A felsőoktatás speciális szerepe a fenntartható társadalmakra való áttérésben

A felsőoktatásnak kulcsszerepe van a társadalmak gazdasági-kulturális berendezkedésének fenntartható módjára való, sajnos igen lassú, átállási folyamatában. Erre sokak hívták már fel a figyelmet mind a hazai (pl. Expanzió Humán Tanácsadó Kft. 2005, Lükő 2010, 2017, OFI-TÁMOP 2012, Kerekes et al. 2012, Lányi & Kajner 2019), mind a nemzetközi (pl. Cortese 2003, Lozano et al. 2013, Leal Filho et al. 2015, 2019, Findler et al. 2017, Világfigyelő Intézet 2017) szakirodalomban. A felsőoktatásból kilépő hallgatók azok, akikből nagy valószínűséggel a jövő gazdasági, politikai és jogi vezetői is kikerülnek majd, illetve a jövő értelmiségeként a társadalom egyik legfontosabb alapját képezik majd.

Az emberiség jövője jelentős mértékben attól függ, hogy ezek a hallgatók mennyi ismeretet kapnak a felsőoktatási éveik során a legfontosabb környezeti problémákról, mennyire lesznek motiváltak a hosszú távú, felelősségteljes megoldások keresésére, kidolgozására és megvalósításá-ra. Ramísio és munkatársai (2019) szerint a felsőoktatási intézmények azok, amelyeknek megvan (ill. meg lehet) a víziójuk, a tudásuk és a lehetőségük, hogy kiváltsák, vezessék és irányítsák a fenntarthatóbb társadalmi-gazdasági berendezkedésre való átmenetet. A következő alfejezetben részletesen bemutatom, hogy ez a társadalmi vezető, irányító szerep mennyire intenzív lehet az egyetemek innovációban betöltött szerepe, társadalmi kapcsolódási pontjaik és harmadik missziós tevékenysége révén. Nem utolsó sorban a felsőoktatási intézmények széles társadalmi hatásuknál fogva modellként szolgálhat-nak a többi nevelési-oktatási intézmény és egyéb közintézmény, vállalat, vállalkozás számára (Lükő 2010).

Már 1998-ban megfogalmazták az UNESCO XXI. század felsőok-tatásának kihívásairól szóló világkonferenciáján (Párizs, World Declaration on Higher Education for the Twnety-First Century), hogy a felsőoktatásnak új utakat kell keresni és meg kell találnia e gyorsan változó században releváns társadalmi funkcióját. Felelősséget kell vállalnia az oktatási rendszer egészéért, mi több, a társadalom egészéért.

Továbbá meghatározó szerepet kell játszania az egész világon mindenkit érintő értékválság feloldásában, minek segítségével az emberiségnek (és az egyetemeknek is) meg kell haladnia a gazdasági szempontokra korlátozódó beállítódást, nagyobb figyelmet kell fordítani a morális dimenziókra (Hrubos 2012a). Ettől fogva gyakorlatilag a felsőoktatás –

beleértve a hazai felsőoktatást és felsőoktatási rendszert is – folyamatos megújulásban van. Ezen rendszerszintű reform törekvéseknek része kell legyen a fenntarthatóság gondolatkörének és felhalmozódott szakmai tudásanyagainak integrációja minden felsőoktatási képzésbe és a felsőoktatási intézmények menedzsmenti prioritásaiba is. A fentieket a 2012-ben rendezett Rio+20 ENSZ Fenntartható Fejlődési Konferencián megerősítették, és ismételten kiemelték a felsőoktatási intézmények kulcs szerepét a fenntarthatósági törekvések megalapozásában, kiterjesztésében és elérésében.

Századunk felsőoktatásának minden bizonnyal leginkább sürgető kihívása tehát a jövő generációk szükségleteit is szem előtt tartó emberi hozzáállás és társadalmi-gazdasági berendezkedés kialakítása, előmozdítása. Sajnos ez a nevelési-oktatási prioritás jelenleg nem kap elegendő hangsúlyt (néhány kivételes szaktól, tantárgyi oktatótól eltekintve) a legtöbb felsőoktatási intézményben (Lányi & Kajner 2019;

p.7), ezért ezen prioritások kialakítása, illetve hangsúlyossá tétele minden tudományág, minden egyetemi szakfelelős és minden felsőokta-tási szakember sürgető feladata. Mint fentebb a 4.1. és 4.3. fejezetben említettem, a felsőoktatási törvény és a Magyar Képesítési Keretrendszer kimeneti követelményei kapcsán ennek elvi és törvényi megalapozottsá-ga adott, sőt kötelező érvényű.

Másrészt nagyon fontos megemlíteni a felsőoktatási intézmények felelőssége kapcsán azt, hogy mivel az emberi hatások kapcsán kialakult globális problémák többé már nem tűrnek semmilyen halasztást (egyes tanulmányok szerint 10-11 év más tanulmányok szerint akár csak 6 évünk van arra, hogy a legteljesebb mértékben komolyan vegyük a globális fenyegetést, és elsősorban a fenntarthatóságnak vessük alá a legtöbb társadalmi-gazdasági-politikai döntést, l. Allen et al. 2018, Bendell 2018, Spratt & Dunlop 2019), ez az az oktatási szint, ahonnan leghamarabb kerülhetnek ki a társadalmi-gazdasági berendezkedést esetlegesen érdemben befolyásolni tudó felelősségteljes szakemberek az élet különböző területeire. Tehát nincs már időnk arra, hogy kivárjuk amíg felnőnek és döntéshozói helyzetbe kerülnek a jelenleg általános iskolákba járó korosztályok diákjai. A felsőoktatásból kikerülő környeze-ti/társadalmi fenntarthatóság szempontjából felelősségteljesnek mondható hallgatókon keresztül akár 3-5 éven belül is széleskörű szemléletváltást lehet elérni. Ráadásul a felsőoktatási szakok sokféleség-ét figyelembe véve a felsőoktatás terén meghozott előre mutató döntések hatására kialakítható szemléletváltozás lenne a szakterületek legszéle-sebb körére kiterjeszthető. A felsőoktatás felelőssége a fenntarthatóságra

való átállás folyamatában tehát nagyon jelentős és rendkívül szerteága-zó. Számos tudományterületen halmozódott fel mostanra nagy mennyiségű olyan tudásanyag, amelyeknek a tananyagokba való azonnali integrálásával egyszerre nagy lépést tehetne az emberiség a fenntartható pályára való átállásban. Sajnos ezen tananyagtartalmak helyett a megszokás és a hagyományokra építés miatti tehetetlenség következtében egyelőre sokkal inkább azon tananyagtartalmak oktatása és az a konvencionális antropocentrikus szemlélet jellemző a felsőokta-tás legtöbb szegmensében, amely következtében a jelenlegi kritikus helyzetbe került az emberiség. Ezzel szemben csak esetenként vagy a legtöbb képzés során csak kisebb részben érvényesül a jelenlegi rendszereket fenntarthatóság szempontjából rendszer-kritikusan szemlélő/elemző hozzáállás.

Hazai képzések esetén a fenntarthatósági szemlélet felőoktatási integrációjának jó példáit mutatja be például Marsi (2005) tanulmánya vagy e könyv „6.4. Kiragadott jó példák a hazai felsőoktatásból‖

fejezete. Néhány tudományterületen (ilyen például a közgazdaságtudo-mány, a műszaki tudományok és az agrártudományok) a legtöbb hazai felsőoktatási intézményben megtették az első lépéseket, hogy a képzés elinduljon egy fenntarthatóságra nevelés szempontjából örventetes irányba. Nyomon követhető ez a változás akár a már többször emlegetett Lányi és Kajner (2019) szerkesztette kötetben is. Számos tudományterü-leten azonban még a kezdeti lépések is váratnak magukra vagy gyerekcipőben van a fenntarthatósággal kacsolatos speciális tudásanyag egyes szakokba való integrálása, a hozzá kapcsolódó szemlélet hangsú-lyossá tétele. Ebben nagy segítséget nyújthat a Világfigyelő Intézet (2017) EarthEd kiadványa, amely 9 fejezetben világít rá a fenntartható-sági elvek és újítások szakterületi integrációjának szükségességére és legfőbb lehetőségeire a felsőoktatás számos tudományterületének esetében, többek közt közgazdasági, üzleti, agrár, mérnöki, és az orvosi képzések területén. Hasonló részletességgel pillanthatunk bele egy-egy tudományterület oktatásának fenntarthatósági szempontú átalakításába Johnsen és munkatársai (2015) és Valsiner és munkatársai (2018) által szerkesztett köteteketben. Ezekben az üzleti tudományok, az élettudo-mányok és egészségügyi képzések, közgazdaságtudoélettudo-mányok, az üzleti tudományok mellett szó esik az ipari termeléshez kapcsolódó képzések-ről és innovációkról, az újságírók képzéséképzések-ről és médiatudományokról, továbbá a humántudomáyok vonatkozásairól is. A képzés- vagy tudományterületenként összegyűjtött felsőfokú képzésekbe integrálható fenntarthatósági tartalmak rendszerezetten jelennek meg a Világfigyelő

Intézet további „Világ helyzete‖ tanulmányköteteiben is (pl. Világfigyelő Intézet 2010, 2011, 2014, 2016), de érdemes lenne ezeket a hazai tudományterületi kezdeményezésekkel egybegyűjtve egy átfogó, magyar nyelvű, szerkesztett kötetben is összegyűjteni és kiadni.

Visszatérve a fenntarthatósági tartalamakt megelőző gondolat-menetre, ha a társadalom reakciójának gyorsaságát elsődlegesnek tekintjük, akkor a felsőoktatáshoz viszonyítva legalább ugyanannyira fontos lenne a már dolgozó szakemberek „fenntarthatóság‖ szemléletű továbbképzésekbe való bevonása a legtöbb szakterületen. Sajnos a pedagógus-továbbképzés rendszerétől eltekintve a többi szakterület már aktív dolgozói számára általában nincsen kidolgozott továbbképzési rendszer (főleg nem olyan, amely céljait, illetve megvalósítóját tekintve nem hagyományosan profitorientált), pedig érdemes lenne ezen a vonalon is gondolkozni, illetve hatékony lépéseket tenni.

Megemlíteném még a felsőoktatás speciális lehetőségei kapcsán, hogy elméletileg a felsőoktatásba belépők már olyan diákok, akik a NAT ajánlásait szem előtt tartó közoktatás lépcsőit már végigjárva számtalan ponton találkoztak a fenntarthatóság gondolataival, téma- és probléma-köreivel, így a lehetőségekhez mérten már jelentősen érzékenyítve lettek ezen globális és lokális társadalmi, gazdasági, környezeti problémák és megoldásuk iránt. Legvégül pedig nem elhanyagolható az sem, hogy oktatási-nevelési tartalmakat tekintve a felsőoktatásban tevékenykedő oktatóknak van a legtöbb lehetőségük rá, hogy az általuk oktatott tárgyak keretein belül rugalmasan megtalálják azokat a kapcsolódási pontokat, ahol a modern, friss kutatásokon alapuló elméleti, szemléleti és gyakorlati ismeretek beépíthetőek a tananyagba. Mindezt megtehetik különösebb adminisztratív nehézségek nélkül, sőt a tudománnyal való lépéstartás jegyében ez kifejezetten el is várható tőlük. Persze a tudománnyal való lépéstartás esetén kérdés, hogy ki milyen tudomány-ban hisz: kizárólag az erősen kompartmentalizált szakterületi tudo-mányágában vagy egy holisztikusabb, szintetikusan is elemezni és átlátni próbáló rendszerszemléletű tudományban is keresi saját tudománya helyét (Takács-Sánta 2005, Vida 2016). A fentieket figyelembe véve az egyetemi oktatóktól is, illetve az egyetemi képzésektől is elvárható egy, a jelenlegitől sokkal inkább rendszerszintű gondolkodásmód átadása a hallgatóknak. Ezt az igényt a III. Nemzeti Környezetvédelmi Program 2009–2014 (5.1.1.3.fejezet), a IV. Nemzeti Környezetvédelmi Program 2015–2020 (6.1 fejezet), illetve részben a Nemzeti Fenntartható fejlődési Keretstratégia 2012–2024 (6.4.3. fejezet) is megfogalmazza mind a közoktatásra, mind a felsőoktatásra nézve. Ezen elvek megvalósításához

szükség van a felsőoktatásban alkalmazott pedagógiai módszerek felülvizsgálatára, újraértelmezésére is, elősegítendő azon pedagógia módszerek térnyerését, amelyek hatékonyabban szolgálják a rendszer-szemlélet és a fenntarthatósági rendszer-szemlélet fejlesztését (ld. Bodáné Kendrovics 2011, Lozano et al. 2017, 2019).

6.2. Fenntarthatóság és gazdaság – a fenntarthatóság