Birmingham: a város és ipara
Birmingham egyértelműen az iparnak köszönhette nagyságát és jelentőségét, nem véletlenül nevezték a „Midlands fémipari fővárosának”. Jól ismert 19. századi szerepe egészen messzire visszanyúlik: már a 17. században is igen jelentős funkcióval bírtak a város gazdaságában a különböző fémfeldolgozó iparágak. A város 18. századi fejlődése a közeli vasérc- és szénkészletek felfedezésén és a közlekedés fejlődésén alapult, amely további (dél- és nyugat-angliai, valamint gyarmati) piacokat szerzett. Mindehhez még egy fontos körülmény járult: a városi céhes korlátozások hiánya vonzóerőként hatott a disszenterek/nonkonformisták (a 18. század és a 19. század első felében sok szempontból
„másodosztályú állampolgárnak” számító nem-anglikán protestánsok) számára, akik szakképzettségükkel nagy mértékben hozzájárultak a város gazdasági fejlődéséhez. 1740 és 1780 között megduplázódott a népesség, a 19. század elejére pedig Nagy-Britannia ötödik legnépesebb városává vált.
A birminghami ipar gerincét mind a 18. század egészében, mind a 19. század jó részében a fémipar adta, amely elsősorban az apróbb fém tömegcikkek gyártását jelentette, a késesáruktól kezdve a kandallórácson át a sárgaréz kiegészítőkig terjedt a skála, melybe a fegyvergyártás és a híres Jewellery Quarter-ben készült ékszerek is belefértek. Tocqueville 1835-ben ilyennek találta a szorgos iparosokat: „Ezek az emberek egy percig se állnak meg. Úgy dolgoznak, mintha estére muszáj lenne meggazdagodniuk,
1. Kép. A Corporation Street 1880 körül
és másnap reggelre meghalniuk. Általában rendkívül intelligens emberek, intelligensek, ahogy az amerikaiak. A város egyetlen más angol vidéki városra sem hasonlít… Olyan az egész, mint egy hatalmas kovácsműhely. Csak szorgalmas dolgozó embereket látni, az arcuk koromtól fekete… Akár egy újvilági bányában is lehetne az ember: minden piszkos és fekete, noha minden pillanat aranyat és ezüstöt szül.”1
Birmingham fejlődését döntő módon meghatározta az a tény, hogy a fémipar nagy részében a 19. század második harmadáig a széles körű specializáción alapuló termelés nem igényelt nagyüzemi kereteket: a város a viszonylag kis léptékű keretek között űzött sokféle iparág vitalitására épült, a legtöbb iparágban a kis műhelyüzemek voltak a tipikusak, (James Watt partnerének, Matthew Boultonnak az 1771-ben 700 munkást foglalkoztató Soho Factory-ja teljességgel kivételszámba ment.) Az iparágak jelentős része sokáig nemcsak a nagyüzemi keretek átvétele nélkül, hanem a technológiai újítások jelentős részének felhasználása nélkül is virágzott. (Jellemző módon, a Watt és Boulton által az 1770-es években kifejlesztett gőzgépváltozatot sem Birminghamben alkalmazták először, hanem a cornwalli bányákban.) A sokféle, specializációt igénylő iparág sokkal inkább támaszkodott egy nagy létszámú, szakképzett munkaerőre, amely tényező egyben Birmingham 19. századi fejlődésének másik kulcselemét adta. A komoly szaktudást és hozzáértést igénylő, kisebb keretek között folytatott munka szorosabb interakciót, közelebbi együttműködést és egymás nagyobb megbecsülését eredményezte.2 Birminghamben általában véve nem volt olyan éles választóvonal és egyértelmű alárendeltség vállalkozók és munkások között. Munkaadók és munkavállalók között a paternalizmus által meghatározott viszony már a 18. századtól kezdve megfigyelhető volt:
Boulton Soho Factory-jában szállást biztosítottak a munkások részére, akik karácsonykor ajándékot kaptak a gyárigazgatótól, és még egy biztosítási egyesületet is létrehoztak, amely baleset vagy haláleset esetén pénzügyi támogatást nyújtott.3 A szakszervezeti mozgalom sokáig nem is nyert igazából teret, természetes alapú együttműködés jellemezte az iparban jelen lévő rétegeket.
1 Tocqueville, Alexis de, Journeys to England & Ireland, (szerk., Mayer, J. P.), Faber & Faber, p. 94.
2 Briggs, Asa, History of Birmingham. Volume II: Borough and City 1865-1938. Oxford University Press, 1952. p. 6.
3 Hopkins, Eric, Birmingham. The First Manufacturing Town in the World 1760-1840. Weidenfeld &
Nicolson, 1989, p. 123.
A harmonikusnak számító társadalmi viszonyok, a viszonylag kevés konfliktussal járó városi fejlődés jól ismert birminghami jellegzetességgé vált, amely különösen erős hangsúlyokat nyert az angol iparfejlődés egy másik karakteres példájával történő összevetés során. A Birmingham és Manchester közötti alapvető kontrasztok már a kortársak számára is világosak voltak. 19. század közepén egy birminghami chartista arról számolt be, hogy Birminghamben „a gyárosok nem hallgattatják el úgy az embereiket, mint Manchesterben… közismert, hogy Manchesterben a munkásemberek a gyárosok kényétől függtek.”4 Richard Cobden megfogalmazása szerint „a társadalom állapota mind morális, mind politikai értelemben egészségesebb és természetesebb Birminghamben, mint Manchesterben… Szabadabb az érintkezés, mint a Lancashire-i városban (vagyis Manchesterben), ahol hatalmas és áthághatatlan szakadék választja el munkást a munkaadójától.”5
A birminghami és manchesteri fejlődés különbözőségét Asa Briggs a következő szellemes feltételezéssel illusztrálta: „Ha Engels nem Manchesterben élt volna, hanem Birminghamben, teljesen más osztályelméletet dolgozott volna ki; és ebben az esetben könnyen lehet, hogy Marx nem kommunista lett volna, hanem csupán valutareformer.”6 Briggs már csak azért is joggal ragadtathatta el magát erre a feltevésre, mivel az ipar- és társadalomfejlődés manchesteri modellje egyáltalán nem vált általánossá Angliában: bár számos olcsó munkaerőre épülő exportorientált iparváros volt Angliában, szép számmal akadtak Birminghamhez hasonló városok is, ahol a rugalmas specializációra és magas szaktudásra épülő kisebb üzemek sokáig fennmaradó szerepe egy kevesebb társadalmi konfliktussal járó városiasodást hozott magával. Végeredményben éppen a birminghami
4 Idézi: Briggs, Victorian Cities, p. 186.
5 Idézi: Briggs, Ibid., p. 189.
6 Ibid., p. 116.
2. Kép. Tipikus műhely és műhelylakás
modell meglehetős elterjedtsége jelentette a kontinensétől eltérő, nagyobb válságoktól mentes angol társadalomfejlődés egyedi útjának zálogát.
Mivel Birmingham csak 1838-ban kapott teljes jogú városi rangot („incorporated borough”), sokáig nem vonatkoztak rá a disszenterellenes Clarendon Code korlátozásai:
így a disszenterek nagy számban települtek be ide. Briggs a 19. század közepi Birmingham egyik legfontosabb jellemzőjének minősítette a nonkonformista felekezetek helyi gazdasági és politikai erejét.7 Mindazonáltal két további tényező is említésre méltó a város vallási életével kapcsolatban; az egyik, hogy Birmingham – hasonlóan a többi, jelentős létszámú munkássággal rendelkező iparvároshoz – az aktív vallásgyakorlást tekintve viszonylag világias jellegű közösség maradt: 1851-ben a város kétszázezres népességének több, mint háromnegyede nem járt templomba, 1892-re pedig még jobban csökkent az aktív vallásgyakorlók aránya, (mintegy egyhatoda a hatszázhatvanezres városnak). A másik fontos megemlítendő, hogy az anglikán közösség a 19. század folyamán végig hasonló számaránnyal bírt, mint a nonkonformista felekezetek összessége. (1851-ben 20 000 anglikán és 17 000 disszenter; 1892-ben 43 000 anglikán és 52 000 nonkonformista.8)
A disszentereken belül a(z inkább az alsó-középosztályhoz köthető) metodisták, baptisták és kongregacionalisták számarányukat tekintve felülmúlták ugyan a (vagyonosabb középosztályokkal összekapcsolható) unitárius és kvéker felekezetek gyakorlóit, ám befolyásuk révén az utóbbiak feledtették azt a tényt, hogy a század közepén mindössze 1852 unitárius és 544 kvéker gyakorolta vallását a városban.9 A legbefolyásosabb üzletemberek és politikusok döntő része ugyanis az ő soraikból került ki. Berghoff adatai mutatják, hogy a vállalkozói elit disszenter részében az unitáriusok aránya volt a legmagasabb, őket követték a metodisták, majd, meglehetősen magas százalékarányt produkálva, a kvékerek képviselői.10 Jellemző, hogy 1840 és 1880 között a város polgármesterei szinte mindannyian unitáriusok voltak: az egymással rokonságban álló unitárius családok, a Chamberlain-ek, a Kenrick-ek, a Martineau-k és a Nettlefold-ok a helyi közösség vezetőerejét adták. Az olyan kvéker családok, mint a Lloyd-ok, Sturge-ök, Cadbury-k, Tangye-k és Baker-ek, még ha kevésbé is húzódtak előtérbe, komoly
7 Briggs, History of Birmingham, p. 1.
8 Ballard, Phillada, A Commercial and Industrial Elite, A Study of Birmingham’s Upper-Middle Class 1780-1914. Ph. D. disszertáció, University of Reading, 1981. p. 55.
9 Ibid.
10 Berghoff, Regional Variations in Provincial Business Biography: The Case of Birmingham, Bristol and Manchester, p. 78. In: Business History, 1995, vol. 37. pp. 64-85.
szerepet játszottak a helyi szociális kezdeményezésekben.
A nonkonformizmus olyan mértékben áthatotta a város fejlődését, hogy egy erős ideológiai hátteret is nyújtott a városi fejlődéshez. A legjelentősebb nonkonformista prédikátorok – valamennyien karizmatikus alakok – közül muszáj megemlíteni az unitárius Charles Dawson-t (1821-1876), aki három évtizeden át a város közepén álló saját templomában hirdette azokat a gondolatokat, melyekben egyformán jelen volt a városi patriotizmus fontossága és az egyháznak a kor kihívására adott korszerű válaszainak jelentősége.11 Birmingham sajátos civic gospel-ének, „városi hitvallásának”
ideológiai megformálásában legalább ilyen fontos szerepe volt a kongregacionalista Robert William Dale-nek, aki prédikációival a század második felében mintegy negyven éven át formálta a város közgondolkodását. A társadalmilag felelős gondolkodásmód („Azok, akik nem használják ki politikai hatalmukat, egyformán árulói Istennek és embernek.”12) éppúgy meghatározó volt eszméiben, mint a kereszténység gyakorlatias alkalmazása („A tizenegyedik parancsolat legyen az, hogy sose felejtsd el a pénzügyi mérleg megalkotását”13). A város szeretete, a városi fejlődés támogatása és az annak megvalósítását elősegítő üzleti szemlélet a legfontosabb összetevőit adják a birminghami patrióta szellemiségnek, amely Joseph Chamberlain polgármestersége alatt (1870-es évek közepe) mutatta fel a legfényesebb eredményeket.
11 Briggs, Victorian Cities, pp. 195-197.
12 Ibid. p. 199.
13 Ibid.
3. Kép. Birminghami iparnegyed
Az 1870-es évekbeli „városi újjászületésnek”14 azonban már egy átalakulóban lévő iparszerkezet adta a gazdasági hátteret. A 19. század közepétől fokozatos nő a tipikus üzemegység mérete, a század utolsó harmadában egyre nagyobb szerephez jut a gyáripari termelés, megjelennek a tömegigényt kielégítő iparágak, (pld. élelmiszeripar).
Összességében Birmingham leginkább az ipari forradalom második szakaszát látszik megtestesíteni, amikor a fémfeldolgozó ipar, a vegyipar és az élelmiszeripar jutott központi szerephez. Bár a későviktoriánus korszakban a korábbiakhoz képest gyakoribbá váltak a cégfúziók is, a 19. század utolsó évtizedéig még mindenképpen elmondható, hogy a nagy összeolvadások még mindig kevésbé nyertek itt teret más hasonló kaliberű iparvárosokhoz képest. Ezzel magyarázható az előző fejezet végén emlegetett jelentős különbség Manchester és Birmingham vagyoni elitje között; a későviktoriánus-edwardiánus korban nem alakult ki olyan nagyobb csoport, amely egy szinten lett volna a manchesteri plutokraták meglehetősen nagy létszámú tömegével. Ebből következően Birminghamben viszonylag kevesen kerültek olyan státuszba, amely országos szinten is felső-középosztály-szintet jelentett volna. Ezen kevesek részletesebb vizsgálata visz bennünket közelebb a vizsgált csoporthoz.
14 E „civic renaissance” lényege a birminghami ipari vállalkozó közéleti énjét felvázoló X. fejezetben részletesebb kifejtésben részesül majd.