Az Eucharisztikus Kongresszus még jó ideig nem hagyja nyugodni a kedélyeket, már csak azért sem, mert Erzsikét egyre jobban sarkallják az ezzel kapcsolatos, szaporodó üzleti megrendelések.
„De egyéb téren is nagy a készülődés – írja 1938. március 18-án. – Az egyetemi templomban tegnap-ma-holnap Tóth Tihamér tart beszédeket erről a tárgykörről. Szeretnék részt venni az összes beszédein. Fél 7-kor kezdődik. Gondolom, éppen idejére leszek készen a levelemmel, hogy egyúttal feladhassam.” Nevezett templomi szónok és népszerű beszédíró dicsérete Erzsike egy korábbi levelében is felbukkant: „Vasárnaponként az Egyetem-téri templomba szoktam utazni, hogy Tóth Tihamért meghallgas-sam. Most ugyan két vasárnapon is közvetítette a rádió a beszédét, én mégis jobban szeretem személyesen látni is. Egy roppant széles látókörű és kiváló modorú szónok. Azok közül, akiket eddig hallottam, a leg-kiválóbbnak tartom: már csak azért is, mert olyan keresetlenül, igazán minden hatásvadászatot kerülve (nem mint a Bazilika szónokai) le tud nyűgözni egy óriási tömeget, mégpedig olyat, amelynek soraiban mind az intellektuel, mind a proletár igen váltakozó arányban van képviselve. Az ilyen emberek valóban sokat tehetnek az egyházért, de a nemzetért is.”
Kifogyni nem akaró, üzletszerű munkája körüli történések további bensőséges vallomásokra késztetik Erzsikét: „Éppen ma vitték el az egyik ékszeres ládikámat a milánói nemzetközi iparművészeti kiállításra. (Lehet, hogy egy kicsit ennek is örülök.) Aztán most van egy pár kedvemre való munka. Néhány tervemet kifaragtatta Flóra néni. Nincs egy órája, hogy készen hozták haza. De azt már látom, hogy nem szabadulok és megma-radok tervezőnek. Nem bírok én sablonos lenni, bármennyire jó is lenne néha. És most már ezek mind megszokták, hogy én csak úgy dobom a modelleket, de mást aztán már nem is kívánnak tőlem.”
Vili válaszában megvigasztalja a lányt, hogy nincs miért aggódnia; ma-gáról megállapítja, hogy volt ugyan valami influenzás gyengélkedése, de az már a múlté, és a tavasz jöttével visszatért az életkedve is. Csak az édesanyja szenvedte meg a téli járványt, és hogy erősödjön, kikapcsolódva
a háztartás taposómalmából, úgy döntött a családi tanács, utazzon haza szülővárosába, Brassóba. „Már két hete ott van – így Vili –, s írja, meg is van a hatása. Egy közbejött haláleset folytán váratlanul meg is látogattam.
Ugyanis a brassói gimnázium nyugalmazott igazgatója, Szemlér Ferenc meghalt, s az itteni tanári kar részéről engem küldtek ki a temetésre. Ter-mészetesen nagy volt a[z anyu] meglepetése, egyáltalán nem is számított rá [az érkezésemre]. Lám, ami egyes embereknek szomorúság, másnak örömet szerezhet (már indirekt úton). Igaz, hogy az egész élet ebből áll:
egyesek örülnek, mások sírnak ugyanazon dologból kifolyólag. Hogy ne menjek messzire, az ausztriai események is ilyenformán hatottak. Mi nem igen tudjuk, mit szóljunk hozzá, errefelé még nem alakult ki véle-mény. Reméljük, hogy csak jó származik belőle. Ott milyen véleménnyel vannak, tekintve, hogy most már közvetlen szomszédjuk lett Német-ország?”
A sokat tervezett, még 1937 októberében emlegetett Schubert-est terve, többszöri halasztás után váratlanul révbe ért. Vili lelkesen számol be róla:
„Éppen a múlt levelemben írtam, hogy valószínűleg elmarad a Schubert estély, s íme, mit tesz Isten, illetőleg mit tett Csipkés Ilona (ugye, ismerte?), addig járt a grófnő nyakára (legalábbis így képzelem én), míg végre megrendezték s tegnap, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján este le is zajlott. Gondolom, érdeklik a közelebbi részletek is...
Már a műsort úgy nyomtatták, mintha az 1824-ben, az Esterházy család zeléri kastélyában játszódna le. Szerepeltek: Mária grófné (Szentmártoni Éva), Mária grófnő (Hihn Irén), Karolin grófnő (Szele Irén), Schubert (Benedek Kálmán) és a vendégek (a quartett tagjai). Természetesen, mind korhű öltözetben. A hölgyek még festettek valahogy, mert női ruhából mégis csak lehet szépet s jót faragni, illetve alakítani, de aztán mi! Nagyot kacagott volna, ha valamiképpen maga elé kerülhettem volna ama maska-rában. Képzelje el: fekete nadrág, barna frakk (legalábbis a neve az volt) zöld bársony fazonnal és kézelővel, egy jó tíz centi magas Vatermörder, fekete nyakkendő krézlivel, hogy a barkóról ne feledkezzem meg. Mikor a tükörben megláttam magamat, hamarabb elhittem, hogy Esterházy gróf belső lakája, mint muzsikáló vendége vagyok... Lehet, hogy a jövő vasár-napi Keleti Újság képes híradójában benne lesznek a tegnap esti képek, Sárdy nagyban fényképezett...”
De jut tér az Eucharisztikus Kongresszusnak is, ugyanabban a levélben:
„Hogy kik mennek [a kongresszusra], kik nem, még nem igen lehet tudni,
de valószínűleg, nagyon sokan. Az én ismerőseim közül egyelőre nem igen mozgolódnak, illetőleg igen, azt hiszem a nagynénéim ki fognak menni.
Innen elég kedvezményesen lehet majd kijutni...”
Erzsike (aki időközben maga is átesett egy hosszan-, jó pár napig tartó tavaszi hűlésen, a vele járó minden kényelmetlenséggel), nagy-nagy köszönettel vette a Schubert-koncertről készült csúfondáros beszámolót, és ő sem hagyja annyiban: válaszában leszedi a keresztvizet valamennyi szereplőről, általa jól ismert társasági pletykák alapján. Egy román mate-matikus (Anghelescu) öngyilkossága újra eszébe juttatja kolozsvári egyetemi tanulmányait s az azóta sutba vágott matematika könyveket.
Talán egyszer még előveszi őket, ígéri, de addig... Rövidebb lejáratú tervek várják. Köztük egy esetleges találkozás is Vilivel. Erre lehet következtetni az alábbi kérdésből: „Abból, hogy azt írja, augusztusban veszi ki a szabadságát, arra következtethetek, hogy augusztusban látom? Hát én is úgy gondolom, hogy ez igen jó időpont Magának. Itt akkor már olyan szép minden és különösen augusztusban sok mindent lehet látni. Lehet, hogy hamar eltelik az idő, reméljük, de most még olyan messzinek tűnik.”
Vili viszont elsősorban nem erre, hanem mindjárt az Erzsike betegségének hírére reagál: figyelmeztetésül leírja az édesanyja esetét, aki brassói utazása dacára sem jött még helyre, s az orvos azt állapította meg, hogy az influenza a szemideget károsította, ettől vannak állandó szédülései, és az, hogy magára képtelen volt végigmenni az utcán.
Lelkesíti ugyanakkor Erzsikének az a megjegyzése, hogy szeretné újra felfrissíteni matematikai tudását: „Én úgy vagyok vele [a matematikával] – magyarázza a lánynak –, hogy ad egy bizonyos nyugalmas és reális látókört az embernek, s amellett egy kis biztonságot is, úgyhogy nem egykönnyen lehet megszabadulni tőle. Egyesek azt mondják róla, hogy a számok s a betűk világa is egy szenvedély... Tényleg az a matematikus Anghelescu lett öngyilkos, az itteni egyetemen is három napig ki volt téve a gyászlobogó.”
És nem marad el egy figyelmeztető kolozsvári élmény április 14-éről: „Ma nagy légvédelmi gyakorlatot tartottak az egész országban, 10 percre meg-bénult minden forgalom s mindenkinek az előre kijelölt menedékhelyre (kapualjak) kellett bevonulnia. Érdekes volt, amint a teljesen kihalt Főtéren (délelőtt fél 11-kor!) csak gázálarcos rendőrök cirkáltak. Olyan
csend volt, mintha kihalt volna az egész város. Mindez azonban a borza-lom benyomását is keltette...”
Jegyzetek:
* Tóth Tihamér (sz. Szolnok, 1889. január 14. – mh. Budapest, 1939.
május 5.) római katolikus püspök, egyházi író, egyetemi tanár. Egyik nagy hatású, pedagógiai célzatú műve A tiszta férfiúság (Szent István-Társulat kiadása). Jobboldali szellemiségű propagandája népes fiatal tömegeket vonzott a maga korában.
* Szemlér Ferenc (1871-1938) Székesfehérváron született, onnan ment egyetemre, majd Erdélyben tanított (állomásai: Marosvásárhely, Brassó, Székelyudvarhely, Brassó), 1933-ban nyugdíjazták. Költő, elbeszélő, nyelvész is egyben. Szemlér Ferenc költő (1906-1978) apja.
* 1938. március 12-én éjjel német csapatok bevonultak Bécsbe és elfog-lalták egész Ausztriát (Anschluss).
* [Aurel] Anghelescu (1886-1938) matematikus [algebra, függvénytan], egyetemi tanár. 1930-ig a kolozsvári egyetemen tanít, majd Traian Lalescu utódaként meghívják a bukaresti egyetemre, ahol öngyilkosságáig tanít.
9
Húsvét után
1938 húsvétja elteltével a két fiatal újítást kíván bevezetni kitartó levelezé-sében, hogy ne legyenek kénytelenek rászorulni a kéthetenkénti merev ütem betartására. Erzsike ötlete a következő: az érkező leveleket mindig akkor válaszoljuk meg, amikor kapjuk! Így felpörgethetik mindkét oldalon a várakozástól terhes időt. Igaz, az ötlet valószínűségszámítási megala-pozása már a Vili érdeme, de hát ne csodálkozzunk: ő a matematikus!
A maga során Erzsike elsősorban húsvétjáról tudósít, pontosabban az aradi rokonok és ismerősök családot ért inváziójáról:
„A szép ünnepnapok úgy elrohantak a fejem fölött, hogy észre sem vettem.
Vasárnap még elég csendesen voltunk, 1-2 látogatónk volt (hazudok, mert 3-an voltak) csupán. A hétfő az borzasztó volt, mert az összes aradiak kivonultak hozzánk ijastul-fijastul. (Azt hiszem, azt tudja rólam, hogy alapjában véve aradi származású volnék?) Itt egy egész kolónia él, akik mint fiatalemberek, egyszerre jöttek ki (közvetlenül a háború után) Pestre szerencsét próbálni. Azután itt ragadtak, családot alapítottak, némelyik szépen megvagyonosodott. És érdekes, hogy az a régi barátság még mindig összehozza őket, s minden héten legalább 1-2-szer összejönnek.
Igazán szép dolog! Anyunak a meghalt öccse is ezzel a kompániával járt gimnáziumba s együtt is kerültek föl Pestre. S most hogy ezek az emberek minket fölfedeztek, szinte a szegény Feri bátyámnak kijáró ragaszkodással vesznek körül bennünket. Hiszen nem azért mondom, megható is ez, csak arról nem tehetek, hogy a tömegjeleneteket nem szeretem semmiféle tekintetben. Annyi azonban bizonyos, hogy el nem hervadok, alaposan megöntöztek...”
Légvédelmi gyakorlatok Pestet se kerülik el, Erzsike úgy tudja: „Nálunk majd a nyár elején lesz megint légoltalmi gyakorlat. Egy már volt az idén...
El is felejtettem annak idején írni. Még az ősz végén tartották. Én sajnos nem láttam semmit belőle, hanem Anyu szemtanú volt. Szegénykémet pont egy kaszárnya előtt érte a riadó, s azonnal bevonszolták őt is a védett területre (kaszárnya). Meséli, hogy a bombák lisztes zacskók voltak. Aki lisztes lett, azt sebesültnek tekintették, s a cserkészek, akik a mentési munkálatokat végezték, kezelés alá vették az illetőket. Én már csak a
leg-utolsó akkordokat láttam hazafelé jövet a villamosról, hogy a Bazilikánál tűzoltók spriccelnek gerendákat és a cserkészek hordágyakat cipelnek...
Hogy ez mit akart jelképezni, máig sem tudom. Most megjelent hír szerint már gyártják s rövidesen ki is osztják az ún. nép-gázálarcokat, darabja kb.
10 P lesz. Az illető újság szerint olcsóbb, mint bárhol Európában!”
Kolozsvári húsvétjáról Vili ezeket írta postafordultával:
„Mi elég csendesen töltöttük el az ünnepeket, az időjárás egyáltalán nem kedvezett egész vakációban, úgy hogy a tervezett kirándulás is elmaradt.
Torockóról is, Jára-völgyéből is éjszakai szállás helyett havat jelentettek.
Ilyenformán legnagyobb részt otthon üldögéltem. Két nap volt mozgalmas csak... A régi cserkészek, akik 10-11 esztendővel ezelőtt a csapat első tagjai között voltunk s akik közül már vagy 15-en végeztünk s állásban vagyunk, a múlt héten egy kis baráti találkozóra jöttünk össze. A legtöbben vidéken vannak egy-két esztendeje, jól esett megint találkozni. Ez a társaság úgyis annyira összeforrott volt a táborok alatt, most is két napig el tudtuk tárgyalni a régi és új élményeket. Lévén közöttük a többség tanári pályán, még nevelési kérdéseket is megbeszéltünk. A legkedvesebb volt aztán az, amikor második nap este társasvacsorát rendeztünk az egyik vendéglő kisszobájában s amelyre a házasok feleségeiket s a jegyesek menyasszonyaikat is elhozták (vannak már 6-on). Puskás, a volt parancsnok is ott volt a feleségével, aki szintén szívvel-lélekkel cserkész.
Puskás nagyon kedves pohárköszöntőt mondott a hölgyek tiszteletére s kérte őket, legyenek ők is olyan cserkészek, mint amilyen a férjük, illetve a vőlegényük volt annak idején...”
Közös ismerősökről szóló kolozsvári pletykák után Vili új szakmai kihívását újságolta el:
„A vakációban nekifogtam a biztosítási számítások elméletének, alakult most itt egy testület, melynek eddig csak 25-30 tagja van, viszont csak ennek a tagjai végezhetnek, illetve adhatnak hivatalos matematikai mérle-get, nyugdíjszámításokat stb. Ez pedig nagyon jó mellékkereset. Szeretnék én is beiratkozni az egyesületbe, ehhez azonban egy eléggé nehéz vizsgát kell letenni (ezért is van csak kevés tagja) és azon kívül két évig kell praktizálni egy biztosítónál. A tanulásnak nekifogtam, minden csak attól függ, el lehet-e intézni valamelyik biztosítóval azt, hogy én csak délutá-nonként járjak oda, esetleg délelőtt, amikor nincs órám. Persze, minderre úgyis csak ősszel kerülhet sor.”