Anatómiai okok miatt az összes urológiai sérülések fele a férfi külső nemi szerveket érinti. Bármely életkorban előfordulhatnak, de leggyakrabban a 10 és 30 év közötti férfiakon, amikor azok közlekedési és sport aktivitása a legnagyobb.
5.2. A penis sérülései
5.2.1. A penis áthatoló sérülése
A penis tompa traumája ritka, mert az kitér az ütés elől. Nyílt sérülése éles tárgyra való esés, háziállatok harapása, ritkán lemetszés következménye lehet. Különleges sérülés a penis fractura (2.).
5.2.2. Diagnózis
Az anamnézis sokszor nehezen deríthető fel, mert a sérülés keletkezésének mechanizmusát a beteg, vagy környezete titkolja.
Különleges jelentősége van ezért a fizikális vizsgálatnak, mely felfedi a vérömleny elhelyezkedését, nagyságát, a seb méretét, mélységét, elhelyezkedését és fertőzöttségét. Ha a barlangos testek sérülnek, akkor ezek kiváló vérellátása miatt igen erős vérzés jelentkezik. Társult sérülésként felmerülhet a húgycsősérülés is, ha véralvadék van a meatusban, vagy vizelési zavar, esetleg képtelenség áll fenn. A húgycsősérülés tisztázására urethrographiát kell végezni. A képalkotó vizsgálatok közül ultrahang, vagy MR megkísérelhető, ha a barlangos testek tunica albuginea épségére vagyunk kíváncsiak (4.). Az is igaz, hogy a sérülés tapintással is felfedezhető, ebben legfeljebb a haematoma zavarhat. Cavernosographiát a sérülés kimutatására ritkán végzünk, mert invazív, a fertőzés kockázatát rejti és csak akkor indokolt, ha más vizsgálatok fennálló gyanú mellett sikertelenek maradtak.
A penis fractura keletkezése együttműködő beteg anamneziséből jól kideríthető. A legvalószínűbb mechanizmus, hogy az erekcióban lévő penis közösülés közben kicsúszik a hüvelyből és nagy erővel nekiütközik a symphisis csontjának. A beteg ekkor jellegzetes reccsenő hangot hall, nagy fájdalmat érez és a merevedés azonnal megszűnik, mert a vér kifolyik a subcután szövetek közé. Fizikális vizsgálat során látszik az eltört penis deformitása és a nagyméretű haematoma.
5.2.3. A penis sérülés kezelése
A penis balesetes nyílt sebét fertőzöttnek tekintjük, ezért széles spektrumú antibiotikum és tetanusz anatoxin adása kötelező, ugyanúgy, mint más sérüléseknél. A kutyaharapásos sebek többségében Pasturella Multicida van, ezen kívül E.coli, Streptococcus viridáns, Staphylococcus aureus, Bacteroides, és Fusobaktérium fordul elő (3.). A törzsek meghatározzák a primer antibiotikum választást, mely penicillin származék, vagy cefalosporin lehet. Bármely állati eredetű harapásnál felmerül a veszettség gyanúja, ezért az állat oltottságát tisztázni kell, ha ez nem bizonyítható, akkor a veszettség kockázata miatt a megfelelő immunizálást kell megkezdeni. Emberi harapással vírusfertőzés – hepatitis, HIV vírus – elvileg átvihető. A penis bőre, a bőr alatti szövetek, és a barlangos testek kitűnő vérellátással rendelkeznek, ezért sebészileg csak a nyilvánvalóan életképtelen szövetek eltávolítása javasolt. Ha szövethiány van, nyitott sebkezelés is lehetséges, mert a bőr, valamint a barlangos testek egyesítése feszülés mellett torzító hegek képződéséhez vezet, ezek pedig később merevedéskor görbületet okoznak. Ha húgycsősérüléssel társult a penis sérülés, és a vizelet elvezetésére van szükség, epicystostomát készítünk. Penis fractura esetén a sulcus coronariusban vezetett körkörös bőrmetszés javasolt, majd a bőr és bőr alatti szövetek lefejtése, így a barlangos test
sérülése látótérbe kerül. A sérülést a vérzés miatt el kell zárni. Ha a zárás már önnmagában görbületet okoz, akkor normális méretű penisnél ellenoldali rövidítésre lehet szükség.
Teljes penis lemetszés nagyon ritka, a visszavarrást olyan intézetben kell elvégezni, ahol az ér- és idegvarrat mikro-sebészeti technikával megvalósítható, hiszen a húgycső, illetve barlangos testek egyesítésének csak megfelelő ér- és idegellátás esetén van értelme.
5.3. A here sérülései
A here tompa és nyílt sérülései sport, közlekedési balesetből, szúrásból, harapásból keletkezhetnek. A sebet mindig fertőzöttnek tekintjük, így széles spektrumú antibiotikum adása kötelező. A sérülés a herezacskó rétegeit a here tunica albugineáját és a hereállományt roncsolhatja.
7.3.1. Diagnózis
A herét ért ütéskor jellegzetes, derékba sugárzó fájdalom, hányás, hányinger jelentkezik. Fizikális vizsgálaton kívül kötelező a here UH vizsgálata. Legfontosabb kérdés, hogy megszakadt-e a tunica albuginea folytonossága a sérülés miatt. A sogonraphián kívül még MR vizsgálat segíthet a diagnózisban (1.).
7.3.2. A heresérülés ellátása
Ha csak a herezacskó bőre sérül, ezt kevés kimetszéssel egyesítjük. Jelentős bőrhiányt a környezetből készített lebenyekkel pótolhatjuk. Teljes bőrhiánynál a herét a has vagy a comb bőre alá bújtatjuk. Tompa sérülés után, ha a here tunica albuginea ép maradt, konzervatív kezelést végzünk. Ez ágynyugalmat, a here felpolcolását, és antibiotikum adását jelenti. Ha a tunica albuginea sérült, műtét szükséges, hogy az előesett hereszövetet el tudjuk távolítani és a tunicát zárjuk, mert csak így lehetséges a gyógyulás. Többszörös heresérülésnél, ha a tunicát nem lehet rekonstruálni, akkor a szerv eltávolítása a megoldás, különösen idősebb betegnél. Ha a műtét előtti vizsgálatok bizonytalanok, a tunica albuginea épségét illetően, vagy ellentmondás van a lelet és a klinikai kép között, akkor inkább a feltárást kell választani, mert a műtéti megterhelés kicsi és ezzel megelőzhető a későbbi szövődmény, így a here megmenthető.
Ajánlások:
Heresérülés gyanúja esetén UH vizsgálat kötelező. (ajánlási szint: B.)
Ha a tunica albuginea sérül, akkor sebészi ellátás szükséges. (ajánlási szint: B.) Irodalom:
1. Pavlica P, Barozzi L. Imaging of the acute scrotum. Eur Radiol 2001; 11(2): 220-8.
2. Phonsombat S, Master VA, McAninch JW: Penetrating external genitalia trauma: a 30-year single institution experience.
J Urology 2008; 180(1): 192-6.
3. Presutti RJ: Prevention and Treatment of Dog Bites. Am Fam Physician 2001; 63(8): 1567-72.
4. Uder M, Gohl D, Takahashi M, Derouet H, Defreyne L, Kramann B, Schneider G. MRI of penile fracture: diagnosis and therapeutic follow-up. Eur Radiol 2002; 12(1): 113-20.
IV. Rehabilitáció V. Gondozás
A szakmai irányelv érvényessége: 2012. december 31.
VI. Irodalomjegyzék VII. Melléklet
Az „Urotraumatológiai” irányelv az Urológiai és Traumatológiai Szakmai Kollégium konszenzusán alapul.
Az Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelve A vizeletinkontinenciáról
(1. módosított változat)
Készült az „EAU Guideline 2009” alapján Készítette: az Urológiai Szakmai Kollégium
I. Alapvető megfontolások
I./1 Alkalmazási / érvényességi terület
Az irányelv alkalmazandó a női és férfi nem neurogén eredetű (lásd: Magyar Urológia Irányelvei 2009: Neurogén eredetű hólyagműködésű zavarok) vizelettartási zavarok kivizsgálásában, megelőzésében, kezelésében, rehabilitációjában és gondozása során. Anatómiai, funkcionális eltérések, hólyagban lévő betegségek (kő, daganat, gyulladás), alsó húgyúti szűkületek, idiopathiás tényezők vezethetnek vizelettartási zavarokhoz. Az irányelvben rögzített tevékenységek egyaránt alkalmazhatóak az inkontinens beteggel kapcsolatban lévő urológiai, nőgyógyászati, rehabilitációs és ápoló osztályok, intézetek, szakrendelők járó és fekvőbeteg ellátásában is.
I./2. Az irányelv bevezetésének alapfeltételei
Az inkontinens állapot szégyenérzettel tölti el a betegeket, akik ezért gyakran nem fordulnak orvoshoz panaszaikkal, hanem egyéb módon, pl. segédeszközök vásárlásával próbálják tüneteiket leplezni. Ugyancsak jelentős probléma, hogy az első orvos-beteg találkozás alkalmával a orvos-betegek közel negyede tapaszalja, hogy az orvos érdektelenséget mutat a vizelettartási panaszok említése alkalmával illetve betegének nem ajánl további érdemi kivizsgálást, segítséget.
Az inkontinens betegek kiszűrése, a „rejtőzködő” betegek felkutatása elsősorban a háziorvosok feladata, hiszen az alapellátásban dolgozók találkoznak a legtöbb pácienssel. A családorvosokra hárul a vizelettartási panasszal jelentkező betegek alap kivizsgálásának és kezelésének megtervezése is, a helyes betegirányítás illetve a panaszokat nem említő, inkontinencia szempontjából fokozott kockázattal bíró betegek (idősek, elhízottak, cukorbetegek, szülések utáni kismamák, inkontinencia műtétek és kezelések után lévő betegek) felderítése a panaszok célzott rákérdezésével. Az idős otthonokban, krónikus belgyógyászati osztályokon a vizeletcsepegés előordulási aránya 50 %-nál magasabb is lehet. Az alapellátás feladata tehát meghatározó és nélkülözhetetlen. A háziorvosok munkáját segítik a különböző, szakorvosok által a betegek számára írt ismeretterjesztő anyagok, füzetek, az inkontinencia formájának besorolását elősegítő kérdőívek és vizelési naplók, a szervezett szűrővizsgálatok és a jelenleg hazánkban még nem működő, de reményeink szerint hamarosan beinduló kontinencia és stomaterápiás szakasszisztensi tanácsadó helyek kialakítása. A rendelőkben alkalmazott ismeretterjesztő, szemléltető segédanyagok felhívhatják a figyelmet a problémára és elősegíthetik a betegek jelentkezését az inkontinens állapot kezelhetőségének bemutatásával.
Az alapellátásra épülnek a vizelettartási zavarok kivizsgálására és kezelésére hivatott speciális urológiai és nőgyógyászati szakorvosi rendelések (urodinamikai szakrendelések, kontinencia rendelések) és osztályok (urológiai, nőgyógyászati osztályok inkontinencia kezelési profillal).
A szakorvosok szükség esetén speciális konzíliumot (neurológus, sebész, idegsebész, rehabilitációs szakorvos, fizioterapeuta) kérnek. A zavartalan betegellátás és irányítás céljából célszerű ezeket a szakkonzíliumokat az inkontinencia primér kivizsgálását és kezelését javasoló urológus, nőgyógyász rendelési helyének közelében kialakítani.
A kezelésben rutinszerűen nem alkalmazott, az OEP által nem vagy csak egyedileg finanszírozott eljárás javaslata és végzése csak egyetemi, vagy országos központban lehetséges.
I./3. Definíció
Vizeletinkontinenciának nevezünk bármely húgycsövön keresztül történő akaratlan vizeletvesztést (Nemzetközi Kontinencia Társaság meghatározása, 2002).
A definíció tehát részben egy tünetet jelent, mely számos különböző betegség, anatómiai eltérés egyik megjelenési formája lehet, részben egy állapotot takar, hiszen többnyire intermittálóan jelentkezik (kivétel a folyamatos, vagy súlyos vizeletinkontinencia) és gyakran reverzibilis lehet (spontán vagy kezeléssel).
A Nemzetközi Kontinencia Társaság 2009-es ajánlása alapján a vizelettartási zavarok témakörében a következő alapvető meghatározások használatosak:
Tárolási tünetek:
– Gyakori nappali vizeletürítés (Pollakisuria): A beteg túl gyakori nappali vizeletürítést panaszol (A vizelések száma nincs meghatározva az új definíció szerint, így ez szubjektív és a betegtől függ. A korábbi gyakorlatban általánosan a napi nyolc alkalomnál több vizelést tekintettük pathológiásnak. Normális mértékű folyadékbevitelt és 14-16 órás nappali ébrenlétet feltételezve a nappali 7-8 vizeletürítés jelentheti azt a határértéket, mely még nem jelenti a beteg napi életvitelének jelentős, kényszerű változtatását, nem rontja az életminőséget. Ezek alapján a továbbiakban is javasoljuk a régi meghatározás alkalmazását.)
– Nocturia: A beteg egyszer vagy több alkalommal felébred éjszaka, mert vizelnie kell.
– Urgency (sürgősség): Hirtelen jelentkező vizeletürítési kényszer, melyet nehéz visszatartani.
– Inkontinencia: Húgycsövön keresztül jelentkező akaratlan vizeletvesztés.
Az inkontinencia formái:
– Stressz vizeletinkontinencia (magyarul, hasonlóan a német, olasz, francia terminológiához, talán szerencsésebb a
„terheléses” vizeletinkontinencia fogalmat használni): akaratlan vizeletvesztés hasi erőkifejtéskor, köhögéskor, tüsszentéskor.
Formái (a gyakorlat számára jól használhatók, de nem szerepelnek az EAU és az ICS irányvonalakban):
Intrinsic sphincter elégtelenség (ISD) Urethra hypermobilitas (descensus) Kevert forma (ISD+descensus)
– Urge vizeletinkontinencia (késztetéses vagy sürgősségi inkontinencia): akaratlan vizeletvesztés, melyet egyidejű, vagy előzetesen fellépő „sürgősség” (urgency) kísér.
– Kevert inkontinencia: a stressz és az urge vizeletinkontinencia panaszainak együttes megléte.
– Folyamatos inkontinencia: a vizeletvesztés folyamatosan jelen van.
– Enuresis nocturna: a vizeletvesztés éjszaka következik be.
– Az inkontinencia régebben használt egyéb formái (túlfolyásos, reflex, szexuális aktushoz kötődő, extraurethralis, stb.): az inkontinencia legújabb felosztásában alkalmazásuk nem javasolt.
Hyperaktív hólyagszindróma (szinonimák: Overactive Bladder-OAB, urge szindróma, sürgősségi szindróma, Überaktive Blase): Bár nem feltétlenül jár inkontinenciával, azonban itt kell megemlítenünk, hiszen etiológiáját, kivizsgálását és kezelését tekintve is szervesen ide kötődik. Jellemzője a kifejezett sürgősségi vizeletürítési kényszer inkontinenciával, vagy anélkül, gyakran pollakisuriával és nocturiával is társul. A fentiek alapján az OAB-nak tehát „száraz” (inkontinencia nélkül) és „nedves (inkontinenciával kísért) formája is ismeretes. A szindróma tünettani diagnózis és nem azonos a hyperaktív detrusor fogalmával, mely egy urodinamikai észlelés, azt jelenti, hogy a cystometria során akaratlan detrusor kontrakció látható.
I./3.1. Kiváltó tényezők Stressz vizeletinkontinencia Nők:
– Medencefenéki prolapsus vagy más néven hypermobil urethra (cystocele, rectocele, enterocele): gyakori, anatómia eltérés látható, urge panaszok, kevert vizelettartási panaszok, ürítési zavarok is előfordulhatnak.
– Záróizom-gyengeség (Intrisnsic Sphincter Defficiency-ISD): gyakori, funkcionális eltérés mérhető, anatómiai elváltozás nincs. Kötőszöveti-, izomfunkció gyengeségre, elégtelenségre vezethető vissza.
– Iatrogen vagy traumás sphinctersérülés (endoscopos műtét, baleset, szülés): ritka, többnyire mindig súlyos.
Férfiak:
– Primer ISD: nagyon ritka.
– Iatrogen: Radicalis prostatectomia-RP (súlyos formában ritka:1-3%, enyhe formában:1-20%) TURP, TUIP urethrotomia, tranvesicalis prostatectomia (ritka:0,5-1%)
– Traumás: ritka
Urge vizeletinkontinencia Nők-Férfiak:
– Intravesicalis okok (gyulladás, idegentest, kő, daganat, kis kapacitás illetve compliance, korábbi hólyag és inkontinencia gátló műtétek, radiációs cystitis, interstitialis cystitis, stb).
– Anatómiai eltérések (Nők: cysto-rectocele, meatusstenosis, férfiak: BPH, húgycsőszűkület, mindkét nem: húgycső és hólyagdiverticulum).
– Funkciónális alsó húgyúti obstructio (spasztikus sphincter, detrusor sphincter disszinergia).
– Gyógyszerek (beta blokkolók, paraszimpatomimetikumok).
– Pszichogen.
– Idiopathiás (idős kor?, myogen ?).
Kevert vizeletinkontinencia : a fenti okok együttesen jelentkezhetnek.
I./3.2. Kockázati tényezők Nők:
Elhízás (ajánlási szint:A), szülés (nagyobb gyermek, több szülés, gátmetszés, fogó vagy vakum használat; ajánlási szint:C), idősebb életkor (evidencia szintje: 3). Túlsúlyos nőbeteg esetén a stressz inkontinencia esélye 4,2-szer, az urge inkontinencia esélye 2,2-szer nagyobb, mint a normál testsúlyúak esetén.
Férfiak:
Idősebb életkor, LUTS, infekció, korábbi RP.
Mindkét nem:
A kor mellett a mobilitás és a szellemi épség talán a két legmeghatározóbb faktor az időskori késztetéses inkontinencia és hyperaktív hólyagműködés kialakulásában. Idős betegek körében ép szellemi funkció mellett 36,2%, dementia esetén 76,7%-os inkontinencia arányt tapasztaltak. Idősotthonok lakói között végzett felmérés mobilis betegekben 23,5%-ban, immobilis betegeknél 82,1%-ban talált vizeletelfolyást, melynek döntő része késztetéses jellegű.
Számos, különösen időskorban szedett gyógyszer szignifikáns hatással bír a hólyagfunkcióra és mellékhatásként akár késztetéses inkontinenciát is okozhat. Az altatók, nyugtatók az alkoholhoz hasonlóan deprimálhatják a beteg hólyagműködésre fordított figyelmét, a diureticumok (vízhajtók) gyakori vizeletürítést, következményes késztetéses vizelési ingereket okoznak. Ezeknek a gyógyszereknek lehetőség szerinti elhagyása vagy más, a vizelettároló funkciót nem befolyásoló készítményre cserélése a kontinencia visszatérését eredményezheti.
A folyadékbevitel nem játszik jelentős szerepet az inkontinencia és a hyperkatív hólyagszindróma pathogenesisében normális esetben. Fokozott folyadékfelvétel azonban ronthatja az inkontinens állapotot (ajánlási szint:C). A túlzott kávéfogyasztás szerepet játszhat a hyperkatív hólyagszindróma/urge inkontinencia kialakulásában (ajánlási szint :B)
I./4. Panaszok, tünetek, általános jellemzők
Általános jellemzők: Az inkontinens beteg visszahúzódó, szégyenérzete van, sokszor depresszióban szenved, családi és szociális kapcsolatai beszűkülnek, megszűnnek. Szexuális tevékenységtől elzárkózik. Gyakran betétet visel, súlyos esetben ruhája kellemetlen szagú, az állandó vizeletes ázás miatt a külső genitáliák bőre gyakran felmaródott, érzékeny, gombás elváltozások jelentkeznek rajta.
Panaszok, tünetek: Akaratlan vizeletvesztés a húgycsövön keresztül. A panasz stressz inkontinencia esetén valamely hasi erő- illetve nyomáskifejtéskor (emelés, cipekedés, köhögés, tüsszentés), késztetéses inkontinencia esetén pedig hirtelen jelentkező, erős sürgősségi ingerhez társultan lép fel. Kevert típus alkalmával mindkét panasz illetve tünet együttesen jelen van.
I./5. A betegség leírása I./5.1. Érintett szervrendszerek
Vizeletkiválasztó és elvezető, női és férfi reprodukciós szervrendszer.
I./5.2. Genetikai háttér
A családi halmozódás egyértelműen megfigyelhető, azonban a genetikai tényezőktől nem választhatók el a környezeti faktorok.
I./5.3. Incidencia / praevalencia Nemzetközi adatok
Az inkontinencia átlagos prevalenciáját különböző nemzetközi statisztikák nőknél 4.6-58.5 %, férfiaknál 1,6-24 % között adják meg. Hampel és munkatársai 1954 és 1995 között publikált 48 inkontinencia prevalencia vizsgálat eredményét dolgozták fel.
Három különböző definícióval végzett epidemiológiai vizsgálat eredményeit hasonlították össze, amely alapján a prevalencia átlaga nők esetén 14,0-40,5%, férfiak esetén 4,6-15,0 %-nak adódott. A jelentős eltérést az igen eltérő módszertan magyarázza.
Elmondható, hogy panaszok kérdőíves vagy telefonos regisztrálása mellett, a klinikai vizsgálatot is magában foglaló felmérési módszerek alacsonyabb előfordulási adatokat eredményeztek.
Az USA-ban kb 12-20 millió ember érintett és egyes felmérések szerint az orvoshoz forduló betegek 44 %-nak van ilyen jellegű problémája.
A hyperaktív hólyagszindróma prevalenciája európai és USA-beli vizsgálatok alapján kortól függetlenül átlagosan kb 16%-nak adható meg és a betegek kb 37%-nak inkontinens panasza is van (késztetéses típus).
Az OAB prevalenciáját Irwin és mtsai mindkét nemben közel azonosnak, átlagosan 11,8 %-nak találták (nők:12,8 %, férfiak:
10,8 %). Az OAB gyakorisága 40 éves kor felett nemtől függetlenül emelkedik az életkorral. A lakosság 5%-a érintett 40-44 éves korban, 65 éves kor körül közelíti a 25%-ot és a 75 év feletti korcsoportban a 30-35%-os sávba kerül.
Kortól és nemtől függetlenül az inkontinencia előfordulási gyakorisága kórházakban illetve idősotthonokban 22-90%
(átlag:55,7%+/-25.13%).
Az inkontinencia és hyperaktív hólyagszindróma Magyarországon
Hazánkban az INKO Forum szervezésében 2001-ben országos felmérés történt a nők vizeletinkontinenciájának felmérésére.
35 448 tizennyolc év feletti nőt kérdeztek vizelettartással kapcsolatos panaszaikról. A megkérdezettek 56%-ának voltak inkontinens panaszai, azonban csupán 36% vallotta magát inkontinensnek. Bár a kérdőívre kapott válaszokból a vizeletcsepegés formái pontosan nem állapíthatók meg, úgy tűnik, hogy a leggyakoribbak a kevert jellegű, majd a stressz típusú, végül a késztetéses panaszok. A kor előrehaladottságával mind a vizeletelfolyás, mind a hyperkatív hólyagszindróma gyakorisága növekszik. 2000-ben ugyancsak az Inko Informban jelent meg egy felmérés, melyben Pápán és környékén élő 18 év feletti nőket kérdeztek kérdőíves módszerrel vizeletinkontinens panaszaikról. A megkérdezettek 30 éves kor alatt 40 %-ban 51 és 65 év között 68 %-ban említettek inkontinens panaszokat, az alkalmi eseteket leszámítva a vizeletinkontinencia a különböző korcsoportokban 4% és 38 % között fordult elő. Az alkalmi panaszokat is beleértve a vizeletelfolyás előfordulása 55-60% volt, az alkalmi panaszokat nem számítva ez az arány 15-20 % között mozgott.
Egy budapesti felmérés során nők 56 %-a, a férfiak 12%-a számolt be vizelettartási panaszokról, de csupán a válaszolok 30%-a fordult orvoshoz.
Amennyiben ezeket az adatokat nemzetközi vizsgálatokkal összevetjük, illetve a hazai népességre vonatkoztatjuk, akkor kb 4-500 ezer panaszossal (az alkalmiakat is beleértve) számolhatunk.
Hazánkban nincsenek használható statisztikai adatok a hyperaktív hólyagszindróma előfordulását illetően.
I./5.4. Jellemző életkor
A betegség incidenciája nemtől függetlenül emelkedik az életkorral, átlagosan 1-11% / év. Korcsoportonként is eltérőek az inkontinencia prevalencia adatok. A 17-24 éves korosztályból 51-52 % említ sporadikus stressz vizeletvesztést, de rendszeres elfolyásról csak 5-16 % számol be. A 30-60 év közötti nők esetében 14-41 %-os, a 60 év feletti hölgyek esetében 4.5-44%-os (átlag:23,5%) inkontinencia gyakoriságot találtak. Fiatalabb betegeknél a stressz inkontinencia, idősebb korosztályban a késztetéses és a kevert forma a gyakoribb.
A „Veneto Tanulmány” szerint 80 év felett nincs különbség a nemek között az állapot gyakoriságát illetően. 80-84 év közötti korcsoportban a férfiak 22 %-a, a nők 23,9%-a számolt be inkontinenciáról. Az időskori gyakoribb megjelenés okai lehetnek: a vizelettároló funkciók tudatos, akaratlagos agyi szabályozásának korral járó csökkenése, elsősorban nőknél a menopausa után bekövetkező hormonhiány miatt kialakuló általános nyálkahártya és genitalis atrophia előfordulása, továbbá férfiaknál a nehezített vizeletürítés miatt kialakult hólyagingerlékenység.
50 év felett a hyperkatív hólyagszindróma előfordulási gyakorisága is párhuzamosan növekszik az életkorral, nemtől függetlenül.
Míg a 40-45 év közötti korosztályban, Európában mindkét nemben 10% alatti az OAB prevalenciája, addig 70 év felett mindkét nemben meghaladja a 20, 75 év felett pedig a 30%-ot. Az Egyesült Államokban még a 35-44 éves korosztályban is csupán 10 % körül marad a hyperkatív hólyagszindróma gyakorisága, de 65 év felett mindkét nemben eléri a 30 %-t. Nőknél már korábban (35 éves kortól), férfiaknál csak később (55 éves kortól) tapasztalható nagyobb mértékű prevalencia emelkedés.
I./5.5. Jellemző nem
Vizeletinkontinencia gyakrabban fordul elő nőkben, fiatal és középkorú betegekben a férfi-női arány kb: 1-6. Idősebb korban, 80 év felett (Veneto tanulmány) nincs különbség a nemek között: 22-24%-os inkontinencia arány észlelhető. A hyperaktív hólyag szindróma átlagos, kortól független prevalenciája mindkét nemben kb 16 %, a „nedves” forma előfordulása hölgyeknél háromszor gyakoribb.
I./6. Gyakori társbetegségek
Elhízás, diabetes, dementia, krónikus bronchitis, krónikus obstipatio, depresszió, húgyúti fertőzés, szexuális diszfunkció, dermatomycosis a külső genitáliákon és környékükön.
II. Diagnózis
II./1. Diagnosztikai algoritmusok
Nem „komplikált” primér inkontinencia esetén a kivizsgálást akár a háziorvos is elkezdheti. „Komplikált” és recidiv inkontinencia észlelésekor mindenképpen az inkontinencia kivizsgálásában és kezelésében járatos urológus, nőgyógyász szakorvoshoz kell irányítani a beteget. Ezen betegek kivizsgálását és ellátását a háziorvos nem kezdheti el. Nőknél és férfiaknál egyaránt a következő, kezelésre centralizált kivizsgálási algoritmus ajánlható (ICS 2009, EAU irányelv 2009).
Stressz Kevert Urge
Kötelező, alap vizsgálatok
Fizikális vizsgálat Vizelési naplók, kérdőívek
Stressz teszt Vizeletvizsgálat
Residum Panaszok
Elsővonalbeli kezelés
Kiegészítő, speciális vizsgálatok
Urodinamikai vizsgálat Képalkotók Endoscopia
Invazív, műtéti kezelések Eredménytelenség, recidiva esetén
Komplikált Inkontinencia
„Komplikált” inkontinenciaban a vizeletvesztés mellett az alábbi kísérő jelenségek észlelhetők: fájdalom, haematuria, visszatérő húgyúti infekció, korábbi inkontinencia műtét, kismedencei műtét illetve besugárzás, jelentős hüvelyi prolapsus, vizeletürítési zavar.
II./2. Kötelező diagnosztikai vizsgálatok
Minden betegnél, minden esetben kötelező elvégezni a gyógyszeres / konzervatív kezelés megkezdése előtt is. A primér, tiszta női stressz vizeletinkontinencia nagy része csupán a kötelező alapvizsgálatokkal is kiválóan kórismézhető (ajánlási szint:C).
II./2.1. Anamnézis
Általános anamnesztikus adatok: kísérő betegségek, korábbi műtétek, jelenleg szedett gyógyszerek, elhízás, széklethabitus, mentalis státusz.
Speciális inkontinencia kórelőzmény: a panaszok jellege, intenzitása, folyamatos vagy intermittáló volta, a fennállás időtartama, korábbi gyógyszeres/ fizioterápiás /műtéti kezelések. Szülések száma, módja, nehezítő körülmények. Folyadék-beviteli és ürítési
Speciális inkontinencia kórelőzmény: a panaszok jellege, intenzitása, folyamatos vagy intermittáló volta, a fennállás időtartama, korábbi gyógyszeres/ fizioterápiás /műtéti kezelések. Szülések száma, módja, nehezítő körülmények. Folyadék-beviteli és ürítési