Ágnes szobája úgy ahogy elhagyta a második felvo
nás végén. Sötét van. Odakint süvít a szél. Bejönnek Félix és Ágnes, bundában és kalappal a fejükön.
FÉLIX: (karonfogva hozza be Ágnest) No lám Ágneske, itt vagyunk. Nincs semmi baj. Ülj le Ág- neske vagy támaszkodj ide a zongorához. Csak meg- gyújtom a villanyt. — (meggyujtja) így ni. Most megint világosság van, meleg van, csend van. — Utazás akadályokkal. De hát mi az olyan legények
nek mint mi vagyunk? — Mi Ágneske?
ÁGNES: (lógó kezekkel, lógó fejjel áll mozdulat
lanul akár valami felakasztott ruha)
FÉLIX: Most nézzük mennyit gyalogolt az öreg idő azalatt. Talán csak elérjük még a tizenegyes vonatot?
(megnézi óráját) — No azt nehéz lesz. Az épen most megy el. Pechünk van máma. Sebaj. Holnap utazol Ágneske. Legalább becsomagolhatsz rendesen, ugye, és még együtt lehetünk kicsit. A báró úr nem fogja siratni a két hálókocsi árát.
ÁGNES: (nem mozdul, nem felel)
FÉLIX: (Ágneshez lép. Szünet múlva) No ö reg ! — Ágneske! Ostobaság ez. Hiszen odaát sincs semmi baj. Már most is sokkal jobban van, igaz? Az or
vos azt mondta, hogy két hét múlva kimehet. Akár más valakinek az ablaka alá. Csalánba nem üt a menykő.
ÁGNES: (nem mozdul, nem felel)
FÉLIX: Nincs semmi baj. Inkább attól félek, hogy nagyon is jól érzi magát. Hát nem utánad akart menni ingben ahogy volt mikor te egyszerre csak kirohantál ? Alig tudtam lebirkózni, hogy az ágyban maradjon.
Inkább attól tartok, hogy még felkel.
ÁGNES: (nem felel, nem mozdul)
FÉLIX: Ágneske! — N o ! — Jó dolga lesz a zene
szerző urnák. Ne félj. Mindennap elmegyünk hozzá Lilivel. Viszünk csirkét, befőttet. Úgy fog élni mint egy herceg. Ha akarod mindennap megírom, hogy van. Te most már ne törődj semmivel.
ÁGNES: (nem felel, nem mozdul)
FÉLIX: No, kis Ágneske. Ne állj itt bundában, kalapban. Vesd le szépen. Add ide. (le akarja segí
teni Ágnes bundáját)
ÁGNES: (felijedve, összehúzza a bundát) N e ! Mért?
FÉLIX: Mert meleg van Ágneske és mert itthon vagyunk.
ÁGNES: Itthon?
FÉLIX: Persze. Ez a te becsületesen fizetett saját lakásod. Két szoba konyha. Itt laksz.
ÁGNES: Itt lakom?
FÉLIX: Hat év óta.
ÁGNES: Hat év óta itt lakom?
FÉLIX: Kis Ágneském — Tudod mit? Vetkőzz le és feküdj ágyba. Majd hozatok neked finom vacso
rát és jó meleg teát — Jó lesz?
ÁGNES: Ebben a szobában lakom? (körülnéz) Itt?
— Mért épen itt ?
FÉLIX: Csengetek Julcsának, vetkőztessen le.
ÁGNES: Ne! — Senki! — Ne jöjjön senki! — Semmi. Elég volt. Most gondolkodni kell.
FÉLIX: Min kellene már gondolkodni?! Sohse kell gondolkodni!
ÁGNES: Most gondolkodni kell. Hát hogy is van ?
105
Itt lakom. Öt évig laktam itt. Ebben a szobában.
Hát persze! — (dörzsöli a homlokál) Mi történt?
FÉLIX: Ágneske kérlek feküdj le. Az én kedvemért.
Még csak egy éjszakát töltesz itten, aztán nem látod többet ezt a szobát, ha nem akarod.
ÁGNES: Ezen a zongorán gyakoroltam. Józsa Miklós három scherzoját tanultam. — Azelőtt. — Azelőtt azt hiszem Beethoven harminckét variációját tanultam.
— Régen. — Meg valami Brahms szonátát is.
FÉLIX: Ágnes!
ÁGNES: Itt az íróasztal. Ezen tisztáztam Józsa Miklós müveit. Azelőtt? — Azelőtt mit csináltam ezen az íróasztalon? — Nem emlékszem. — Ott a könyvszekrény sarkában csókolt meg először Józsa Miklós. — Aztán három napig nem jött. Megfeledkezett.
FÉLIX: Hagyd abba Ágneske kérlek!
ÁGNES: Itt ezen a díványon tegnap erőszakot akart tenni rajtam Józsa Miklós.
FÉLIX: Ugyan!!
ÁGNES: (indifferens hangon) Igen. — Erőszakot akart tenni. — Mi van azon? Ez tényleg mind itt tör
tént — (szünet múlva hirtelen) Mért jöttünk most ide?
FÉLIX: Ágneske! — Hogy mért jöttünk ide ? — Hát hova mentünk volna?
ÁGNES: Én innen elmentem.
FÉLIX: Két órával ezelőtt.
ÁGNES: Én innen elmentem. Ezt elhagytam. Be
fejeztem.
FÉLIX: (megfogja Ágnes kezét) Ágneske kérlek.
Feküdj le. Egy éjszakáról van szó. Megkérheted Lub- lóyt, hogy a délelőtti vonattal utazzatok.
ÁGNES: De én nem Lublóyval mentem el. Én Miklóshoz mentem.
FÉLIX: Ágneske . . .
ÁGNES: Én mégis Miklóshoz mentem.
FÉLIX: Hát persze, hogy m entél! Beteg volt hát haza vitted. Ha a kocsis lett volna beteg azt is haza vitted volna. Te még a lovat i s ! Hát mi van ebben különös?
Lili is, én is, mindenki épen így cseledett volna.
ÁGNES: De nekem nem szabadott.
FÉLIX: Ki kellett volna dobni betegen ? ÁGNES: Én megadtam magam !
FÉLIX: Ostobaság.
ÁGNES: Megadtam magam.
FÉLIX: Ágneske . . . . Kis pajtás. — Hát gyerünk vissza Miklóshoz? Akarsz? — Ott maradni? Mindig, egészen? — Gyerünk vissza?
ÁGNES: Nem lehet. Megadtam magam. Feladtam magam. — Vége.
FÉLIX: Mit jelentsen ez, kis fiam ? Mit akarsz csi
nálni ?
ÁGNES: Csinálni ? — Megint csinálni kell valamit ?
— (hirtelen) Gyerünk el innen.
FÉLIX: No öreg ne légy szamár! Hová a fészkes
fenébe akarsz menni? Mért?
ÁGNES: Mert én innen elmentem. Ezt itthagytam.
— Nem az enyém. Semmi közöm hozzá.
FÉLIX: Nézd Ágneském. Elmegyünk. Jól van, el
107
megyünk aztán sétálni. Szánkázni Jó? Szép csörgős fiákkerszánkóban. De most igyál előbb teát. Egyél valamit. Vesd le a bundát.
ÁGNES: Gyerünk 1
FÉLIX: Ne légy már hülye no ! — Nézd csak!
Meg kell várnunk Lublóyt és Lilit akik az állomásról okvetlenül idejönnek keresni téged, (az órájára néz) A báró úr hatvan HP-s motorjával egy perc alatt itt kell lenniök.
ÁGNES: Nem ! — Senki! — Nem akarom látn i!
FÉLIX: No nézze meg az em ber! Meg kell beszél
ned vele a holnapi utazást. Nem így van ? ÁGNES: Nem ! — Gyerünk!
FÉLIX: Hát nem akarsz elutazni a báróval?
ÁGNES: Nem ! — Semmi közöm hozzá.
FÉLIX: De legalább ezt meg kell mondani neki.
ÁGNES: Nem akarom látni.
FÉLIX: De hát mért?
ÁGNES: Mert szégyelem magam ! FÉLIX: Ágneske!
ÁGNES: Megadtam magam. De nem szeretem ma
gam szégyelni.
FÉLIX: (pausa) Hej-hej Ágnes pajtás, (fülit vakarja) Nem jó helyt járunk.
ÁGNES: Hová szoktál ilyenkor menni? — Gyerünk a kaszinókávéházba. Olyan helyre ahol nem találnak meg. — Leisszuk magunkat.
FÉLIX: Hej — haj — Hát azt is lehet — mentem én már utánad a Hernádba is. — A fene egye meg ezt a tetves világot.
ÁGNES: Menj!
FÉLIX: (kifigyelt) Te én azt hiszem báró urék itt vannak már.
ÁGNES: A hátsólépcsőn! Siess!
FÉLIX: És ha meglátnak!
ÁGNES: Akasszák fel m agukat!
(Sietve elmennek. Rövid szünet múlva Julcsa jön sietve jobbról. Körülnéz a szobában aztán a bal ajtó
hoz szalad.)
JULCSA: Senki? . . . Kisasszony!. . . Kisasszony!. . . (Visszajön.) A villanyt persze égve hagyja. — (Eloltja.)
LILI: (kiált kívülről) Ágnes itthon vagy ?!
JULCSA: (felcsavarja a villanyt) (Bejönnek Lili és Lublóy)
LILI: (szaggatottan) Jó estét Julcsa. — Hol van Ágnes? Hol a kisasszony? Nincs itt? Mért nem jött, hova ment?
JULCSA: (gyűlölettel nézi őket) Jó helyen van a kisasszony.
LILI: De hát hol, hol, hol? Mért nem jött ki a vonatra ?
JULCSA: Mert jobb helyre ment.
LILI: No láttatok már ilyent? Mi leli magát Julcsa?
Mért nem felel?
JULCSA: Mit mondjak?
LILI: Hogy hova ment Ágnes kisasszony. Kérem Julcsa mondja meg. Tudnunk kell. Értse meg.
Aggódunk.
JULCSA: Sohse aggódjanak.
LILI: No hát!!
109
LUBLÓY: Józsa úr feljött és Ágnes kisasszony el
ment vele?
JULCSA: Jól tette.
LILI: Mi!? — Elment Miklóssal? (összenéz Lublóy- val. Pausa) No Lublóy? — Hát mégis! Lám! . . . Hát egyedül megy Siciliába.
LUBLÓY: Egyedül, (pausa)
LILI: (elgondolkodón. Halkan) F u r c s a ... Vannak dolgok amiknek engedelmeskedni kell. Látta maga Miklóst lent állni? Nem lehetett máskép. Tulajdon
képen örülnünk kellene, nem? Mért állunk itt úgy mintha — gyászolnánk? Mert máskép történt mint ahogy terveztük? Mégis ez volt az egyetlen meg
oldás. Rendben van. Éljen! Legalább Ágnes meg
kóstolja a boldogságot. Hát nem igaz?
LUBLÓY: (ráncolt homlokkal) Bizonyára Lili.
LILI: Hogy nézett ide fel az a fiú! A gőgös Józsa Miklós? . . . És nekem mennem kell a szalmahajú dánok közé hegedülni. — Egye meg a fene! — Hát ez rendben volna. Mért féltettük mi Ágnest tulajdon
képen ? Hiszen ha megunja a dolgot mindig elmehet.
Igaz? Csak be kell nyitni az ajtón: úgy tudjuk meg, hogy kifelé is nyílik. Nem? — Fogok én még Ág
nessel muzsikálni. Nem fogja az ő vastag fejit Józsa Miklós megenni! Ha megfogadta volna a tanácsomat és egy hónappal ezelőtt ment volna hozzá most talán már el is készült volna vele és jönne velünk. Mit gondol?
LUBLÓY: Bizonyára Lili.
LILI: De maga féltette Ágnest Józsától.
LUBLÓY: Féltettem . . . De nem Józsa Miklóstól.
LILI: Maga nem szereti Józsát. — Mért?
LUBLÓY: Nagyon nagyra becsülöm.
LILI: De nem szereti. Nem tudott vele összebarát- kozni. Pedig ő szereti magát, tudom.
LUBLÓY: A barátságok az emberrel születnek.
LILI: No sebaj! Egyelőre Ágnes el van helyezve.
Éljen a szerelem. Józsa Miklós interpretatora lesz.
És minden nagyszerű. Vége jó, minden jó. Most gyerünk haza aludni. Elég izgalmas volt ez a nap.
— Holnap olyan csokrot küldök Ágnesnek amilyent még nem látott. Jó estét Julcsa. Ha előbb látja a kisasszonyt mint én, mondja meg neki, hogy százezer millió csókot üzenek neki. Nem felejti el? Százezer
milliót ! Nem jön Lublóy ? Nem visz haza automobil
ban? — Nekem mennem kell.
LUBLÓY: Bocsásson meg Lili. De én várni szeret
nék még kicsit. Talán beszélhetek még Ágnessel.
Maga ne zavartassa magát. Vigye el az autót és küldje ide vissza. Nekem még beszédem van Ágnessel.
JULCSA: A kisasszony nem fog visszajönni.
LUBLÓY: De talán mégis.
JULCSA: Volt már itt a Félix úrral épen mikor jönni tetszettek és megint elment.
LILI: Hát nem mondtam, hogy ők voltak?
LUBLÓY: Nem tudja hova mentek? Beszélt velük?
JULCSA: Beszéltem vagy nem beszéltem — — Visszamentek Miklós úrhoz.
LILI: Ejha Julcsa!
JULCSA: Mert Miklós úr beteg. Megfázott.
111
LILI: Oh, szegény! Persze, hogy megfázott. De csak nem komolyan? Különben nem féltem ha nála van Ágnes. — Na én szaladok. Jó estét Lublóy. Hol
nap még látom?
LUBLÓY: Igen Lili. Jó estét.
LILI: Éljen a szerelem! Éljen! (elmegy) JULCSA: A kisasszony nem jön vissza.
LUBLÓY: Mégis kérem engedje meg, az én fele
lősségemre, hogy várjak itt Ágnes kisasszonyra, (leül és a kezébe támasztja a fejét)
JULCSA: (lassan kifelé megy. Az ajtóban vissza
fordul. Szünet múlva, habozás után megszóló' ' Báró
úr —
V
LUBLÓY: (felkapja a fejét) Tessék?
JULCSA: (liheg és dadog a felindulástól) Mért tet
szik várni a kisasszonyra?
LUBLÓY: Beszédem van vele.
JULCSA: A kisasszony a Miklós urat szereti. Igaz szívből szereti.
LUBLÓY: (meglepetve nézi) Tudom Julcsa.
JULCSA: De — de azt a Lili kisasszony nem tudja, hogy mi az.
LUBLÓY: Bizony nem tudja.
JULCSA: De én voltam már a Rókusbán, én is.
LUBLÓY: Úgy.
JULCSA: Azt nem lehet kiszámítani.
LUBLÓY: (komolyan) Bizony nem mindig.
JULCSA: A báró úrnak ki tetszett számítani ? LUBLÓY: Nem. — Azért várok itt.
JULCSA: (egyre izgatotlcibban) Mért — Mért tet
szik szomorúnak lenni?
LUBLÓY: Én?
JULCSA: Mért tetszik szomorúnak lenni ?! Mert
nem utazott magával? i
LUBLÓY: (figyelmesen nézi) Mért kérdezi Julcsa?
JULCSA: A báró úr nem ellensége a kisasszonynak?
LUBLÓY: Nem.
JULCSA: (sírva) Én — én nem beszéltem a kis- ass nnyal mikor itt volt.
L ÓY: (feláll) Úgy?
JU. A : Én félek!!
LUBlÓY : (járkál. Szünet múlva) Bizonyos, hogy Dobray úrral ment el?
JULCSA: Igen. — Azt hiszem.
LUBLÓY: Nem volna szíves elszaladni Józsa úrhoz, megnézni, hogy ott van-e ? Én itt várok magára.
JULCSA: (mintha segítségért könyörögne) Báró úr!
LUBLÓY: (melegen) Menjen Julcsa — ott lesz a kisasszony.
JULCSA: (rémülten halkan) Jön valaki! Báró úr jön valaki! (Pausa. Mind a kelten az ajtóra néznek)
(Bejön Miklós. Látszik rajta, hogy beteg, hogy az ágyból kelt fel, hogy lázas. Alig áll a lábán, a nézése zavart.)
JULCSA: Szent szűz anyám!
LUBLÓY: Józsa ú r ! MIKLÓS: Hol van Ágnes ?
JULCSA: Visszament! Visszament! Visszament Miklós úrhoz!
8 113
MIKLÓS: Hol van Ágnes?
JULCSA: Jézus Mária!
LUBLÓY: Legyen nyugodt Józsa úr. Meg fogjuk találni. Dobray Félix úrral ment el.
MIKLÓS: Félixszel ment el . . . Félixszel! . . . Én tőlem !
LUBLÓY: (széket igazit Miklósnak) Kérem Józsa úr üljön le. — Kérem. — így. — Könnyelműség volt felkelnie. — (névjegyet vesz elő és néhány sort ír rá, közben beszél) Kérem Julcsa telefonáljon majd azokba a vendéglőkbe, melyekbe Dobray úr járni szokott, hogy ott van-e és hogy kivel jött. Amit megtud megtelefonálja hozzám. Megértett?
JULCSA: Mért nem maradtam a sarkába ? ! Mért nem maradtam a sarkába ?!
LUBLÓY: (félre inti Julcsát. Halkan) Fogja ezt a névjegyet. Esetleg még az éjjel telefonálni fogok magának, hogy vigye el a rendőrségre. Akkor átadja az ügyeletes tisztnek de senki másnak meg nem mutatja.
JULCSA: (sírva) Óh kisasszony, kisasszony! (el
szalad)
LUBLÓY: (visszamegy Miklóshoz) Józsa úr azt hiszem okosan tenné, ha haza menne és visszafeküd
nék az ágyba. Hiszen lázas. Vigyáznia kell magára.
MIKLÓS: Mért ment el Ágnes?
LUBLÓY: Mindenről értesíteni fogom. — Most jöjjön velem. Haza viszem a kocsimon. Okvetlenül le kell feküdnie.
MIKLÓS: Lublóy!
LUBLÓY: Parancsoljon.
MIKLÓS: Mi történt máma ? Mért történt mind ez ?!
LUBLÓY: Józsa ú r . . . Talán majd máskor beszé
lünk erről . . .
MIKLÓS: Most! — Felelnie kell! Beszélnie kell velem!
Szembe akarok nézni! Látni akarok! Ne forduljon félre mindenki! Máma! Most! Most vágják egymást az éle
teink. Lublóy! Most szembe kell néznünk!
LUBLÓY: (szünet múlva) Józsa ú r ...én nagyon keveset mondhatok.
MIKLÓS: Mért ment el Ágnes ?!
LUBLÓY: Mert nem tud életet cserélni.
MIKLÓS: Mért ment Félixszel? Kicsoda Félix?
LUBLÓY: Az ő múltja.
MIKLÓS: Maga is el akarta vinni tőlem. Mért akarta elvinni tőlem ?
LUBLÓY: Ha velem jött volna, most nem kellene kerestetni.
MIKLÓS: Mért akarja mindenki elvinni tőlem. Min
denki! Mindenki! Mért?
LUBLÓY: Csak szállást akartunk adni a menekülőnek.
MIKLÓS: Mért menekül tőlem ? Mért menekül min
denki tőlem? Mért nem szeret engem senki?
LUBLÓY: Talán mert nem szorult rá, hogy szeres
sék. Önnek megvan a művészete. — Nekünk meg a szeretet sem használ.
MIKLÓS: Lublóy! Mért nem szeret maga engem ? LUBLÓY: Józsa úr. — Talán induljunk. — Haza- kisérem.
MIKLÓS: Feleljen. Most feleljen. Itt vagyok. Lát.
8* 115
Itt vagyok kifordítva. — Kitépte belőlem Ágnest!
Kifordított. Most nézzen rám. Mért nem szeret engem ? LUBLÓY: Én senkit sem szeretek.
MIKLÓS: Itt vagyunk ketten. Egy életben. Egy éj
szakában. Egy szobában. Egy kérdéssel. És látjuk egymás lelkét. Mért nem vagyunk barátok? . . . Él
tünk hárman — Ágnes, maga meg én. Mért nem lett ez gyönyörű ? Mért lett ebből kín és marcangolás ? Mért ?
LUBLÓY: Miklós!. . . Kérem jöjjön. Árt magának . . . MIKLÓS: Az agyak értik egymást, a szivek érzik egymást. — Csak kezet kell nyújtani. — És nekiüt
közünk egy falnak. Mint a méh az ablaknak. — Fejjel neki. — Újra, meg újra, meg újra! Mért?! Mért?!
LUBLÓY: Mert be vagyunk zárva csigaházainkba Miklós.
MIKLÓS: Lublóy. Lublóy mi fog történni ma éjszaka?!
LUBLÓY: Mennünk kell. Ne vegye rossz néven.
Okvetlenül mennünk kell. Jöjjön, haza viszem.
MIKLÓS: Mi fog történni ma éjszaka?!
LUBLÓY: Nem tudom. — De talán rajtunk áll, hogy szerencsétlenség ne történjék.
MIKLÓS: Most! Most fog történni minden! Most ránkzuhant! Most összetörnek a csigaházak és ki
nyílnak az ablakok.
LUBLÓY: (megfogja Miklóst) Jöjjön. — Jönnie kell!
Sietnünk kell. Kérem!
MIKLÓS: Hol van Ágnes?
LUBLÓY: Jöjjön. Megkeressük. (El) FÜGGÖNY.