemes mennyiségben, hogy Miklós válaszában leszögezte: a kormány kezén lévő összes élelmiszer harmadát sem fedezte az igényeltnek. Vorosilov válasza egyértelmű volt, ha a magyar kormány nem teljesíti kötelezett-ségeit, a Vörös Hadsereg le fog foglalni minden készletet, ettől csak akkor hajlandó eltekinteni, ha a demokratikus kormány megalakul. Kijelentette, hogy a Szovjetunió csak olyan kormányban bízik, amelynek a belügyminisztere kommunista. Uo. 36.
67 Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris, Budapest, 2000 (a továbbiak-ban Romsics i. m.), 284.
68 Kahler Frigyes - M. Kiss Sándor: Kinek a forradalma? Püski-Kortárs, Budapest, 1997. 7.
20 kitűzés az volt, hogy „úgy váljanak baráti országokká, hogy az ne járjon együtt a szovjetizációval, és ne váltsa ki az Egyesült Államok rosszallását.” 69 „A teheráni értekezleten – fogalmazott Révai József a párt főideológusa – a szocialista Szov-jetunió a polgári Angliával és Amerikával hosszan tartó egyetértésre és szövetség-re szövetség-rendezkedett be. [...] Proletárdiktatúrát csinálni, Elvtársak, nem lehet”.70 Kö-zép-Európában, különösen pedig Magyarországon a Szovjetunió tehát igyekezett megőrizni a demokrácia és népakarat megnyilvánulásának látszatát. Az 1945 és 1948 közötti időszakot találóan nevezhetjük a veszélyeztetett vagy fenyegetett de-mokrácia71 időszakának, amelyben a szovjetek által pártfogolt kommunistáknak jutott döntő szerep.72
A Magyar Kommunista Párton kívül tehát működhettek egyéb pártok is, ám az állam irányításának kulcsterületeit át kellett adniuk a kommunistáknak, tartottak továbbá választásokat is, ám a győztes párt (FKgP) nem alakíthatott önál-lóan kormányt, szovjet parancsra be kellett vonnia a MKP-t is.73 Az 1945. évi választások után szovjet nyomásra nem Nagy Ferenc, hanem Tildy Zoltán lett a miniszterelnök, akin keresztül a MKP a kisgazdák értésére adta, a szovjetek vezet-te SZEB semmiképpen sem támogatna „tiszta kisgazdapárti kormányt”. Az „első demokratikusan választott” kormányban végül minden fontos pozíciót megsze-reztek, a kommunisták a belügyi, a közlekedésügyi és a népjóléti tárcát, a velük szorosan együttműködő szociáldemokraták pedig az iparügyi, az igazságügyi, valamint a kereskedelmi tárcát kapták meg, míg a kisgazdák felügyelte külügy élére a kommunistabarát Gyöngyösi János került.74 A magyar társadalom csak lassan ismerte fel, hogy mind nemzeti és mind egyéni szinten75 olyan alapértékei
69 Okváth Imre: Bástya a béke frontján — Magyar haderő és katonapolitika 1945-1956. Aquila, Budapest, 1998. 24.
70 Idézi: Szakács – Zinner i.m. 41–42.
71 M. Kiss Sándor: Ó jöjj el mihamarabb ratifikáció. In: Magyar Szemle 1999/1–2.
72 Rainer M. János: Demokrácia volt-e Magyarországon 1945 után? A „koalíciós időszak” és a Rákosi-korszak átmenetének kérdése. In Lőrinc László (szerk.): Egyezzünk ki a múlttal! Műhely-beszélgetések történelmi mítoszainkról, tévhiteinkről. Történelemtanárok Egylete, Budapest, 2010.
21.
73 Romsics i. m. 284.
74 Szakács – Zinner i.m. 37.
75 Nemzeti szinten a szabadság nemzeti függetlenséget, a hit szabadsága az egyházak szabad mű-ködésének biztosítását, a tulajdon pedig a vállalkozás szabadságát és a magántőke lehetőségét jelentheti. Egyéni szinten értelmezett szabadsághoz tartozónak érzem az emberi és polgári szabad-ságjogokat (szólás-, gyülekezés-, véleményszabadság stb.), a hit szabadsága alatt talán a szabad vallásgyakorlást érthetjük, nem kizárva az ateista felfogás megvallását sem, míg tulajdon szabad-sága a magántulajdon lehetőségét és tiszteletét a föld-, illetve lakástulajdonlástól, a kisiparos létig.
21 kerültek veszélybe, mint a nemzet és egyén szabadsága, a hit szabad gyakorlása és a magántulajdon.76 A szovjetektől 1949-ben átvett sztálini alkotmány ugyan mindezeket papíron védte, ám a vallásüldözés, a jogkorlátozó intézkedések, a vál-lalatok és a paraszti gazdaságok kollektivizálása, az iskolák államosítása, a min-dennapossá váló terror bizonyították a proletárdiktatúra igazi természetét, amely-nek leggyűlöltebb jelképe a politikai rendőrség lett.