A 2001-es etnikai térszerkezet

A 2001. december 5-i ukrán népszámlálás időpontjában Kárpátalján 1 254 614 főnyi állandó népességet írtak össze, akiknek 80,5 %-a (1 millió fő) vallotta magát uk­

rán, 12,1%-a (151 ezer fő) magyar, 2,6%-a (32 ezer) román, 2,5% -a (31 ezer) orosz arátúlnyomó része az elmúlt évszázadokban a Tótság, Tótföld, Vendvidék156 nevet viselte, 62 Ajelenség mögött a cigányság és más, vegyes etnikai gyökerekkel rendelkező, vagy magyarságtudatában

korábban megrendült, többnyire határvidéki járásokban élő társadalmi rétegek esetében az állt, hogy a 21. század elején (1944 óta először) gazdasági szempontból is „érdemes lett” magyarnak lenni. A népszámlálás idején a magyar nemzetiségnek a korábbiakhoz képest nagyobb arányú bevallása a h a tá r á tlé p é s t m e g k ö n n y ítő , m a g y a ro rs z á g i tá m o g a tá s o k ig é n y b e v é te lé t le h e tő v é tev ő

„magyarigazolvány” megszerzésével, a magyar nyelvnek a mindennapi gazdasági kapcsolatokban ugrásszerűen megnőtt hasznosságával függött össze.

63 E tekintetben a Rahói járásban üdítő kivételnek számított a félreeső fekvésű Gyertyánliget, ahol a magyarok aránya 1989-2001 között 13,9%-ról 14,5%-ra nőtt a kisebb mértékű elvándorlás és a magyar etnikai öntudat feléledése, felélesztése következtében (ld. Botlik J . - Dupka Gy. 1993.256 p.).

65

On

(%)

- -10,0 - 9 , 9 - -1 ,1

-1,0- 1,0 1 , 1 - 9,9 10,0 -50 fő és/vagy 5%

alatt 1

2

3 4

0 10 20 30 km

© MTA FKI - KOCSIS Károly/BOmiK Zsolt

□ E U

(%)

0,0 - 4,9 5 , 0 - 19,9 20.0 - 49,9 50.0 - 79,9

| 1 8 0 ,0 - 1 0 0 ,0

30 km

© MTA FKI - KOCSIS Károly/BOTTLIK Zsolt

Os~4

23. ábra. Az ukrán nemzetiségűek aránya Kárpátalján 2001-ben. - 1 = államhatár; 2 = „oblaszty” (terület, régió); 3 — járáshatár; 4 - településhatár

(89), Munkács (63), Huszt (25), Nagyszőlős (20), Szolyva (15,3) és Rahó (13,2) nyújt otthont. A két legnagyobb, megyei jogú városban (Ungváron és Munkácson) a ruszin-ukrán anyanyelvűek aránya 78-77% közötti. A földrajzi környezet tekintetében megkülönböztethetjük a legrégebben letelepült, 13. századi gyökerekkel is rendelkező, hegylábi és síkvidéki területeken élő dolisnyákokat és a hegyvidéken lakó, főként a 15-18. század folyamán beköltözött homyákokat. Közülük a magyar nyelvi, kulturá­

lis hatás a ma-gyarokkal való több mint hét évszázados együttélés, etnikai kevere­

dés eredményeként a beregi, ugocsai, ungi dolisnyákok esetében különösen feltűnő.

A homyákokat néprajzi tekintetben több csoportra tagolhatjuk: az Ung felső folyása közelében, de a mai lengyel és szlovák területeken is élő lemákokra (lemkókra); az Ung és a Talabor forrásvidéke között (hozzávetőleg a mai Volóci és Ökörmezei járások területén) élő, magukat verhovinaiaknak is nevező bojkókra és Máramarosban, a Tisza forrásvidékén, a mai Rahói járás területén élő, leginkább temperamentumos, jórészt favágásból élő huculokra.64 Az 1945-ig ruszinnak (ruténnak) nevezett, a régióban a 17. század vége óta többséginek számító szláv népességet a Szovjetunióhoz való csa­

tolást követően hivatalosan ukrán nemzetiségűnek, a görög katolikus egyház 1949-es likvidálását követően egységesen ortodox felekezetűnek nyilvánították. Azóta - a Kár­

pátokon túlról érkezett, nagy számú ukránnal, főként városi környezetben keveredő, elukránosodó - itteni ruszin népességet hivatalosan mint az ukránok egyik néprajzi csoportját tartják nyilván. 1990 óta a külföldön (pl. Jugoszláviában, Magyarországon, Szlovákiában, Romániában) önálló nemzetnek, nemzetiségnek elismert ruszinok körében valóságos nemzeti újjászületési mozgalom figyelhető meg, amely szorosan összefonódott Kárpátalja autonómiájának követelésével is.

A terület legnépesebb nemzeti kisebbsége, a magyarság, akik a 17. század vé­

gén kerültek kisebbségbe a ruszinokkal szemben Kárpátalja mai területén (1495: 65%

magyar, 32,9% ruszin; 1715: 41,1% magyar, 52,8% ruszin). A magyar nemzetiségűek (151 516 fő) 2001 -ben is 80 településen képezték a helybeli lakosság abszolút többségét, 53 faluban több mint 80%-át. Csapnak és Visknek az 1990-es években bekövetkezett ukrán többségűvé válásával a terület 10 városa közül már csak Beregszász, 20 „városi típusú települése”65 közül csupán Bátyú és Tiszaújlak magyar (relatív vagy abszolút) többségű. A magyar többségű települések a magyar-ukrán államhatár 20 km-es zónájá­

ban találhatók. Ebben a túlnyomórészt a Beregszászi, Nagyszőlősi, Ungvári és Munkácsi járásokra kiterjedő, egyre inkább „híguló” etnikai tömbterületen élt 2001 -ben a magyarok 78%-a (24. ábra). További 13%-uk a magyar-ukrán etnika-nyelvi kontaktzónában fekvő városokban (Ungvár, Munkács, Nagyszőlős), 9%-uk pedig a ruszin hegyvidéki tájakon, szórványhelyzetben volt fellelhető. Az elmúlt évtizedek szocialista urbanizációja

kö-64 BonkálóS. 1996, pp. 25-27. Atjiac, 1991, 25. p.

65 „Városi típusú település (ukr. ( e,nnma m í c l k o t o inny) a hajdani Szovjetúnió és a mai Ukrajna terü­

letén a településrendszernek a városok és a falvak között elhelyezkedő, sajátos, átmeneti jogállású tagjai. Helyzetük alapján a közép- és újkorban létező magyar „mezővárosokhoz” (lat. „oppidium”) hasonlíthatók. Népességüket az ukrán statisztika a városi népességhez sorolja.

^ 24. ábra. A m agyar nem zetiségűek aránya K árpátalján 2001-ben. - 1 = állam határ; 2 = „oblaszty” (terület, régió); 3 = járáshatár; 4 = településhatár vO

vetkeztében ruszinok, ukránok, oroszok tízezreit felszívó, népességszámát meghárom- szorozó-megduplázó Ungváron és M unkácson a magyarok aránya nem zetiség sze­

rint 6,9-8,5% -ra csökkent. Ez időszakban vesztette el alapításuk óta fennálló magyar többségét a városok és „városi típusú települések” közül N agyszőlős, Técső és Aknaszlatina, majd az elmúlt évtizedben Csap és Visk is. Ennek a nagyméretű belső, falvak és városok közötti, ruszinok, ukránok százezreit érintő migrációnak az ered­

ményeként a mai városok területén élt népesség körében a magyarok aránya 1941 és 2001 között 51,9% -ról 11,6%-ra csökkent, a ruszinoké, ukránoké 29,7% -ról 77,5%-ra nőtt. 2001-ben a magyar nemzetiségűek közel fele (49,8%) az 1000-5000 fős település nagyságrendi kategóriában élt. Ugyanakkor a kárpátaljai magyaroknak csupán 22,8% -a volt 10 ezernél, 5,3%-a 100 ezernél népesebb település lakója. Az a tény, hogy a kárpátaljai magyaroknak 64,6%-a faluban él, annak köszönhető, hogy a nem a g rárjelleg ű m unkahelyek többségét kínáló városok (Ungvár, M unkács) a magyar településterület közelében fekszenek és ingázással is elérhetők, az eredeti (magyar) etnikai önazonosság megőrzése az ukrán többségű városokban sokkal ne­

hezebb, ahol a nagy valószínűséggel bekövetkező vegyes házasságok miatt az asszi­

miláció esélye sokszorosa a falusi környezethez képest.66 Ennek megfelelően az itte­

ni magyarok közel kétharmada (2001-ben 61,9%-a) élt olyan településen (szinte ki­

zárólag falun), ahol abszolút többséget képeztek. Etnikai identitásuk megőrzése szem­

pontjából kedvező az a tény, hogy még mindig közel felük (46,1%-uk) él olyan tele­

pülésen, ahol arányuk m a is m eghaladja a 80%-ot. Ugyanakkor csupán 18%-uk él olyan településen, ahol arányuk nem éri el a 20%-ot. A történelmi előzmények és az utóbbi évtizedek urbanizációja eredményeként a legnépesebb, 5000 főnél nagyobb magyar közösségeknek továbbra is Beregszász (12 800), Ungvár (8000), Munkács (7000) városok és a legnagyobb magyar falu, Nagydobrony (5000) nyújt otthont.

Kárpátalja jelenleg harmadik legnépesebb etnikuma, a 13. század óta itt lakó, je ­ lenleg 32 ezres románság területileg meglehetősen koncentráltan, a Rahói és Técsői já ­ rások határán, a sóbányászatáról híres Aknaszlatinán (pontosabban annak Faluszlatina nevű részén) és a környező falvakban (pl. Alsóapsa, Középapsa, Tiszafejéregyház, Szorospatak) élnek. A kompakt etnikai területen élő, magas természetes szaporodású it­

teni románoknak az elmúlt fél évszázadban megduplázódott lélekszáma töretlenül nő.

A terület egyik „legifjabb” nemzeti kisebbsége az orosz, akiknek lélekszáma 2001-ben nemzetiség szerint 30 993, anyanyelv szerint 36 412 fő volt. Számottevőbb tömegben mint „fehér orosz” (tehát nem mint belorusz) emigránsok az 1920-as évek­

ben menekültek ide, de igazán népes közösséggé az 1944 utáni bevándorlásoknak, be­

telepítéseknek köszönhetően váltak. Ekkor mint állami- és pártalkalmazottak, katonák, ill.

családtagjaik érkeztek ide, főként a városokba, ahol a legnagyobb (1991 óta egyre

ol-A szülőlalujukat elhagyó magyarok az elm últ másfél évtizedben m ár nagyob mértékben költöztek át M agyarország közeli városaiba (pl. Vásárosnamény, N yíregyháza) mint a közeli U ngvárra, vagy M unkácsra.

vadó) közösségeik élnek: Ungvár (11 ezer), Munkács (7,3 ezer), Beregszász (1,5 ezer), Huszt (1,2 ezer). A Szovjetunió széthullását követően lélekszámúk az 1989-es állapot­

hoz képest 2/3-ára csökkent, annak köszönhetően, hogy jelentős részük immár ukránnak vallja magát, ill. visszaköltözött Oroszországba.

Kárpátalján a cigányok (14 ezer fő)67 túlnyomó többsége (1979-ben 69,6%-a, 2001-ben 62,4%-a) magyar anyanyelvűnek vallja magát. Ennek megfelelően 95%-uk alföldi, hagyományosan magyarlakta környezetben él, ahol 2001-ben a legtöbben Ung- váron, Beregszászon (1700-1700) és Munkácson (1400) vallották magukat cigány nem­

zetiségűnek.

A német anyanyelvűek száma mára az 1941-es lélekszám hetedére olvadt a há­

borús veszteségek, deportálások, a kivándorlás és a német szórványok nyelvi elukráno- sodása miatt (2001:1810 fő). Fokozódó nyelvi asszimilációjuk ellenére az elmúlt másfél évtizedben (a németek számára kedvező bel- és külpolitikai légkörben) etnikai öntuda­

tuk megnőtt, amely a magát német nemzetiségűnek vallók számának 1989-2001 közöt­

ti emelkedésében is megnyilvánult (1989: 3478, 2001: 3582 fő). A 18-19. században betelepített németek és osztrákok mai utódai, azok néhányszáz fős közössége Munká­

cson (jórészt a Várpalánka, Munkácsváralja városrészben), a környékbeli falvakban él, amelyek közül Alsóschönbomban még mindig a népesség többségét képezik. Az elmúlt évtizedben a kivándorlás különösen pósaházi, alsóschönbomi és bárdházai közösségeik lélekszámát apasztotta.

Anyanyelv szerint a szlovákok száma a természetes asszimiláció és az 1944 utáni kivándorlás miatt az 1941-beli 6853-ról napjainkban 2575 főre, az össznépesség 0,2%-ára csökkent. A legutóbbi népszámlálás nemzetiségi szempontból még 5695 szlo­

vákot tartott nyilván, de ezeknek 42%-a már ukrán, 11%-a magyar anyanyelvűnek szá­

mított. A még mindig szlováknak számító népesség főként a nyugati határvidéken: Ung- váron, Őrdarmán, Unghután, Nagybereznán és Turjaremetén él.

Az 1941-ben még 78 727 jiddis, héber anyanyelvű száma 2001-ben 84-re, az 1941-ben 115 908 izraelita vallású lélekszáma 2001-ben 565 zsidó nemzetiségűre olvadt a 2. világháborús náci népirtás és a túlélők túlnyomó többségének főként Izraelbe történő kivándorlása miatt. A még helyben maradt zsidók többsége Ungvár, Munkács és Huszt lakója.

67 A nem cigány környezet különböző („látható”) szempontok alapján Kárpátalján is magasabbra becsüli a romák lélekszámát, mint amennyien cigány nemzetiségűnek vallják magukat. A szomszédos Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében 2001-ben 27 257-en vallották magukat cigány nemzetiségűnek, míg a 2003.

évi országos reprezentatív cigánykutatás ugyanitt 38 500 roma jelenlétét valószínűsítette. (KeményI.

- Janky B .- LengyelG. 2004,14 p.) Amennyiben feltételezzük, hogy a cigányság a Felső-Tisza-vidéken mind a magyarországi, mind az ukrajnai oldalon azonos mértékben vállalja nemzetiségi hovatartozását, akkor 2001-ben (14 ezer cigány nemzetiségű helyett) 20 ezer lakost lehetne Kárpátalján cigánynak mi­

nősíteni. Ez a szám azonos a Területi Statisztikai Hivatal által 1989-ben végzett becslés eredményével.

(Gmeue, r.C.-A m EH K o, B.I. 1993).

71

In document ETNIKAI TÉRFOLYAMATOK A (Pldal 66-73)