• Nem Talált Eredményt

86. A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke, a Kúria elnöke, valamint a védett kormánytagok útvonal-biztosítása során a közlekedésüket akadályozó eseményt.

86 „K” Kiemelt vezetők útvonal-biztosításával kapcsolatos esemény

87. A gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvények bejelentését, megtiltását, a megtartott rendezvényeket, amennyiben azzal kapcsolatban a rendezvény helyszínén rendőri intézkedésre került sor, illetve a bejelentésre kötelezett, de be nem jelentett, vagy tiltás ellenére megtartott rendezvényeket:

87. A. Megtartott rendezvényen rendőri intézkedést,

87. B. A rendezvényt a köznyugalmat súlyosan megzavarva követik el, amely cselekmény megszüntetésére jelentős rendőri erőt (10 főt meghaladó) vesznek igénybe.

87. C. Bejelentésre kötelezett, be nem jelentett, vagy tiltás ellenére megtartott rendezvényeket, 87. D. Egyéb – rendezvénnyel kapcsolatos érdeklődésre számot tartó – eseményt,

87. E. Bejelentett rendezvényeket, 87. F. Megtiltott rendezvényeket.

87 A „K” Megtartott rendezvényen rendőri intézkedés

87 B „K” Rendezvényen a köznyugalom megzavarásának megszüntetésére jelentős rendőri erőt vesznek igénybe 87 C „K” Bejelentésre kötelezett, be nem jelentett, vagy tiltás ellenére megtartott rendezvények

87 D „K” Egyéb – a rendezvénnyel kapcsolatos érdeklődésre számot tartó – esemény

87 E „R” Bejelentett rendezvények 87 F „R” Megtiltott rendezvények

88. Országos vagy nemzetközi jelentőségű sport, kulturális, egyházi vagy egyéb rendezvény biztosítását, ha ezzel összefüggésben rendőri intézkedésre került sor.

88 „K” Sport, kulturális, egyházi vagy egyéb rendezvény biztosítását, ha ezzel összefüggésben rendőri intézkedésre került sor

89. Munkamegtagadást, munkabeszüntetést vagy sztrájkot, valamint ezek előkészületét, ha ezzel összefüggésben rendőri intézkedésre került sor.

89 „K” Munkamegtagadás, munkabeszüntetés vagy sztrájk, valamint ezek előkészülete, ha ezzel összefüggésben rendőri intézkedésre került sor

90. Jelentős mennyiségű vagy veszélyességű fegyver, csekély mennyiséget meghaladó lőszer, robbanóanyag, robbantószer, radioaktív sugárzó vagy mérgező anyag eltűnését, illetéktelenek kezébe jutását, valamint a robbanóanyag, robbantószer, sugárzó, mérgező vagy más anyag, energia pusztító hatására bekövetkezett balesetet.

90 „K” Veszélyes anyag eltűnése, ezzel kapcsolatos baleset

91. Robbanóanyaggal, robbantószerrel, robbantásra alkalmas vegyi anyaggal elkövetett jogellenes cselekményeket a károkozás vagy a sérülés mértékétől függetlenül.

91 „K” Robbantásos cselekmények 92. A határrendészeti események közül:

92. A. A határforgalom jelentős korlátozását, akadályozását, szüneteltetését, az ellenőrzés rendjének megváltoztatását, visszaállítását,

92. B. Más ország területén történt és a határforgalom ellenőrzését jelentősen befolyásoló vagy akadályozó esemény bekövetkezését vagy fennállását (sztrájk, 1 órát meghaladó várakozás, blokád),

92. C. Embercsempészést (Btk. 353. §) (akkor is, ha szomszédos állam szerveivel együttműködve, közös ellenőrzés során fedik fel és az eljárást nem magyar hatóság folytatja le),

92. D. Súlyosabb határrendsértést (átkényszerítés, átlövés, átható robbanás, beavatkozók határátlépésével is járó tűzátterjedés, környezetszennyezés),

92. E. Jogellenes tartózkodás elősegítését (Btk. 354. §),

92. F. Útiokmány tekintetében elkövetett közokirat-hamisítást [Btk. 342. §, 343. § (1) bek.], 92. G. Útiokmány tekintetében elkövetett okirattal visszaélést (Btk. 346. §),

92. H. Tiltott határátlépést, útiokmánnyal kapcsolatos szabálysértést (befelé) [a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) 204. §], 92. I. Tiltott határátlépést, útiokmánnyal kapcsolatos szabálysértést (kifelé) (Szabs. tv. 204. §),

92. J. Tiltott határátlépést, útiokmánnyal kapcsolatos szabálysértés kísérletét (Szabs. tv. 204. §), 92. K. Határjel rongálását, áthelyezést, elmozdítást [Szabs. tv. 177. § (3) bekezdés].

92 A „K” Határforgalom jelentős korlátozása, akadályozása, szüneteltetése, az ellenőrzés rendjének megváltoztatása 92 B „K” Más ország területén történt és a határforgalom ellenőrzését jelentősen befolyásoló esemény

92 C „K” Embercsempészés 92 D „K” Súlyosabb határrendsértés 92 E „R” Jogellenes tartózkodás elősegítése

92 F „R” Útiokmány tekintetében elkövetett közokirat-hamisítás 92 G „R” Útiokmány tekintetében elkövetett okirattal visszaélés 92 H „R” Tiltott határátlépés - be

92 I „R” Tiltott határátlépés - ki

92 J „R” Tiltott határátlépés, útiokmánnyal kapcsolatos szabálysértés kísérlete 92 K „R” Határjelrongálás, áthelyezés, elmozdítás

93. Üzemi, mezőgazdasági balesetet, amennyiben kettő vagy annál több személy meghalt, vagy tömegszerencsétlenség történt, vagy az anyagi kár a 10 millió forintot meghaladja, vagy halálos bányaszerencsétlenség történt.

93 „K” Üzemi baleset

94. Közveszély okozásnak nem minősülő tűzesetet, amennyiben:

94. A. Halálos tömegszerencsétlenség történt, vagy legalább egy ember meghalt, vagy az anyagi kár a 100 millió forintot meghaladja (nem kell jelenteni, ha a tűzesetet előidéző ok ágyban dohányzás, és a tűz okozóján kívül más személy nem szenved halálos sérülést),

94. B. Halálos sérülés, tömegszerencsétlenség történt.

94 A „K” Kiemelt tűzesetek 94 B „R” Tűzesetek

95. Jelentésköteles egyéb eseményeket:

95. A. Kettő vagy több személy egyazon időben és helyen szenvedett vízbefulladásos balesete, 95. B. Egyéb vízbefulladásos balesetek,

95. C. Kihűléses halálesetek (fagyhalál),

95. D. Eltűnési ügyekben, amennyiben az eltűnés 10 éves kor alatti gyermeket érint, vagy az elsődleges adatok alapján bűncselekmény potenciális áldozataként szóba jöhető kiskorú,

95. E. Az eltűnt gyermekkorú vagy ön-, és közveszélyes, elmebeteg, vagy vélhetően elmebeteg vagy beteges hajlamú személy csalt el, vitt magával gyermeket vagy fiatalkorút, valamint az eltűnés összes körülményei arra utalnak, hogy az eltűnt személy fokozott veszélyhelyzetben van,

95. F. A rendkívüli halált, kivéve jelen mellékletben már felsorolt eseményeket, valamint az öngyilkosságot, amennyiben annak ténye vagy körülménye várhatóan nem vált ki számottevő közérdeklődést.

95. G. Díjkitűzések elrendelését és visszavonását (díjkitűzések elrendelésével és visszavonásával kapcsolatos minden ismert adatot).

95 A „K” Kettő, vagy több személy egyazon időben és helyen bekövetkezett vízbefulladásos balesete 95 B „R” Egyéb vízbefulladásos balesetek

95 C „R” Kihűléses halálesetek (fagyhalál) 95 D „K” Kiemelt eltűnések

95 E „R” Eltűnések

95 F „K” Rendkívüli halálesetek

95 G „R” Díjkitűzések elrendelése és visszavonása

96. Hivatalos vagy szolgálati ügyben eljáró, nem a rendvédelmi szerv személyi állományába tartozó személy (köztársasági elnök, Országgyűlés elnöke, miniszterelnök, Kúria elnöke, Alkotmánybíróság elnöke vagy tagja, Állami Számvevőszék elnöke, Magyar Nemzeti Bank elnöke, legfőbb ügyész, alapvető jogok biztosa, országgyűlési képviselők, európai parlamenti képviselők és vezető tisztségviselői, rendvédelmi szervvel foglalkozó nemzetközi szervezet megbízott képviselője, miniszterek, államtitkárok, helyettes államtitkárok, parlamenti pártok vezetői és frakcióvezetői, vagy az ügyészi testület tagjai abban az esetben, ha felügyeleti ellenőrzési jogkörükben eljárva az ellenőrzés során hiányosságot tárnak fel, a hiányosság megjelölésével) megjelenését a rendvédelmi szervek objektumaiban.

96 „K” Hivatalos vagy szolgálati ügyben eljáró, nem a rendvédelmi szerv személyi állományába tartozó személy 97. BM és szervei objektumaiban, anyagi eszközeiben történt, a közérdekű működést veszélyeztető rendkívüli eseményt, károsodást (betörés, tűz, beomlás stb.).

97. A. A Rendőrség bármely informatikai rendszerében keletkezett olyan problémát, vagy a Rendőrség bármely informatikai rendszerét ért támadást vagy fenyegetést, amely érinti az informatikai szakágat, vagy veszélyezteti a szervezeti egységek rendes működését.

97 „K” BM és szervei objektumainak károsodása

97 A „K” A Rendőrség informatikai rendszerének problémája, amely veszélyezteti a rendes működést, vagy annak támadása, fenyegetése

98. Vesztegetés, hivatali vesztegetés, vesztegetés bírósági vagy hatósági eljárásban és ezen tényállásokkal kapcsolatos vesztegetések elfogadása (amennyiben az nem a Rendőrség valamely dolgozóját vagy BM munkatársát érinti) (Btk. 290–291. §, 293–296. §).

98 „R” Vesztegetés

99. Az egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértését (Btk. 217. §).

99 „R” Egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértése

100. A társadalmi és kulturális élet közismert személyeivel kapcsolatos bűncselekményt, közlekedési balesetet, lakásaik elleni támadást, lakásaikban történt tűzesetet, rendkívüli halálukat.

100 „R” Közismert személyekkel kapcsolatos események

101. Diplomáciai mentességet élvező személyek, valamint hivatali helyiségeik, lakásaik elleni támadást, lakásukban történt tűzesetet, a sérelmükre elkövetett bűncselekményt, vagy ezek kísérletét, továbbá a bűncselekmény elkövetésén való tettenérésüket és feltartóztatásukat, a diplomáciai testület tagjainak vagy járműveinek közlekedési balesetét, ha személyi sérülés történt.

101 „R” Diplomatákkal, épületeikkel kapcsolatos események

102. Diplomaták, külképviseleti szervek tagjai, valamint a más ország állampolgárai által elkövetett súlyosabb provokációt, politikai jellegű bűncselekményt.

102 „R” Provokáció, politikai bűncselekmény

103. Kábítószer vagy egyéb kóros élvezetre alkalmas szer (pl. gyógyszer, ragasztóanyag) használata következtében bekövetkezett halálesetet.

103 „R” Kóros élvezetre alkalmas szertől bekövetkező haláleset 104. Egyéb jelentős hírtartalmú eseményt.

104 „K” Egyéb jelentős hírtartalmú esemény

105. Egyéb jelentős hírtartalmú eseményt, amely a belügyminiszter felelősségi körébe tartozik, és amely megalapozhatja a belügyminiszter vagy a Kormány azonnali intézkedését.

105 „K” Belügyminiszter felelősségi körébe tartozó egyéb jelentős hírtartalmú esemény