megértetni velünk a világháború előtti másfél évtized debreceni kollégiumi
diák-életének irodalmi oldalát is. A D. Főisk- Lapok elsősorban ezt az oldalt mutatja. Ez ifjúsági folyóirat lapjain — kicsinyben és kezdetleges módon —
ott hullámzik, ott forrong az egykorú magyar irodalom egész élete.
A nyomtatásban megjelenő D. Lapok XL-ik, voltaképen pedig I. évfolyamának 4. száma (1897 nov. 20.) közli a Tárca-rovatban Farkas Imre költeményét (E lla ). Ettől kezdve Farkas Imre sűrűn szerepel verseivel ebben az ifjúsági folyóiratban. Debrecenben született, s ott jogászkodott a Kollégiumban. Talán senki sincs irodalmunkban, aki el
vitathatatlan költői tehetségével annyira megmaradt volna egész életre szólóan „ifjúsági költő“ -nek, mint ő. Diákok és bakfisok szerelmi ábrán
dozásának dallamos-édeskés megéneklésére határozott rátermettséget m utatott kezdettől fogva. Mennyire nekivaló téma pl. az, melyet a
Lapok 1899 január 25-i számában „dolgozott fel“ : a közeledő farsang jogász-báljára verses Meghívó! A Farkas Imre olvasói nem fogynak, csak kicserélődnek; a naív ifjúkor elmúltával úgyszólván menthetetlenül ki
ábrándul belőle mindenki, de mindig új meg új fiatal évjáratok rekrutálód- nak a kiábrándultak helyébe. — Vele egyidőtájt lép fel érzelmes verseivel Zivuska Andor is.
Akkor még jól megfért mellettük, de a mai olvasó szemében már megdöbbentő körvonalakkal magasodik fel mellőlük a D. Lapok X LI. (azaz II.) évfolyamában az Ady Endre alakja; neve főmunkatárs
ként szerepel az említett évfolyam számainak címlapján. Ady ekkor már másodízben volt debreceni jogász; 1896—97-ben végezte az I. évet, egyévi megszakítás után 1898 őszén iratkozott be ismét, s noha a helybeli politikai napilapoknak is munkatársa volt, a főiskolai diákság folyóiratánál is előkelő szerepet vállalt. Mi most csak ehhez a folyóirathoz, illetőleg az önképző Társulathoz való viszonyának keretében vesszük szemügyre Adyt; egyéb köze alig is volt a debreceni Kollégiumhoz.1
Ekkor még senki sem sejthette, hogy néhány év múlva egy egész korszak irodalmi harcainak középpontjában fog állani Ady, de már a D. Főisk- Lapokban megjelent írásai is a vérmérsékletnek és kedélyállapot
nak olyan szélsőségeiről tanúskodnak, hogy a folyóirat egyéb közleményei elszürkülnek mellettük. Az 1. szám (1898 okt. 31.) Tárca-rovatából ide
írjuk Elmúlt...című kétversszakos költeményét,1 2 m ert ez nincs felvéve
„összes versei“ közé.
1 Ady második debreceni jogász-évére s további félévi debreceni ujságíróskodá- sára vonatkozólag lásd Kardos László disszertációját: A huszonegyéves Ady Endre.
Gyoma, 1922.
2 Az Aday Endre aláírás bizonyára sajtóhiba.
173
„Elmúlt a régi, tiszta vágy, A melylyel egykor környezélek, Epesztő, forró, balga láz Égető lángja sorvaszt érted, Egy csókodért mindent eldobnék, Egy csókodért nem fe li az élet.
Egy forró csók, egy ölelés, Lázas szívünk összedobogna,
A z t á n ... jöhet — mit bánom én? — A kárhozatnak égő pokla.
Nincs kárhozat, mely ily gyönyörre Eléggé méltó fenos volna / “
Ez a húr, zengőbbre hangolva, később is nagy szerepet játszik Ady lant
ján. Jogász-ifjútól eléggé merész és kesernyés már ennek a kis versnek is a mondanivalója, de ez még diákos ártatlanságú az ugyané számban levő, másfélhasáb terjedelmű, prózában írt, Betegen című fantazmagóriához képest.
„Szeretném valakinek elmondani, szeretném sírva bevallani, hogy én nyomorult, beteg ember vagyok.
A z ajkamon a mosoly, az arcomon a derű, a szememben a büszkeség sugara nem más, mint hitvány tettetés, világbolondító álarcosfedás.
Ha beszélek ideálról, dicsőségről, ihletett percekről, költői ábrándofeól, — nem érzem, a mit Nem lelfesít semmi, semmi a világon.
Beteg vagyok, látofe
Madonna arcú asszonyok buja, aljas, hívogató arccal...
Pártás leányok mocsokkal a tiszta homlokon, ^ísértó' árnnyal hátaik mögött. . .
Beteg vagyok, nagyon beteg, talán a szívem fáj, talán a szívem halt meg. . . “
íme Ady már Debrecenben is szívesen megjátssza a túlcsigázott idegzetű, nyárspölgár-ellenes gondolkozású ember szerepét. Ezzel az ízlésével és kedvtelésével nem is állt egyedül már Debrecenben sem. Jellemző adat
idevonatkozólag a D. Főisk• Lapok 2. (X LI.) évfolyamának 4. számában (1898 dec. 20.) az „Egyleti élet“ című rovat beszámolója a Magyar Irodalmi
önképző Társulat dec. 11-i üléséről. Az ülés egész ideje a műsor egy
174
pontjának tárgyalásával telt el: Takács Endre I. éves joghallgató M idhez című, elszavalt költeményének hozzászólásszerű bírálgatásával. A költe
mény egy fiatal leányról szólt, aki mostohájának kegyetlensége miatt elbujdosik, s aztán elbukik az élet megpróbáltatásai közt; de csak a teste bukik el, lelke tiszta m arad; Alfréd nőül akarja venni az elbukott leányt, de Istennek más az akarata: a leány meghal; Alfréd Isten elleni kifakadása, sőt Istenben való hitének megtagadása fejezte be a költem én y t...
Az első felszólaló Ady Endre II. éves joghallgató volt; bírálatának lényege az, hogy Ady maga is megsokallta a költemény különösségeit.
A D. Főisk. Lapok cikkéből szószerint közöljük az Ady felszólalását, nem változtatva a cikkíró fogalmazásának (vagy a nyomdai szedésnek) értelmetlenségén:
A dy „ rámutat az újabb fronda irodalom Íróira, a kik bármily reálismussal is munkálkodnak, oly nem esnek, mint a z el
szavalt költemény Írója. Látszik a. darabon, hogy nem rendes idegzetű ember gondolat és érzelem világának megnyilatkozása, sőt oly túlzott erőltetés, nem is oly tiszta, ideális eszményért az érzelmeknek, melyek tulhevülésében még az Istent is megtagadja, kizárják a költeményből a valószínűséget és nem is tartja elfogad
hatónak-“
A bírálók egyike védelmezni próbálta a költeményt, „morális célza
to t“ érezvén benne, hogy t. i. a költő a leány sorsában a bűnt meg akarja útáltatni velünk. De ekkor felállt a szerző, Takács Endre és kijelentette, hogy „az ő tudtával morális célzat nincs a költeményben“ , Alfréd olyan jellemű ember, hogy istentagadóvá lesz a leány halála m iatt; a költemény egy szereplőjének ateizmusáért nem lehet a szerzőt erkölcsileg felelősségre vonni, — bejelenti Takács, hogy kilép az önképző T ársu latb ó l.. .
Figyelemreméltó itt a Takács Endre „m odern“ álláspontja, mely szigo
rúan elválasztja egymástól az erkölcsi és a művészeti szempontot. Es figyelemreméltó, hogy Ady már debreceni jogász korában is emlegeti
az újabb francia költőket. A D. FőisLapok szóban levő 1898—99-i évfolyamának 5. száma (1899 január 20.) felhívást intéz a Kollégium fő
iskolai hallgatóihoz, hogy jelentkezzenek azok, akik a francia nyelvtant már jól tudják s a francia társalgásban akarják gyakorolni magukat; a fel
hívás hét aláírójának egyike: Ady Endre. Tudjuk viszont, hogy Ady később sem tanult meg jól franciául, Párizsban sem.
Debrecenben még rugalmas volt az Ady kedélye. Betegen című, fentebb ism ertetett cikkének megjelenése után nemsokára, a Kollégium 1898 dec. 14-i Csokonai-ünnepélyén már pályadíjnyertes humoreszkjét olvasta fel, „a mely époly hatásosan volt felolvasva, mint mily szellemesen megírva“ .1
1 D. Főisk. Lapok, 1898. Üec. 20.
175
A dúlt idegéletű költő és a humoreszk-író mellett még egy harmadik oldaláról is megmutatkozott Ady Endre a debreceni kollégiumi ifjúság folyóiratában: mint harcos kritikus. 1899 január 20-án volt a debreceni városi színházban a bemutató előadása Bérezik Árpád H imfy dalai című, történelmi hátterű vígjátékának. Ady a D. Lapok 1899 január 25-i számában közölte az említett színdarabról szóló, epés gúnyú, személyes
kedő modorú bírálatát.
A miniszteri tanácsos ur nem csak tudomást vesz a magyar irodalomról, hanem lealacsonyodik azok közé a skriblerek közé, kik méltóságos urak sohasem lesznek; a kik imák, mert szivük parancsolja s nem óhajtanak tanácsosi karriert csinálni.
Bérezik dilettáns, ki magas társadalmi állásának súlyával elnyomja a protekció nélküli, hivatásos írókat. A z ő írói kvalitását s darabjának értékét akkor ismerjük meg igazán, ha összehasonlítjuk egy más darabbal, melynek címe , szerzője pedig egy zseniális kezd ő :Thury Zoltán.
En a magam részéről ezt a címet adnám Bérezik darabjának:
,A méltóságos ur vígjátékot ir.‘
A lapszám végén a felelős szerkesztő siet bejelenteni, hogy Bérezik szín
darabjáról a következő számban ő fog tanulmányt közölni; csakugyan meg is tette, s a Himfy dalait megdicsérte.
A D. Főisk• Lapok 1898—99-i évfolyama két ízben is (1. és 4. szám) jelenti, hogy Ady Endre kötetben adja ki költeményeit. 1899 nyarán meg is
jelent a Versek. A következő év elején aztán végleg eltávozott Ady nemcsak a Kollégiumból, hanem Debrecenből is, és ezektől egyre messzebb sodorta a sors lelki értelemben is.
91. A „Bokréta“ társszerzői — Oláh Gábor Ady Endre debreceni tartózkodásának vége felé, 1899 nov. 1-i számá
ban ad hírt a D. Főisk. Lapok a Kollégium gimnáziumi önképzőkörének
— mely ebben az évben kért a tanári kartól engedélyt az „Arany János- önképzőkör“ elnevezésre1 — szeptember 16-i alakuló gyűléséről. Fő
jegyző lett Oláh Gábor V III. o. t., alelnök Gulyás József V II. o. t. Egy év múlva, 1900 aug. 2-án, a szerencsétlen végű debreceni csata 51. évforduló
ján Madai Gyula szavalta Oláh Gábor versét a honvéd-temetőben. Ugyanez
év december 1-től kezdve a D. FőiskLapoknak egyik főmunkatársa:
1 De csak sokkal később, Arany János születési centenáriuma (1917) alkalmával vette fel hivatalosan ezt a nevet. (Lásd a gimnázium 1916— 17-i értesítőjét.)
176
Baja Mihály, az 1901—02. tanévben pedig felelős szerkesztője: Gyökössy Endre. Ez a gyors egymásutánban nyilvánosság elé lépő öt név: Baja Mihály, Gulyás József, Gyökössy Endre, Madai Gyula, Oláh Gábor együtt szere
pelt egy 1902 húsvétjakor megjelenő, Bokréta című verseskötet címlapján.
Ugyanezzel a címmel még két ilyen közös kötetet adtak ki 1904-ben és 1906-ban. A debreceni Kollégiumban kötött barátságnak szép példája az ő társulásuk. Gulyás József korán meghalt, később Madai Gyula is elhúnyt, ma már csak hárman vannak életben, a baráti viszonyt híven ápolják egymás közt. A Bo^re'fa-köteteknek mind az öt szerzője más-más színárnyalatú költői egyéniség, de mindnyájuk szemében a Petőfi és Arany költészetének nagy hagyománykincse az eszmény, ha nem is a minta.
Baja költészetének a dalszerűség a főjellemvonása; e téren, valamint a lelkipásztori életpálya és ennek költői ihletet adó alkalmai terén ő mintegy Szabolcskának is utóda; legigazibb hivatottságuk szerint mind az öten lírikusok. Madai a tanári pálya csendjéből átlépett a politikai közélet aréná
jába, s lantján is a hazafias óda húrja a legjellemzőbb. Gulyás és Gyökössy a magánélet gondját-baját, küzdelmes gyermekkoruk emlékeit, szüleik jóságát éneklik, Gulyás komorságra hajló felfogással, Gyökössy szilárd vallásos h ittel; Gyökössyt a családi élet meleg otthona is gyakran megihleti, egyre inkább kialakult benne a református keresztyén világnézet, s ez szíve
sen szólal meg rövid, epigrammatikus versekben is.
A ßo^reia-kötetek szerzői között legérdekesebb, legtöbb oldalú, leg
termékenyebb, legkülönösebb egyéniség: Oláh Gábor. Érettségi vizsga után ő a budapesti egyetemre ment bölcsészetkari hallgatónak, de onnan is
állandó kapcsolatban maradt a D. Főisk- Lapokkal, amint ezt a Szerkesztői üzenetek című rovat bizonyítja, — Debrecennel pedig még inkább. Kissé
túlságosan is hangosan kezdte költői pályáját, s hamarosan éreznie kellett, hogy az ellene indított támadásokban van valami igazság. Ekkor gyökere
sen és véglegesen megváltoztatta emberi magatartását. Nemcsak nyugat
európai utat nem tett többé, hanem Debrecenből sem mozdul ki; itt, szülővárosában vetette meg a lábát, mint valami fordított értelemben vett archimedesi ponton, amelyről az egész világ sem tudja őt kimozdítani.
Fakír-érzéketlenségűvé tette lelkét — vagy legalább ilyennek tudja mu
tatni — a közvélemény tetszése és nem-tetszése iránt, a társadalmi elisme
rés vagy épen rang és kitüntetések iránt. Középiskolai tanárként keresi kenyerét, s minden szabad percét korlátlan uralkodóként tölti képzeleté
nek birodalmában, költői munkakedvének soha nem pihenő buzgalmával.
Nem térünk rá egyenetlenségei mellett is kiváló jelentőségű költészetének esztétikai értékelésére. A debreceni Kollégiumhoz való viszonya érdekel bennünket; a fentebbi sorokban is voltaképpen erre gondoltunk. A debre
ceni Kollégium jeles költői tehetségű diákjai között a XX. század forduló
jáig csak Csokonai és Oláh Gábor a debreceni születésű. Csokonai nem tudott egyhelyben maradni, Oláh Gábor nem tud egyhelyből kimozdulni;
az egyiknek a bor, a szerelem, a társas vigadás örökös mámora kellett,
177
12 Zsigmond F. : A debreceni Kollégium és a magyar irodalom.
vagy kellett volna, a másik pedig remetei igénytelenségben érezteti fölé
nyét vagy ellensúlyozza fogyatékossági érzését a külső világgal szemben.
Mindazáltal Oláh Gábor maga is Csokonai egyenes utódának és örökösé
nek tekinti magát, a debreceni közvélemény is annak látja őt. A Csokonai-
„komplexus“ a magyarázata az Oláh Gábor lelki különcségének. A Kollé
gium nevelte olyanná, amilyen; de sem meg nem tudott férni később a Kollégiummal (néhány évig segédtanároskodott benne), sem megtagadni nem tudja. Neki — mint Csokonainak — saját nevelő anyjával szemben is teljes függetlenségre van szüksége, lelke nem „subscribálhat“ semmiféle kényszer-szabályzatnak. (A helybeli állami, tehát „idegen“ reáliskolában szolgálni: az más, az nem remegteti meg a lélek legmélyebb gyökereit).
A debreceni ifjúságnak is immár sok-sok évjárata tekint fel Oláh Gáborban a világi karriert magának csinálni nem tudó és nem akaró Csokonai-utódra.
A debreceni Kollégium és Oláh Gábor pedig kimondott szavak nélkül is mindig érzi egymásról, hogy elválhatatlanul összetartoznak.
92. Az irodalm i ízlés kettészakadása —