Az örömteli lebegés, a felfokozott eufória, tapasztalatból tudjuk, nem rendezkedik be hosszú időre egy ember életében – átmeneti szállóvendég csupán, s törvényszerűen mindig kijózanodás, enyhén fanyar csalódás követi. Vili, a pályakezdő tanár, aki lelkesen vágott bele élete nagy kalandjába, a karácsonyi ünnepek küszöbén eljut például odáig, hogy iskolai működésének első hónapjairól az alábbi mérleget készítse:
„Most, hogy bekerültem egy nagy élő szervezetnek a gyomrába (titkári működésemet értem), beleláthatok nagyon sok olyan dologba, ami talán másképpen zárva lett volna előttem, s amiről ha az ember tudomást is szerez, legtöbbször nem adna hitelt neki. Mit csináljunk, ezen változtatni nem lehet, legfeljebb csak azzal, hogy ki-ki éli a maga egyéni, ideálisnak elképzelt életét... Kevés olyan buta optimista van a világon mint én. Lehet, hogy éppen ez az oka, ha néha nekikeseredik az ember, igaz, hogy hamar túlteszem magam és mindent más színben látok.”
Ugyanakkor Erzsikét sem kerüli el a csalódás enyhe fuvallata: ő maga igazából nem mondaná, de környezete reakciójáról beszámolva, megtud-juk tőle, hogy gyors szakmai felfutásában rendre a munkáltatói visszássá-gok is megmutatkoznak. Rengeteg a rendelés, ki sem látszik belőlük, ráadásul gyerekkori jó barátnője, a kolozsvári illetőségű Sári (akitől Vili az Erzsike magyarországi címét eleinte megszerezte) szabályosan a nyakára szállt, mindegyre gardírozni kell.
„A párizsi fiókok részére plakátokat kellett terveznem és festenem, még-pedig 4 darabot egy hét alatt, plusz a rendes dugóadag, órakeret tervezés s még kiagyalni egynéhány újdonságot. A plakátok nagy örömet szereztek, mert nagyon jól sikerültek... Sáriék jártak az iparművészeti múzeumban tegnap és ott látták az én dicső műveimet kiállítva. Anyu roppant büszke reá, s csak azon kesereg, hogy miért nem az én nevem alatt vannak kiállítva. Engem oly hidegen hagy... Szóval, ilyen karriert futottam be rövid 3 hónap alatt, s a legérdekesebb, hogy magam semmit sem tudtam a dologról.”
Nagy gond, hogy Sári ha kell, ha nem, mindenhová magával cipeli. Ész nélküli vásárlásokba hajszolja bele, egyik moziból ki, a másikba be, válogatás nélkül mindenféle filmet megnéznek. Sári hol elbúcsúzik és bejelenti, hogy másnap utazik, hol meg később meggondolja magát és mégis marad.
Hanem az erről szóló panaszos levél valahogy eltévelygett Kolozsváron, s végül úgy került Vilihez, hogy egyik tanítványa, aki egy másik, a Bravilor-tól távolabb eső másik utcában, ugyancsak 7. szám alatt lakott, egy reggel illedelmesen letette a tanári katedrára, azzal, hogy tévedésből az ő posta-ládájukba dobták.
Vili a válaszában felháborodva kommentálja, hogy márpedig a műcsarnok-beliek eljárása tisztességtelen, hiszen „miféle dolog az, hogy a Maga holmijait kirakják, meg se mondják, s még csak a nevét sem írják alája?
Erősen bosszant, vajon kinek a műve ez? Vagy pedig a Flóra néninek a taktikája, hogy a megrendeléseket nehogy direkt úton tegyék meg egye-sek?”
Az iskolában éppen vakáció van; Kolozsváron is, Budapesten is napiren-den a karácsonyi készülődések. Vili megjegyzi, hogy a tervezett Schubert hangversennyel végül is nem készültek el, mert Bethlenné valamiért halogatja.
Ugyanakkor: „Lajstromos vizitjeimnek vége felé közeledem, most hozzám jövögetnek viziteimet visszaadni. Ma például nemzeti ünnep lévén (decem-ber 1.) szünet van, s most várom az igazgatót, Bakódit. A családban külön-ben én élem a legintenzívebb társadalmi életet s idehaza is én csinálom a legnagyobb mozgalmat.”
Úgy hallatszik, az ünnep fejében indítanak Erdélyből egy sportvonatot, amely olcsón szállítja Pestre a felruccanni vágyókat, akik december 23-tól január 2-ig tartózkodhatnak a magyar fővárosban, egyszerű fényképes igazolvánnyal, 1500 L. az egyheti út és ott tartózkodás. Erzsike elmeséli, hogy az ő aradi unokaöccse is beállított hozzájuk a sportvonattal s náluk töltötte az ünnepeket, amelyek a lány számára rémálomnak bizonyultak:
„Már ünnep szombatján egész nap lázasan szaladgáltam a városban. Mikor este 6-kor végre hazakerültem angyali körutamról, mindjárt le is kellett feküdnöm. Most hol ágyban vagyok, hol vacsorán. Rettenetesen be vagyok rekedve... szörnyen idegesít, hogy csak suttogni bírok. Ma délelőtt elvittem öcsémet a templomba, azt hiszem, ez jól beadott nekem. Most itt
gubbasztok egy göngyöleg főtt grízzel a nyakamon (azt mondják, ettől elmúlik a rekedtség)...”
De a legnagyobb bánata, amiről úgy érzi, muszáj Vilinek írnia: a mélysé-ges csalódása Sáriban. Mostanig naivan azt hitte, hogy van egy testi-lelki jó barátnője, most pedig kiderült, hogy az illető egyáltalán nem is az az ember, mint akinek hitte és vélte, s szomorúan kell bejelentenie, hogy útjaik pedig sajnálatosan elválnak.
Vili örvendezve fogadja a feléje áradó bizalmat, imponál neki, hogy Erzsike hétpecsétes titkát bízta rá, de talán még azt sem bánja, hogy ezáltal őfeléje is több figyelem sugárzik majd a lány részéről. Minden esetre, több ízben is megígéri, hogy 1938 nyarán ellátogat Budapestre.
„Jaj, nagyon szeretném, hogy az a nyári út sikerülne! – ez az Erzsike azonnali válasza. – Az nem is lehet, hogy ne sikerüljön, ugye? Én már annyira biztosra számítom, annyit említette maga is, s úgy elkönyveltem mint lehetőséget: nagy csalódás volna, ha mégsem úgy lenne.”
Az új esztendőbe lépve, Vili kénytelen felmérni (az események hatására), hogy tulajdonképpen egy bizonytalan, kiszámíthatatlan világban élnek.
Romániában hirtelen kormányváltás történik, s Ady egykori barátjából, Octavian Gogából miniszterelnök lesz.
„Az új kormány különben vegyes érzelmeket kelt bennünk, nagyon erélyes rendelettel kezdi, most mondták be a rádióba (Bukarest), hogy a kulturális intézmények idegen alkalmazottjait felfüggesztik hivatalukból s helyüket r.(omán) elemekkel töltik be. Kíváncsi vagyok, odaát hogyan fogadják a költőkormányt?
Néha úgy el-elelmélkedem a világ folyása felett s ilyenkor sok furcsaságra jön rá az ember. Ez a Goga is 25 esztendővel ezelőtt csak egy kisebbségi újságíró volt s ma egy 18 milliós állam miniszterelnöke. Nem érdekes például, hogy a mi barátságunk is azóta fűződött szorosabbra, mióta egy nagy távolság és országhatár ékelődött közénk?”
A magát romániai népvezérnek képzelő Goga pünkösdi királysága csupán 44 napig tartott, s februárban már másnak adja át a kormányrudat, ám mindez nem változtat a történelem menetén, s a bizonytalanság, a félelem fennmarad: a nyári viszontlátás tervét még sok váratlan esemény könnye-dén keresztülhúzhatja.
Jegyzetek:
* Bakódi [Antal]: a kolozsvári piarista főgimnázium igazgatója 1933-1940 között.
* Octavian Goga: 1937. december 28–1938. február 10. között Románia miniszterelnöke (mint a Nemzeti Agrárpárt vezetője), a romániai zsidó-kérdés megoldásának radikális szorgalmazója; az volt a terve, hogy Madagaszkár szigetére kell száműzni a Romániában élő, félmillió lélekre becsült zsidóságot.